Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Táborlakók kerestetnek

tindi13
Létrehozva: 2003. június 11. 06:59
Paraméterek: minden olyan jövendő vagy már kismamát várunk, aki velünk együtt izgulja végig az elkövetkezendő hónapokat. Szurkolunk azoknak akiknek még nem sikerült, és szorítunk azoknak akiknek már igen, de előéletük (vetélés :o( vagy egyebek folytán kicsit jobban izgulnak a többieknél. És persze mindenki mást, aki csatlakozni akar egy igazán vidám csapathoz :o)
Köszöntünk minden régi és új táborlakót!
  1. 2007. május 4. 10:5096876.
    Azért ez durva... úgy érzem, mintha ki lennék közösítve, pedig tényleg régen megosztottuk egymással örömünket, bánatunkat. Mindegy, egyszer majd csak sikerül beletörődnöm...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298819 (96873)
    2007-05-03  17:13
  2. Torolt_felhasznalo_242169
    Torolt_felhasznalo_242169
    2007. május 3. 22:4096875.
    jóestét, izgalmasan hangzik a kezdőüzenet aktuális még?
    Papucs és hálóing van raktáron, vagy hozzam a sajátomat?))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 3. 17:1496874.
    jha, eskuvo augusztusban lesz vegul
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 3. 17:1396873.
    sajna a tobbiekrol nem irhatok az O belegyezesuk nelkul, de tovabbithatom az uzenetet

    amugy emlekszem, hogy amikor Emi szuletett, itt ultem a gep elott szoptatasi tanacsokat olvasva
    es akkor meg sokunknak meg nem volt babaja, raertunk itt csevereszni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 3. 17:1296872.
    uristen, ez borzaszto lehetett Timivel

    egyszer EMi orran jott ki a tej, brr
    vannak ilyen helyzetek sajna


    igen, eskuvo, es keresztelo egyben
    templomi eskuvo, ebbol kovetkezoen, a polgari meg sajna varat magara

    előzmény:
    H_Katinka (96871)
    2007-05-03  08:48
  6. 2007. május 3. 08:4896871.
    Sziasztok!

    Babarózsa, de rég láttalak. Mi van veled/veletek?
    Jól olvasom? Esküvő lesz? Mikor? Mióta a tábor 90%-a elhagyott minket, azóta senkiről nem tudok semmit

    Érdekelne, hogy mi van Pou-val, Lipittyel, meg a régi bandával, de soha nem jelentkezik senki, csak a hűséges Tindi és Csini, meg néha 1-1 emberke

    Még mindig fáj ez nekem...

    Mi jól vagyunk, bár Timi múlt hétfőn nagyon ránk ijesztett. Félrenyelte a hasfájás elleni gyógyszert... azt hittem, hogy a kezeim közt hal meg, de szerencsére jól van, nem lett semmi baja, bár kórházban is voltunk utána, hogy tényleg rendben van-e?
    Azóta nem adok neki semmit kanállal.
    Esténként vannak jó kis 1-1,5 órás hisztik, de majdcsak elmúlik ez is.
    Levi is kezd megbékélni a helyzettel, van, hogy magától elvonul játszani, ha szopizik a kicsi.

    Katinka
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298819 (96869)
    2007-05-02  21:26
  7. 2007. május 3. 07:5296870.
    a költség a duplája, msot nem tudom mennyi. amúgy az itteni irodába intéztük rendesen, ahogy amúgy is kell, csak mondtuk hogy sürgősségivel kérjük. meg kértünk egy telefonszámot és a központtal lebeszéltük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298819 (96869)
    2007-05-02  21:26
  8. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 2. 21:2696869.
    amugy en is atveszem szemelyesen, asszem a kozponti irodaban kevesebb lett volna a varakozas, de ott 1000 ember van, akkor meg elotte varsz rengeteget, en egyszer kaptam soron kivul sorszamot, valaki odaadta, igy csak fel napot vartam...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 2. 21:2496868.
    nem kell az eredeti, cak a faxon nem jol latszik a pecset, stb.

    de kuldi B. Dhllel, holnapra itt van, marmint holnaputan
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 2. 21:2396867.
    2 nap alatt, hol van ilyen? mennyit fizettetek?
    nem lenne rossz, gyerekeknek amugy is olcso

    a ruha vegul nem is tudom menny lesz
    elvileg 150 korul egyeztunk meg, EMi ruhajaval egyutt
    előzmény:
    tindi13 (96866)
    2007-05-02  18:52
  11. 2007. május 2. 18:5296866.

    és mennyibe fog kerülni végül  a ruci?

    mondjuk ha kell az eredeti meghatalmazás mindegy, de nekünk tavaly sürgősségivel megcsinálták az útleveleket valami 2 nap alatt, annyi hogy dupla díj és személyesen (vagyis meghatalmazással egy barátunk vette át) át lehet venni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298819 (96865)
    2007-05-02  18:36
  12. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 2. 18:3696865.
    ma en is majdnem megfagytam, mentemw napra ahol tudtam

    jah, es voltam ruhaproban is, alakul

    vegul beadtuk az utlevelet is, de nem lesz kesz egyhamar sajna, csak jovohet vegen tudunk menni
    meg kel az eredeti meghatalmazas is...brr burokracia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. május 2. 17:3696864.

    legalább lesz időd megszervezni mindent, nem ég körmödre a sok szervezni való!

    mi jól, reggel nagy lelkesedéssel elindultam a csajokkal játszóra, hát majd kifagyott a valagam :-O de már lusta voltam visszafordulni, a csajok felvoltak öltözve, de én egyszál pendelyben :-O

    ezt elfelejtettem küldeni_____-

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298819 (96863)
    2007-05-02  15:40
  14. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 2. 15:4096863.
    sikerul atteni az eskuvot augusztusra, volt meg szabad hely
    de igy jobb is, mert delutan lesz, es akkor Emi mar aludt
    es nem kell ket bulit csinalni, hanem egy lesz es kesz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_298819
    Torolt_felhasznalo_298819
    2007. május 2. 15:3996862.
    lanyok
    gyertelk ide!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. Április 26. 07:3196861.

    ooooo, nagyon szééééééééép 

    olyan nagylány már! hihetetlen, annyira telik az idő!

    a legjobb pont a cím nélküli, fekete-fehér! pályázhatnátok vele 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147884 (96860)
    2007-04-25  19:53
  17. Torolt_felhasznalo_147884
    Torolt_felhasznalo_147884
    2007. Április 25. 19:5396860.

    Tindi!

    kérésed parancs. :-)

    1.kép. Csenge hopp Juliska, hopp Mariska táncelőadást tart a kisunokaöcsi szülinapjára.

    2.séta

    3.-

    4.Apával csúszás... úúúgy élvezte!!!!

    előzmény:
    tindi13 (96859)
    2007-04-25  11:23
  18. 2007. Április 25. 11:2396859.

    szia Rigui, ellenben te igazán dugdosod a lánykádat tessék képpel megdobni bennünket!

    hogy vagytok?

     

    Katinka, tényleg jó olvasni hogy élvezed a kétgyerekezést, nekem nem ment ilyen simán az ügy 

    jó hogy van tejcsi, ügyesek vagytok.

     

    hát, én annyira nem vagyok derülátó testvérféltékenység ügyében. állítólag ez bizony felnöttkorig megmarad(hat), persze szép lassan megszeretik egymást, és nem lesz olyan "bántó" a féltékenység.

    én várom már hogy nagyobbak legyenek, gyepálják egymást, én meg mondhassam hogy "intézzétek el egymásközt" 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147884 (96858)
    2007-04-24  21:16
  19. Torolt_felhasznalo_147884
    Torolt_felhasznalo_147884
    2007. Április 24. 21:1696858.

    Tindi!

    nagyon édesek a lányok! :-)))

    Katinka!

    Timi nagyon cuki, Levi pedig milyen nagyfiú! örülök, h jól mennek a dolgok. jó volt olvasni a beszámolódat. Levinél meg majd elmúlik a féltékenység. remélem...

    előzmény:
    H_Katinka (96857)
    2007-04-19  20:54
  20. 2007. Április 19. 20:5496857.
    Sziasztok!

    Mindenkinek köszi az érdeklődést, jól vagyunk!

    Rigui, most jön a pocakosság nehezebb része. Legalábbis nekem így volt egy meglévő örökmozgó gyerkőc mellett!

    Csini, Tindi, a lányok tündériek!

    Jó rég voltam errefelé. Bocsi, de egy kedvenc topikot olvasok el 1-2 naponta, a többire általában nem jut időm.
    A napirendünk elég jól összeállt úgy az első pár nap után. Ebéd után általában egyszerre alszanak a gyerkőcök, ilyenkor vagy ledőlök én is (ritkán) vagy háztartás vagy netezek, ha apa nincs itthon, mert akkor ő bitorolja a gépet. Most gondolkodunk egy laptop beszerzésén, mert akkor egyszerre ketten is tudnánk netezni. Nekem eléggé meg van szabva, hogy mikor ülhetek géphez. Ez, hogy este itt vagyok, kivételes alkalom. Most Levitől loptam el az időt.

    Timi hasfájós kissé és nem nagyon megy a kakilás, úgyhogy áttérek egy gyógynövénykeverék ivására (a laktoherb helyett), ami tejserkentő és talán megoldja Timi ilyen jellegű problémáit is.
    Tejcsim van, bár fejésre nem érek rá. Beálltunk a kereslet-kínálatra. Illetve amikor beindul a tejleadó reflex és Timi ugye közben a balt szívja (ezzel kezdünk, ebben van kevesebb, hogy ezt ürítse ki), szóval közben a másik mindig eláztatta melltartóbetétet. Pár napja cumisüveget tartok oda és majd elájultam, 5-20 ml folyik ki alkalmanként!!!
    Éjjel többnyire alszunk, már van, hogy csak 1x kel fel enni! Néha viszont nehezen megy a visszaalvás. Nappal persze leginkább édesen szunyál!
    1,5 hetes kora óta járunk sétálni.
    Próbálok mindent úgy szervezni, hogy Levi napirendje ne boruljon, úgyhogy ugyanúgy megvan a játszóterezés, csak rövidebb ideig tart.
    Mostanában néha apa is eljön velünk, belátta, hogy 2 gyerekkel játszóterezni nem egyszerű, főleg, ha a messzebb lévő nagyobbra megyünk.

    Levi továbbra is nehezen kezeli a helyzetet... én meg őt! Hihetetlen dolgokat művel és mindig akkor, amikor szoptatom Timit. Olyankor körülöttünk lebzsel és unatkozik. Unalmában meg rugdossa az ágyat, amin fekszünk, valami kell neki, amit persze nem tudok odaadni, vagy szomjas, vagy kakilni kell (máskor gond nélkül belenyomja a pelusba). Hát, így telnek napjaink!

    Viszont nagyon imádok babázni és közben iszonyat gyorsan halad az idő. Timi holnap már 4 hetes lesz! Timire Levi mellett elég kevés időm jut, bár még leginkább alszik. Szeretném majd bevonni őt mindenfélébe, ha már picit nagyobb lesz, hogy Leviben is tudatosuljon még jobban, hogy a kicsi lány az életünk része most már örökké!

    Segítségem nincs, úgyhogy magam csinálok mindent. Kaját hétközben hordják, úgyhogy arra nincs gondom. Férjem meg nem nagyon segít, örökké dolgozik.
    Imádom a gyerekimet, de kezdem azt érezni (főleg egy mindkettő által egyszerre átsírt félóra után), hogy el akarok szabadulni legalább 1 órára itthonról. Erre viszont egyelőre nem látok esélyt, úgyhogy csendben nyelek. Csak nehogy felrobbanjak egyszer
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147884 (96855)
    2007-04-18  16:46
  21. 2007. Április 18. 17:4496856.

    Csinikém, hu jó hogy nem dugdostad tovább ezt a képet, annyira meseszéééééééééép 

     

    Rigui, hu, már nem sokára te is kétgyerekezhetsz 

    kösd fel a gatyát  

     

    néhány cserekép...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_147884
    Torolt_felhasznalo_147884
    2007. Április 18. 16:4696855.

    Sziasztok!

    Katinka! megkésve, de nagyon sok boldogságot kívánok a 2 gyerekezéshez! szép szülésed volt! Levi, h viseli a kistesót? mesélj!

    Csini! nagyon jok a képek! szépek a lányok! :-))))

    Tindi! Neked képek???

    mi jól vagyunk, már a 33.hétben. szerencsére minden ok a babával.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_645033
    Torolt_felhasznalo_645033
    2007. Április 17. 14:0796854.

    Tindikém, csereképek?:-))) A te lányaidat dugdosod:-) Kérek!!

    Katinkátol is:-)

    Igen, büszke vagyok rájuk, apjok is, imádom őket, ha még Majával veszekedni is kell, K. meg még  "csak van", érted mire gondolok:-)

    Hát... Maja sem egy gyors mozgásfejlödésü gyerek volt, kiváncsi vagyok K. milyen lesz..., viszont a duma nálunk is könnyen ment Majával és az annyira megkönnyiti a dolgunkat, ugyhogy remélem ebben K. utánozza majd a nővérkéjét:-), ő is beszélget, a kajálása a legaranyosabb, mert folyton beszél közben, szabályszerüen nyammog:-))

    Maja már bir durci lenni, az mán igaz:-) olykor nagy harcokat vivunk....

    Nekem a Maja lassusága miatt is fura, hogy Kamcsi képes megemelni a popot és araszol hátra..., le vagyok döbbenve, de ő pl nem szeret oldalt lenni, vagy háton, vagy hason szeret feküdni, amig csikized addig birja az oldaltfekvést.. fesziti magát, állandóan könyököl, hogy ülhessen.

    Maja is későn kezdett fogzani és a hátsokrol fogalmam sincs mikor jöttek ki, erről storym is van, mert amikor K. megszületett, Maja gyakrabban kelt éjjel, nem tudtam ez minek szól, a tesonak, vagy fogaknak és amikor a dokinál jártunk, akkor kértem kukkantson már be Maja szájába, nem jönnek-e a fogai hátul, mire a dokinő, mondta, hogy: "anyuka, meg van mind a 20 foga a gyereknek", no jót nevettünk, szép bizonyitvány, én a gondos anya.....

    Egy kedvencet még felrakok Kamiszkorol.

    előzmény:
    tindi13 (96853)
    2007-04-17  08:07
  24. 2007. Április 17. 08:0796853.

    sziaaaaaa,

    imádom imádom imádom    

    gyönyörűek a lányok D Kamillának gyönyörű kis kerek feje, meseszép szemek...apucinak dagad a keble?  

    Majkó durcás kis pofija, nem is tudom hogy áradozzam róluk. igazi kis nőcccccci  

    Nagyon ügyes Kamcsi, már halad is? még ha kukacolva is 

    Réka most ott tart, hogy az oldalára fordul. mondjuk ő szeret hason lenni, igaz főleg aludni. meg imád beszélgetni, nem tom genetikailag ők úgy látszik erre vannak kódolva. Nóri is 1,5 éves, de már mindent mond, és bármit leutánoz, olyan mint egy kis papagály 

    Réka is nagy dumás, kiváncsi leszek hogy ő is ilyen hamar beszélgetni fog?

    Igaz, Nóri meg a mozgásfejlődésben nem volt túl gyors, meg a fogakat is kíméletes sebességgel növeszti, még mindig vagy 10-nél tartunk 

     

    Katinka, ha erre jársz mesélj és képeket kérünk rólatok is! Levi megbékélt már a hugival?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_645033 (96852)
    2007-04-17  06:36
  25. Torolt_felhasznalo_645033
    Torolt_felhasznalo_645033
    2007. Április 17. 06:3696852.

    Sziasztok!!!

    Pár foto az utodokrol:-)

    Katinka mizujs, hogy megy? Ha erre jársz mesélj!!!

    Jó, hogy ilyen szép szülésed volt és a kezdeti akadályok könnyen mentek, csak igy tovább:-) Nagyon édi:-))

    Én már örülök, hogy Kamiszko nagyobb, sokszor nagyon könnyü baba, az elalvással holigy, hol ugy birkozik meg, ez a legnehezebb, mér eszeget, szerencsére, elég jól megy, nekem ez nagy boldogság, hogy látom eszik, mert a cicit többnyire csak cumizza..., ez van, ezzel nem boldogulok. Már egykezes:-), nem kell két kézzel tartani, nagyon figyelmes, már ügyesen fogdos mindenféle játékot, de nagy rongyozos, szeret gyürögetni, elalvásnál is az jön be. Fordulni nem akar hasra, de ha hasra tesszük le, akkor igazi kis dijbirkozo, mert nagyon szépen tartja magát és emgeleti a popsiját, ugyhogy haladni is tud hátrafelé.., nekem ez döbbenet Majához képest.

    Maja is sokszor angyal, aztán egy pillanat alatt képes összetörni az imázsát..., de imádom, mégha veszekszünk is. Nagyon érdeklik az indultaok, érzelmek,  olvas szivesen, meg olvastat:-), az irigységgel kinlodunk, de nehezen boldogulok a kezelésével.

    Egyelőre jó tesok, de Kami még nem zavarja  a köreit, látom, hogy szereti, sőt ha K. a vigasztalására nem nyugszik, akkor elsirja magát, mert bántja, hogy ő még nem képes jobb kedvre deriteni, hiába nem érti meg, hogy egy alvatlan kisbaba még nekem is nagy falat:-)

    Szóval minden jó, imádom őket, csak hulladék vagyok, kérek szabit:-)

    pusza

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top