Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Majdnem ÖKO élet TIPPEK

pissz
Létrehozva: 2006. szeptember 24. 17:22

Ez a topik a Majdnem ÖKO élet című topikban közkinccsé tett "boszorkányosságok" gyűjteménye.

Kívánom mindannyiunknak,- lapozzuk és alkalmazzuk sikerrel.

Sikereink bizonyítják,hogy igenis lehet vegyszermentesen patika tisztaságot tartani,kozmetikumok nélkül is jól kinézni,a feldolgozott mű ch-k helyett egészségesen,tudatosan élni.

Száműztük a rajtunk is meggazdagodott multikat életünkből s azt hiszem,mindannyian jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Mi is hozzáteszünk környezetünk és földünk méregmentesítéséhez.

Talán egyszer divattá válik amit mi most művelünk,de addigis,- mi már kevésbé szennyezzük Földünket.

Remélem életmódunk fertőző,-minél többen csatlakoztok hozzánk,akiknek már elege van a vegyszerekből vagy felelősséget éreznek családjukért,környezetükért.

További szorgoskodást mindannyiunknak!

p.

  1. 2014. január 10. 19:5936.

    Sziasztok!

     

    Környezetvédelmi és energiagazdálkodással kapcsolatos blogot írok és láttam, hogy a témába vág így gondoltam megosztom veletek hátha hasznosnak találtok valamit. A későbbiekben szeretnék a vegyszermentes háztartásról és szépségápolásról is írni, így akit inkább az érdekel az a jövő héten sok érdekeset olvashat 

    Remélem tetszeni fog!

    Szép napot kívánok mindenkinek!! :)  

  2. Torolt_felhasznalo_255963
    Torolt_felhasznalo_255963
    2007. január 27. 00:2135.

    Hajápolás természetesen: A NORMÁL haj
    A normál haj, erős, ugyanakkor selymes és fénylő. Nem érzékeny, és könnyen formázható.

    Oivaszappanos sampon
    A sampon alapja bőrkímélő, és kellemes illatú.
    1 tk. olivaszappan-forgács, 100 ml víz, gyógynövénykivonat, vagy illatos olsajok tetszés szerint.
    Forraljuk fel  a vizet, majd vegyük le a tűzről az edényt. A szappanforgácsot oldjuk fel a vízben, hűtsük ki és adjunk hozzá néhány csepp gyógynövénykivonatot.

    Hajöblítő
    Az öblítőt a hajszíntől függően turbózhatjuk fel. Szőkék tegyenek bele kamillát, a barnák porított dióhéjat.
    100 ml víz, 1 ek. gyógynövény, 6 ek. citromlé.
    Vizet felforralni, leforrázni a gyögynövényeket, 10 percig állni. Szűrni, belekeverni a citromlevet. Hajmosás utáán a még nedves hajba dörzsöljük bele, nem öblítjük ki.

    Hajpakolás
    Szép fényű lesz a hajunk ettől a pakolástól.
    50 ml mandulaolaj, 10 ml jojobaolaj, 20-30 csepp illóolaj, tetszés szerint.
    Az olajokat összekeverjük, belemasszírozzuk  a hajba, törülközőt a fejre, 30-60 percig rajta hagyjuk

    Pár jó tanács még

    ·                     Puha és selymes lesz a hajunk, ha egy diciliternyi zsíros tejet beledörzsölünk, 15 percig rajta hagyjuk utána lemossuk.

    ·                     A szőke haj selymes fényt kap ha 2 ek. citromlevelt adunk a samponhoz.

    előzmény:
    pissz (27)
    2006-09-29  16:47
  3. 2006. december 9. 21:5734.
    Környezetbarát folttisztítási módszerek

    Friss gyümölcsfolt: áztassuk tejbe vagy savóba, vagy rácsöppentett citromlével tüntessük el a foltot a ruhából.

    Fűfolt: dörzsöljük glicerinnel a foltot.

    Golyóstoll, tinta: dörzsöljük alkoholba mártott szivaccsal.

    Izzadságfolt: langyos ecetes vagy szódabikarbónás vízben áztassuk. Szalmiákszeszes vízzel átitatott vattával is eltávolíthatjuk a ruhaneműből.

    Kávé-, tea-, kólafolt: tojássárgájával kevert langyos vízzel kell kiöblíteni. Ecetes, majd normál öblítés! Bóraxos oldatba kell áztatnunk a ruhát! Mustárfolt: dörzsöljük be glicerines ronggyal, majd mossuk ki szappannal hideg vízben.

    Penészfolt: öntsünk erős szappanos oldatot és sót a foltra és tegyük ki napfényre és tartsuk nedvesen.

    Rágógumi: dörzsöljük jéggel, amíg megkeményedik, majd szedjük le.

    Rozsdafolt: áztassuk savanyú tejben vagy citromlében, dörzsöljük be sóval, tegyük ki a napra, és csak ezután mossuk ki.

    Rúzsfolt: hideg tejszínnel vagy főzőmargarinnal dörzsöljük be, majd mosószódával mossuk ki.

    Vérfolt: áztassuk 10 percig hideg, sós vízben, majd mossuk ki szappannal. Ha régebbi a folt, keverjünk össze keményítőt és hintőport egy kis vízzel, és ezt kenjük a foltra!

    Viaszfolt: tegyük a ruhát a mélyhűtőbe kb. 2 órára, és így könnyen leszedhetjük a viaszt.

    Vörösboros, sör vagy likőrfolt: áztassuk bóraxos oldatban.

    Zsírfolt: forró vizes átmosás után öntsünk rá szódabikarbónát.



    Hasznos kiadvány:

    *Házi praktikák – otthonunk ápolása környezetkímélő módon. (E-misszió Egyesület, 2002)
    *Zöld Nagyokos (Ökoszolgálat Alapítvány, 2003)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. december 9. 21:5533.
    Arckrémek

    Epres puhító krém

    Egy finom lyukú teaszűrőben préselj át egy néhány epret, amíg kb 1 1/2 kávéskanálnyi pépet kapsz. Kavarj el 2 kávéskanál vajat egész habosra és kavard bele az eperlevet. Kend ezt az arcodra, majd 10 perc múlva mosd le meleg vízzel. Használhatsz egy finomabb pipereszappant is. Azután hideg vízzel mégegyszer öblítsd le az arcod.

    Száraz bőrre való éjszakai krém

    Egy kis edénykét helyezz egy másik, forró vizet tartalmazó, edény fölé, majd tegyél bele 2 evőkanál vazelint és 4 evőkanál vízmentes lanolint. Kavargasd, míg jól összekeverednek. Vedd le a melegről és kavard tovább, míg lehűl. Akkor keverj bele 2 evőkanál édes mandula olajat és, ha akarod, hogy mandula illata legyen, 3 csepp keserű mandula olajat is.

    Szézám olajas tápláló krém

    10 gram fehér méhviaszt vagdoss bele egy edénykébe és forró viz fölé helyezve olvaszd fel, majd keverj bele 8 evőkanál lanolint. Amikor jól összekeveredett, cseppenként keverj hozzá 4 evőkanál szézám olajat, majd ugyanúgy 1 kávéskanál benzoé tinkturát. Vedd le a melegről és állandóan keverve hűtsd le. Miután jól lehűlt, adj hozzá egy csepp sárga ételfestéket és egy cseppet a kedvenc parfümödből. Jól keverd el és tedd egy üres kenőcsös tégelybe.

    Készenvett krémek dúsítása

    Bármilyen készen vásárolt krémet is fel lehet dúsítani (ha nincs időd babrálni) úgy, hogy egy kávéskanál kókuszolajat, édes mandula olajat, brackmag olajat, vagy búzacsira olajat keverünk hozzá.



    Hajpakolások

    Töredezett hajvégek gyógyítása.

    Három deci sört keverj össze egy tojássárgájával (ha rövid a hajad, elég kettő). Ezt masszírozd a hajadra, majd három perc múlva öblítsd le. A tojás fényesíti, a sör táplálja a hajszálakat.

    Öblítő, amitől selymes fényű lesz a haj.

    Forralj fel 1 liter vizet, majd dobj bele egy csokor apróra vágott petrezselymet. Lassú tűznél főzd 15 percig, hűtsd le, végül teaszűrőn szűrd le. Havonta egyszer, hajmosás után dörzsöld be nedves hajad és fejbőröd a folyadékkal, hagyd rajta néhány percig, majd öblítsd le. Egyszerű, de hatásos!

    Pakolás megfáradt hajra

    Keverj össze alaposan 2 tojás sárgáját és 1 kupica rumot. Hajmosás előtt nedvesítsd be a hajad, majd kend a hajadra és a fejbőrre a keveréket. Hagyjd rajta negyed óráig, öblítsd le, majd moss hajat. A tojássárgák táplálják, a rum pedig fényessé teszi a hajunkat.



    Körmök szépítése.

    Puha körmök erősítése.

    Dörzsöld be őket egy kis cirtomlével. A citrom erősíti és fehéríti őket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2006. december 9. 21:5532.
    Házi készítésű kozmetikumok.

    Itt van egy növekvőfélben lévő kotyvalék kollekció, amihez a hozzávalók a legtöbb konyhában, vagy gyógyszertárban könnyen megtalálhatók. Viszont előnye ezeknek a készítményeknek, hogy nincsenek tele tartósítószerekkel, mint az üzletiek!!
    Sok sikert és szépülést!

    Arcfrissítők:

    Citromos pórusösszehúzó arcszesz

    Egy 2 1/2 decis üvegbe tedd be a következőket:
    2 kk frissen kicsavart citromlé
    1 ek glicerin
    1 ek 70%-os alkohol
    Most öntsd fel az egészet desztillált hamamelisz oldattal. Tartsd a hűtőszekrényben és rázd fel minden használat előtt.

    Petrezselyem és menta frissítő

    Dobj 2 1/2 deci fővő vizbe fél decinyi vagdalt petrezselyem levelet és 1 ek friss mentalevelet (vagy 1 kk száritott). Lefedve hagyd állni fél óráig, akkor nagyon finom szűrőn, vagy ócska harisnyán át, leszűröd és üvegbe öntöd. Hűtőszekrényben tartva, minden alkalommal arcmosás után leöblited az arcod vele.

    Szem alatti párnák lohasztója.

    Legjobb erre az apróra vagdalva lefagyasztott petrezselyem. (A petrezselymet amúgyis így tartom otthon, főzéshez is. Megveszem a nagy csokrot, apróra vagdalom és egy plasztik dobozban lefagyasztom.) Ebből egy kiskanálnyit a szem alatti párnákra rakunk, ledűlve, néhány percig rajta hagyjuk, majd lemossuk. A hideg csökkenti a duzzanatot, a petrezselyem kitűnő vízhajtó és hatóanyaga a bőrt is kisimítja.

    Pórus összehúzó.

    Az arcunkra felrakott, vékony szeletekre vágott, uborka összehúzza őket, emellett zsírtalanít és nyugtat is.

    Ránctalanító.

    A mélyhűtőből kivett zöldborsóból egy keveset szétmorzsolunk egy villával. Az apró ráncokra rakva ezt a pépet, lepihenünk és rajtahagyjuk néhány percig, majd lemossuk. Szinte teljesen eltünteti őket.

    Bőrradír

    A bőr legfelső rétege elfárad, elhal. Ezt időnként érdemes leradírozni, nem csak az arcbőrről, hanem a test egész felületéről, hogy síma és bársonyos legyen a bőrünk.

    Keverjünk össze 1 evőkanál durva tengeri sót és 3 evőkanál olívaolajat. Vegyünk meleg (ne forró!) fürdőt. Törölközzünk meg, de maradjunk a fürdőkádban. Dörzsöljük be testünket a só-olaj bőrradírral, majd körkörös mozdulatokkal masszírozzuk át vele minden tagunkat, különös figyelemmel a keményebb bőrfelületekre (könyök, sarok...). Öblítsük le magunkat bő, nem túl meleg vízzel!

    Pattanások .

    Tegyél rájuk nyers burgonyareszeléket. Húsz perc után mosd le kamillateával.

    Pakolások

    Tojásos pakolás

    Egy kistányérban keverj össze 2 evőkanál tejszínt, egy tojássárgát és 1/2 kávéskanál rumot, vagy konyakot. Verd fel a fehérjét is habosra és keverd a többihez.
    Egy forró vízbe mártott törűlközővel takard be az arcod néhány percre, majd kend fel a maszkot és hagyd az arcodon 20-25 percig. Langyos vízzel mosd le jól és a végén frissítsd fel magad egy kis hideg vízzel.

    Mandulás pakolás

    Keverj össze 3 kávéskanál darált mandulát, 1 kávéskanál mandulaolajat, 1 kavéskanál tejszínt és 1 tojás sárgáját egy kis tálkában, hagyd 5 percig pihenni. Ezután kend fel a pakolást a bőrre és hagyd 15-20 percig az arcodon. Végül langyos vízzel öblítsd le.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2006. december 9. 21:5331.
    Kritikus kozmetikai összetevők:

    Konzerválószerek

    A kereskedelmi forgalomban lévő kozmetikumok általában 3 évig is felhasználhatóak (a naturkozmetikumoknál 1 év a határidő). A gyártók konzerválószerekkel biztosítják a készítmények mikroorganizmusoktól, gombáktól és baktériumoktól való védettségét. Nyilvánvaló, hogy minél hosszabb időre konzerválnak egy készítményt, annál több konzerváló anyagot kell alkalmazni. A nagy mennyiségű vizet és fehérjét tartalmazó készítményekhez nyilvánvaló, hogy több és sokféle konzerválószer szükséges. A szavatosságot leginkább a szintetikus, azaz szervezettől idegen anyagokkal biztosítják, vannak akik szerint, nem egyszer túlzott mértékben.

    Formaldehyd és származékai: rákkeltő anyagként is jegyzik ezeket, már kis mennyiségben is izgatják a bőrt, és öregedését is gyorsítják.

    Imidazolidinyl-Urea,
    2-Bromo-2-Nitropropane-1, 3-Diol (Bronopol)
    5-Bromo-2-Nitro-1,3-Dioxane (Bronidox)
    Iodopropynyl Butylcarbamate
    4,4-Isopropylideneiphenol
    Methydibromo Glutaronitrile
    Diazolidinyl-Urea
    DMDM Hydantoin
    Hydroxymethylglycinate
    Hydroxybenzoic Acid
    Chlorphenesin
    Chlorhexedine Digluconate
    Parabene - k, (Methyl-, Ethyl-, Propyl-, Buthylparaben) gyakran okoznak allergiát

    Emulgálóanyagok

    A krémekben, lotionokban az emulgálószereknek köszönhetően nem válik el a zsírnemű anyag a víztől. Egyes polyethylenglykol (PEG-10 M, PEG-14 M, PEG-32, PEG-4, PEG-6 Stearate, PEG-7, PEG-8 Esters) emulgátorok - az Öko Test német fogyasztóvédelmi magazin vizsgálatai szerint - magasabb koncentrációban átjárhatóvá, s ezáltal a káros anyagokra veszélyeztetetté teszik a bőrt. Sérült hámréteg esetén (viszkető vörös foltok, neurodermitisz) különösen kerülni kell az említett PEG-keket tartalmazó kozmetikumokat.

    Festékanyagok

    A dekoratív kozmetikumok a nagy mennyiségű festékanyagnak köszönhetően szintén gyakran okoznak allergiát. A szemhéjtusokban például előfordulhat nikkel, amire a nők nagyon gyakran reagálnak allergiával. A szemhéjpúderekben a pigment magas aránya irritálhat. Az alapozók is tartalmazhatnak olyan konzerválószert (formaldehyd származékokat), amelyek irritációt váltanak ki.

    Antioxidánsok

    Az antioxidánsok az oxidációs folyamatot késleltető és gátló vegyületek. Ezek közül két anyag szerepel a feketelistán: az egyik a butylhydroxytoluol (BHT), a másik pedig butylhydroxyanisol (BHA) - szintetikus anyagok. Mind a kettő allergizálhat, állatkísérletek szerint az immunrendszert is megváltoztatják, sőt egyesek magzatkárosító hatásról is írnak.

    A helyzetet kissé bonyolítja, hogy a különféle kozmetikai anyagok megítélésében még nem teljes az egység. Az anyagok elbírálása akár egy országon belül sem egységes, mert minősítésénél a felhasznált mennyiség is szerepet játszik. Ezen kívűl évről-évre újabb anyagokat hoznak létre, ami azt jelenti, hogy az izgató anyagok listája is változhat.

    A vegyészektől, és a gyártóktól elvárná az ember, hogy a piaci versengés közepette úgy mérjék össze erőiket, hogy senkinek a bőrét ne vigyék vásárra, tartsák tiszteletben a kozmetikumokkal szemben támasztott alapvető követelményeket, hogy csak megfelelő tisztaságú, bőrbarát termékek kerülhessenek az üzletek polcaira. A kozmetikumokban felhasználható anyagok mennyisége óriási, a bőrre veszélyes összetevőket pedig minden további nélkül helyettesíteni lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2006. december 9. 21:5130.
    Kritikusnak tartott anyagok

    Mineral oil, Paraffin, szilikon: ásványolaj-termékek - akadályozzák a bőrlégzést

    EDTA: komplexképző, a fémmaradványok közömbösítésére használják - toxikus, környezetszennyező anyag.

    Methyl, Propyl, Buthylparaben: konzerválószerek - allergiaveszély

    PEG derivátok - mesterséges emulgeálószer – átjárhatóbbá teszi a bőrt

    A színanyagok között is vannak olyanok, amelyek irritálhatják a bőrt (Pl. anilin), s ezek még nehézfémsóktól is szennyezettek lehetnek.

    Optikai fehérítőt is keverhetnek a szappanokba. Ezt az anyagot környezetszennyező tulajdonsága miatt kritizálják a környezetvédők.


    Pozitív megítélés alá eső anyagok

    Növényi olajok
    Olea Europea - olívaolaj,

    Helianthus Annuus - napraforgóolaj,

    Triticum Vulgare – búzacsíraolaj,

    Zea Mays - kukoricacsíraolaj,

    Prunus Dulcis – mandulaolaj.

    Phytinsav - EDTA természetes alternatívája lehet.

    Butyrospermum parkii -karitévaj,

    Buxus Chinesis –jojobaolaj,

    Cocoa Butter – kakaóvaj,

    Algae - alga,

    Jasminum Officinale - jázmin,

    Lavandula Augustifolia – levendula
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2006. december 9. 21:4929.
    A hűtőszekrény szagtalanítása

    ha egy nyitott edényben szódabikarbónát, esetleg őrölt kávét teszünk bele;

    az ételeket (különösen az erős szagú élelmiszereket) becsomagolva, pl. zárható dobozban vagy üvegben tároljuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2006. október 16. 11:1428.

    Budaörsi Virágpiacnál minden szerdán 6-12-ig ÖKOPIAC.
    előzmény:
    pissz (2)
    2006-09-24  17:27
  10. Torolt_felhasznalo_258686
    Torolt_felhasznalo_258686
    2006. szeptember 30. 20:5228.
    nekem a frosch-tól (mosogatószer, ráadásul a balzsam) előjött az ekcémám... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_165995 (26)
    2006-09-29  14:47

Címlap

top