Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretnék egy kis segítséget kérni.
A Párátka nevű fogpiszkálóra lenne szükségem, ami tudomásom szerint csak Szlovákiában kapható.
Nagyon jól lehet vele szemöldököt festeni.
Ha valakinek lenne ilyen, vagy tudja hol lehet beszerezni, kérem írjon!
Köszönöm mindenkinek előre is!
Szia!
Én vállalkozó vagyok, és igen mindkét helyen van felszerelésem, és anyagok.
Mondjuk nincs mindenből kettő. Vapozonom csak egyik helyen van, a másikon az arcvasaló arcmaszkjával puhítok. Gyantázóm, és ultrahangom van mindkét helyen.
Ja és ionto helyett galvanic spa-t használok, és az is van mindkét helyen.
Anyagokból nagyjából mindenből van kettő, de időnként van hogy hozom-viszem a krémeket.
Üdv.
Szia!
Azt hogy csinálod, hogy 2 helyen dolgozol egyszerre? Mind a két helyen van felszerelésed,és krémek? Alkalmazott vagy, vagy vállalkozó?
Üdv.
Sziasztok Kozmetikusok!
Szeretnék egy kis segítséget kérni tőletek. A párom unokahuga tavasszal érettségizik, és szeretne ősztől nálunk tanulni kozmetikusnként. Ők Ukrajnában élnek, magyarul természetesen beszél.
Keresem a lehetőségeket.
Én anno 2 éves képzésre jártam, bár úgy hallottam azóta más formában is oktatják annak ellenére, hogy a vélemények a rövidebb "tanfolyamról" megoszlanak.
Milyen intenzitással lehet most kozmetikus végzettséget szerezni?
A jelentkezések a szokásos jelentkezési lapok megvásárlásával történnek?
Lehet -e abból probléma jelentkezésnél, vagy a képzésnél, hogy határon túli?
Tudom, hogy oktatót keresni is időben el kell kezdeni. Priviben akár várok tapasztalatokat/információkat arra vonatkozóan, hogy mennyiért vállalnak tanulót manapság ill. egyéb instrukciókat, amire oda kell figyelni.
Előre is nagyon köszönöm a hozzászólásokat, én már nem a szakmában dolgozom, így kicsit informálatlan vagyok ezen a téren.
Üdv, Doris
Szia!Sziasztok!
Pont csütörtökön fizetem az elsőt...Emeltet...Tehát 55000,- Megmondom őszintén ami felháborít az, hogy válság is van, emelni nem tudok árakat mert még ennyien se jönnek. Akkor mire fizetek 7,48nm-re ennyit?!
Mit használok vizet, áramot?
Mondjuk a fodrászaink is eszméletlen összeget fizetnek...
Keresek helyet. A közelben szeretnék -kell- maradnom, de megmondtam a lányoknak, NEM AKAROK ITT MARADNI!!! Mostmár csak azért sem!
Sajnálom, de ne add fel, biztosan lesz valami!!!
Kozmetikusoknak kedvezmény?
És ez kb. meddig jó, mennyire tartós?
Halihó Csajok,
Csinál vki 3D szempillát kedvező áron?
Szia!
Én nem használtam, de az oktatóm nagyon dícséete!
Szia!
Nagyon szép a kozmid, igényesen és ízlésesen van megcsinálva.
Szia!
Hát sajnos elég szomorú olvasni amiket írsz..Ez nagyon durva.. Nekem most pl. per pillanat nincs munkám se, mert amiket néztem helyeket ott is horribilis összegeket kérnének, na meg mindenhova vállalkozót keresnének..:(nem tudom mi lesz így..Nem akarok e miatt "szakmát váltani"... ;(
Azóta javult a helyzeted? Volt valami változás?
Kedves kozmetikusok!
Véleményeket szeretnék kérni a Maria Galland termékekkel kapcsolatban. Azt mondják, hogy jó, de elég drága, viszont ha tényleg jó, akkor azt szeretném több forrásból tudni.
Köszi
Sziasztok!
Kipróbálta már valamelyikőtök az Alveolás Jimjams szempilla és szemöldök festéket? Nagyon érdekelnének a tapasztalatok!
Sziasztok,
Van köztetek olyan aki csinál 3d szempillát!
Ha igen lszi üzenjen ;)
Sziasztok!
Kozmetikus vagyok,most végeztem!
Olyan kérdésem lenne,hogy krémeket honnan lehet rendelni?köszönöm a választ :D
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék tőletek,hogy valaki közületek dolgozik Janssen termékekkel?Ha igen,mik a tapasztalatok? Előre is köszi
Sziasztok,
Lenne egy kérdésem, amire talán tudtok segíteni.
Érdeklődnék, hogy milyen formái vannak egy kozmetikus alkalmazásának a szépségszalonokban?
Tudom, hogy van a vállalkozóival székhely fizetése, vagy van, amikor valakit bejelentenek alkalmazottnak. Ez a kettő tiszta.
De hallottam olyat, hogy a régi "kiskönyves" módszer megszűnt és helyette, ha jól tudom, de ez nem biztos, lehet ideiglenes munkaszerződést kötni. Na ennek a részletei érdekelnének a gyakorlatban. Mi a különbség a bejelentés és e között. Mennyi a járulék ehhez és hány órában lehet dolgozni? Valamint ilyenkor jár a cégtől Gyes, gyed?stb....
Előre is köszönöm a segítséget!
Sziasztok!
Segítséget kérnék tőletek.
Székesfehérváron nyíló szépségszalonba keresek pedikürős-manikürős kolleganőt. Masszőr végzettség előnyt jelent,sőt.Szeretném 3:1ben megoldani.
Köszönöm.
Én is használok, szempillafestő porként veszem, Bp.-n a Rákóczi térrel szemben van egy kellékes én ott szoktam. Tényleg tartósabb a festés, meg sötétebb fekete lesz. én nagyon szeretem :)