Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
90 napos diéta 07.03-tól
2006-06-30 15:391.
Torolt_felhasznalo_344595
Létrehozva: 2006. június 30. 15:39
szia,
tudom már sok ilyen topik indult, de én nem szeretnék csatlakozni már aktívan kínlódó sorstársakhoz. Inkább keresek magam mellé olyanokat, akikben teljes az elhatározás, hogy hétfőtől elkezdik a leszámolást a kilókkal.
Segítsük egymást napról-napra receptekkel, ötletekkel és bátorító szavakkal, hogy egyszer még mi is leszünk versenysúlyunknál.
Harcra fel fiúk-lányok, talán egy jó kis csapat is összeverődik a nagy "szenvedés" alatt.
tudom már sok ilyen topik indult, de én nem szeretnék csatlakozni már aktívan kínlódó sorstársakhoz. Inkább keresek magam mellé olyanokat, akikben teljes az elhatározás, hogy hétfőtől elkezdik a leszámolást a kilókkal.
Segítsük egymást napról-napra receptekkel, ötletekkel és bátorító szavakkal, hogy egyszer még mi is leszünk versenysúlyunknál.
Harcra fel fiúk-lányok, talán egy jó kis csapat is összeverődik a nagy "szenvedés" alatt.
Már kezdem megszokni ezt az étkezést, de a mérleg még mindég annál a -2 kg-nál tart, ahová a 4. nap után eljutottam, így egy kicsit kezd elmenni a kedvem a dologtól. A mérlegről leszállva hirtelen felindulásomban megettem a kislányom maradék jégkrémét. Hát ezt jól elszúrtam, de már megbántam.
Sziasztok lányok!
Bocs, de ma nem volt időm írni. Mindenkinek kitartást, gondoljatok a holnapra.
Mano! Nem vesztem ám el! Hétfőn remélem tudunk végre beszélni.
További szép napot mindenkinek!
Sziasztok !
Tegnap nem tudtam jönni ugyanis a pici lányom elcsúszott a konyhában, és lett egy enyhe agyrázkódása ezért 24 órát a korházban töltöttünk de mára semmi baja hála az égnek.
A szénhidrát napot így nem volt nehéz betartani mert az idegtől szinte semmi nem ment le a torkomon 3 liter ásv. víz meg kettő kifli. Ma így rosszabb mert csak a gyümi de az kilószám. Ki fogom bírni azért is .Mindenkinek kitartást kívánok. Holnap jövök:
SZIASZTOK
Sziasztok!
Csak nem mindenki nyaral nagyon nem ír senki.
Én bevallom 2 napja elkárhoztam szerdán este megettem egy adag salátát és utána a kislányom vajas kalácsát igaz csak fél szelet volt de akkor is ez nagy hiba volt. Tegnap is egész jól tartottam magamat sütötem pogit és kakaós és fahéjas kifliket (olyat amilyeneket a Fornettinél is lehet kapni csak sokkal sokkal fincsibb lett) erre este bekellett mennünk az anyukámékhoz és náluk ettem babgulyást igaz csak a levet és 2 kocka húst egy kicsi kenyérrel utána meg 1 cső frissen főzött kukoricát .
Sajnos a kukorica a gyengém annak az egynek nem tudok ellen állni pedig próbálkoztam de nem sikerült.
Így ma nagyon vezekelek a gyümikkel.
Na megyek mert a lányaimnak mindjárt ebéd kell és még hozzá se láttam.
Sziasztok Orsi
Nagyon eltünt mindenki...
Gyertek vissza!
Gyümölcsös jó reggelt mindenkinek!
Bahra! Köszi a bíztatást!
Reggelim banán volt, ebéd: áfonyás derelye, a vacsit még nem tudom, de jégkrém bizti lesz!
Szép napot mindenkinek!
Mano! Irigyellek az úszásért, én imádok de nem igazán hozom össze, meg nincs is hol. Ezt az egyet sajnálom, amióta elköltöztünk Pécsről.
Sziasztok!
Látom mindenki lelkesen folytatja a fogyit! Én is új lendülettel vetettem bele magam. Jobban is érzem magam.
SZóval kitartást lányok!
Korábban jöttem hogy tudjak köszönni. Megvagyok csak annyi munkát kaptam aminek péntekre kész kell lennie hogy biztos hogy nem lesz kész
Jelentem: Járok úszni... Na jó még csak 1X voltam , de ma is megyek. Eddig nem is tudtam úszni most megy.
Noja, majd ha lesz egy kicsit több időm írok.
Reggeli: barack (őszi, sárga) + narancslé ebéd: pizza vacsora : szerintem fagyi.
Legyetek jók!Bye Szilvia
Sziasztok!
A paradicsom gyümölcs fajta még ha zöldségesnél is kapható! Ehetitek ill ihatjátok nyugodtan!
Mindenkinek kitartást és jó csapatmunkát kívánok! Eddig csak olvasgattalak titeket és ügyesek vagytok! Ne adjátok fel még ha próbálnak is eltéríteni titeket!
na ez az!
ja..és az imént eszembe jutott, hogy megettem ma 3 paradicsomot, pedig az nem is gyümölcs, hanem zöldség, de ez nem hátráltatja majd az eredményt, ugye?!
sziasztok, ma volt/van a második gyüölcsnapom, és remekül bííííírom!
ja, tegnap szénhidrát napom volt, este ettem csokit, tej és mogyorós, az elítélendő?!
Hát mára elköszönök. További szép napot mindenkinek!
Holnapra lekváros derejét csinálok.
Mano! Remélem valamikor majd beszélünk!
Legyetek kitartóak és igyatok sokat! Nagy a meleg.
Sziasztok Noémi
Sziasztok!
Noja nem kaptam meg a privit , de miért nem tudom?!
Ma burgi volt karfiollal , elment. De hál istennek nem is vagyok éhes!!!!!!!!!! nem vagyok valami vidám ma biztos, hogy a melegtől van . Sziasztok mindenkinek további jó napot majd holnap jövök:::::
Szia Sziszo!
Már aggódtam....
Mesélj majd mi van veled? Ma nekem is sok a melóm, német vendégek jönnek .
Sziasztok!
Jó reggelt minden kedves fogyizónak!!!
Oldozz fel Atyám mert vétkeztem... Később kifejtem, most dolgom van. Tegnap voltam vérvételen, előtte dr.-nál, nem volt valami szép hétvégém...
Mindenkinek kitartást később jövök.
Noja! Mi van veled? Bocs hogy pénteken csak úgy leléptem... Mennem kellett haza.
Jó reggelt mindenkinek!
Én sem adom fel Tegnap én is finomat ettem. Görög salit sok-sok feta sajttal és sonkával ebédre. Vacsira pedig nem is voltam éhes, csak egy kefírt ettem.
Mára paprikás krumlit csináltam, persze kolbi nélkül.
Kedves Ildi! Írtam neked privit tegnap, de ezek szerint nem kaptad meg.
Kitartás! Engem motivál az a 4 kg.
Sziasztok
Én most érkeztem a 7vg után és örömmel mondhatom, hogy -3kg. Sőt még meg is jegyezték, hogy fogytam! Ez azért tök jó, nem?
Sajnálom, hogy mások elveszik a kedvet a diétától, de úgy gondolom, mindenki maga dönti el, milyen életet folytat, nem igaz? Én például ma isteni finomat ettem ebédre és vacsorára is, a délelőtti gyümölcs pedig kimondottan jól jön, mert könnyű vagyok tőle és úgysem lenne időm másra a reggeli rohanásban. A gyüminap persze kicsit rossz, de ki lehet bírni, például soha ennyi sárgadinnyét nem ettem, mint most, kimondottan jól esik ebben a melegben.
Szóval én még folytatom ezt, mert eddig erőt adott, hogy olvasgattam a hozászólásokat és tudom, hogy nem egyedül csinálom ezt az egészet. Sőt még a párom is támogat, számolja, hogy mikor mit ehetek és nagyon odafigyel az étkezésemre. Édes pofa
Sziasztok lányok!
Én most kaptam kölcsön ezt a déltengeres könyvet refelárok róla ha elolvastam. Addig maradok nálatok sőt azt hiszem utána is
Nagyon jó olvasgatni a hozzászólásaitokat.
Elmondom ma mit ettem Teljeskiörlésű lisztbe panírozott zabpehely volt a prézli rántott húsi salival teszek fel képet is róla. Ja és 2 pohár Citromos Deit isteni volt az biztos.
Kitartás mindenkinek nekem se ment le csütörtök óta semmi de nem adom fel.
Szép napot én most megyek a csajokkal fürdeni.
Sziasztok Orsi
Mennem kell lányok! További szép napot nektek!
Sziasztok!
Szia mindenkinek !
Ma délben fehérje bombát ettem. Elmondom.
Ubisalira vágtam tojás karikákat, tejfölt kikevertem reszelt füstöltsajtal meg egy kis hagyma, 1szelet sült hússal isteni volt de nem bírtam megenni (20-25 dkg volt az egész) .
De vacsira biztos elfogy .
NOJA28 : tudod már hogy ki vagyok????
Köszönöm a bíztatást, de szerintem azért 10 -15 kilóból lenne minek lemennie. Igaz mostanában elcsábultam néha és ez nem jó... Ki kell írtanom az édességet a napjaimból...
Neked gratula, mert azért -4 kg már szép eredmény és erőt is ad, úgyhogy hajrá!
Szia!
Ne keseredj el! Annak megy le gyorsabban és több kiló akinek nagyobb a súlyfeleslege.
Nagyon örülök a magam -4 kg-jának, de tudom, hogy még legalább 20 kilótól kellene megszabadulnom.