Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2006. június 26. 08:14126.
    Most akkor hol vagytok végérvényesen? vagy még nem tudjuk?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2006. június 26. 08:04125.

    Szép jó röggelt!

    Bocsi, de amire ide jutottam a géphez még ide sem engedett belépni tegnap ugy 11 óra körül a netem.  Sok volt a dolgom tegnak. Cseresznyét hozott a szomszédom, fiuk voltak, a nagylányt ünnepeltük, aztán papa is nehezen szánta rá magát, hogy lefeküdjön, mert ő ugy  4-5 órát aludt nappal. A cseresznyét szétosztottam, nem érek rá vele bibelődni, mélyhütőbe tettem csak.

    Itt már örült meleg van, becsuktam az ablakokat. Utólagosan az összes szülinaposnak, névnaposnak sok szerencsét, boldogságot kivánok.

    Örülök mindenkinek. Marika  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. június 26. 08:01124.

    Dundori:

    Szervusztok! Én nemcsak az nlc miatt nem tudtam jönni, hanem a szolgáltatómmal kell vagy szakítani, vagy végérvényesen tisztázni a hibát. Nem tudom, hogy csinálják, de reggel (tegnap reggel is!) tudok csatlakozni, aztán egész nap nem, majd éjszaka ismét! Ez így megy már napok óta, helyesebben péntek este szólta a Zsófika, hogy nem tudott csatlakozni, szombat-vasárnap pedig gondoltam, hogy nem háborgatom a szolgálatót, majd most hétköznap elintézem. Jelen pillanatban sikerült, de lehet, hogy fél óra és már megint nem lesz csatlakozásom.

    Azt azért mindenképpen írjátok meg, hogy hol lesztek találhatók, én ugyanis megint mindjárt elhúzok itthonról, és mire megjövök, lehet megint nem érlek el benneteket, de azért jó lenne tudni, hogy ha minden rendben lesz, hoval is menjek utánatok. OK? Sajnos elolvasni nincs időm az eddig termelt szolikat, de pótolni fogom, most viszont hamarosan indulok a szokásos kezelésre, ma csak 3 elektromos kezelésem lesz, a többi torna, uszoda, gyógyvíz. Mindenkinek további szép napot kívánok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. június 26. 07:59123.

    Sziasztok!

    Szép napot mindenkinek. Reméelm mindenki idetalál. A másik is már műxik a Gitta irt is be. De ha majd visszajövök a szokásos utamról beirom oda, hogy ide jöjjön, bár a privimet elolvasta, csak utolag

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2006. június 26. 07:56122.

       hát akkor így jártál

     

    Valaki szöget ütött a fejébe...


    ... de nem tudja, hogy ki

    Tíz centiméteres szöget talált a fejében egy oroszországi férfi egy átmulatott éjszaka után. A negyvenéves ufai fiatalember a mulatozást követő délután, fésülködés közben találta meg a fejéből kiálló szöget. Azonnal kórházba vonult, ahol megoperálták, és pár nap múlva hazaengedték. Az orvosok elmondása szerint a férfinak nagy szerencséje volt, mert az agya nem sérült meg, sőt, az elfogyasztott, nagymennyiségű alkoholnak köszönhetően sokkot sem kapott, ami szintén nagy veszélye az ilyen jellegű sérüléseknek.

    előzmény:
    picivirág (121)
    2006-06-26  07:13
  6. 2006. június 26. 07:13121.
    Izgatottan kezdtem bontogatni a reggeli vitaminokat, de nagyon ravasz a "csomagolás", nem lehet kinyitni És akkor én most úgy maradok?
    előzmény:
    precon (120)
    2006-06-26  07:02
  7. 2006. június 26. 07:02120.

     

    Szép és pihenős napot kívánok mindenkinek.Még nekem nem jól müködik ez a fránya nlc-a privikkel problémám van. És megint kiléptetett,ahogy elküldtem az üzenetet.Na majdcsak megcsinálják előbb-vagy utóbb 

    Melékelem a reggeli vitaminokat --------------------->

    előzmény:
    precon (118)
    2006-06-26  06:47
  8. 2006. június 26. 06:51119.
    Jó reggelt!. A régi topccal kapcsolatban csak egy megjegyzést, ill. javaslatot tennék. Talán célszerű lenne,a réginél, ha nagybetűvel jeleznénk, a kartabantartási munkák alatt, műszaki okok miatt, a topic bizonytalan időre eltűn. Nem ismerve a további jövőt, egy új topicot nyitottunk.....névvel. Oda várunk minden eddigi és új barátot. Bocsánat, hogy mint " pici" ezen a topicon közbeszólok, csak egy gondolat volt, hogy a további féleértéseket elkerüljük. Üdv: Julika
    előzmény:
    mandula2 (115)
    2006-06-25  23:42
  9. 2006. június 26. 06:47118.

     

    Nem is volt tele csak tíz levél volt benne 

    előzmény:
    KÖTETES (113)
    2006-06-25  20:20
  10. 2006. június 26. 06:45117.
    Sziasztok szép jóóóóóóóóóó reggelt.

    2006.06.26. hétfő

    KOS 03.21. - 04.20.
    Ma pihen, kikapcsolódik és kedve szerint tölti a napot. Talán éppen a saját igazi szerelmével együtt élvezi az életet. Kényeztetik, dédelgetik egymást, és a finomságokat sem tagadják meg maguktól, amit csak megkívánnak


    BIKA 04.21. - 05.20.
    Pénzügyileg bizakodónak és magabiztosnak érzi magát, talán éppen azért, mert mostanában több pénzre tett szert. Nem is fizetésből, hanem inkább korábbi befektetésből, ami szerencsésen jövedelmezett. A szerelem felpezsdíti és jókedvűvé teszi.


    IKREK 05.21. - 06.21.
    Szabaduljon meg a negatív hatású vibrációktól, oldja fel azokat. Önnek több barátja van, mint amennyit felismer vagy gondol. Sokan szeretnek az Ön társaságában lenni, és meleg szívvel, érzéssel viseltetnek iránta.


    RÁK 06.22. - 07.22.
    Születésnapot ünnepel. A délelőtti órákban még lesz bőven ideje beszerezni a parti kellékeit. Nemcsak a hangulat lesz kiváló, hanem az Ön által összeállított ínyencségek is.


    OROSZLÁN 07.23. - 08.23.
    Borúlátóan ítéli meg saját helyzetét. Ingerlékenysége következtében számos nézeteltérése támad a környezetében élőkkel. Ha türelmesen végighallgatná őket, rájöhetne, hogy nem is olyan rossz a helyzete, mint gondolja.


    SZŰZ 08.24. - 09.23.
    Egy családon belüli vitában legyen őszinte és egyenes. A legcsekélyebb hamiskodás vagy mellébeszélés is kellemetlenségeket okozhat. Így megőrizheti tekintélyét.


    MÉRLEG 09.24. - 10.23.
    Kedvetlen, holott erre nincs semmi kézzelfogható oka. Ne élje bele magát mások (főként politikai jellegű) vitáiba. Aktív pihenéssel javíthat a hangulatán.


    SKORPIÓ 10.24. - 11.22.
    Végre pontot tesz egy munka végére. Ha teheti, ne vesse bele magát azonnal egy másikba. Élvezze inkább egy strandon a nyugalmas perceket.


    NYILAS 11.23. - 12.21.
    Kellemes nyári élményekkel gazdagodhat, és nem kell félnie attól sem, hogy idő előtt kimerülnek tartalékai. Egy új környezetben megnőhet az étvágy, mégse feledkezzen el kondíciója megőrzéséről.


    BAK 12.22. - 01.20.
    Kicsit bizonytalan, szórakozott. Visszavonul, kerüli az embereket. Ne legyen ennyire zárkózott, mindenkinek szüksége van társakra, barátokra. Különben is Ön elbűvölő, ellenállhatatlan a másik nem számára, s mindig helyén van az esze.


    VÍZÖNTŐ 01.21. - 02.19.
    Csodálatos lehetősége van arra, hogy stabilizálja legfontosabb kapcsolatait, mint például párkapcsolatát vagy üzleti ügyeit. A szerelem és a kikapcsolódás kerülnek most a bolygók által sugárzott rivaldafénybe.


    HALAK 02.20. - 03.20.
    A Jupiter mostani haladása során a kedvenc időtöltések és a kikapcsolódások kerülnek leginkább előtérbe. Tartós értékű dolgokat tud most létrehozni, ám nagy erőfeszítésre lesz szüksége, és keményen meg kell dolgoznia érte.
    előzmény:
    totyogoka (116)
    2006-06-26  05:28
  11. 2006. június 26. 05:28116.
    Jó Reggelt!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Most láttam én is hogy megvan a régi elveszett topikunk is......
    Szerintem ez az új tiszta lappal indult és ezt kellene megtartani. De nekem mindegy én ott vagyok ahol Ti vagytok!!!!!!!!
    Az éjjel forgolódtam rendesen és a vizes törölközőt rakosgattam magamra. Most egy picit kapar a torkom, lehet hogy a ventillátor az oka????
    Legyen kellemes a napotok!
    előzmény:
    mandula2 (115)
    2006-06-25  23:42
  12. 2006. június 25. 23:42115.
    Most mentem én is a régire, ott vannak az új hsz-k.
    Döntsük el hogy melyikbe írunk, de szerintem nem is nekünk kellene eldönteni, hanem a mélyen tisztelt nlc-nek.
    Engedi, nem engedi?

    Mára elegem volt belőlük. Talán éjjel megszállja őket az ihlet és reggelre minden a helyére kerül.

    Aludjatok jól, szép álmokat, jó éjt mindenkinek.
    előzmény:
    picivirág (114)
    2006-06-25  22:15
  13. 2006. június 25. 22:15114.
    Megvan a régi topic!!!! Ki is próbáltam, lehet bele írni. A tegnap hozzászólások is megvannak. Most mi lesz?????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. június 25. 20:20113.
    Ide figyeljen X!!!

    Akkor megnyugodtam...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (80)
    2006-06-25  19:16
  15. Torolt_felhasznalo_291321
    Torolt_felhasznalo_291321
    2006. június 25. 20:19112.

    Köszike Marcsikám az ünnepeltek nevében!!!  

     Most pedig elköszönök mindenkinek jóéjszakát és szépálmokat kivánok megyek a kutyokkal egyett sétálni most már kellemesebb az idő  . Sziasztok.Zsóka2.

    előzmény:
    totyogoka (109)
    2006-06-25  20:04
  16. Torolt_felhasznalo_291321
    Torolt_felhasznalo_291321
    2006. június 25. 20:16111.

    Köszike Leva nincs is semm baj csak nagyon fiatal a kislány de ha szeretik egymást  

    Én meg csak ámulok és bámulok, hogy meg nőttekaz unokák! a Totyié is nagyon szép gyerekek.Te Leva az a fiúcsk a ha most harap később mit fog csinálni a csajszikkal   

    előzmény:
    leva32 (79)
    2006-06-25  19:15
  17. 2006. június 25. 20:13110.
    Valcsi, te sosem üríted ki a galamb.net postaládádat???
    A postmester visszavágta a gif-et, mert tele van!!!!!
    előzmény:
    precon (99)
    2006-06-25  19:32
  18. 2006. június 25. 20:04109.
    Zsóka2! Én is kívánok kicsinek és nagynak ja meg a középsőnek is boldog szülinapot!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_291321 (107)
    2006-06-25  19:57
  19. Torolt_felhasznalo_291321
    Torolt_felhasznalo_291321
    2006. június 25. 20:02108.
      Köszike !!! 
    előzmény:
    KÖTETES (77)
    2006-06-25  19:04
  20. Torolt_felhasznalo_291321
    Torolt_felhasznalo_291321
    2006. június 25. 19:57107.
     Köszike!!! hát igen egyszerre egy kicsitt sok de mgoldom. 
    előzmény:
    precon (93)
    2006-06-25  19:26
  21. 2006. június 25. 19:40106.

    Marika! Köszi hogy szóltál a többieknek is, De remélem jól vagytok, nem jelentkeztél be még estefelé, bár most van jó idő.

    Jó éjt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2006. június 25. 19:38105.
    Én is L...................mindenkinek nyugodalmas jó éjt. Akkor holnap ugyanitt, remélem ezt nem törlik, mert akkor..................baj lesz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2006. június 25. 19:36104.

    Lányok pözsgő!!!!!!!!!!!!!!!!

    reggel ota már tul vagyunk a 100.-on

    előzmény:
    leva32 (100)
    2006-06-25  19:32
  24. 2006. június 25. 19:35103.
    De én vezetem a listát te csak a 2.-ik vagy
    előzmény:
    precon (99)
    2006-06-25  19:32
  25. 2006. június 25. 19:34102.

    Tudod ez a tegnapi :

    Vasedény ???? NDJ turmixgép levehető tetős van.-e??

    Egerke itt vagy????

    Stb stb......................ezzel szórakoztunk egy menő topikon akiknek eltünk a levelező topikja

    előzmény:
    precon (97)
    2006-06-25  19:31

Címlap

top