Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyenge immunrendszer

Torolt_felhasznalo_756430
Torolt_felhasznalo_756430
Létrehozva: 2006. július 15. 12:54

 Ilyen vagyok.

Hogy mért??? Teljesen legyengült az immunrendszerem, kezdődött avval, hogy a rákszűrésen kiderítették, hogy ugyan P2 az eredményem, de HPV vírussal fertőződtem meg, kaptam immunerősítőt én is, párom is, 3 hónap múlva újra rákszűrés, ha még akkor is HPV-m lesz, akkor kitenyésztik melyik tíőus és páromat is vizsgálni kell. Betadine kúpot is kaptam, de csípett iszonyatosan, így azt abbakellett hagynom....Ezután kiderült, h. petefészekcisztám is van, azt várjuk, h. felszívódjon kb. 2 hét múlva megyek vizsgálatra. Hogy ez ne legyen elég, a héten a cípő feltörte a lábam, majd másnapra feldagadt, alig bírtam ráállni, sebészet, röntgen, vizsgálat, kiderült baktérium megfertőzte a sebet, most orbánc van a lábamon, pihentettnem, jegelnem és borogatnom kell. Penicillin érzékeny vagyok, így klacodot kaptam rá... Nem tudom mennyit segít csüt. este óta szedem, napi 3x1, de...most ugyan nem fáj alábam, de duzzadt, vörös, terjeszkedik felfelé...Úgy érzem az összes létező fertőzést összetudom szedni...

Segítsetek, hogy gyógyulhatok fel teljesen? Milyen immunerősítőt, kezelést, gyógymódot javasoltok? Mert ezek a gyógyszerek-gyógyszerek...ááá, szerintem csak tovább gyengítik a védekezőrendszerem.    

 

  1. 2017. december 3. 23:3633.

    Szia,


    én is félek a gyógyszerektől, amennyire és ameddig lehetséges mindig a természetes dolgokat részesítem előnyben.


    Immunerősítésre jó szívvel ajánlom a méhpempőt, ami tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket + természetes vírusölő és gyulladáscsökkentő hatása is van. Nem véletlen, hogy a méhkirálynő 5 évig is elél (csak méhpempőt eszik) a dolgos katonák meg kb. egy hónapig húzzák


    www.mehpempomagyarorszag.hu - itt meg tudod nézni mire jó.


     


    Kitartás!!

  2. 2006. augusztus 21. 20:1332.
    Szia!
    Ha orvosi vagy kuruzslói tanácsra gondolsz, azzal nem szolgálhatok. Mint írtam, csak a saját tapasztalataimat írhatom le. Nagyon rendes kezelő orvosom van. Amikor a khemót kaptam, ő látott el jó tanácsokkal, ami láthatóan bevált. Nekem sikerült a fvs. számom szinten tartani, sem stimulálni nem kellett, sem vért nem kellett kapnom.
    Az étrend nagyon egyszerű, sokan azért is csak megmosolyogták és szedték a drága bogyókat.
    Minden tartósitószerrel készült ételt el kellett felejtenem, még a felvágottat is. Sem félkész ételt, semmiféle gyárilag készített ételt nem igazán szabad fogyasztani. Megbízható helyról vásárolt csirke, pulyka, hal ételeket házilag főzni, de a hús egyetlen nap sem hagyható ki, /ez állítólag a vörösvértest képződést segíti.
    Háztól vásárolt tejből aludttejet, túrót fogyasztok, bolti nem jó. Ez elősegíti a fvs. képzést.
    Nem iszom üdítőt, csak friss gyümölcsöt fogyasztok, ill. annak levét. Rengeteg színes zöldségfélét, sárgarépát nyersen. Magyarul visszatértem a múlt századi étrendhez, de nekem ez segített. Az orvos is azzal kezdte, hogy nagyanyáink nem véletlen éltek, élnek olyan szép hosszú életkort. Emellett még sok minden meg kellett változtatni az életmódomon.
    előzmény:
    NOA5 (31)
    2006-08-21  13:16
  3. 2006. augusztus 21. 13:1631.

    Köszönöm, látod mennyire nem jár az agyam.Pont erről volt szó a TV-ben mostanában, hogy leesik a fvs..-szám.Annyira érdekelt volna a folytatás de vendégek jöttek és nem láthattam.

    Megkérlek mondanád tovább, hogy mi a teendő, hogy lehet erős immunrendszerre szert tenni.

    Sok beteg meghalt körülöttem mostanában jó lett volna segiteni-de hogyan?

    Köszönöm ha figyelmre méltatsz a válaszoddal. 

    előzmény:
    irén51 (30)
    2006-08-21  12:53
  4. 2006. augusztus 21. 12:5330.
    Szia!
    Nem irtam el, a khemó tényleg tönkreteszi a gerincvelőt, csontvelőt, ami a fehérvérsejtnek bizonyos összetevőit termeli, ezek között van az is, ami az immunrendszer védekező képességét befolyásolja. Ez nem szakmai leírás, az a lexikonból elolvasható. Én a gyakorlati részét ismerem sajnos. Ha a fehérvérsejt szám leesik, megszünik a védekező mechanizmus és nem termel a szervezet ellenanyagot.
    előzmény:
    NOA5 (29)
    2006-08-20  17:56
  5. 2006. augusztus 20. 17:5629.

    Milyen gerincvelő működését teszi tönre a kemó,erről még nem hallottam.Esetleg nem irtál el valamit?

    Jó egészséget kivánok és én szivesen meghallgatnálak, biztos van sok jó tapasztalatod és haszositható tanácsod. 

    előzmény:
    irén51 (28)
    2006-08-20  17:08
  6. 2006. augusztus 20. 17:0828.
    Szia Boribora!
    Néhány topikba kezdeményeztem a társalgást, nem vették, ezért most már kizárólag csak akkor adok bárkinek tanácsot, ha igényli. Ötéves rákos túlélő vagyok, az immunrendszerem azóta alulmüködik a khemó hatása köztudott, hogy a gerincvelő működését tönkreteszi. Ezt mindenféle csodaszer nélkül tudom szintentartani, csak megfelelő étrenddel. Ha érdekel kérdezz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (1)
    2006-07-15  12:54
  7. 2006. augusztus 18. 19:5127.

    Szia !

    Próbáld ki az Echinacea Formula immunrendszer erősítő készítményt. Beszerzésében tudok segíteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (1)
    2006-07-15  12:54

Címlap

top