Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Utálom az anyósom!

baba_baby
Létrehozva: 2006. július 10. 22:34

Huuu akik naon naon nem szeretik az anyósuk azoknak ebben a topikban a helyük . . .

Én egyszerűen ki nem állhatom!

  1. 2017. március 7. 22:53126.

    Utolsó mondatod a lehető legbutább sztereotípia. Azzal hogy valaki nem költözik be az anyós lakásába meg nem kell egyből arra gondolni, hogy a 8'ba megy a kinti klotyós gangos albiba. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (124)
    2017-03-07  22:48
  2. 2017. március 7. 22:52125.

    Én.


    Nem elviselem, hanem szeretem.


    Poénnal bárminek az éle elüthető.


    A férjed biztos hogy érzi a feszültséget, ő hogyan viseli? Csak mert hogy a férfiakon csattan az egész.

    előzmény:
    beatrixx (117)
    2017-03-07  20:47
  3. 2017. március 7. 22:48124.

    Ebben egyetertunk : le kell valniuk egymasrol.
    Ket labbal rugja ki minden anyos a kakukkfiokakat .
    Egy szobas alberletben , klozettel a kozos folyoson , majd megtanulja az uj asszonyka  a tisztesseges viselkedest es a finnyogast  mas hazaban .

    előzmény:
    buksi80 (122)
    2017-03-07  22:42
  4. 2017. március 7. 22:48123.

    Tehát, alja ember az, aki életet adott annak az embernek akit szeretünk, aki életünk társa?


    Nem létezhet, hogy valaki egy kicsivel több megértéssel és türelemmel közeledjen az anyósa felé? Anyósnak nem lehetnek problémái? Anyósnak a jól meggondoltad kérdés esetén nem juthatnak eszébe azok az éjszakák, amikor a lázas gyerekét ringatta? Amikor hullafáradtan tette elé az ételt, mosogatott a gyerek után? Amikor a gyerek zoknijait párosítgatta? Amikor aggódott érte, és azt figyelte mikor ér már haza a gyerek?


    Anyósban nem merülhet fel az a kérdés, hogy a leendő menye is megteszi-e ugyanezeket, "egymás kezét fogva" fognak-e megöregedni, vagy pedig az első problémánál a menyecske lelép?


    A lányos apáknál természetes hogy "puskával mászkálnak", fiús anya nem aggódhat?

    előzmény:
    buksi80 (119)
    2017-03-07  21:54
  5. 2017. március 7. 22:42122.

    Hogy mi a normális? Az hogy ha felneveltem egy fiút, akkor vagyok olyan épeszű hogy bízom a döntésében. És semmiképp sem fogom egy fiatal nő életét megkeseríteni azzal, hogy cseszegetem. Mert ő az, aki nem tehet semmiről. 


    Egy anyának kutya kötelessége leválni a pici fiarol, ha az döntésképes felnőtt lett.Semmi köze kit választ és legfőképp nem illik a véleményét a fia orra alá dörgölni. Ha nem tetszik tartsa magában. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (121)
    2017-03-07  22:32
  6. 2017. március 7. 22:32121.

    Na, itt van épp egy hárpia anyós. Te olyan rosszindulatú vénség vagy, mint a topikban említett görények. 

    idézet:
    buksi80 (118)
    2017-03-07 21:48:25

    Szerinted mi a normalis ?
    Ha a gyereked felno , akkor Neked sarokban a helyed , pofa be , atadod a szobakonyhat , lemondasz az eletedrol stb...
    A masik topikban, ahol berobogva csipobol geciztel ,  egy anyoskoru  noszemely kacsintgat 60-on feluli pacakra... Na most ha sikerul neki behaloznia , akkor nem hozhatja haza , mert a kismenye kiveri a balhet ?


    Ha jol ertem, akkor szerinted az anyos, aki folytatni szeretne az eletet a sajat hazaban , nem kerulgetve a kismenyet , az rosszindulatu venseg , "görény" ?


    Ebredj fel , legyszives. Aldozatot hoz egy anyos . Neki mar visszafele szamlalnak....A mai fiatalnak nincs modja feszekrakaskor kulonkoltozni : neki kell a kis pofijat moderalni, ha befogadja egy anyos es lemond miatta olyan dolgokrol pl , mint a nyugalom, a pihenes , a TV adas, amit megnezne , a viagras "barat"....

    előzmény:
    buksi80 (118)
    2017-03-07  21:48
  7. 2017. március 7. 21:55120.

    Egy kis külön iroda a számodra valahol a lakás közelében? ;)

    előzmény:
    beatrixx (117)
    2017-03-07  20:47
  8. 2017. március 7. 21:54119.

    Sajnálom a feleségeket, hogy ilyen aljaemberekkel hozta össze őket a sors. Én azt tudom ajánlani, hogy nyugodtan iktassák ki az életükből ezeket a semmirevaló, önző lotyókat. Ha a férjetek sem rajong a "drága mamáért" akkor legalább együtt ki tudjátok őt zárni. Ne féljetek ettől a lépéstől, mert ahogy megteszitek nagy kő esik majd le a szivetekről és megkönnyebbülhettek. :)

  9. 2017. március 7. 21:48118.

    Na, itt van épp egy hárpia anyós. Te olyan rosszindulatú vénség vagy, mint a topikban említett görények. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (115)
    2017-03-07  18:52
  10. 2017. március 7. 20:47117.

    Lányok! Van itt olyan, aki együtt él az anyósával? Hogyan tudjátok elviselni?


    Együtt élünk párom anyukájával. Mivel otthonról dolgozok, ezért szinte folyamatosan vele kell lennem. Egy nagyobb házban élünk, így csak párszor futunk össze a konyhában meg a nappaliban. A dolgozó szobám csak az enyém. De már sokszor nincs is kedvem kimenni kajáért emiatt.


    Amikor roszabb napom van, olyankor legszívesebben megfolyatnám!


    Sajnos nem nagyon tudjuk másképp megoldani, mert párom gondját szeretné viselni, de nem tudunk neki egy külön lakást fenttartani. :/


    Van valami ötletetek esetleg?

  11. 2017. március 7. 19:08116.

    Én meg azon gondolkodom, mit művelhettél, hogy az anyósod feltette ezt a kérdést a fiának.
    Fura. Amikor a fiam megkérte a menyem kezét, a saját apósa tette fel ugyanezt a kérdést a fiamnak.

    előzmény:
    Mollyy66 (110)
    2017-03-06  10:04
  12. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 7. 18:52115.

    Egyenlőre együtt is lakunk de már nemsokáig 


     


    És hol laktok együtt? Csak nem az átkozott szemétlába  anyósod ad otthont neked??????????

    előzmény:
    angel0625 (113)
    2017-03-07  17:13
  13. 2017. március 7. 18:30114.

    Két fiam van. Elgondolkoztam már milyen anyós leszek. Nagyon akaratos, határozott, céltudatos ember vagyok=nehéz természetű.


    De, amikor ilyen sztorikat látok a saját szememmel vagy olvasok... azt mondom, ha ilyen idióta öregasszony leszek inkább üssenek agyon.


    Én nem tudom mi ennek az oka? A klimaxtól bolondulnak meg a nők, vagy ezek mindig ilyenek voltak=csúnyák/sikertelenek/buták és mindig utálták a szebb/fiatalabb/okosabb nőtársaikat?


    Vagy életük egyetlen értelme és sikere a kicsi fiuk dédelgetése, felnövesztése volt? Mert az nem nevel, aki úgy engedi útjára a férfit, hogy ellenséget lát a fia választottjában.


    Vagy van valami beteges vonzalom a saját fiaik iránt?


    Persze biztos vannak, gyík természetűek a fiatalok körében is - azokból lesznek a hárpia anyósok. Gondolom.  De nekem valahogy szimpatikusabbak - a fiatal nők - mint akár a korombeli megkeseredett anyósok.

  14. 2017. március 7. 17:13113.

    Hát nagyon együtt tudok veled érezni. Te sem fogtad ki épp a legjobb anyóst. Nekem se sikerült én például kifejezettem utálom az enyimet apósomról ne is beszéljünk ő viszi a prímet.Ott kezdem hogy buták mint a föld.


    Mi tavaly házasodtunk össze nekünk se gratuláltak csak közölték hogy nekik nincs pénzünk. Itt ennél a pontnál éreztem azt inkább meg se szólaltak volna.Mi fizettük az egészet egy kis esküvőt tudtunk tartani de legalább azt a csúf görbe orrát nem ütötte bele :D És mintha csak az én anyósomat látnám mert a férjem is csak egy csomag zoknit kapott tőle.


    Megmondom őszintén én azért gyűlölöm mert mindenbe beleüti az orrát és mert a gyerekeik hátán akarnak feljebb jutni,kivételezik a tesók között ezek a legfőbb indokokde tudnék egy regényt is írni róluk.Persze ha találkozunk annyira tisztelem mivel neki köszönhetem a férjem hogy jó pofát vágok hozzá.De ennyi. Egyenlőre együtt is lakunk de már nemsokáig 


    Szóval a kérdésedre válaszolva őszinte leszek fogod még ennél jobban is utálni, ráadásul szerintem azért romlott meg a kapcsolat köztetek mert "elveszed tőle a fiát"

  15. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 7. 16:35112.

    Elég gyengécske  történet.Harmatos nagyon.


    1, Miért ne kérdezhetné meg egy szülő a gyermekétől nősülésnél hogy "drága fiam meggondoltad ezt a dolgot"


    Csak azért ne kérdezze meg mert te vagy a képben?


    Talán éppen azért nagyon is jó kérdés volt, amint az ábra mutatja.


    2,Kiverekedted magadnak a 2 zoknit, örülj neki.Mit kellett volna kapnod, hogy emiatti utálatod ne alakuljon ki az anyóssal szemben.


    3, Mi közöd van ahhoz hogy az anyós és fia mit és hogyan segítenek egymáson?Vagy miben és hogyan egyeztek meg a gyerekük  saját lábra állásánál?


     


    4, Ahogy látom, lényegében te egyáltalán semmit sem teszel értük, míg ők lehet hogy  minden segítséget megadnak nektek.Vagy nem?


    De,ha nem is így van az  sem nagy gond, te és a fia oldjátok meg az életeteket és ne  az anyósod csesztetésén járjon az agyad, hanem azon hogy békés, szeretetteljes életet tudjatok élni.Az anyóssal együtt!Mert egy család vagytok, ha tetszik ha nem!


     


     

    előzmény:
    Mollyy66 (110)
    2017-03-06  10:04
  16. 2017. március 7. 15:28111.

    Anyóssal, anyósjelölttel tilos a barátnői viszony.


    Majd amikor férjhez mész, onnantól a férjed lesz a legjobb barátod, barátnőd, szeretőd, de az anyósod a férjed édesanyja marad.


    A tiszteletet mint a férjed édesanyjának és a leendő gyerekeitek nagymamájának meg kell adnod bárhogyan viselkedik is.


    Ha a születésnapodon nem köszönt fel valaki, az nem a vég. Te attól még majd felköszöntheted mindig. Időben. És olyan ajándékkal, amelyet te nem tartasz szégyennek önmagad előtt.


    Ha okos vagy, és nem fogod a férjedet szekálni az anyukája viselkedése miatt, akkor hozzád fog húzni. Ugyanis leendő anyósod több mint valószínű, hogy a barátnőség leple alatt megpróbál alád tenni.


    Van egy hatalmas előnyöd, amit ki tudsz használni, ezért maradhatsz nyugodt. Az ő fia, ő szülte, ő nevelte, ő látta el, de te fekszel vele. És egy férfinél ez már elég ütős momentum.

    előzmény:
    Mollyy66 (110)
    2017-03-06  10:04
  17. 2017. március 6. 10:04110.

    Sziasztok. Nem tudom, hogy él még ez a poszt, de azért leírom a saját sztorimat.


    4 éve vagyunk együtt a párommal. Az anyósjelölttel kb 3 évig barátnő viszonyban voltunk, aztán a fiacskája megkérte a kezem a születésnapomon. Nagy volt az öröm a részünkről, csak a párom szülei nem mutatták ki örömüket, olyan szinten nem, hogy se a születésnapomra se az eljegyzéshez nem gratuláltak, se nekem se a fiuknak (tegyem hozzá eddig a születésnapomon mindig felköszöntöttek). Ezt a párom szóvá is tette nekik. Ezután az apósjelölt gratulált az anyós a mai napig sem. A születésnapom után két héttel kaptam tőle 2 drb zoknit.... amit mai napig sem értek....felesleges volt akkor már, nah de mindegy:) Később megtudtam, hogy mikor megtudta, hogy mire készül a fia egy kérdést tett fel neki: Jól meggondoltad ezt? Milyen kedves kérdés, főleg az miatt mert én azt gondoltam, hogy qva jóban vagyunk, tehát fel sem merült bennem hogy ez megfordul a fejében :) Azóta nem olyan jó a viszonyunk... szememben egy életre lejáratták magukat a viselkedésükkel... bár ő mások előtt probálja eljátszani, hogy nagy barinők vagyunk.


    Néha elgondolkodom rajta, hogy ez most már igy lesz mindig??


    Arról meg ne is szóljak inkább, hogy a végtelenségig kihasználták a fiukat minden téren....


    Ez lenne az én anyósos-sztorim :)

  18. 2016. december 1. 13:20109.

    Ti nem szoltok az o eletebe? Viccelsz? O mindent csinalhat, amit te megengedsz neki. Viccelsz? Sajna, ebben a szituban te vagy a hazsartos anyos.

    előzmény:
    Filemon (107)
    2016-11-28  05:41
  19. 2016. december 1. 12:42108.

    Igazi jofej az anyos. O nem bosszantja magat masok hulyesege miatt. Ertsd mar meg, a te bajod, ha neked nem tetszik a mas pasija. Ugy konkretan teneked mivel artott az urge?

    előzmény:
    Filemon (107)
    2016-11-28  05:41
  20. 2016. november 28. 05:41107.

    Visszaolvastam a hozzászólásomat, mert úgy éreztem a válaszodból, hogy talán a korkülönbséget domborítottam ki, mint nemtetszésem forrását. Ha így lenne, tévedés lenne. A korkülönbséget is túl soknak tartom, valóban, de ez csak az én magamnak megtartott véleményem. Ha 20 évessel járna, ha vállalna még 5 gyereket, ha holnaptól az arab nők viseletét hordaná, vagy óránként Mekka felé leborulva imádkozna, ezt mind hülyeségnek tartanám, de nem zavarná vele az én nyugis életemet, ezért nem érdekelne.


    Az érdekel, hogy a saját otthonunkban, a kifejezett (tehát nem utalásokkal előadott, hanem magyar szavakkal elmondott) kérésünk ellenére, olyan helyzetbe kényszerít, amit nem akarunk. Hívott magához egész nyáron, de nem mentünk. Pontosabban mentünk, de csak akkor, amikor nem volt ott a barátja. Nem vártuk, hogy vegye a lapot, ezt is szavakkal elmondtuk, pontosabban a férjem: "Anyu, nem megyek hozzád, amikor ő ott van, mert nem veszi be a gyomrom, hogy az az ember, akit láttam részegen árokba hajtani, akiről tudom, hogy pénzért futtatta a feleségét, és még ezer sötét oldalát ismerem, most az anyámmal él, és, ha reggel kimegyek a fürdőszobába, ő jön szembe velem." Mit nem lehet ezen érteni? Mi nem szólunk bele az életébe, azt csinál, amit akar. De miért kényszeríti ránk, hogy a rövid kis hétvégénken, a gyerek születésnapján egy olyan emberrel feszengjünk a saját otthonunkban, akihez semmi kedvünk? Ha az igény, hogy hagyjon békén minket ezzel a dologgal, vaskalaposság, akkor az vagyok, igen.


    Túléltük egyébként a látogatást, ötünk közül csak anyósom érezte jól magát, ő nagyokat kacagott, mint egy rendes 16 éves, amikor bemutatja az IGAZIT a szüleinek, mindenki más meg nézte az órát, hogy mikor lesz már ennek vége.

    előzmény:
    Sissi52 (106)
    2016-11-27  16:58
  21. 2016. november 27. 16:58106.

    Hat pedig most neked kell elfogadnod az anyos palijat, ha tetszik, ha nem, mert neki tetszik. At kell gondolnod, ha akarod, hogy a lanyod boldog legyen a sajat szulinapjan, akkor ott lesz pasi is. Legfeljebb, ha reszgre issza magat, akkor kidobod.


    Most pedig te vagy a regimodi. Ma mar elfogadott, ha egy nonek fiatalabb a pasija, ha fiatal lany ven hapsihoz megy, ha feher feketevel, sot, egynemuek is. Most te vagy a maradi, neked kell lenyelned a bekat. De valaszthatsz, legfeljebb meg sem hivod oket. Ha meg igen, akkor jopofat vagsz es lesz csilivili mulatsag, ahogy maskor is, mert mi akadalya? A pasi nem fog teged lefogni a sajat hazadban???


    En meg adnek anyosnak idot, amig leszall a rozsaszin kod, ha leszall. Ha meg nem, ez az o elete. Ha neked nem tetszik, akkor beszivod, vagy megszakitod vele a kapcsolatot, a nekem nem tetszik a te pasasod felkialtassal, ami ne haragudj, de kesz rohej.


    Most anyosnak van igaza, mert teneked nem tetszik, amit o csinal. Ennyi bune van. Nem teellened van a pasival, hanem azert, mert MOST ez jo oneki. Kapis? Te is azzal elsz, akivel te akarsz, aki neked tetszik.

    előzmény:
    Filemon (105)
    2016-11-26  07:19
  22. 2016. november 26. 07:19105.

    Én nem utálom az anyósomat, sokat köszönhetek neki, többek között igen, a férjemet is, akit nagyon szeretek, és akivel boldog a házasságunk. De a döntései alapján az anyósom mintha egy másik bolygón élne, olyan távol áll tőlem. Nem értem meg őt, amit és ahogyan csinál, valószínűleg ő sem engem. Nincsenek veszekedések, mert mindketten tiszteljük a másikban a közös nevezőt: azt, aki neki a fia, nekem a férjem. A rá (és persze az unokájára, a mi gyerekünkre) való tekintettel elnézzük egymás minden hülyeségét. Mégis most úgy szembejött velem ez a topikcím, mert éppen holnap állít a Mama egy újabb nagy megpróbáltatás elé, és nem tudom, hogyan őrizzem meg az önuralmamat anélkül, hogy belerokkannék. Ha lenne egy utálom a menyem topik, az meg valószínűleg őt találná most meg.


    Annyi van, hogy az anyósom összejött egy férfivel, aki korban inkább a fiához áll közel (5 év van köztük, legénykorukban közös baráti társasággal jártak bulizni), össze is költöztek. A férfi adósságokkal küzdő alkoholista, de mindezt elhomályosítja a szerelem rózsaszín füstfelhője. Finoman jeleztük a nemtetszésünket, de láttuk, hogy előbb szakítaná meg velünk a kapcsolatot, mint a lovagjával, azért visszavonulót fújtunk. Elvégre elég nagylány a maga hatvan-egynéhány évével, nyilván tudja, mi jó neki. Egyszerűen nem megyünk hozzá akkor, amikor az élettársa is otthon van. Nem vagyunk rosszban, csak kerüljük a társaságát. Anyósom több erőszakos próbálkozást tett az "összebarátkoztatásra", pl. miközben a férjemmel beszélt telefonon, sunyiban átadta a kagylót a fickónak, így a férjem, a tudta és akarata nélkül hozzá beszélt, és láttam, ahogy lefagy az arca, amikor a vonal túlvégén megszólalt az egykori haver. Hát nem aranyos? Hát nem, de ezt is elnéztük neki. A nyarat nem a mi lányunk, hanem a férfi felnőtt gyerekei töltötték nála. Ez persze a mi hibánk, a lehetőség megvolt, hogy odamenjünk, menjen a gyerek, csak mi (a kicsi sem) nem akartunk. Tolta fel a kerti partis, csillaghullós, lazulós képeket a FB-ra, csupa olyat, amit mi is szoktunk csinálni nála, csak éppen most valaki mások - idegenek - szerepeltek a fotókon. De ez a mi döntésünk volt, az meg az övé. Senkinek nem lehet egy rossz szava sem.


    Most azonban elérkezett a lányunk szülinapja, és anyós kijelentette, hogy csak a lovaggal jön, vagy sehogy. A gyerek "nagypapit" nem akarja látni, Mamához viszont ragaszkodik. Mama nyíltan zsarolja, kitart amellett, hogy csak együtt hajlandó jönni a szülinapi zsúrra. Így együtt jönnek. Valahogy úgy érzem, el fog maradni a nagy, családi összeborulás, a kedélyes szülinapi lufihajtás, és más efféle cukormázas szülinapi csacskaság.


    És igen: vannak anyósok, akik megküzdenek az utálatért, bármennyire ellenálló is a meny.

  23. 2016. november 26. 00:55104.

    Soha nem utaltam senkit. Meg teged sem. De ami igaz, az igaz. En is feltettem a kerdest a horroranyosnak, hezitalt, hezitalt, mar majdnem a jo mellett dontott, amikor is vegulis a rossz utat valasztotta. Miert is ne, akkoriban mar osszeveszett az osszes utcabelivel, sot a kornyekbeli utcabeliekkel is. Soron volt a csaladja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (103)
    2016-11-25  15:59
  24. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. november 25. 15:59103.

    ( Vajon mire jó ez?  Mindenki mindenkit utál?


    Topikcímek: utálom az anyám, utálom az apám, utálom a tesó(imat), utálom az anyósom, utálom az apósom, utálom a sógorom, utálom a sógornőmet.(((((((((((Ja, volt olyan topik is hogy utálom a barinőm gyerekét-beteg barom nyitotta)))))))))))))).

  25. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. november 25. 15:52102.

    Így a helyes:


    tuti nem  beszélném ki a mamát


    ( Sehol)


     


     

    előzmény:
    esther54 (100)
    2016-11-24  15:28

Címlap

top