Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyerekek esti bevizelése
Sziasztok!
Elsősorban olyan emberek véleményére lennék kíváncsi, akik találkoztak ilyennemű problémával. Kislányom 6 éves, esti bevizelési problémákkal küzdöttünk, mindent kipróbáltam, ami az ésszerűség határain belül volt. Miutána tarthatatlannak találtam továbbra is, elmentem egy urulógushoz, ahol megállapították, hogy alacsony a vizelete fajsúlyszáma. Erre kaptunk egy gyógyszert, aminek MINIRIN a neve, tulajdonképpen egy orrcsepp, amit használnunk kell lefekvés előtt, egyik este az egyik orrnyílásba, másik este a..... Olyan véleményeket, hozzászólásokat várok, aki ismeri ezt a gyógyszert, esetleg több ideje adja a gyereknek. A környezetünkben minden ismerős orvost megkérdezetm, állítólag semmi baja nem lesz, de több informmációra lenne szükségem- aggódom-.
A hozzászólásokat előre is köszönöm
Engem is nagyon érdekelne,mi okozza ezt a holdkóros állapotot? Az én fiam 9 éves múlt,ugyan ezek a jellemzői,átlagos gyerek,pszihológus semmit nem tud tenni,minden rendben talál,ha elalszik olyan mint akit agyonütöttek semmit nem észlel a külvilágból ,kikapcsolaz agya. Nincs szervi baja,nem értem mért gyógytornával kezelik.Nincs olyan segítség ami erre a mély alvásra hatna???
Engem is nagyon érdekelne,mi okozza ezt a holdkóros állapotot? Az én fiam 9 éves múlt,ugyan ezek a jellemzői,átlagos gyerek,pszihológus semmit nem tud tenni,minden rendben talál,ha elalszik olyan mint akit agyonütöttek semmit nem észlel a külvilágból ,kikapcsolaz agya. Nincs szervi baja,nem értem mért gyógytornával kezelik.Nincs olyan segítség ami erre a mély alvásra hatna???
http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/74 85/45037.html?1134556832
Mamoxra emlekszem, neki is volt egy ido, amikor a gyerekenek gyogyszert adott, ot keressed meg a kerdeseiddel!
Lehet, hogy azok. De mint már írtam, én "csak" diplomáztam belőle , azaz tanultam. No meg a nevelőotthoni munkáséveim alatt is volt jónéhányukhoz szerencsém. A sajátom nem enurézises, így otthoni tapasztalataim nincsenek.
Persze, hogy minden gyerek más! Ezért kell és lehet többféle dolgot is kipróbálni, s ezért okozhatja ugyanazt a tünetet többféle szervi és lelki ok is.
Nekem a 2. pont akkor szokott le az ejszakai pelusrol, amikor a 3. megszuletett...
Gyoma: neked is köszi!
Werbunga! Nálunk a hálószobában csak az alvásnak van helye! Tévézni, olvasni, ott van a nappali! Egyéb elfoglaltságra is más helység is jó, de nem szoktak felébredni, ha az ágyban maradunk is...
Nos igen, a peluskérésnek is van logikája: akkor majd vele is annyit törődnek és ugyanúgy "megszeretgetik", mint a testvérét.
Arról nem is beszélve, hogy így újabb felmentést kap jó időre a szobatisztaság alól, hiszen "oda lehet"!
http://www.babanet.hu/faq/ivar17.php
Fiam nem sokára 5 éves, és szinte minden éjjel bepisil. Van olyan éjszaka is, amikor kétszer is. Tavaly nyáron volt majdnem 3 hét pisismentes éjszaka, majd következett egy nyaralás, és újra minden a régi lett. Érdemes ebben az életkorban bármilyen orvosi vizsgálatot kezdeményezni vagy várjunk inkább még egy-két évet vele?
Válasz:
Kivizsgálást éjszakai bevizelés miatt 6 éves kor alatt ma már nem végeznek. Természetesen egy egyszerű vizeletvizsgálatot, hasi ultrahang vizsgálatot, már 3 éves kor után ajánlatos elvégezni. Tehát a "komolyabb" kivizsgálás kezdeményezésével még várhatnak. A helyzet könnyítése érdekében azonban keressék fel esetleg "a száraz éjszakák, derűs nappalok" alapítványt, megtalálják őket az Interneten is www.enuresis.hu cím alatt.
Dr. Gömöri Ágnes
Ja, elfelejtettem az előbbiekben. Nálunk sem volt semmi itthoni feszültség, az óvodában sem volt semmilyen problémája a gyereknek.
Van olyan ismerősöm, akinek a lánya 11 évesen "nőtte ki" ezt a problémáját. Úgyhogy mindenkinek kitartást, és sok-sok türelmet kívánok a problémához!