Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vers HAJNALHOZ
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Nézz rám, tova tűnt a régi szenvedés!
Az égig érő fának ha nem nő újra ága,
előadó: Demjén Ferenc
Kell még egy szó, mielõtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér!
Az úton majd néha gondolj reám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár!
Nézz rám és lássd, csillagokkal élsz,
Nézz rám, tova tûnt a régi szenvedés!
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény!
Tudod jól, hova mész, de végül haza térsz,
Szállj, szállj sólyom szárnyán, három hegyen túl!
Szállj, szállj ott várok rád, ahol véget ér az út!
Úgy kell te is értsd, nem éltél hiába!
Az a hely ahol élsz, világok világa.
Az égig érõ fának ha nem nõ újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága!
Szállj, szállj sólyom szárnyán, három hegyen túl! Szállj, szállj ott várok rád, ahol véget ér az út!
Nézz rám, ne ígérj! Nézz rám, sose félj!
Ha nincs hely ahol élj, indulj hazafelé!
És még szebb holnapot!
szép napot!
". . . mert időm kevés, s fogatlan
a kísértés, hogy olyanná pofozzon
a mindent - megértés . . "
SZILÁGYI DOMOKOS
AZ ŐZ-SZEMŰ LÁNY
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a haja: dióbarna láng,
medencéjén fény-gyerekek
hancúroztak és visongáltak -,
olyan volt, mint egy üdítő
pihentető, érett vasárnap.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a Tiergartenben fagylaltot ettünk,
s a Kuznyeckij Moszton söröztünk,
sétáltunk a Cismigiu-kertben
és csókolóztunk és nevettünk,
s a Svábhegyen, a kisded szélben
szomjas szemmel néztünk az eltűnt
felhők után -
új felhők jöttek,
az ég olyan lett, mint egy
elborult tekintet,
és többé nem nevettünk.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a haja: dióbarna láng,
még most is éget, ha a távol
barna dombjairól felém int,
és szól az akác illatából,
s zubog az idő, mint a vérünk.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
ki eltűnt, mint a szelíd felleg,
és én hiába szólítom,
mert a felhők sosem felelnek,
hisz nem ismerik a szerelmet,
csak a szerelem érzi őket,
mint a vadászfegyvert megérzik
a virág-lábú, bátor őzek.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
ki tovaillant, mint az őzek
- fák közt iramló barna láng -,
s én vártam, vártam, vártam, félszeg
félsszel, fürkésztem elborult
kedvvel a halott, szomorú
ösvényt -
És érkezett egy urna,
s benne egy maréknyi hamu.
Szilágyi Domokos: Haragban
Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is, mint anya fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád;
táncoltam én is és te is,
sírtál értem s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.
Ott láthatod a biztonság hegyét.
Ott kékell a boldogság völgye, túl a párálló erdőn.
Sehol egy jel a fák közt, semmi
sem mutat utat a tévedezőknek.
Ott senki nem téved el a csábítás
s a kísértés ösvényén.
Nagy István Attila
Ne hidd
Ne hidd, hogy a vágy hamis útra tévedt,
s elhagyhatja a rég óhajtott menedéket,
hogy otthontalan a sírás,
és könnytelenek az éjszakák.
Ne hidd, hogy feljön a nap a hegy mögött,
s nem takarja felhő az eget,
hogy a madarak boldog szárnyalással
minden reggel ünneplik az életet.
Lehet, hogy kissé kamaszlányos beütése van, de mikor kamaszlány voltam egyik kedvencem volt ez a kis történet. Ezért tettem fel.
Így egyben az igazi. . . a költő meg ne haragudjon, amiért felszabdaltam. . . :o)
József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn, az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
(1937. július-augusztus)
"Csillagok alatt
Csillagok alatt alszik a föld,
Lehet, hogy egyedül én vagyok ébren.
Suhognak körben a zajmadarak,
Társtalanul fekszem az éjben.
Csillagok alatt fekszik a test,
Az enyém, a tiéd, akárkié,
Könyörögnék, hogy engem szeress,
De nem ragyogsz rám már soha többé!
Csillagok alatt jár-kel a test,
Az enyém, a tiéd, vagy a másé.
A test csak izgága, gyönge hírnök,
Az életé vagy az elmúlásé?
Mondd csak, mi ez az álom, barátom?
Mondd csak, mi ez az ének, mi ez a dal,
Mit a távolban dúdolnak a vének?
Csillagok alatt fekszik a test,
Éget a föld, olyan hideg,
Akár a szegecselt acélfalak,
Fogva tartják az álmaimat.
Vigyázz a szóra, amit küldök:
Én mindig szeretni foglak.
Maradj meg titkos jelszavamnak,
Maradj meg védő csillagzatomnak!"
". . . volt. . . "
a fiú és a lány, mint két jóbarát.
Hideg tél űzi napsugarát,
és kint találták őket az utcán.
Fogták egymás kezét, beszéltek sokat,
sugdostak egymásnak szerelmes szavakat.
Boldogok voltak, mint soha más,
szerették egymást a fiú és a lány.
Egy nap így szólt a lány: -Gyermeket várok, szép kisbabát!
Sugárzott a szemében az öröm, de a fiú nem szólt.
És többé nem jött, hiába várta a lány.
Ő elment némán, s hidegen.
Ez volt hát a nagy szerelem?
S megszületett a kisfiú, barna szemű, fekete hajú.
Boldog volt nagyon a lány, hátha eljön az apa tán.
De nem jött, hiába várta és hetek, hónapok elszálltak is, a lány mégis reménykedett.
A fiú ekkor már mást szeretett.
Egyedül élt a lány a kisfiával. Nőtt a kisfiú, napról napra szebb lett,
kimondta az első szót, a legszebbet!
Egy napon sétálni mentek. A kisfiú ott totyogott anyja mellett a szűk kis utcán, ahol azelőtt jártak. Felvillantak szép emlékek, elmúlt boldog napok. -Oly rossz, hogy egyedül vagyok!
A sarkon egy ifjú pár köszönt rá.
Egy barna szemű, feket hajú srác,
és így szólt fiához könnyein át:
"-Látod? Ő volt a Te apád!"
kik mosolyogva körülhízelegnek!
Aki igazán szívből szeret,
annak nem az arca, hanem a lelke nevet.
A szó lehet hazug, a hízelgés érdek,
de a szem, a lélek tükre, nem csalhat meg Téged!
Ha könnyes szemmel, némán néznek Rád,
öleld meg, mert az igazi jóbarát!
Vándor, nyugodj már.
Nem vonz, nem hív a táj,
nem szólnak érted a síkságok,
s nem várnak rád a Kárpátok.
Nyugodj, aludj, elég volt tán.
Szíved megfáradt, pihenne már.
Szerelem sem kell, ami bánt,
lángját oltogasd, hunyjon a parázs.
Jobb lesz, ha csönd honol szívedben-lelkedben,
megnyugszol, meglátod béke lesz tebenned,
elmennek a felhők újra a nap elől,
arcodat fordítsd fel, érezd majd, ahogy süt.
Hidd el, Vándor, a dolgok elmúlnak,
érzések és dolgok egyszer porrá válnak,
talán az emlékek csak, mik maradnak
de csak addig, míg emlékezők vannak.
Vándor, a Lány menjen. Állj félre hát.
Légy erős, légy férfi, engedd el már.
Tudod jól, s érzed, Neki más élet jár.
Vándor, az a Lány Téged már nem vár.
Engedd el hát.
wander - A földi létből
A földi létből elrepültem,
Messze galaktikára kerültem.
Nem várok már semmi jóra,
Nem ketyeg a homokóra.
Örök csend van és sötétség,
Nincs csúnyaság és földi szépség,
Földi lények aligha élnek,
A nagy semmiben a szférák zenélnek.
Nincsen öröm és nincsen bánat,
Nem vetik le a szép ruhákat,
Nincsen távol, és nincsen messze,
Nem számít semmi, társad, hogy lesz - e?
Itt nincs test és nincsen lélek,
Nem kérdés többé, miért is élek,
Felszállok egyszer az időgépre,
Elrepülni vissza a földi égre.
Millió fényév, hogy visszaérve,
Az üres semmit megkerülve,
Nem lesz már élet, nem lesz már szépség,
Helyette csend és örök sötétség!
wander - bércre felfelé
Emberek mennek a bércre felfelé,
Reájuk ezer csapda lesve vár!
Kit vadállatok karma szétszedé,
Ki szikláról leesve, nyugalmat talál.
Mind önző, mind óvja magát,
Tör a csúcsra megveszve fel,
Nem hallja társa jajjgó szavát,
Mámoros gyönyört az önzésben lel!
Van egy férfi, ki őriz egy leányt,
Ők óvva fogják egymás kezét,
Úgy mennek ők vészeken át,
És elérik a bércek tetejét.
Juhász Gyula
Erdélyi ibolyák
A kolozsvári kikelet szülötte
E pár szál gyöngéd, kora ibolya,
Szűz szirmukon szelíden eltünődve
A magyar Mona Lisa mosolya.
Erdélyünk szent rögének ibolyái,
A fájó tájról méla üzenet,
Virágnyelven beszéltek, ó parányi,
De drága kincsek, hervadt kedvesek!
Kék szemetekben az erdélyi égnek
Régi derűje integet felém
És sötét szirmotokban érzem én
Az új fájdalmat. Míg vágyódva nézlek
Bús ibolyák, gyötör egy néma vád
És rátok hintem könnyem harmatát!
Elírtam, bocsánat. . .
:o(
"Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad. "
(József Attila)
Nem tudom, ki vagy. . .
Nem akarlak megbántani. . .
Látom, hogy szenvedsz, tudom, hogy fáj. . .
De őrizd meg a méltóságodat!
Ne dobd el a büszkeségedet, légy férfi. . .
Viselkedj férfihez méltón. . .
Őszintén kívánom, hogy el tudd fogadni emelt fővel a történteket. . .
Tiszteld Ő. . .
És viselkedj úgy, hogy tiszteletre méltó maradj Te is és tudjon tisztelni Ő is Téged. . .
Ez a legfontosabb a túlélésben. . .
A méltóság. . .
Kívánok erőt és tartást Neked ehhez. . .
Valami összetörött ma éjjel,
Valami széjjel szakadt!
Valaki messze szállt a széllel,
Valaki távol maradt!
""Mindig csak adni (szerzőt nem tudom)
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom. ""
M. Zoltán - itass magaddal
virág lehetek, ha akarsz,
vagy lehetek a föld gyoma,
boldog örökzöld, vagy olyan,
mi ha eltűnik, nincs nyoma.
olyan virág, mint ezek a
gyökér nélküli estikék,
olyan súlytalan, s mint az ég,
amely ma is maesti kék,
mint mindennap lenni szokott.
te gyöngy, te kincs, te van, te nincs,
te bolond, te bibor búbáj,
vadits, szomorits, rám tekints,
ha bánatban bújdokolnál,
bánatoddal fölöldozol,
s igy leszek több, mint szétrontott
fekete, néma fölszobor.
wander - Hajnal elmentél
Elmentél messze az élet tengerén,
De szívem téged megtalál,
Velem vagy a szerelem mámorán,
Elvisz bennünket a szívhalál!
Távol vagy tőlem, mégis oly közel,
Engem megöl a szívmagány,
Távolból két karom átölel,
S küzdünk a szerelem forró színpadán!
Elmentél messze a HAJNAL fátyolába,
De tested hozzám visszaszáll,
Egyesülünk a nap bíborában,
Értünk jő a drága KÉKMADÁR!
Őseim drága földjén
Egy hatalmas szikla áll,
Ott vagyok bezárva,
Míg jő a Hajnal, s rámtalál!
2003. február 11.
Köszönöm NEKED!
Soha nem feledlek!
Amíg élek,
Csak Téged szeretlek!
TÓTH ÁRPÁD - A FA
Ó, nézd a furcs, ferde fát,
Mint hajlik a patakon át,
Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,
Hogy benne társad ne keresd?
Már ága között az arany napot
Nem tartja, madara elhallgatott,
Virága nincs már, sem gyümölcse,
Ő mégis áll, az alkony bölcse,
Mint a tünődő, ki ily estelen
A végtelen titkába elmerül
És testtel is szelíden arra dűl,
Amerre lelke vonja testtelen. . .
wander - Néztelek
Néztelek,
bujj mellém, kértelek.
Vártalak,
gyönyörű vágyadban láttalak!
Szeretlek.
szívembe rejtettelek.
Meghalok,
már örökre tiéd vagyok!
Radnóti Miklós - Bájoló
Rebbenő szemmel ülök a fényben,
Rózsafa ugrik át a sövényen
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Csurran a villám, s már feleselget.
Fent a magasban dörgedelem,
Vad dörgedelemmel kékje lehervad.
Lent a tavaknak, s tükre meg árad,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat,
Már esik is kint, vesd le az inged,
Mossa az eső össze szívünket!
MOSSA AZ ESŐ ÖSSZE SZIVÜNKET!
wander - Ott álltam
Igen, ott álltam,
igen ott vártam,
nem jött senki sem!
Igen, nem láttam,
igen bent fájtam,
elmentél Életem!
Igen, elcsitul,
lassan elvonul
a felhő Kedvesem!
Igen, szeretlek,
odabent szenvedek,
megszakad a szivem!
Nagy István Attila
Csak te segíthetsz
Bebújik a hideg az ingem alá,
perzseli a bőrömet, szívemig hatol.
Itt állok ázottan, dermedten
a dühöngő viharban.
Eltűnt a nap, elfutott a tavasz,
nincs mosoly az illatos kertben,
felszáradtak az árnyékok,
s kezed nyomát se dédelgeti
a március végi látomás.
Rám omlik az ég, meglehet.
Csak te segíthetsz, ha van hited
lelkemet lángba borítani,
megváltani minden pillanatban.
Várom a felhők mögül előbukkanó
kedves arcodat.
DSIDA JENŐ - Ha valaki jönne. . .
Ha most valaki halkan idejönne,
idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné: fáradt vagyok-é?
Kicsi kezét, mint tearózsa szírmát
finom-borzolón fürtjeimbe lökné
s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.
Leoldaná selyempuha kendőjét
és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné: nincs-e lázam?
Nem lenne szava, nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre. . .
S ha már szabályos lett a pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át, -
vigyázva, halkan elfödné a lámpát. . .
De nem jól hajnallik
A csegei határ felől
Nem jó hír hallatszik.
Megöltek egy legényt
Hatszáz forintjáért
Belelökték a Tiszába
A hátaslováért.
Tisza be nem vette
Partjára vetette
Arra ment egy halászlegény
Csónakjába tette.
Mégis a lányoknál vagyok
Jaj Istenem de szégyellem
Hogy a hajnal itt ért engem.
Őszi harmat hideg esső
Ősszel érik meg a szőlő
Ha megérik borrá szűrik
Potus Annit férhez kérik.
Ez a legény megkérette
Kostyál János nem engette
A foglalót is rátette
Mégis magájénak tette ijju.
Tudtál rózsám csalogatnyi
De nem tudtál szoknyát venni
Egyet vettél azt is bánod
Holtig a szememre hányod.
Potus Anni kék mentéje
Kostyál János hosszú szüre
Majd eljön a sötét este
Maj betakarkonnak vele ijju
Potus Anni pogácsája
Végig gürölt az uccába
Hova hova jó pogácsa
Kostyál János szűrujjába ijju.
Potus Anni szőrszoknyája
Be akadt a kapufába
Nem a kapufa fogta meg
Kostyál János ragadta meg.
További versszakok (felvétel nélkül):
Kostyál János íródiák
Nem kell annak gyertyavilág
Úgy megírja levelibe
Potus Anni az ölébe.
Potus Anni aranybárán
Aran betű van a vállán
Aki aztat átolvassa
Kostyál János neve rajta.