Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2018. szeptember 1. 20:4779001.

    Kedves Rózsa! Én is kívánok Neked nagyon boldog névnapot, igaz, már késő este van, de a jókívánság mindig jól jön. De még az is előfordulhat, hogy ezeket a jókívánságokat csak hónapok múlva látod, akkor meg nincs is jelentősége, hogy reggel, vagy este jöttek. A lényeg, hogy nem lettél feledve!!!!


    Kedves Topik Barátok! Én vagyok, minden napom mondhatni túlzsúfolt, de már látom az alagút végét, persze ehhez az alagút végéhez  még sok dolgos nap vezet. Ma 6-kor keltem, a kisházas teendőmet elvégeztem - egy időre -, jól kitartott, aztán wellneseztem a fürdőszobámban, de végre tiszta vagyok (3 napon át vízforralóval melegítettem a fürdővizemet, nem volt gáz sem a városban, sem a környékén), a manikűr-pedikűr-hajfestés,mosás is megtörtént, most remélem már nem villámlik, nem dörög tovább és nyugodt lesz az éjszakám is.


    Ezt kívánom minden kedves barátosnak, amint tudok, újra jövök.

    előzmény:
    precon (78999)
    2018-08-30  15:56
  2. 2018. augusztus 30. 16:0279000.

    Szuper Erzsike bizony öregszenek a bútoraink is velünk együtt .Én most azon agyalok hogy szőnyeget cserélek néztem van akcióban ami tetszik.A függönyöket is szeretném lecserélni ,igaz hogy van amit sajnálok de olyan szépek vannakna majd meglátom.Az ebédlőben a követ kellene kicserélni mert van egy pár ami elvan törve de ugyanolyan ma már nem létezik,szóval agyalok mi a fontossági sorrendMi bántja jobban a szemem

    előzmény:
    er54 (78997)
    2018-08-29  19:20
  3. 2018. augusztus 30. 15:5678999.

    Sziasztok szép napot.


    Rózsa nagyon boldog Névnapot kívánok.

  4. 2018. augusztus 30. 15:3478998.

     



     


    Rózsa!


     


    Névnapod alkalmából szeretettel köszöntelek!!!!


     


  5. 2018. augusztus 29. 19:2078997.

    szép  estét 


    Sajnos  rosszalkodik  a gépem ,végleges  javulás  akkor lenne ha  Win10 ujra  tudnám telepíteni .Idő az nincs rá igy


    majd ha nem lesznek fontos teendők .  


    Reggel  ismét megyünk balcsira javába  érik a paradicsom .Sokat eltettünk már de télen szeretjük akár csak meginni  is .


    Vettünk  a nappaliba sarok  kanapét és a hálóba  is  másikat .Amik voltak  bizony  a 35 évet  betöltötték nagyon kellett  a csere .Péntekhez  2 hétre  fogják  mindkettöt  kiszállitani ,addig  a  régieket elkell  vitetnünk a lerakóhelyre a kerületi telepre .


    Lassan nekiállunk szétszedni  őket .


    Marcsi  néztem a képeket a találkozóitokrol .Valika örülök  hogy sikerült a kollégium .


    szeretettel gondoltam mindannyiotokra .


    Holnap  Rózsa  névnap  lesz a naptárba  láttam.


    Rózsa  ha  ezen a  napon tartod  a névnapod szeretettel köszöntünk .


     

  6. 2018. augusztus 28. 12:3578996.

    Sziasztok!


     


    Igen bizony már haza értünk ( még tegnap) nagyon jól sikerült mind a két találkozó. Az érettségi találkozó is jó volt, de ott 5 évente találkozunk, a másik viszont gyerekkorunk helyszíneinek a találkozó helye 55 éve kimaradt. Most ennyi év után nem csoda hogy bepárásodott a szemünk. Ráadásul sokan jöttek el, olyanok is akikre nem is számítottunk. Jó volt látni , hogy ott a falutól távolabb felnőtt gyerekek között is lettek orvosok mérnökök gazdálkodók , csupa csupa rendes emberek. 


    Most nagyon lelkes volt a társaság és nagyon szeretnék megismételni máskor is ezt a találkozót!


    reméljük lesz folytatás.


    Holnap jön az unoka még egy utolsó nyári szünetes programra mert hétfőtöl kezdődik a suli.


    Mindenkinek további szép napot kívánok!

  7. 2018. augusztus 27. 12:2778995.

    Marcsi azóta már hazaértél biztos hogy nagyon jól sikerült a találkozás kellemes volt az idő kedvezett nektek.Most emberi időjárás van 

    előzmény:
    totyogoka (78993)
    2018-08-24  17:35
  8. 2018. augusztus 27. 12:2578994.

    Sziasztok.


    Gittám örülök hogy ilyen szép napod volt.Nekünk is jó napunk volt beszélgettünk a gyerekekkel mi is meg az unokákkal.A lányom finomakat főzött nem haltunk éhenA uncsim készül ezerrel a koleszba ,vásároltak egy két dolgot még nem tudjuk hogy kétszemélyes lesz-e a szobája elsején költözik,hetedikén már suli.

    előzmény:
    dundori (78992)
    2018-08-24  16:29
  9. 2018. augusztus 24. 17:3578993.

    Szép estét!!!!


     


    Jaj az a reggeli eső hol van már?????????? Esett hajnalban aztán délelőtt már megint ugyan olyan meleg volt mint eddig. Most is 29.7 fok van a szobában. Gondolom reggelre ide ér az a szép csendes eső amiről Gitta ír hogy náluk már esik. Mire holnap Leérünk Hódmezővásárhelyre lehet hogy nyakig érő sár is lesz. De a holnapi nap még csak oké mert ott bent lesz a találkozó a Fekete Sas Kávézójában. ( Most lenne alkalom találkozni Marimamával)  Vasárnap reggel meg megyünk át gyerekkorom szép helyére Székkutasra. Na ott nem hiányozna az eső, mert ugyan délután itt is bemegyünk a helyi Pince klubba de azért csak jó lenne ha nem esne közben az eső mert többen sok sok kilométert utazunk, hogy találkozhassunk.


    Apusnak vezetéshez kell a szemüveg. Maga is csodálkozott hogy mennyivel tisztábban lát. Nekem pont fordítva van nekem olvasáshoz kell a szemüveg.


    Mindenkinek szép hétvégét kívánok!!!!!

  10. 2018. augusztus 24. 16:2978992.

    Valika! Mi magunknak csináltunk hétfőn este tüzijátékot a szalonnasütéssel. Néha jó magasra repkedtek a szikrák, jókat beszélgettünk, finom szalonnákat sütögettünk. Jó zenéket hallgattunk (Retro Rádió) és nagyon klassz este volt. Eljött Lilla az "unoka vő jelölttel", Adél sokat mókázott (tiszta apja ez a gyerek), a kutyusok is élvezték, medencéztek, futkároztak, kunyeráltak. Száz szónak is egy a vége, jó kis este volt, ismétlésre érdemes.

    előzmény:
    precon (78984)
    2018-08-22  13:29
  11. 2018. augusztus 24. 16:2978991.

    Valika! Mi magunknak csináltunk hétfőn este tüzijátékot a szalonnasütéssel. Néha jó magasra repkedtek a szikrák, jókat beszélgettünk, finom szalonnákat sütögettünk. Jó zenéket hallgattunk (Retro Rádió) és nagyon klassz este volt. Eljött Lilla az "unoka vő jelölttel", Adél sokat mókázott (tiszta apja ez a gyerek), a kutyusok is élvezték, medencéztek, futkároztak, kunyeráltak. Száz szónak is egy a vége, jó kis este volt, ismétlésre érdemes.

    előzmény:
    precon (78984)
    2018-08-22  13:29
  12. 2018. augusztus 24. 16:2478990.

    Szia Ibolyka!


    Nagy igazságod vagyon. Hála az égnek még van némi energiám és tudom, sok az, amit tenni kell (?), sajnos nem gondoltam előre, hogy ha magamra maradok, sok lesz ez nekem. Nem mintha a párom beállt volna kapálni, vagy gondozni a kertet, de biztosított segítséget, amit én nem igen engedhetek meg magamnak. Igaz, a kertet felásni, a füvet, sövényt lenyírni már fogadok embert, de pl. az ünnep előtt szerettem volna füvet nyíratni vele, 3 napon át kerestem telefonon, fel sem vette, vissza sem hívott. Sajnos a jó kerti munkás is már a szomszédos országban dolgozik.


    Szakembert pedig csak olyat találni, akit odaát nem alkalmaznak, mert nem jó szakember. Én a tetőfedés kapcsán egy évig kerestem, olyan lett volna, akit senki sem hív (a szakmában beceneve: Födő). Ez már sokat elárul róla. Igaz, az egy évvel ezelőtti vihar után pár nappal találtam egy igazi szakit, de ő csak idén májusra tudta vállalni, kivártam, megérte.


    Csőszerelőt (víz-, gáz-, központi fűtés) lehetetlenség találni, szerencsére a vejemnek ez a szakmája, még én is sokszor sokat várok rá.


    Ha asztalos kell, elvétve talál az ember, kb. fél éves várakozással vállal munkát. S még sorolhatnám, minden jó szakember manapság unikum.

    előzmény:
    Ibolyka43 (78985)
    2018-08-24  05:36
  13. 2018. augusztus 24. 16:2478989.

    Szia Ibolyka!


    Nagy igazságod vagyon. Hála az égnek még van némi energiám és tudom, sok az, amit tenni kell (?), sajnos nem gondoltam előre, hogy ha magamra maradok, sok lesz ez nekem. Nem mintha a párom beállt volna kapálni, vagy gondozni a kertet, de biztosított segítséget, amit én nem igen engedhetek meg magamnak. Igaz, a kertet felásni, a füvet, sövényt lenyírni már fogadok embert, de pl. az ünnep előtt szerettem volna füvet nyíratni vele, 3 napon át kerestem telefonon, fel sem vette, vissza sem hívott. Sajnos a jó kerti munkás is már a szomszédos országban dolgozik.


    Szakembert pedig csak olyat találni, akit odaát nem alkalmaznak, mert nem jó szakember. Én a tetőfedés kapcsán egy évig kerestem, olyan lett volna, akit senki sem hív (a szakmában beceneve: Födő). Ez már sokat elárul róla. Igaz, az egy évvel ezelőtti vihar után pár nappal találtam egy igazi szakit, de ő csak idén májusra tudta vállalni, kivártam, megérte.


    Csőszerelőt (víz-, gáz-, központi fűtés) lehetetlenség találni, szerencsére a vejemnek ez a szakmája, még én is sokszor sokat várok rá.


    Ha asztalos kell, elvétve talál az ember, kb. fél éves várakozással vállal munkát. S még sorolhatnám, minden jó szakember manapság unikum.

    előzmény:
    Ibolyka43 (78985)
    2018-08-24  05:36
  14. 2018. augusztus 24. 16:1078988.

    Valikám! Nálam már kb. másfél-két órája esik, csendesen, semmi zápor, zivatar. A levegő 25 fokra hűlt hirtelen, nem rég még 33 fok volt odakint.


    Előreláttam: a szilvát, szőlőt (csemege) mind leszedtük, leszedtem, de a feldolgozásával még nem végeztem.


    Totyikám! Nagyon jó egészséget kívánok minden családtagodnak, remélem a helyzet jobbra fordult, gyermeked, vejed már teljesen rendben vannak.


    Legyen szép a hétvégétek.

    előzmény:
    precon (78987)
    2018-08-24  14:39
  15. 2018. augusztus 24. 14:3978987.

    Sziasztok vidám napot.Marcsi küldhetnél hozzánk is esőt.Hét ágra süt a nap 40 fok van árnyékban.De a köpönyeg szerint nálunk esik és jég is vaneső jöhet jég maradjon.


    mindenkinek fájdalom mentes napot vidám hétvégét kívánok.

    előzmény:
    totyogoka (78986)
    2018-08-24  06:11
  16. 2018. augusztus 24. 06:1178986.

    Szép napot!


     


    Lányok! Ide Angyalföldre nagy dirrel-durral , de megérkezett az eső! Egy órája arra ébredtem, hogy nagyon veri az ablakpárkányt meg fáztam! Na ilyen se volt az elmúlt hónapban sem talán. Most is eseget, és isteni finom levegő van. Kérdés hogy ezt a nagy hő ingadozást hogy bírják azok akiknek komoly betegségük van.Holnap megyünk az érettségi találkozóra vasárnap meg egy másikra. Lehet hogy át kell rendezni a kis bőröndöt - ruhaneműket.


    Ibolyka! A vejem m ár jól van, tegnap volt az első vizsgálat amit a nővérke végez. Itattak vele valamit , aztán fél óránként bele kellett fújni valami gépbe. ( Mint kiderült az a folyadék amit kapott hashajtó így tegnap egész délután rohangált szegény) Ma megint megy 7.30-11-30.-ig . Aztán majd ezeknek a vizsgálatoknak a függvényében kap újabb időpontokat. Küldöm a hűvös levegőt!!!!!


    Apusom most csináltatja a jogsiját és sajnos már kell neki szemüveg a vezetéshez.A szemészetre november 04.-ére kapott időpontot. Addig csináltatott optikussal egyet . aki szemüveges az tudja, hogy elég nehéz megszokni, de nem megszokhatatlan.


    Valika! Tudom én hogy az egész világon van tüzijáték, de amikor vannak éhező emberek meg silányan felszerelt kórházak, akkor a gondos országvezetők azt mondják, hogy oké ne töröljük el mert kell a cirkusz a népnek, de akkor ne legyen félóra csak negyed, Látványnak az is elég lett volna.Gratulálok az unokádnak a Kollégiumi elhelyezéshez. Debrecen nagyon szép város. Csupa virág és tisztaság mindenütt. A lányodnak is jó egészséget kívánok az új munkahelyhez.


    Gitta! Még  a savanyúság eltevése most van finisben. Nálunk azt a keveset amit megesznek azt megveszem a piacon. Az én kedvencem a kovászos uborka meg a savanyú káposzta. No meg a cékla minden mennyiségben. A Család többi tagja meg egy-egy csemege uborkát ha eszik néha.Ami kicsit csípősebb vagy savanyúbb azt nem is eszik. Mondjuk nem is erőltetem.


    Kincsike! Lassan vége a szünidőnek, a srácok mennek oviba , de nagy szükség lesz rátok még , mert valami mindig jöhet és akkor jó ha kéznél van a segítség. A mi unokánk már 7.-be megy nagy lány és már nem annyira várja a tanév kezdést! :) 


    Rózsa hívott valamelyik nap mobilon, de éppen úton voltam. Valami fénykép letöltés miatt keresett csak azt nem értettem, hogy hova szerette volna letölteni , mert a telefonján vannak a képek, nagy gépe meg nincs.


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!!!!!!!!!!!!

  17. 2018. augusztus 24. 05:3678985.

    Szervusztok


    Olvasom,hogy lehules kivetkezik,mar epp ideje,nert szinte lehetetlen ejjel aludni,minden atforrosodik.


    Totyi


    Jobban van a vejed?


    Dundori


    Sokat dolgoztal,segitseg nelkul nehez,de amikor viszik toled a sok finomsagot,akkor jol fog.


    Segithetnenek a gyermekeid,tudom azt mindjak,nincs ido,de amikor akarnak el tudnak menni kurandulni.


    Kivanok minyajatoknak jo egeszseget,en a derekamat apolom.

  18. 2018. augusztus 22. 13:2978984.

    Sziasztok.


    Marcsi a világban máshol is költenek tűzijátékra meg egyéb dolgokra.Képzeld el milyen pankrácíó lenne ha megszüntetnék,borzasztó felháborodás lenne.Nem ez a sok amire költenek amiről nem tudunk és eltűnnek milliárdok, és nyoma vész.Nálunk a faluba két éve nincs tűzijáték mondjuk itt senki nem reklamált nekem sem hiányzik.


    Lányok az unokámnak sikerült a kolesz

    előzmény:
    totyogoka (78983)
    2018-08-21  16:15
  19. 2018. augusztus 21. 16:1578983.

    Sziasztok!


     


    Még mindig nagyon meleg van. Kb egy órája esett egy pár csepp eső de ez csak arra volt jó hogy még fülledtebb legyen a levegő. Hülni nem hült semmit. ha ilyen forró nyarak jönnek csak fontolóra kell venni a klímát mert hajnalban a nyitott ablaknál se lehet aludni mert amelyik szomszéd nem tud aludni már hajnalban az kint az erkélyről köszönt mindenkit ( nem suttogva).


    Tegnap előtt kimentünk a frissen megnyílt dagály strandra . Hát???? Jól tönkre tették főleg azzal , hogy a sok fát kivágták és mire a frissen ültetett fáknak árnyéka is lesz addigra a hamut is mamunak mondjuk .A székek ócska gyenge minőségű műanyagból vannak törnek halomra. több baleset is lett ebből mert ahogy összerogytak volt akinek az újja volt akinek a lába szorult be. 


    Az este csak ide a Duna partra mentünk le tüzijátékot nézni. Én nem mondom, hogy nem volt szép meg látványos de ennyi pénzt elpuffogtatni fél óra alatt????? talán egy kórház teljes felújjítása ki jött volna az árából. ( Fúj de ronda vagyok ) 


    Valika! Igen nagy ember kukoricásába tévedtünk. nagyon védték de csak előről , mert hátulról meg az ment be aki akart ( meg az is aki nem akart) Azért akkor nagyon bosszantott mert kamera ide - vagy oda ha már a rend őre mindent átnézett egy jegyzőkönyv ellenében igazán kinyithatta volna a kaput!


    Kívánok Mindenkinek kellemes napot!

  20. 2018. augusztus 20. 12:1178982.

    Legyen   szép  napotok 


                

  21. 2018. augusztus 19. 11:4078981.

    Legyetek jók és szépek most megyek és csinálok egy nagy adag madártejet gulyás levesem van meg sült húsom tegnapról.Holnap meg nagy kanállal eszünk a lányom születik holnap Náluk leszünk a fiam is elcserélte a műszakját hogy itthon tudjon lenni.

  22. 2018. augusztus 19. 11:3778980.

    Hű nem lehetett kellemes a várakozás ,megszenvedtél a szépítkezésért.Én biztos feladtam volna én nagyon nem bírom idén a meleget.

    előzmény:
    Ibolyka43 (78971)
    2018-08-15  15:28
  23. 2018. augusztus 19. 11:3578979.

    Mazsola bizony mindenkire rá jár az a bizonyos rúd így vagy úgy.Valahogy mindig túl éljük mindig én mondtam hogy rázzuk meg magunkat most magamnak is sokszor mondom,több kevesebb sikerrel.A gödörből muszáj kimászni tudom én is és azt is hogy nagyon nehéz.Minden napra jut egy próbatétel.Szeretek én is másokon segíteni vissza is éltek sokan ezzel az évek során,aztán elfelejtem a kudarcokat és újra segítek.Én is úgy szoktam magamban mondani hogy mára is megvolt a napi jó cselekedetem

    előzmény:
    Mazsola72 (78969)
    2018-08-14  21:12
  24. 2018. augusztus 19. 11:2778978.

    Erzsike sajnos a gyerekek jót és rosszat is hoznak az oviból suliból,nálunk senki nem beszélt csúnyán aztán a gyerekek bizony hozták a csúnya szavakatküzdöttünk velük rendesen.

    előzmény:
    er54 (78972)
    2018-08-16  21:03
  25. 2018. augusztus 19. 11:2478977.

    Gittám én is szeretem ezt a vegyes savanyúságot de nem teszek el az idén semmit.A fiam mostanában nem eszik savanyúságot a kislány meg csak az apró csemege uborkát szereti.apus meg én szerettük a csalamádét magamnak nem teszek el.Lekvár meg befőttet is nagyrészt kettőnknek tettem el.Nem is veteményeztem az idén.Pár tő paradicsom meg paprika van amit megeszünk és kész,nem is érdekelt a kert.Virágaim vannak azokkal szívesen foglalkozom .

    előzmény:
    dundori (78974)
    2018-08-17  16:32

Címlap

top