Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Merevedési zavar. mit teg

Torolt_felhasznalo_949251
Torolt_felhasznalo_949251
Létrehozva: 2006. november 25. 12:15
Sziasztok!
1 hónapja járok egy 28 éves sráccal.
Eddig kétszer szeretkeztünk, illetve szerettünk volna.
Első alkalommal minden ment végülis, de például a behatolás picit problémás volt, mert ugyan állt neki, de nem volt elég kemény... azért sikerült és jó is volt.

Második alkalommal pedig először minden oké volt, szeretkeztünk, jó volt... utána viszont egyszerűen nem állt fel neki. Akármivel próbálkoztam (szájjal, kézzel, stb...) felállt és 10 másodperc múlva le... :-(

Nekem eddig nagyon fiatal barátaim voltak (20 éves), akiknél már egy csóktól is felállt... sosem volt ezzel gond, így most nem tudom mi tévő legyek...

A mostani kedvesemnél, nemhogy egy csóktól nem áll fel, hanem végigcsókolom a testét, akkor esetleg... de nem igazán kemény...
Kérdeztem, hogy velem van-e a baj... azt mondta, nem. De nem tudja mi van, mert olyan még sose volt, hogy egyáltaltalán nem állt neki fel.
Aztán nagy nehezen mégiscsak sikerült felállítani, berakta és kb 1 perc után megint "lekonyult", de nem ment el...

Szerintetek mit csináljak? Bennem van a hiba? Mondtam neki, hogy nincs semmi baj. De valójában lelkiismeret-furdalásom van, hogy valamit rosszul csinálok.

Kérlek adjatok tanácsot!!!
Normális, hogy egy 28 éves pasinál ilyen problémák vannak?
Nem tudom, hogy ez egyedi-e? Mert tényleg a 20 éves barátomnál, gyakorlatilag egy puszi elég volt...

Eléggé kétségbe vagyok esve...
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. november 10. 11:05251.

    hidegraz az ilyen gondolkodas nelkuli irasoktol

     

    előzmény:
    zentani (250)
    2009-11-10  10:49
  2. 2009. november 10. 10:49250.

    Szerintem arra gondolt csak simán hogy ez nem természetes.

    Persze hogy nem kell mindenre felállnia(bár ugye az idő mindenre képes ). 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_675401 (248)
    2009-11-10  10:26
  3. Torolt_felhasznalo_764508
    Torolt_felhasznalo_764508
    2009. november 10. 10:38249.

    Örülök neki hogy egyetértetek velem:)

    Sajnos sokan engem is hülyének néznek emiatt a felfogás miatt, pedig működik, csak a gondolkodó szervnek fent kell lenni nem lent...:)

    Én fattmann hozzászólását, nem értem... de lehet én vagyok hülye:)

    Ti felfogtátok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. november 10. 10:26248.

    mi ez? robot-kan???

    nem mindegy milyen a punci, nem mindegy kinek a labakozott van a punci

    nem mindegy milyen minosegu nohoz szokott a pasas

     

    vagy csak luk az luk?

    kutya legyen a pasas is?

     

    előzmény:
    artemis11 (242)
    2009-10-30  15:35
  5. 2009. november 10. 10:08247.

    Valóban működik!A legeslegjobb barátom férfi,óriási élmény,neki is.Ismerik egymást a párommal,semmi gond nincs,és nem is lesz,a kölcsönös bizalom megvan!Nem kell viselkednünk egymás előtt,sokat tanulunk egymástól,nincs féltékenység,irigység,konkurrens harc.Sokan kiakadnak rajtunk,de ezen nagyokat nevetünk.Lelkileg egy húron pendülünk,testileg nem,nem is fogjuk kipróbálni,azzal tönkretennénk mindent.

    Isten óvjon a barátnőktől!!!

    előzmény:
    zentani (246)
    2009-11-10  09:45
  6. 2009. november 10. 09:45246.

    Az utolsó pár szavadon a lényeg, felfogás :)

    Nem mindenki tudja úgy kezelni ezt a helyzetet ahogy kéne, és ebből fakadnak ezek a kijelentések, hogy nincsenek női-férfi barátságok.

    Pedig ha úgy állnak egymáshoz, akkor igenis müködhet :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_764508 (245)
    2009-11-10  09:33
  7. Torolt_felhasznalo_764508
    Torolt_felhasznalo_764508
    2009. november 10. 09:33245.
    Egyetértek.A barátság is a legjobb megoldás szerintem.Falra tudok mászni mikor valaki azt állítja hogy férfi és nő között nincs barátság...hogyne lenne... csak normális emberi felfogás kell hozzá.
    előzmény:
    Metazo01 (243)
    2009-10-30  17:02
  8. 2009. október 30. 17:14244.

    Szerintem meg nem szabad ilyen gyorsan leírni valakit.

     

    Én amikor a mostani barátnőmmel összejöttem, majdnem egy évig nem voltam benne biztos, hogy igazán akarom-e. (Előtte külsőleg nem az olyan lányok tetszettek, mint ő (magas, nagyon vékony, szőke), hanem pont az ellentettjei. De aztán szépen lassan alakult a dolog és belészerettem. És most már jobban tetszik az ő alkata, mint a korábbi alacsony nagypopsijú ideálom Hülye lettem volna, ha akkor szakítok vele.

    előzmény:
    Metazo01 (243)
    2009-10-30  17:02
  9. 2009. október 30. 17:02243.
    Erőltetni nem érdemes. Ha jól kijöttök, az nem jelenti azt, hogy nőként kíván téged. Én is kijövök jól egészen sok emberrel, de eszembe se jutna, hogy izgathatna valamelyikük szexuálisan. És van olyan, akivel nem nagyon jövünk ki, mégis ...reagálok rá. Tehát tényleg talán nem egymásnak teremtődtetek, és az sem tragédia. Legyetek barátok- igenis miért ne!- és keressetek közösen mást magatoknak. És lehettek majd egymás tanúi az esküvőtökön. Nem kell ennyi dráma.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_949251 (6)
    2006-11-25  13:24
  10. 2009. október 30. 15:35242.
    komolyra fordítva a szót, 28 évesen illene állnia mint a cövek ha puncit lát. Ha nem akkor valami eü. baj van. Eddig nem volt ilyen esete a pasinak? Mert ha igen akkor már rég el kellett volna mennie orvoshoz.
    előzmény:
    Norania (239)
    2009-10-30  14:51
  11. 2009. október 30. 15:32241.
    szophatod mint a porszívó""" jaj de csúnyán beszélsz.....
    előzmény:
    Dorian.hu (238)
    2009-10-27  09:47
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 30. 15:02240.
    nem tévedsz. Ez így van. Nem túl bonyolult az a szerszám...
    előzmény:
    Norania (239)
    2009-10-30  14:51
  13. 2009. október 30. 14:51239.

    teljesen igazad van szerintem is ez nem a lány hibája ha valkit kívánunk akkor nem lehet béna mert magát a személyt kívánjuk!!!!!!!

    vagy tévedek?

    előzmény:
    Dorian.hu (238)
    2009-10-27  09:47
  14. 2009. október 27. 09:47238.
    Ne beszélj már hülyeségeket! Az az egyik része csak, ha béna a csaj és azért nem izgul fel rá eléggé a pasi. De ha valakinek valami szervi baja, lelki problémája van, esetleg beszedett valami szart és azért nem áll fel nek, akkor aztán szophatod mint a porszívó, akkor sem lesz eredménye.
    előzmény:
    trinityx (237)
    2009-10-27  09:33
  15. 2009. október 27. 09:33237.

    na. most már nem állom meg, hogy beszóljak.

     

    téged meg le kéne cserélni egy 35 évesre, ha nem tudsz jól szopni.

     

    hol éltek lányok? a középkorban? amikor senki semmit nem tudott a szexről?  jessus.

     

    kedveseim, nincs az a farok amit fel ne lehetne állítani egy jó kis szopizással. ha nem sikerül, akkor nem jó a technikád. elő kell venni a tankönyveket, és utána olvasni, vagy elmenni egy rendes normális pasihoz, aki megtanít szopni.

     

    ugyanezt tudom mondani azokra a ffiakra, akik nem képesek orgazmushoz juttatni egy nőt. vagy talán elfelejtettétek már hogy nem úgy születtetek, hogy tudtátok mi az orgazmus? és tele az nlc azokkal a hsz-ekkel, akik arra panaszkodnak, hogy nem foglalkozik velük a ffi. hanem inkább lecseréli őket egy technikásabb nőre.

     

    gondolkodtál már azon, hogy az a nő kitől tanulta vajon a technikát? elárulom a titkot. gy olyan ffitől, aki elmagyarázta, és foglalkozott vele.

     

    ugyanmár nézzetek már magatokba. egy cseppecske szerénység és önkritika sokat segítene a realitások talaján maradni.

    előzmény:
    artemis11 (229)
    2009-10-26  13:31
  16. 2009. október 26. 17:09236.

    Elmesélted neki, hogy eddig 20 éves barátokkal volt viszonyod, akiknél 1 csókra állt? ( 18 évesen csók sem kell, áll folyton)

    Szóval talán menj vissza a 20 éves barátodhoz. Talán sok vagy neki. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_949251 (1)
    2006-11-25  12:15
  17. Torolt_felhasznalo_421244
    Torolt_felhasznalo_421244
    2009. október 26. 16:50235.
    reméljük nem gondolta komolyan... Vagy csak nem tudja, milyen egyszerű a megoldás.
    előzmény:
    orso-ya (234)
    2009-10-26  16:29
  18. 2009. október 26. 16:29234.
    Nem is értem, hogy beszélhetsz úgy valakiről, mint egy tárgyról... majd ha egyszer téged cserélnek le....
    előzmény:
    artemis11 (229)
    2009-10-26  13:31
  19. Torolt_felhasznalo_421244
    Torolt_felhasznalo_421244
    2009. október 26. 14:53233.

    nagyon kedves...

    Vagy vidd el szépen orvoshoz. Egyszerűbb, mint lecserélni.

    előzmény:
    artemis11 (229)
    2009-10-26  13:31
  20. 2009. október 26. 14:30232.
    emberek kapjatok már a fejetekhez  jóhogy nem megyünk vissza a kuruzslókhoz mega  javas asszonyokhoz a középkorba!!!!
    előzmény:
    orso-ya (231)
    2009-10-26  14:05
  21. 2009. október 26. 14:05231.
    és tudod, hogy egyáltalán mi van ebben a készítményben? nekem mindig azt tanították, hogy gyógyszert csak vényre! Szóval irány az orvos, nincs mese
    előzmény:
    veronika (227)
    2009-10-26  12:34
  22. 2009. október 26. 13:32230.
    előzmény:
    kéki (213)
    2008-11-17  17:57
  23. 2009. október 26. 13:31229.

    De nem tudja mi van, mert olyan még sose volt, hogy egyáltaltalán nem állt neki fel.""

     

    Na ja...szerintem finoman cseréld le egy húsz évesre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_949251 (1)
    2006-11-25  12:15
  24. 2009. október 26. 13:09228.

    Szerintem nem aza  lényeg elsősorban hogy  gyógyszerhez kapjon az ember biztos vannak olyan gyógynövény boltba rohangáljunk mert az hogy valakinek nem áll fel az nem csak azt jelenti hogy képtelen a sexre hanem hogy komolyabb egészségügyi baja is lehet ami szívinfarktushoz vagy érrendzseri megbetegedéshez vezet vagy vezethető vissza ha egy ilyen készítménnyel elfedjük a bajt mint a Dragon Power akkor abból később  komoly gond lesz / lehet ezért szertintem a legmegfogadhatóbb tanács az, hogy elmegyünk orvoshoz!!!!!!!

    nem az hogy a Házipatikához meg a recept nélüli dolgokhoz nyúlunk nekema párom egészsége 100szor fontosabb mint egy hancúr

    előzmény:
    veronika (227)
    2009-10-26  12:34
  25. 2009. október 26. 12:34227.

    Hali!

    Nem olvastam végig, úgyhogy ha ismétlek, elnézést kérek.

    Nehogy már egyből a viagrához - cialishoz kapkodjatok! Próbáljátok ki a Dragon Powert, gyógynövény boltokban lehet kapni és naaaaaaagyon hatékony! Mellesleg jóval olcsóbb is. Ha nincsen komoly baj, elég lesz egy kapszula, 3 napig megbízhatóan harcképes lesz egy kis stimulációra is. Jó mulatást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_949251 (1)
    2006-11-25  12:15

Címlap

top