Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
100 kg-on felülieknek
2006-07-15 22:521.
Torolt_felhasznalo_631842
Létrehozva: 2006. július 15. 22:52
sziasztok! Várom ide háromszámjegyű sorstársaimat. A mi esetünk sajnos súlyosabb már. Ezért speciális dolgokat kíván a megoldása is. Itt nagyon kitartó életmódváltás lehet csak a megoldás. Gondolom, aki idáig jutott, az sok fogyókúrán van túl, s a végére egyre kövérebb lett. Ebből a jójó-szidrómából kéne valahogyan kilépni. Természetesen a dolgokat először lélekben kell rendezni, vagyis az agyunkban kell rendet tenni. Esetünk folyamatos kontrollt igényel, talán itt tudunk egymásnak segíteni ennek megvalósításában. Egyedül ilyen nagy súlyok leadása majdnem lehetetlen. Vagy a megtartása nem fog menni. Én is érintett vagyok, azért is indítom a topic-ot el. Voltam már a mostani súlyomnál 42 kg-mal több, nem is olyan régen. Vagyis az egyéni rekordomból ennyit sikerült leadnom 2 év alatt, kisebb megszakításokkal. További 50 kg-tól szeretnék még megszabadulni kb. olyan egy év alatt. Ha a két számot összeadom, valami elrettentő adat jön ki !!!! Félelmetes ugye? Idejuttatott a folyamatos fogyózás. Mindig többet híztam a végén vissza, mint, amit sikerült leadni. Minden módszer csődöt mondott nálam már. Most egy utolsó nagy rohamra indulok. Az életmódváltást további egész életemre tervezem, mivel hiszem azt, hogy másképp nem lehetésges megtartani az elért eredményeket. Ehhez a hatalmas feladathoz várom csatlakozásotokat. Segítsünk egymásnak. szeretettel: holdfogyatkozas
Peppy! Menj át az áltatalam indított topicba (Újra új fogyicsapat...) aztán ott a 7. oldalon (35448 hsz) találsz egy linket, arra kattintva odajutsz a naplókhoz!
témari
Herkem!
Belestél a depibe?Szaros 60 deka miatt?Na ne má!!!Nem vagy te ilyen elkornyadós fajta.Különben is a suly tiz százaléka nem számit semmit.Vagyis ha én most leadnék 12 kilot az még nem számit fogyásnak,annyi ingadozás megengedett.Ami azt jelenti,hogy nálam 12 kilo plusz vagy minusz annyi mint a semmi,akkor a 60 deka meg még annál is kevesebb.
Vigasztalás gyanánt mondom neked a vaterán max önvédelmi fegyvereket vehetsz.Vagyis gázpisztolyokat.Na mos mennyivel lesz jobb ha lelővőd magad egy gázpisztolyjal.Max füstölsz és sirsz tőle napokig a borzalmas szagról amit árasztani fogsz nem is beszélve és akkor nem csak kövér leszel de büdös is.Ez olyan mintha egy borzzal akarnál öngyi lenni.Olyan büdös az is van.
Husikám!
Látod nem is tudom mit mondjak.Az én férjem "csak"57 éves és ha nem is folyamatosan,de tudat alatt bizony én is féltem.Lehet nagyon hülye vagyok,de az esküvönk másnapján már azon filoztam mi lenne a jobb,Ha én halnék meg előbb vagy ő.Épp most olvastam egy cikket,hogy 5 férfiből 3 nem éri meg a nyugdijas kort.Ami a tény döbbenetes voltán tulmutat,az már számszaki kérdés-nevezetesen.hogy hova lesz az a nyugdij járadék amit egy életen át fizettek de vissza már nem kérhetik.
Ugyan poénkodtam,hogy a férjemmel vitetem ki a koporsomat a temetőbe,de meggyözödésem,hogy én fogom őt eltemetni.Csak nehogy neki is eszébe jusson a végrendeletben kikötni,hogy én vigyem a koprosoját.
Herkem!
Maradt nekem ebből a Wakame szarból egy üveggel,Ha annyira izgat elküldöm neked és probáld ki.
A futopad nem rossz ötlet,csak gondold végig,fogod-e használni és hogy ez az izületeidre milyen hatással lehet.
Ha kell a Wakame a szine@citromail.hu-ra ird meg a postacimed és küldöm
puszka:szine
Marikám!
A gödrökben az a jo,hogy ha elérted az alját már csak felfele van ut.Ha már a bölcsességeknél tartunk. Addoig is nyugodtan sirj tele itt oldalakat.Ha rámjön a depi én is ezt teszem.Itt jo csapat van.Aki a padlon van azt felmeri a többi és gatyába rázza.Sokszor elnézem,mintha nem is fogyis forum lennék,hanem egy jol szervezett szolid pszihiátriai magán intézet. A világ meg már csak ilyen.Ilyenné tettük,vagy hagytuk igy ilyenné tegyék.Nem kell beletörördni,te is tehetsz ellene,csak meg kell találni a modját.
Én magyarnépviseleteket varrok.De honnan tudod?Ha meg akarod nézni akkor csak nyisd meg a magyarnepviselet.extra.hu-t.Ez az én honlapom és természetesen én is rajta vagyok a somogyi viseleteknél.
A javulásra tett erőfeszitéseket értékelem,csak igy tovább! pusza:szine
Peppykém!
Ezzel igy vagyunk itt mindannyian-azt hiszem.Én se voltam soha egy kigyótestű csoda,de 76 kilosan másként néztem ki,ez tagadhatatlan.
Békélj meg magaddal,ez az első lépés.Miota rájöttem,hogy rengeteg him bukik-bukna-a pufok testemre,már nem is zavar annyira a sulyom.
Ha teszel föl új képeket azt hol lehet meglátni? (Egyáltalán, ilyen analfabéta is képes rá?)
Korábbi hsz-okban láttam bizonyos "link"-eket (így nevezik?), amit kimásoltam, de csak olyasmit írt ki a gép, hogy nem tudja megjeleníteni. Mi ennek a fortélya, hogy továbbra is látni lehesssen a képeket? (állítólag lehet)
A változókor tényleg megzavarja az ember lányát leginkább a hízás irányába. Számtalan példát tudnék mondani (nem kis elégtétellel), hogy olyan nőismerőseim, akik tényleg karcsúak voltak, a változókor beköszöntével ripsz-ropsz elhíztak. (Én legallább sose voltam karcsú
Pl. az idősebbik sógornőm. Kifejezetten kis vékony madárcsontú alkat, most meg többet nyom alatta a mérleg, mint nálam.
Pisztolyt nem küldök -ha lenne, az kéne nekem is!
Viszont Kiscicó tanácsát érdemes megszívlelned. Meg az is igaz, hogy nem vezet jóra naponta méretkőzni. Szerintem elég hetente.Én a legutóbbi 13naposom óta nem mértem magam, a ruhák a mércém.
(Elég csüggesztő ez így is!)
Az a bizonyos inframasszázs biztos jó dolog, habár - szerintem - a futópad még jobb.
Tegnap meg azelőtt olyan szélvihar volt itt egész nap, gy csakannyit voltam biciklin míg itt helyben elmentem a boltokba, de most szép az idő, nemsokára indulunk a Papussal Bcsabára.
A bekesmatrix.hu-n vannak fönt képek sulink ballagáráról.
Én kérem a torta-receptet! (elvégre fogyókúrás fórum vagyunk, vagy mi a szösz!)
Bemásoltam újfent a szomszéd fórum 7, oldalán levő linket és valami angol szöveghez jutottam. Mit nem csinálok jól ??????????????????????
Kevinem ha nem is voltam vicces és nem is mondtam mit csinálj......Rád hagytam ,hogy vond le a konkluziót melyik lesz a tuti. Kiscico. Akarom ,hogy kirázódj ebből az állapotból.Akkor ha már annyi lesz a súlyod, mint Peppyttáé esetleg gondolkozhatsz azon,amin most nem...mert az egészségedről döntesz.
Írj valami vicceset, mert totál kivagyok! Olvasd el, amit a lányoknak írtam, nem írom még egyszer, és mondd meg mit csináljak?
Én is kövéren halok meg!!!!!! Megyek veled Somlóit enni!!!!
Csóközön
Nagy túró az egész, életmódváltás, igazad van, szart sem ér! Most már itt tartok! Váltottam én rendesen, de beledöglök sem fogyok mióta ez a rohadék v.kor itt liheg rajtam Tegnap is olyan szépen diétáztam, vacsira sima szójapor, majd szétesett a gyomrom az ürességtől, erre tessék, reggelre +60 deka!!!! Szerinted ez normális? Mondd meg Peppykém mi a rossebnek nem eszek, diétázok, minden túrót kipróbálok, vagyonokat költök szarságokra és minek?
Nincs értelme, innentől nem érdekel!!!
Azt eszek amit megkívánok és ami jól esik, persze nem fogok zabálni, módjával. Akkor legalább tudom mitől hízok!!!
Remélem Neked szép napod lesz, én most totál kifeküdtem magamtól, küldj egy pisztolyt lécci!!!!
Puszóka pici kutyódnak is!
Gondoltam veszek inframasszázs készüléket, azok elég olcsók és masszírozom a nagy hasam, szerinted az jó? Azt hiszem ebbe fogok belehülyülni a nagy-nagy fogyiba!
Egyébként mióta nem mensizek, azóta van ez, nálad nem azóta? Puszó.
Szuper, azt hiszem föladom.
Kövéren halok meg mint Szine és kész
Most éppen az infrás masszírozókat nézegetem, szerinted az is pocsék megoldás?
Jó fogyit, puszóka.
Nagy gratula, én nagyon elvagyok most kámpicsorodva, azt hiszem semmit nem eszek, még fehérje izolátumot sem,
Köszi az e-mailt, mindig elkápráztatsz! Iso soy szójaport vettem, azt iszom, de képzeld el teljesen elhültem, tegnap óta ma reggelre 60 dekát híztam, hát most mondd meg mitől? Vagy ez nem hízás szerinted? A ruhámon, hasamon nem érzem, de akkor is súly, és diétázok mellette, ez a poén, most akkor mit egyek, vagy mi legyen? Pusza. Remélem Te jól állsz a fogyival, én azt hiszem most veszek egy stukkert a Vaterán és puffffff, főbe lövöm magam.
Kedvesed virágzó háza szívszorító
Nekem 15 évvel idősebb a férjem,62 éves.Állandóan féltem.Ez van,egy csomó barátja ebben a korban ment el.Ez a 62 év nagyon félelmetes
Hmmm szívesen megkóstolnám azt a tortát,de csak egy kis fehérje por jutott nekem vacsira.Ma különösen nehezen bírom a nem vacsizást.
Ideje lenne nekem is új fotókat feltennem mert már nem úgy nézek ki én sem.Már hajam sem úgy hordom.Akkoriban alig fésülködtem mert hagytam bebodorodni a hajam,olyan birka vagyok,most meg kifésülöm úgy szárítom,és néha leengedem.
A kutyusomat nagyon féltettem,mert tegnap hányt és be van gyulladva az egyik szeme.Nem győzöm kamillázni,meg firtstözni,de alig akarja hagyni,úgy bírkózom vele,mert akkora nagy melák.Talán ma már jobban van.