Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

KOZMETIKUSOK

Kistücs
Létrehozva: 2006. június 22. 21:59

Sziasztok! 

Szeretettel várok ide minden kozmetikust-kozmetikus tanulót,beszéljünk meg mindent ami a szakmánkhoz kapcsolódik!           

  1. 2013. január 3. 19:162359.

    Szia!

    Na ez az!!!! :)

    Nekem is ez a bajom,hogy olyat még nem sikerült felkutatnom,aki elvégezte a képzést.

    A leírásukban ugye az van,hogy a kozmetika szakmát terjeszti ki a képzés a bőrgyógyászat és plasztikai sebészet irányába.

    Csak az a kérdés,hogy  ELMÉLETBEN vagy GYAKORLATBAN is.

    Mert ha csak elméletben,akkor valóban nem éri meg az árát,mert új szolgáltatásokkal nem tudom bővíteni a szolgáltatásaim listáját.

    Tényleg az a kérdés,hogy általa tudnék-e olyan kezeléseket végezni,amit most "sima"  kozmetikusként nem... :)

     

    Azért köszi a választ!

    előzmény:
    norka01 (2358)
    2013-01-03  16:28
  2. 2013. január 3. 16:282358.

    Szia!

    Én is gondolkodtam már rajta, de  egyrészt az árát "sokallom" másrészt nem találok rá választ , mivel is lennénk többek ettől? Olyasmihez tudnám hasonlítani, mint a mestervizsga...-szerintem- ha megvan jó, de ha nincs attól sem vagyunk kevesebbek -t.kivétel.- 

    De ha gondolod hajrá!!!!

    előzmény:
    Nett (2357)
    2013-01-01  10:49
  3. 2013. január 1. 10:492357.

    Sziasztok!

    Boldog Új Évet Mindenkinek!

     

    Eléggé alszik ez a topic,de megkérdezem,hátha...

     

    Elvégezte valaki esetleg ezt a bőrterapeuta képzést?

     

    Vagy tud valaki róla valamit,hogy pl milyen plusz szolgáltatásokat végezhet a kozmetikus az elvégzése után?

     

    Előre is köszi a válaszokat! (jöhet priviben is)

    Szép napot

  4. 2012. december 28. 18:572356.

    Boldog uj evet kivanok Minden Kedves Kolleganomnek!

     

    (Lanyok, egy kerdes, van nektek engedelyetek veszelyes anyagok tarolasarol? Most az Antsznel -szamomra uj!- ez a legujabb, ropke majd 8000.- ert)

     

  5. 2012. december 11. 17:132355.

    Hali csajok!

     

    Én mostanában szeretném bevezetni az őssejtes kezelést. Tudnátok ajánlani egy termékcsaládot? kinek milyen tapasztalata van?

     

    Előre is köszi!

     

    Pusza 

  6. 2012. október 13. 23:002354.

    Én a szempillát kb. 3 éve csinálom, és nagyon nem bántam meg h belevágtam ! Én is féltem tőle, mert azért nem olcsó és h lesz-e rá igény, de van szerencsére. Ha nem csinálnám, akkor már lehúzhattam volna a rolót...:-/ Úgyhogy ne izgulj, ha ügyes vagy szerintem menni fognak.

     

    Én használok Solaniet mire vagy kiváncsi?

    előzmény:
    ildo80 (2349)
    2012-09-25  11:41
  7. 2012. október 13. 22:572353.

    Szia! Mesélnél kicsit a mezoról? Én is szeretnék, csak meg felderítő üzemmódban vagyok, meg kérdezgetek mindenkit...mennek rá a vendégek, szeretik? első alkalom után már látszik valami? Köszi előre is!

     

    előzmény:
    csanyka75 (2352)
    2012-10-04  20:25
  8. 2012. október 4. 20:252352.

    Sziasztok!!

     

    Kicsit ha lehet beszállok én is a beszélgetésbe.Az ez évi beuházásom nekem a Stellától a tű néküli mezoterápiás gép.Nagyon jó...föleg arcon tuti jó.Szerintem nagyon megéri....én a mezorollertól félek...gondolkoztam én is rajta de nem mertem beválallni.

    Az emlitett gyantát én sem ismerem...én most ahogy voltam fennt a Stellánál tanfolyamon ott vettem egy újfajta gyantát amit ugyanúgy papirral lehet leszedni de nagyon jó rugalmas és aloe verás.Szinte a vendég ki sem pirosodik.

    Hát ennyit tudtam hozzászólni....

    jó munkát...és sok vendéget!

     

  9. 2012. szeptember 30. 17:202351.

    SZia!

    Akkor tartsuk a frontot amig erre teved valaki...

    Egy kicsit beleastam magam a dermarollerbe, es meg is ijedtem. Nem hiszem, hogy bevallalom. A kiallitason hallottam , hogy elvileg a kozmetikus hataskore addig terjed, hogy a bor folytonossagat ne szakitsa meg. Ez a kis kutyu meg a rengeteg tuivel, hozza a fertotlenito, hatoanyag , fajdalom csillapito, na nem!!!

    A vasalo az Elkon -nal akcios most -nem Elektron, ez Kistarcsan van, de szoktam nezni a Capelli honlapot is ott is van egy fajta. 

    Az Alveola mezo is most akcios talan, meg a Stellanal is azt hiszem.

    Nem ismerem ezt a fajta gyantatJo??? 

    Oktober lesz mar, hihetetlen, mindjart karacsony. 

    En nem tudom, de annyit idegeskedek mostanaban es azt veszem eszre a vendegek is megvaltoztak... Annyi energiat vesznek el, hogy alig birom.

    Sok munkat, szep napokat!

     

    előzmény:
    ildo80 (2350)
    2012-09-25  11:46
  10. 2012. szeptember 25. 11:462350.

    A dermaroller "kezelésen" én is gondolkodtam.. ,de egyenlőre még nem mertem belevágni. Hát szerintem nincs is olyan vendégem,akit érdekelne..

    Ha változik a helyzet,mindenképpen jelzem... :-)))

     

    Elkezdtem használni a Just Wax  gyantákat. Nekem nagyon bejön,csak elég drága... 

    előzmény:
    norka01 (2348)
    2012-09-23  10:02
  11. 2012. szeptember 25. 11:412349.

    Sziasztok!

     

    Én is nagyon sajnálom,hogy nem mászkál ide senki...

    A környezetemben rengeteg kozmetika bezárt az idén,olyan is akiről soha nem gondoltam...

    Ez a szept. hónap nem nagy szám. Sokan csak gyantára ill. festésre jönnek.

    Én idén alveola mikrodermabráziós gépet ajándékozom magamnak karácsonyra.

    A bőrvasaló hol akciós?

    Megcsináltam a 3d műszempilla tanfolyamot,holnap lesz meg hozzá a készletem...  Egyenlőre csak gyakorolni fogok,a kozmiban még em fogom csinálni.. Remélem lesz rá igény,a vendégek  erőltették,hogy kezdjem el...

    Solanie termékekkel dolgozik vki? 

    előzmény:
    norka01 (2348)
    2012-09-23  10:02
  12. 2012. szeptember 23. 10:022348.

    Sziasztok!

     

    Ujra csend van, irogatok magamnak....

    Hogy vagytok?

    Tegnap volt a kongresszus, hat nem az ev elmenye volt szerintem kisse gyer , inkabb az Alveola sajat rendezvenye volt. Azert azt el kell mondjam, nemzetkozi raadasul, nem akarok hazudni, de jo ha 300- an voltunk. Azert ez siralom. egyetlen egy!!!! volt osztalytarsammal sem talalkoztam peldaul. Na jo, van akikrol tudom, hogy mar reg nem is elnek itthon...De akkor is. Es ez nem az erdektelenseg hanem emogott is a penzhianyt sejtem, sokan abbahagytak a szakmat....

     

    Ajandekba kaptunk egy dermarollert, volt rola egy eloadas is, van egy vendegem akin kiprobalom, de bevallom nagyon odzkodom tole...Ti, hogy  vagytok vele? Hasznaltok???? Hogyan???

     

    Most akcios az egyik nagykeresnel a borvasalo, az lesz a befektetesem iden. Emlekszem regen nagyon szerettek, foleg teli szezonban.

     

    Mindenkinek minden jot, sok munkat!!!!!

  13. 2012. augusztus 27. 11:262347.

    Sziasztok!

    Igen csondes a taj, biztos mindenki dolgozikEn nem mondok semit, akkorat csalodtam az augusztusban mint az olajto....Ez mutatja a veget?!

     

    En fogpiszkaloval festem a szemoldokot, ha nagyon vekony kell a masik felevel a Paradkanak))) Nalunk lehet kapni a nagykerben, eredeti szlovenszkat. Mondjuk mar nem olyan jo a minosege, de meg mindig van. Probaltam ecsettel , vettem a kormosoknel hasznalt diszito ecsetbol, de nem valt be. Abbol sokfele meret van, ha gondolod probald meg! A Christal nailsnek is van, nalunk a nagykeres azt tartja. 

     

    Elhiszem, hogy faraszto az uzletben lenni allandoan. El sem hiszik a fodraszok nalam sem, mert ok de-du valtoban vannak. En hetfon vagyok szabad a szombatert cserebe. Es egesz nap vagyok. De valtoztatni szeretnek, anno elkezdtem az angolt, most folytatni akarom a ferjemmel, mert minden jel arra mutat meg mindig lefele megyunk es kezd elegem lenni ebbol a rengeteg idegessegbol amivel jar a vallalkozas. Meg ugy mindenbol...Na de ez mas lapra tartozik...

     

    A 3D -n gondokoztam, de nalam nincs ra igeny. Alkalomra tettem mostanaban fel tincseset, az is eleg volt. Neztem anno a Gold lashes volt szimpatikus.

     

    Mostanaban elegedettek a vendegek a Helia d professional termekeivel. Arban jo, mutatos a tegely, konnyu vele dolgozni. Nezz ra a neten. Van alma ossejtese az szupi erett borre! Hozza az arany pakolassal latvanyos! Tokaji aszusa is sokat mondo, de azt meg nem probaltam.

     

    Nemzetkozi kongresszus szept. 22?

     

    Hat legalabb mi fenntartjuk a topicot

     

    Szep hetet mindenkinek!!!!

     

     

     

     

     

    előzmény:
    ildo80 (2346)
    2012-08-24  08:09
  14. 2012. augusztus 24. 08:092346.

    Sziasztok!

     

     

    Hát tényleg nincs nagyon élet itt a fórumon... :-(((

     

     

    Szemöldököt mivel festetek? Mármint fogpiszkáló,üvegpálca,stb?

    Én most azon gondolkodom,hogy ecsettel kellene,vhol olvastam,de azóta sem találom,hogy melyik cég terméke.

    Én fogpiszkálót használok,de néha olyan vékony szemöldököt kell festenem,hogy megküzdök vele.

     

    A nyitvatartásomat is megváltoztattam. Hétfő- kedd csak fél napot vagyok,szerdától péntekig egész nap.  Nagyon nagyon fárasztó volt egész napokat az üzletben  lenni.

     

    Szabin másfél hetet voltam augban,előtte is voltak vendégek és utána is. Így legalább dolgozgatok....

     

    Októbertől 3d műszempillát is szeretnék készíteni,egyenlőre még a cégek felkutatásával és elemzésével foglalkozom. Kinek melyik cég jött be?

     

    Ja,meg termékcsaládot is keresek,a fito fruit mellé szeretnék még vmit.

    Kaviáros ,vörösboros kezelést szeretnék,vagy vmi hasonlót.

    Középár kategóriás termékekre gondoltam,ez is folyamtban van. 

    Vmi ötlet,ami bevált?

     

    A nov. beauty fórumra biztosan megyek!

     

    Sok sok vendéget mindenkinek! 

     

     

     

     

    előzmény:
    norka01 (2342)
    2012-07-22  17:39
  15. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2012. augusztus 19. 20:512345.

    Dolgozik valaki a XVI. kerületben? 

    Sajnos volt egy rossz tapasztalatom pár éve, kifejezetten kértem, hogy ne nyomkodja sokat a bőrömet a kozmetikus, de nagyon szétmarta mégis, fájt is és nehezen gyógyult. No azóta nem mentem el. Igazából csak arc-nyakmasszázst, ránctalanító kezelést, esetleg mezoterápiát szeretnék. De fontos, hogy figyelembe vegyék a kérésemet...

  16. 2012. augusztus 19. 20:372344.

    Sziasztok! Elég "laza " a topic,de azért írom a kérdésem,hátha tud valaki válaszolni.

     

    Ment már valaki gyesre közületek úgy,hogy vállalkozóival dolgozott?

    Hogy működött a dolog?

    Persze megkérdezem majd a könyvelőmet is,de hátha kapok itt is  valami infót amire rákérdezhetek a könyvelőnél! :)

     

    Előre is köszi

     

    Nett

  17. 2012. július 23. 09:102343.
    Sziasztok! Kozmetikus tanuló vagyok, 2éves nappali tagozaton tanulom a szakmát. Tavaly nyár óta árok gyakorlatra,idén szeptemberben már másodéves leszek. Érdeklődnék,hogy van e köztetek olyan kozmetikus (bár biztosan akad :) ),aki szívesen vállalná a szalonban történő tanításomat!? A választ előre is köszönöm, üdv.: Tamara
  18. 2012. július 22. 17:392342.

    SZiasztok!

    Teljes a kihalas a forumon....((((

    Lanyok, hetfon -julius 23- tizmillioszoros nap! VONZUK BE A VENDEGEKET!

    Ba....s, azt veszem eszre a magyar nok egyre igenytelenebbek az arcukra! Elobb haj, korom mint a bor!

    Holnap megveszem en is az alma ossejteset. Egy stabil vendegem igenyli az ujdonsagokat, de remelem legalabb a befektetesem visszajon lesznek annyian ra...

    Egyebkent dolgozgatok. Annyira rapszodikus a forgalom. Egyik het pont fele mint a masik. De bizom az augusztusban, minden evben az volt a csucs honapom, siman kenterbe vert mindent! Iden is igy lesz

    Szabin voltatok? Mentek? 

    Egy hosszu hetveget sikerult pihenni, meg meg harom napot kiveszek jovo het elejen de akkor nagytakaritok mindenhol

    Kozmetikus kongreszus szeptemberben? En mar megrendeltem a jegyet...Azert is!!!))) Talalkozunk???

    Mindenkinek minden jot kivanok!!!!

     

    előzmény:
    ildo80 (2337)
    2012-05-13  10:01
  19. 2012. július 15. 07:552341.

    Sziasztok!

     

    Hogy vagytok? Mi újság a kozmetikában?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_632917
    Torolt_felhasznalo_632917
    2012. május 17. 13:372340.

    sziasztok!

     

    Tokaji aszús melyik termékcsalád?

     

    Mezoterápia milyen áron van?

     

    előzmény:
    csanyka75 (2339)
    2012-05-16  10:11
  21. 2012. május 16. 10:112339.

    Sziasztok!

     

    Mi a véleményetek a mezoterápiáról? Ma néztem a Stellánál a gépet ajándék ampulla csomaggal és tanfolyammal....nagyon gondolkozom ,hogy bele vágjak e?Ti csináljátok? Jó?

    Elég jó árban van.....és felkeltette az érdeklődésemet

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2012. május 13. 10:442338.

    Orulok, hogy jol sikerult a kezeles!!!

    En is azon tanakodtam,hogy azert a magyar nok 99%-a tudja,hogy a Helia-d egy nev volt! Es mivel elit a tegely az is sokakat vonzhat)))

    Ugyi vagy!!!

    előzmény:
    ildo80 (2337)
    2012-05-13  10:01
  23. 2012. május 13. 10:012337.

    Szió!

     

     

    Pénteken sikerült kipróbálnom az alma őssejtes termékcsaládot.... Juuuuuuuuj,nagyon jó volt vele dolgozni,a vendégemnek is tetszett a végeredmény....

    Megvettem az egész sorozatot,amit ajánlanak. +arctej+tonik.

    6700ft-ért csináltam a kezelést.

    A kezelés állt letiszt,mágikus algás peeling,ultrahang szérummal,szemkörnyék ápolás, masszázs aranykristály gél maszkkal,befejező krém.

     

    Látványos eredményt lehet vele elérni.

    A Tokaji aszús termékeket is kipróbálom....

     

    Mindenki észrevette a Helia D termékeket,örültek,hogy felfedezték nálam a kozmiban,... A fekete tégelyek nagyon feltünőek....

     

     

     

     

    előzmény:
    norka01 (2336)
    2012-05-13  08:57
  24. 2012. május 13. 08:572336.

    Szia!

    Probaltad mar az ossejteset? Nezegettem nagyon a kiallitason. Mi a velemenyed??

    Sok munkat  Mindenkinek!!

    előzmény:
    ildo80 (2334)
    2012-05-05  15:49
  25. 2012. május 13. 08:552335.

    Szep napot!

    Olvasgatom az emilkeimet most reggel, es a Vallalkozosulitol a kovetkezot kapom:

     

     Figyelem!

    Ez sajnos nem vicc, bár mi sem akartuk elhinni, főleg a tanáraink, de sajnos úgy tűnik, hogy komoly! Az új OKJ rendszerben 2013 szeptemberétől jelen állás szerint össze fogják vonni a fodrász és kozmetikus szakképzést: a kettő egy szakmává válik. Magyarán, mindkettőből le kell vizsgáznod és meg kell tanulnod akkor is, ha csak az egyikkel akarsz foglalkozni! Szerintünk ez egy agyrém, de a törvényrendeletekkel nem tehetünk semmit. Viszont most itt a lehetőség, hogy utoljára a régi rendszer szerint tanulhass fodrásznak, vagy kozmetikusnak egy éves hétvégi tanfolyamunkon!

     

    Szerintetek? 

    Most akkor ha jelentkezik tanulo hozzam, delelott nalam van, delutan kikuldom a fodraszatba?

    Kanadaban meg ilyen kozmetikus sincs mint mi. Ott van aki csak gyantaz, kulon aki fest, massziroz.

    Amikor en meg nem itt dolgoztam, volt a lanyoknak 1.5 ev amikor nem volt kozmetikusuk, bizony a nenikeknek szedtek a bajuszkat, festettek pillat stb...Ujra ez varhato?!

    Es meg tegyek bele a masszor munkajat is.

    Ja, es sok kolleganonknek van vizsgaja pedikur-manikur- mukorombol.

    Hogy jon ez ossze?

    Szakmai szinvonal emelese...

    Na mindegy....Szep napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top