Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2018. február 13. 13:4878501.

    Valika! Miért kell fogyózni épp a farsang idején, amikor pont fánk-szezon van?


    Legtöbbször magamnak főzök, és persze Adél miatt is, aki ebben a tanévben nem eszik a menzán (igaz eddig sem evett, csak  fizették). Mivel egy személyre én sosem tanulok meg főzni, reménykedem benne, hogy örül a küldött ételeknek. Ez persze így is van, mert rákérdezek, hogy ízlett-e ez, meg az.


    Tegnap este kosármeccsen voltam. Bálint unokámat néztem meg, élőben első alkalommal. Az egyetemisták közti bajnokságra jött vendégjátékosnak "haza". Az itteniekkel játszottak, Bálinték jól kikaptak. Igaz, mindössze vele együtt 3 játékos társ volt a csapatban, akik az NB1-ben is játszanak.


    Nekem nem való az ilyen esemény, mert jól felidegesítettem magam a durva játékosokon, a rosszul dobott labdákon. Bálint azért ügyes volt, ő dobta a legtöbb pontot, nála volt legtöbbször a labda, na meg egy másik, szintén itt lakó srácnál, akivel szobatársak a kollégiumban. Kicsit faramuci volt a helyzet, hogy a helyi csapat helyett a vendégeknek szurkoltunk.


    Olyan érdekes az időjárás, nincs hideg, de fúj a szél és olyan erős hidegérzete van az embernek. Igaz, nem sűrűn vagyok kint, csak ha ez a kis varangy kiköveteli. Az imént talált egy diót - gondolom mókus, vagy madár hagyta el - héjastól összeropogtatta, megette. 


    Holnap reggel jön valaki, aki felméri a helyzetet a mosogatóval kapcsolatban. Én meg elővettem egy darab szarvascombot, holnap vadas lesz az ebéd, ezt kívántam meg. Szerencsére a héten a menyem jön a kutyusért, ő mindig szivesen viszi a főtt kajákat. Mondtam is neki, hogy lehetőség szerint mindig ő jöjjön.

    előzmény:
    precon (78499)
    2018-02-12  13:29
  2. 2018. február 12. 22:4078500.

    Aludjatok, csendben és röviden, mert nagyon fáradt vagyok.


    Valcsi! Mit szedsz a kiütésekre? Amikor én írtam - nem egyszer, sajnos - hogy tele vagyok, nem írtad, hogy neked is szokott lenni sok kiütés, folt. Igen szigorúan kell tartani a tilalmakat. Nekem kb. 2 hete múltak el a foltok, tetőtől talpig. Egyszer csak huss, eltűntek. Kaptam gyógyszert és rázó keveréket.


    Kérdeztem a Dokitól: - A hátamat hogy kenjem be?


    - Kenje be a falat és dörgölődjön hozzá.


    Ági ma nagyon aranyos volt. Tanító néni tollbamondást diktált nekem. Naná, hogy direkt sok hibával írtam. Mind észrevette. Örömmel osztogatta a 3, 2, 1 osztályzatokat. A javítást is le kellett írnom.


    A Szomszéd néni nekem anyapótlék.


    Kérdeztem a Pistit, azaz a fiát, hogy bemehetek-e a kórházba.


    - Egyenlőre inkább ne. Aztán meg úgyis látogatási tilalom lesz, az influenza miatt. Furcsa természete van. Ezt Marcsi is alátámaszthatja.


    Elnyúlok. Rossz a közérzetem.


    Szeretettel gondolok a Régi barátokra. 

  3. 2018. február 12. 13:2978499.

    Gitta jöhet légi postán a leves na meg a süti is,igaz most böjtölni fogok de elteszem

    előzmény:
    dundori (78493)
    2018-02-11  22:41
  4. 2018. február 12. 13:2878498.

    Erzsike dettó

    előzmény:
    er54 (78494)
    2018-02-12  09:58
  5. 2018. február 12. 13:2678497.

    Sziasztok vidám hetet.


    Nálam a helyzet változatlanjól kibabráltam magammal rég elfelejtetem mit nem szabad enni ha kiütéses vagyok.Naná hogy banánt diót szalonnát ettem,meg zöldségeket. Most a füstölt dolgokat kerülnöm kell a banán és a dió végzetes ,szóval mindent olyant ettem ami tilos és a fejem búbjától a talpamig tele lettem foltokkal.Szépen el is kapartam magam most vannak sebeim is.Hideg rázott viszkettem hiába szedtem a gyógyszert .Na ma zsíros kenyeret ettem és főztem krumplit teázom stb.Szóval öregségemre jól elfelejtettem a dolgokat.


    Gitta lehet ám hogy nagyon örült csak sok más gondja volt a fiadnak amivel nem akart terhelni.Persze kicsit vegyél vissza a sütés főzésből és majd ha sosem kapnak semmit akkor meglátod hogy mennyire hiányozni fog nekik.Én ritkán lepem meg a vejem krumplis pogácsával mindig reklamál is de én mondom ki kell érdemelniminden nap megenné annyira szereti.Uncsik is ha sokat reklamálnak akkor sütök meg főzök a kedvükre de nem kényeztetem el őket.Így mindig nagy öröm ha meglepem őket.


    Marcsi Rózsa mindig nagy szomorúság ha a közelünkbe lebetegszik valaki főleg ha össze jártatok vele.


    Molly ,Erzsike,picivirág.mazsola,Sorbet Erzsike rátok is gondolok ámmindenkinek szép délutánt .sziasztok


    Rózsa sablon a húsvétra

  6. 2018. február 12. 11:4678496.

    Marcsi! Imádkozom, hogy még hazajöjjön az Erzsi néni!!!! Este kopogtam. Nem nyitottak ajtót. Gondoltam, hogy baj van.


    Gitta! Nem csak az én családtagjaimmal vannak gondok? Sajnállak. Sütsz, főzöl és a hála elmarad.


    Kincsike! Mit főztél? 4-re megyek én is az Ágiért.


    További kellemes időtöltést. Csak azt csináljátok amihez kedvetek van! Bár csak én is azt tehetném.

  7. 2018. február 12. 11:3978495.

    Szép napot, Barátosnék!


    Tegnap pincét takarítottunk. Nagyon elfáradtam.


    Marimama Anikó unokájának ma van a születésnapja. mazsolaIldi! Ha erre jársz, kérlek továbbítsd jókívánságaimat.


    Ma korán keltem. Vérvételen voltam. Utána elmentünk, autóval, festéket venni. vagyok. Szívem szerint lefeküdnék, de van mit csinálni ebben a rumliban.


    3-kor Ágiért megyek.


    Visszaolvasok. Addig is szeretettel gondolok az előttem írókra és az utánam érkezőkre. A hiányzókra főleg!!!!!!

  8. 2018. február 12. 09:5878494.

    Legyen  szép  napotok



    Gitta  kicsit megkésve Adél  unokádat  szeretettel köszöntjük   születésnapján



    Unokák  oviba  bölcsibe  igy  szabad  a  napunk  du  4-ig  akkor  megyünk  értük .


    Az  igazság  hogy  lenne mit  csinálni  de  valahogy nincs kedvem  semmihez ,ennek  ellenére  dél körül  kicsit utra kell kelni.


    OTP  Posta + kis  vásárlás   +  ebéd  sincs főzni  is kellene valamit egyszerü  gyorsat .


    Tervek vannak de még nem mozdultam.



     


  9. 2018. február 11. 22:4178493.

    Szervusztok Barátok! Nem tudom, hogy miért akar állandóan kiléptetni az nlc. Felkínál egy ablakot, amiben közli, hogy köztem és a szerver között megszakad a kapcsolat, ezért kapcsoljam ki magam innen, majd kezdjem újra a belépést. Lassan kezd az idegeimre menni.


    Köszönöm Adélom köszöntését, sajnos semmit nem tudok a gyógyulásáról, mert péntek óta hírét sem hallottam. Akkor vitte el a fiam a kiskutyát, kérdeztem, mi van a gyerekkel, annyit felelt, ő sem tudja, hisz most megy még haza. Sütöttem pogácsát, küldtem is egy adagot vele, na emiatt sem volt boldog (és ez enyhe kifejezés), mert a céges kocsijába nincs hová tenni ezeket a ........, mindössze egy jó nagy papírzacskó volt a dolog....


    Hogy mennyire esik jól senki bele nem gondol és elhatározom ezerszer, hogy se nem főzök, se nem sütök számukra semmit, sajnos a hosszú, egyedül töltött napokat arra használom, hogy igyekszem megfőzni, megsütni a családtagjaim kedvenceit, gondolom én, hogy szivesen veszik. Nem mindig járok sikerrel.


    Ma pl . csülkös bablevest főztem Brumikám kedvéért, ő bezzeg nagyon hálás volt, jött is érte örömmel az apukájával. De nem részletezem, mert lenne mit, hogy pl. kizárólag csak a gyerek kedvéért tettem, holott az apja is úgy lépett be, milyen illatok vannak, és el is döntötte, nem eszi otthon a húslevest, ma inkább a mama bablevesét választja. Persze jutott neki is bőven, de ő sem érdemli meg.


    Kb. 3 hete szóltam neki, hogy az általa néhány évvel ezelőtt átalakított konyhai lefolyóm eldugulni készül, ki kéne pucolni. Mondta, hogy jó. Fülét, farkát nem mozdítja, pedig ma is hallotta - mert épp kézzel mosogattam, mikor érkeztek, mit kluttyog a lefolyóm...., és még sorolhatnám az összes többit, mint az új mosogatótálca műszaki adatait, amit kért (ma is ott volt előtte!!!), hogy lemérje..., szóval nem vagyok boldog ezektől a dolgoktól.


    Még nem tudom, mit tervezett a leányom, de holnap este 19.30-ra értem jön, el kell mennem vele, ha akarok, ha nem. Értem jön! Nyilván nem ő jön értem, vagy taxival jön, vagy a vejemmel. Nem tudom, mi a terve, de nem vagyok boldog, nem szeretem a meglepetéseket, főleg, semmi sem indokolja, hogy én késő este ne itthon töltsem az időmet.

  10. 2018. február 11. 18:3078492.

    Szép jó estét!


     


    Ez a nap is el telt! Mi ma ünnepeltük a Dóri és Ágota névnapokat. na nem volt nagy ünneplés csak egy ebéd és utána beszélgetés. Aranyosak voltak mindannyian. Miután elmentek Ágotám nadrágjait próbáltam méretre igazítani, de mivel nem vagyok nagy varrásszakértő így lesz még folytatás. Jóval kevesebbet mozog ő is így felszaladtak rá is a kilók.


    Sajnos nem kell mennem a szomszéd nénihez szurit adni mert az éjjel bekerült ismét a kórházba. Nagyon remélem, hogy jó kezekbe került.


    Holnap új hét, új nap kezdődik. 


    Nyugodalmas jó éjszakát Mindenkinek!

  11. 2018. február 10. 21:0178491.

    Mindenkit elolvastam, becsülettel!


    Valcsi! Azért vagyunk itt - igaz már kevesen - hogy megosszuk a gondunkat. Legalább is nekem jól esik, ha megírhatom, hogy nehezen viselem a körülményemet. Segíteni nem tudunk egymáson, de jó ha vagyunk!!!!!


    Marcsi! Már én is nagyon félek Erzsi néni miatt!


    Mazsola! Kívánom, hogy neked is javuljon a lelkiállapotod. Megvisel, hogy kirepülnek a Fiúk a fészekből? Vagy más probléma is van?


    Szeretettel gondolok rátok. Most végre elnyúlok, időben.

    előzmény:
    precon (78483)
    2018-02-10  08:29
  12. 2018. február 10. 20:4478490.

    Ha-ha-ha! Lehet hogy tényleg hülyülök? Most látom, hogy nem is felejtettem el Adélt köszönteni, tegnap.

    előzmény:
    rozsaanyu (78479)
    2018-02-10  01:06
  13. 2018. február 10. 20:4278489.

    Még nem olvastam vissza. Egy tegnapi mulasztást pótolok!


    Kedves Gitta! Adélnak minden jót és szépet kívánok, születésnapja alkalmából. Gyógyuljon meg mielőbb.


    Nagyon fáradt vagyok. Ma a Marci szobáját pakoltuk ki. Holnap azt festi. Magában beszél egész nap. Félelmetes!


    Most visszaolvasok.

    előzmény:
    dundori (78487)
    2018-02-10  13:33
  14. 2018. február 10. 19:5878488.

    Szép jó estét!


     


    Aj jaj! Látom már , hogy ezek a szürke napok nem nagyon tesznek jót lelkünknek. Lányok! Én is tudom miről beszéltek, mert sajnos ilyenkor sokkal hajlamosabbak vagyunk a depresszióra , de csak magunk tudunk kimászni belőle. 


    Valika! Könnyű azt mondani, hogy az élet megy tovább! A kivül állok másként élik meg azt ami velünk történik. Azt csak Te érzed , hogy mekkora úr van ott legbelül. Nagyon nehéz ezt a sok mindent megemészteni ami veled illetve körülötted történt az elmúlt időszakban.


    Mazsola! Téged sem irigyellek, mert Neked se lehet könnyű. Csak azt tudom mondani, hogy Te még fiatal vagy keress magadnak olyan elfoglaltságot ami le köt és próbálj kikapcsolni.


    Gitta! Szép az új mosogató de egy vagyonba kerül. Ehhez tényleg jó és precíz szakember kell. Adélkádnak boldog szülinapot kívánok!


    Rózsa! Sajnos a szomszéd  nénink nagyon nem jól van, megint szúrom naponta 2x de véres a vizelete és nagyon gyenge. Nagyon félve megyek minden alkalommal.


    Kincsike! remélem jól vannak a kis "Hősök". Sokszor kis gyerekként olyan hősiesen viselik a megpróbáltatásokat , hogy az kész csoda!


    Itt van Kitty délután voltunk a Duna Plázában kicsit nézelődni , most meg tanul.


    Mindenkinek további szép estét kívánok!

  15. 2018. február 10. 13:3378487.

    Valikám!


    Az a baj, hogy a régit nem Magyarországon vettük, de ilyen, ami volt, már sehol sem kapható. Ennek a helyére kellett találnom egy olyan megoldást, ami "befedi" a régi, kivágott részt. Erre kell az asztalos, hogy kimérje az új mosogató műszaki adatai alapján, hogy be tudja-e majd vágni, magyarul be fér-e arra a helyre, ahová szeretném. A mostani, vagyis a régi, 2 db (eléggé nagyméretű), két különálló kerek mosogató. Egyik mély, a másik sekély. A sekély alatt fiók van, tehát oda mély mosogatót nem tudunk betenni. Ez a két régi nem összeépített, sajnos a konyhapult sarok összeillesztésének ún. "vinkli" vonalába tették anno a vízcsapot, ami miatt szép lassan szétkorhad a pultnak az a része. Ezért sem lenne jó a régi, de ha méretben kapnék is két különállót, akkor sem oldaná meg a pult minőségének romlását. Még mielőtt ez bekövetkezne, szeretném kiváltani az újjal, aminek a linkjét itt küldöm, remélem megnézhető. 


    http://butornyiregyhaza.hu/Termek/TELMA-HRA832-sarok-gran it-mosogato/1442


    Adél gyógyulóban van, remélem hétfőre sikerül neki. A következő hét végére tervezi ünnepelni a tegnapi szülinapját.


     

    előzmény:
    precon (78484)
    2018-02-10  08:36
  16. 2018. február 10. 10:1378486.

    Szép jó reggelt kívánok kedves csopik társak!


    Régen jelentkeztem, ennek oka? Depis vagyok, lelkileg megtört.Egyszóval, vannak nálam problémák.Biztos, én is oka vagyok hogy így alakult... De nem mindent tudok elnézni,elviselni.


    Új nyitva tartásunk van, így ma 8 órától dolgozom.Nincs kedvem otthon lenni, sajnos.


    Attila február vége felé költözik az albérletbe.Remélem,nem lesz akkor nagy tél, el kell majd neki a segítség.Szerencsére elég jól felszerelt, komolyabb gépek ott maradnak.Úgy néz ki, még az ágy is.Nem tudja szétszedni a a főbérlő.Jó lenne, mert egy jó ágy ,betéttel 50-60.000Ft körül, felett van.Most dolgozik egy cégnél, jó fizetést ajánlottak neki, 3 évre aláírt.Már csak a diplomáját kell megszereznie.Bízunk benne, hogy az idén megszerzi.


    Kellemes hétvégét!

    előzmény:
    totyogoka (78478)
    2018-02-09  16:42
  17. 2018. február 10. 08:3878485.

    Várom a tavaszt szeretem a szigetet sokat sétáltam a gyerekekkel felutaztunk direkt fürdeni a Palára meg sétálni a szigeten.

    előzmény:
    totyogoka (78474)
    2018-02-07  16:30
  18. 2018. február 10. 08:3678484.

    Gittám új szekrény kell a mosogató tálcához?azért kell az asztalos?Mert ha nem simán ki lehet emelni és beszerelni a másikat. 


    Hogy van az unokád ?meggyógyult? 


    Én mivel szőrmés vagyok ezért nem viselem el sem a cicákat sem a kutyákat a lakásba.Mikor a műhelyből bejöttem mindig átöltöztem oda vissza.A műhelybe velem vannak a cicák de a lakásba nem engedem be őket.

    előzmény:
    dundori (78471)
    2018-02-06  18:47
  19. 2018. február 10. 08:2978483.

    Rózsa addig használd ki az unokázást míg lehet olyan gyorsan megnőnek

    előzmény:
    rozsaanyu (78479)
    2018-02-10  01:06
  20. 2018. február 10. 08:2878482.

    Erzsike gratulálok az unokád egy igazi kis hős.Emlékszem mikor a fiam kicsi volt olyan cirkusz csinált egy röntgennél hogy két  oldalról fogtuk le.Azt kiabálta hogy összenyomja a gép.Rettegtem ha orvoshoz kellett vinnem.Aztán egyszer csak megváltozott.

    előzmény:
    er54 (78477)
    2018-02-08  22:27
  21. 2018. február 10. 08:2578481.

    Gratulálok láttam Ágoékat nagyon jó találmány .Nálunk a fiam csinál magának céklalét almával azt issza .Mihez eszed ezt a pürét kipróbálom én szeretem a céklát majd teszek bele mézet is.Most úgy is zöldeket fogok enni átmegyek nyúlba hátha segít.Igen voltam vásárolni de ma megint megyek a fiammal nagyobb dolgokat ő cipelje nekünk is meg az nekik is.

    előzmény:
    totyogoka (78478)
    2018-02-09  16:42
  22. 2018. február 10. 08:1778480.

    Sziasztok vidám békés hétvégét.


    Sajna még nagyon szenvedek a kiütéseim elborítanak tetőtől talpig semmi változás,mára már be is dagadtam.


    Most kezdem magamtól gyógyítani magam erős diétát vezetek magamnak be és meglátom mi lesz.Próbálok optimista lenni mert lelkileg is javítanom kell magamon.Tudom most sokan gondolhatják hogy nyavalygok de megint padlón vagyok harmadikán lettünk volna 50 éves házasok.Nem tudom mikor leszek kész túl lépni mindenen de egyenlőre nem megy.Talán ha kint leszek a kertbe akkor könnyebb lesz most még napi szinten ráadásul még mindig jönnek a nevére értesítések ami miatt újra és újra padlót fogok.Sokat vagyok egyedül ami nem igazán jó ezért várom a tavaszt akkor nem leszek ide láncolva a lakásba.Sok mindent kellene csinálnom itt bent is de semmi kedvem meg nem is igazán érdekelt eddig mi van körülöttem.Az eszemmel tudom hogy nincs ez jól mert a bajaim forrása is ez lehet.Igyekszem változtatni .


    Mindenkinek szép nyugodt hétvégét kívánok.

  23. 2018. február 10. 01:0678479.

    Gitta! Adél unokádat szeretettel köszöntöm!


    Kincsike! Majd írj az eredményről. Gratulálok a kis Hős teljesítményéhez. Orvos lesz?


    Marcsi! Szeretem a céklát. Céklapürére még nem gondoltam. Ugyan az, min a céklasaláta, csak paszírozva? Ágónak jó egészséget kívánok a szoftver használatához.


    Nem tudok elaludni. Eddig vergődtem.


    Hiányzóknak is jó éjszakát, vidám ébredést kívánok!.....................

  24. 2018. február 9. 16:4278478.

    Sziasztok! Szép napot!


    Igaz lassan már vége is lesz ennek a napnak is. Nem unatkoztam , ma sem. Ki takarítottam a konyhát, főleg a tűzhely volt már nagyon aktuális annak is a sütője.   Nem kis meló volt . De most jó látni, hogy megint szép tiszta. Főztem is délelőtt borsó levest meg grízes tésztát. 


    Csináltam 3 befőttes üvegnyi cékla pürét amit én eszegetek, de nagyon szeretem. ( Nyersen lereszeltem 3-4 céklát meg 4-5 almát és kevés mézzel és citromlével ízesítettem majd bot mixerrel pürésítettem)A multkor is csináltam már a szomszédnéninek is vittem de nem volt pozitív a visszajelzés így most nem viszek neki. Apus se eszi , de még csak meg se kóstolja. Holnap jön Kitty , kíváncsi leszek neki vajon ízlik-e? tettem a fagyasztóba is egy dobozzal, mert nem tudom meddig állna el mivel nincs benne semmi tartósítószer meg nyers is így nem kockáztatok. majd ha elfogy csak kiveszem a fagyóból.Nem tudom, ha esetleg össze rotyantanám és úgy tenném üvegbe mint a lekvárt , hogy akkor vajon el állna-e? na majd kipróbálom egyszer.


    Ágota nagyon örül, az új szoftvernek és tegnap el is készítette élete első riportját ami ugyan a gép hangján szólal meg de a saját gondolatait mondja ki , és nagy örömet okozott vele a szoftver fejlesztő srácnak is. ha majd ide tudom varázsolni a hanganyagot akkor áthozom. 8 persze ez csak azután lesz lehetséges ha előtte már le megy adásba az esélyegyenlőség magazinban.


    Kincsike! Mindig jön valami megoldásra váró probléma!


    Rózsa! Most sokat lehetsz Ágikával és ez hidd el fiatalít. Jobb mint a gyógyszer! 


    Gitta! Van-e már asztalos?


    Valika! Gondolom, ma is vásároltál a rokonoknak, hiszen hétvége van, ilyenkor szoktál menni.


    Mollyka? Manyuska? Julika? Sorbet Erzsike? Mazsola Ildi?


     


    Mindenkinek további szép napot kívánok!

  25. 2018. február 8. 22:2778477.

    szép álmokat 



    Megint voltak nehéz napok .Tul vagyunk  rajta.


    Az  idő  is  nagyon nyomaszt szinte  percenként  változik  .Unokák jol vannak .Danikának tegnap  volt  időpont Gasztro akármire 


    ,Megvizsgálták a pociját vért vettek  tőle ( egy kis hős meg se nyikkant érdeklődve figyelte a történéseket ) az eredmény után tudnak adni  választ .


    Mi elvagyunk a mindennapi  teendőkkel .


    Gondoltam mindannyiotokra szeretettel


Címlap

top