Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyenge immunrendszer

Torolt_felhasznalo_756430
Torolt_felhasznalo_756430
Létrehozva: 2006. július 15. 12:54

 Ilyen vagyok.

Hogy mért??? Teljesen legyengült az immunrendszerem, kezdődött avval, hogy a rákszűrésen kiderítették, hogy ugyan P2 az eredményem, de HPV vírussal fertőződtem meg, kaptam immunerősítőt én is, párom is, 3 hónap múlva újra rákszűrés, ha még akkor is HPV-m lesz, akkor kitenyésztik melyik tíőus és páromat is vizsgálni kell. Betadine kúpot is kaptam, de csípett iszonyatosan, így azt abbakellett hagynom....Ezután kiderült, h. petefészekcisztám is van, azt várjuk, h. felszívódjon kb. 2 hét múlva megyek vizsgálatra. Hogy ez ne legyen elég, a héten a cípő feltörte a lábam, majd másnapra feldagadt, alig bírtam ráállni, sebészet, röntgen, vizsgálat, kiderült baktérium megfertőzte a sebet, most orbánc van a lábamon, pihentettnem, jegelnem és borogatnom kell. Penicillin érzékeny vagyok, így klacodot kaptam rá... Nem tudom mennyit segít csüt. este óta szedem, napi 3x1, de...most ugyan nem fáj alábam, de duzzadt, vörös, terjeszkedik felfelé...Úgy érzem az összes létező fertőzést összetudom szedni...

Segítsetek, hogy gyógyulhatok fel teljesen? Milyen immunerősítőt, kezelést, gyógymódot javasoltok? Mert ezek a gyógyszerek-gyógyszerek...ááá, szerintem csak tovább gyengítik a védekezőrendszerem.    

 

  1. Torolt_felhasznalo_654418
    Torolt_felhasznalo_654418
    2006. július 27. 16:5426.

    Bocs, az e-mail címem helyesen .com-ra végződik

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (1)
    2006-07-15  12:54
  2. Torolt_felhasznalo_654418
    Torolt_felhasznalo_654418
    2006. július 27. 02:3325.

    Kedves Boribora!

    Nagyon jó dolgok léteznek a világban, amik a segítségedre lehetnek, pl. a grapefruit-mag, az nagyon jó. Én kapszulában szoktam szedni, de szerintem a te problémáidra a Noni ital lenne a legjobb megoldás, rákos betegeknek is ajánlják, nyílt titok, hogy sokakat hozott vissza onnan, bár mivel nem tudják egészében levezetni, hogyan csinálja valójában, csupán ezért! nem tartják gyógyszernek. 

    Felhasználási területei még nem kiaknázottak. Ajánják a következőkre: rák, szív és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, izomfájdalmak, depresszió, allergia, emésztési zavarok, veseproblémák, légzőszervi megbetegedések, stressz, álmatlanság, agyvérzés, elhízottság, ízületi gyulladás, csökkent szexuális aktivitás. Én a barátnőm példáját tudom felhozni, akinek tejallergiás a kislánya, és mióta adja neki a Nonit, csak éppen nyers tejet nem ihat, pedig ez a leírásában nem is szerepelt. Ha kérdésed van, írj az oliviatstar@gmail.hu - ra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (1)
    2006-07-15  12:54
  3. 2006. július 15. 15:2324.

    Még egy óriás lépést is tehetsz az optimizmus felé, ha :
     1. Ne kérdezgesd magadtól egyre, hogy boldog vagy -e ?         Már maga e kérdés is lehangoló :" Boldog vagyok ?"
    2. Fogadd a dolgokat úgy ahogy jönnek!  – Ússz az árral. Ez nem jelenti azt- hogy fel kéne adnod álmaidat-  Tartsd észbe mindig, hogy mit szeretnél, és fogadd el,  hogy nem tudhatod a pontos módjat annak,  miképp éred el a célod !
    3. Életedet ne annak fényében értékeld, hogy mit értél el.  hanem annak a fényében, hogy mennyire vagy képes az adott pillanatot élvezni
    4. Értsd meg vágyaid lényegét : ha  egy nagy hazra vágysz a hegyoldalon:  miért? 
    Biztonságra,  békére, védettségre vágysz valójában ?
     Vedd észre, ha megtalálod mindezt,  és esetleg egy kisebb lakásban,  ha nem is a hegyoldalon. 
    Mert –akkor már felesleges egy tárgyiasult álom miatt hajtanod magad.
    Aki megérti vágyainak lényegét – az már úton van a boldogság felé.

            
    előzmény:
    berry (22)
    2006-07-15  15:05
  4. Torolt_felhasznalo_756430
    Torolt_felhasznalo_756430
    2006. július 15. 15:0923.
    Ez a nagymamámnak van, neki az izületekben segített...de eszembe sem jutott, köszi, h. felhívtad rá a figyelmem!  
    előzmény:
    berry (22)
    2006-07-15  15:05
  5. 2006. július 15. 15:0522.
    sokan a japán tapaszra esküsznek.

    japantapasz.hu

    Egy kedves, idős ismerősöm használta és olyan fitt lett , hogy elámultam.
    1 hétig, max 2-ig kell használni a talpon..., de ott a honlapon minden ott van. Próba szerencse, kb 10.000 az ára egy hétre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (1)
    2006-07-15  12:54
  6. 2006. július 15. 14:5521.

    Szívesen, máskor is.  Bár nem helyretettelek, úgy érzem, csak felhívtam a figyelmedet, hogy én már egyszer utaltam valamire, amiről írtál.

    Neked is minden jót!

    Sz.

    előzmény:
    Ókina54 (17)
    2006-07-15  14:05
  7. Torolt_felhasznalo_898202
    Torolt_felhasznalo_898202
    2006. július 15. 14:2820.

    szívesen! a cseppeket érdemes kúraszerűen, legalább 6-8 hétig alkalmazni... tényleg jó ötlet az étkezést is megreformálni! én szerencsére alapból szeretem az egészséges kajákat   sztem fincsi a joghurt, de ha nagyon nem megy, egyél helyette kefírt...

    egyébként ne keseredj el, ha 3 hó múlva is lesz HPV, általában nem tűnik el nagyon hamar... pároddal mondjuk nem tudom mit tudnak kezdeni, elég bizonytalan a férfiak szűrése sajnos... a vírus maga egyébként évekig is lappanghat...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (18)
    2006-07-15  14:18
  8. Torolt_felhasznalo_756430
    Torolt_felhasznalo_756430
    2006. július 15. 14:1819.

    Köszönöm megnézem...

    előzmény:
    Ókina54 (17)
    2006-07-15  14:05
  9. Torolt_felhasznalo_756430
    Torolt_felhasznalo_756430
    2006. július 15. 14:1818.

    Köszönöm!

    A grapefruit mag kivonatot cseppegtettem egy hónapja, remélem segít, az étkezésem most formálom át, éppen azt állítgatom össze, mit nem és mit szabad... Ma kelkáposzta főzeléket ettem, este rizst fogok zöldborsópörköltel, holnap görög saláta csirkemellel. Esze gyümölcsöt, amennyit csak lehet...egyet nem szeretk a joghurtot... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898202 (16)
    2006-07-15  14:03
  10. 2006. július 15. 14:0517.
    Nagyon aranyos vagy, és köszönöm ha helyre teszel!
    Nem vagyok egyáltalán nagyon tudós, okos meg végképp nem.
    Tényleg kösz, és minden jót neked és a topik indítójának, Boriborának egy kalappal kívánok!
    Anikó
    előzmény:
    szekine (15)
    2006-07-15  14:00
  11. Torolt_felhasznalo_898202
    Torolt_felhasznalo_898202
    2006. július 15. 14:0316.
    szia! amellett, hogy tényleg pihenj minél többet (aktívan! érdemes pl sportolnod) és élj stresszmentesen, az immunrendszer erősítésében nagyon sokat segíthet a vitaminszedés, vannak jó cseppek is (Béres, Echinacea, grapefruitmag kivona) amit érdemes kipróbálni. A HPV-n próbálj minél kevesebbet idegeskedni, nagyon sokan élnek sajnos ezzel a vírussal, olvass utána... csak annyit tehetsz, hogy minél egészségesebben próbálsz élni, hogy a szervezeted legyőzze. Az mindenesetre biztató, hogy P2 az eredményed!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. július 15. 14:0015.

    Ezt írtam én is, ha nem zavar /a stresszre én is utaltam/... a lelki problémák helyreállítására céloztam és a kiegyensúlyozott táplálkozásra és a megfelelő testmozgásra való törekvésre. Az csak a kezdete annak a folyamatnak, ami az immunrendszert segít felerősíteni.

    Azért próbáltam vicceskedni ebben a dologban, mert azt hiszem, hogy a humor és a jókedv nélkül nehéz lenne bárkinek  a lelkére hatni, de hát Te biztosan jobban tudod ezt is.

    előzmény:
    Ókina54 (12)
    2006-07-15  13:40
  13. 2006. július 15. 13:5414.
    http://www.aromaterapia.gportal.hu
    Ebbe nézzél bele...hátha!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (1)
    2006-07-15  12:54
  14. 2006. július 15. 13:4513.
     Az biztos, hogy a pozitív gondolkodás, már fél győzelem.
    Ha meg a munkahelyen gondjaid vannak, akkor a relaxálást tudom ajánlani.
     
    Maga a technika könnyü, csak mindennapossá kellene tenned.
    Ha kívánod este leírom ide, és kinyomtathatod, bár az is lehet ha a Google-ben kikeresed van róla cikk.
    előzmény:
    Dike (9)
    2006-07-15  13:20
  15. 2006. július 15. 13:4012.
    Azér az immun rendszer felborulása annál komolyabb, mint amit kedves szekin te írsz.
    Hiány ás a sok stressz, a fő okozója, sajnos.
    előzmény:
    szekine (8)
    2006-07-15  13:18
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. július 15. 13:3511.
    Egy ismerősöm mesélte, hogy neki is majdnem ráment az egészsége a szar munkahely miatt, de ő sem tudott váltani. A végén annyira elege lett, hogy felmondott! Pihent 2 hetet, feltöltődött és lett munkája!
    Nem mondom, hogy könnyen lehet munkát találni, viszont egy sem ér annyit, hogy tönkre tedd magad miatta!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (6)
    2006-07-15  13:15
  17. Torolt_felhasznalo_756430
    Torolt_felhasznalo_756430
    2006. július 15. 13:3310.
    Persze, keresek, de vagy keveset kínálnak, vagy nem engem választanak... Nehéz.  
    előzmény:
    Dike (9)
    2006-07-15  13:20
  18. 2006. július 15. 13:209.
    Ahogy látom a körülményekben és a lelkedben kéne előbb rendet vágni Próbáltál már másik melót keresni? Ismerős a helyzet, én is szinte fizikailag beteg voltam már az előző munkahelyemen az utolsó hetekben
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (7)
    2006-07-15  13:15
  19. 2006. július 15. 13:188.

    Sajnos ismerős a kép /sokan járnak ebben a cipőben /... sajnos a fejben dőlnek el a dolgok, ha a lelki egyensúlyod helyreáll, a gyógyulásod is felgyorsul 

    Addig csak tünetileg lehet kezelni a problémákat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (6)
    2006-07-15  13:15
  20. Torolt_felhasznalo_756430
    Torolt_felhasznalo_756430
    2006. július 15. 13:157.
    Köszi, megpróbálom, most kammillát csináltam magamnak, hogy csökkentsem a gyulladást a lábamon.
    előzmény:
    Dike (5)
    2006-07-15  13:13
  21. Torolt_felhasznalo_756430
    Torolt_felhasznalo_756430
    2006. július 15. 13:156.
    A pozitív gondolkodás nehéz már ilyenkor... a többi azért megvan... csak gondolom nagyon betesz az, h. év eleje óta olyan változások voltak a munkahelyemen, ami miatt szeretnék elmenni, de még nem tudok, mert nem állunk úgy anyagilag, h. váltsak, amíg nincs. Szóval utálok bejárni, azóta van ennyi gondom is. 
    előzmény:
    szekine (4)
    2006-07-15  13:08
  22. 2006. július 15. 13:135.
    Mi anno a Maria Treben-EGészség Isten patikájából című könyv alapján ittuk mamimmal (nem emlékszem a pontos számokra), itt most olyat olvasok a neten, hogy 6héten át napi 2 liter. Pocsék íze van, viszont kiváló méregtelenítő, vértisztító hatású. Tehát nem kifejezetten immun erősítő, inkább olyan "általános csodaszer"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (3)
    2006-07-15  13:02
  23. 2006. július 15. 13:084.

    Nyár van, sok a gyümölcs, a zöldség. Járjatok a szabadba, mozogjatok a friss levegőn sokat.

    Változatos, vitamindús étrend, sok mozgás.

    Pozitív gondolkodás, szerelmeskedjetek sokat 

    Jobbulást kívánok 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (1)
    2006-07-15  12:54
  24. Torolt_felhasznalo_756430
    Torolt_felhasznalo_756430
    2006. július 15. 13:023.
    Azt hogyan, mennyit és mennyi ideig?
    előzmény:
    Dike (2)
    2006-07-15  13:01
  25. 2006. július 15. 13:012.
    Csalántea kúra
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756430 (1)
    2006-07-15  12:54

Címlap

top