Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kellemes délutánt!
Bizony, igazad van, a mi korosztályunk tudna még miről mesélni. ;)
A mai fiatalok máshogy gondolkodnak, nem igénylik az udvarlást, máshogy közelednek egymáshoz, másként élik meg az érzelmeiket. Nincs mit tenni, tudomásul kell venni.
Hétfőn jönnek a festők, - kifestetem a lakást - jövőhét végén már rámolhatok is vissza. Addig nem leszek netközelben, mert szétszedem a gépet is, a konnektorok is le lesznek szerelve. Bizony. klassz lesz majd a szépen felújított lakásba várni az új tévét. :)
Napok óta ezt a slágert dúdolgatom, - napjában többször is hallható a rádióban. Jelenleg a slágerlistra 5. helyén áll. Lehet, hogy Te is ismered??? Nekem legjobban a refrén tetszik belőle:
...
If we could only get out of our heads, out of our heads
And into our hearts
Children of Abraham lay down your fears, swallow your
tears and look to your heart
If we could only get out of our heads, out of our heads
And into our hearts
Children of Abraham lay down your fears, swallow your
tears and look to your heart...
Sheryl Crow : Out Of Our Heads
Megnézem
Rájöttem, ha nem teszek be hangulatjeleket, nekem is átmegy az irásom. Már másodjára próbálom.
Kívánok Neked további vidám hétvégét, majd viselhető munkás hétköznapokat!
talán most ha nincs hangulatijl
Hallooooooooooooooooooodddddddddd hallgatom de mégegyszer meg kell hallgatnom, hogy fel is fogjam Te hallod mi ez, flört vagy szexuális előjéték? Nem is olyan rég egy aranyos netes, okos idős barátommal ,pont azt beszéltük ,az egyik topicban _amikor régi szép ifjú koráról mesélt-, hogy a "maiak" kihagyják a "felfedezés rögös útját"és azután óbégatnak, hogy csak hármasban , négyesben képzelik el a gyönyöröket Pedig az út nem is olyan rossz ha végigjárjuk1,szem és test, 2, szem és szem, 3,hang –hang,4,kéz-kéz,5,kar-váll /váll átkarolása/, 6, kar-derék /kar a derékra fonódik/7,száj-száj, 8, kéz-fej /fejsimogatása/,9, kéz-test /amikor a csók után a kéz felfedező útra indul/10, száj-mell,11 kéz –nemi szerv, 12, nemiszerv-nemiszerv. Bár a dúdolásnak semmi köze a feszegetett témához én maradok az angol változatnál ma.
Every time I look at you I don't understand
Why you let the things you did get so out of hand.
You'd have managed better if you'd had it planned.
Why'd you choose such a backward time in such a strange land?
If you'd come today you could have reached a whole nation.
Israel in 4 BC had no mass communication.
Don't you get me wrong.
I only want to know.Jesus Christ, Jesus Christ,
Who are you? What have you sacrificed?
Jesus Christ Superstar,
Do you think you're what they say you are?
http://fr.youtube.com/watch?v=9YPDXmEsQtQ
Szép hetet!
Hallooooooooooooooooooodddddddddd hallgatom de mégegyszer meg kell hallgatnom, hogy fel is fogjam
Szép napot!
Szép jó reggelt!
Itt most zuhog és időnként dörög is az ég. Elég szeszélyes az idő mostanában, de legalább esőre nem panaszkodhatunk. Jut bőven a kalászosoknak igy Péter-Pál előtt, - talán igy lesz majd olcsó kenyerrünk is. Most legalább nem foghatják az időjárásra a drágítást!
Szokatlan zenét hoztam az Amorf ördögök- ből ismert P. Boritól. Merész a szövege és a dallama is jó:
Egy kocsi dudál
Lefékez, beszállok
Mire várunk most?
Nem tudod, meglátod
Ha combon simogatlak én
Azt az egyet szeretném,
Hogy levedd már a gyűrött kabátod
Hova harapok most beléd titokban?
Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás
Mert úgysem kell Belőled más
Előző életemben denevér voltam
Nappal aludtam, éjjel éltem én
Vakon repültem, de Rád találtam
Megharaplak, mert a véred az enyém
Hova harapok most beléd titokban?
Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás
Mert úgysem kell Belőled más...
Péterfy Bori & Love Band : Vámpír
Megnézem
További vidám, tartalmas napot kívánok!
Nézek Rád és egyre inkább nem értem meg
Veszni így a dolgot vajon miért engedted
Időt s helyet miért pont így választottál
Későn jött az áldozat vagy nagyon korán
Nem tudhatta, kit dobott el Izráel népe
Ha ma jönnél, már mögéd állna minden nemzetsége
Jézusunk, Jézusunk!
Az vagy-e hát, kinek elmondtunk?
A jótevőnk, csillagunk?
Vagy csak egy név, amit feldobtunk?
Válaszolj, Szupersztár!
Áldozat volt-e a kínhalál?
Jézusunk mondjad el!
Hol keressünk, ha már nem leszel?
http://64.233.183.104/search?q=cache:COfBkFLKgT0J:www.da vidroland.eu/Jesus_Christ_Superstar
Szép napot!
Na kezet foghatunk ami a focit illeti. Nálunk sem nézi senki. Életemben talán 2x láttam mérkőzést.
Egyszer fiú volt a dologban. Azt mondta egy idősebb évfolyamtársam tartsak Vele, mert én nyugodtan tudok viselkedni és olyan jót lehet velem hallgatni Hittem Neki hallod öregszem a jazz egyre jobban nyugtalanná tesz mintsem élvezném.
Akkor ma mit is dúdoljak?
Olya szép ma az ég ,
lombok lágy szava kél
ééés ring a kis tó ahogy ,
hajtja a szél....
Szép sikeres örömteli hetet!
Kellemes délutánt!!
Igen a hatalmas epret Neked hoztam, remélem izlett!? A kollegám kertjében termett, hozott be egy kosárral, hatalmasak voltak, igy mindenkinek jutott egy szem.
A sporttal és a focival is hadilábon állok, de azért a döntőt megnézem.
Előbb láttam a Santana 2004-es Montreux-i Jazz Fesztivál felvételét HD minőségben. A 160 perces koncert végig lenyűgözött, nagyon tetszett. Olyan hírességek léptek fel vele, mint Herbie Hancock, Chick Corea, Patti Austen, Steve Winwood, Nile Rodgers. Igazi hangulatot teremtettek, végig élvezetes játékuk üdítőleg hatott rám.
Ime egy kis részlet:
Santana : Exodus
Megnézem
További vidám vasárnapot kívánok!
Te jöttél én meg csak most
Már azt hittem, hogy a foci miatt nem hallhatlak.
Eső errefele is van jócskán.Hallod ezt ami Veled történt hallgatni is szörnyű.
Ennyi dolog egymás után.
Azt szokták mondani a kollégák, hogy háromig nem áll meg.
Ez pedig már túl van a bűvös hármason.
Te ,ez az eper ugye az enyém?
Tudod mi jutott róla eszembe?
Stuart Hagmann filmje az Eper és vér /The Straweberry Statement Trailer /
A 68-as diáklázadások idejéről.
Hallod ,nem is tudom, hogy a film ,
vagy a zenéje volt nagyobb siker.
http://fr.youtube.com/watch?v=0608QlhCYiQ&feature=related
http://fr.youtube.com/watch?v=UIgaarWfhsI
Legyen szép pihenős hétvégéd
Képeim lemaradtak
Te jöttél én meg csak most
Már azt hittem, hogy a foci miatt nem hallhatlak. Eső errefele is van jócskán.
Hallod ezt ami Veled történt hallgatni is szörnyű.
Ennyi dolog egymás után.
Azt szokták mondani a kollégák, hogy háromig nem áll meg.
Ez pedig már túl van a bűvös hármason.
Te ,ez az eper ugye az enyém?
Tudod mi jutott róla eszembe?
Stuart Hagmann filmje az Eper és vér /The Straweberry Statement Trailer /
A 68-as diáklázadások idejéről.
Hallod ,nem is tudom, hogy a film ,
vagy a zenéje volt nagyobb siker.
http://fr.youtube.com/watch?v=0608QlhCYiQ&feature=related
http://fr.youtube.com/watch?v=UIgaarWfhsI
Legyen szép pihenős hétvégéd
Kellemes délutánt!
Érdekes, de az orosz művészetet nemigazán kedvelem - igy sajnos a zenéjük - még a könnyűzene sem - áll közel hozzám.
Viszont az Egy kiállítás képei-t szivesen megnézem akár DVD-n is az Emerson, Lake & Palmer tolmácsolásában. Mindjárt be is teszem a lejátszóba. Most épp ilyen zenére vágyom.
Emerson, Lake & Palmer - Mussorsgsky : Pictures of an Exhibition - a vége
Megnézem
További kellemes hétvégét kívánok!
Szép jó reggelt!
Meglehetősen kellemetlen időszakot hagytam magam mögött. Múlt szombat délután a hatalmas esőzés következtében 17 év után ismét elöntötte a viz a pincénket. A tűzoltók sem tudták teljesen kiszivattyúzni, - egész éjjel mertük a maradékot és még vasárnap délelőtt is a gyerekekkel. A környéken is hatalmas károkat okozott az özönviz szerű esőzés a pincékben, garázsokban.
Másrészt ismét villámkár értea számítógépem, most nem volt adatvesztés, csak az alaplap mwent tönkre. A héten cseréltettem, a biztosító kifizeti.
Vasárnap este a gázboyler is felmondta a szolgálatot. Alig tudtunk gázszerelőt találni, végre az egyik azért kijött és 9 körül már volt melegvizünk.
Szóval nem tartozott az elmúlt időszak a kedvenceim közé. Csoda hát, ha nem volt kedvem dudolgatni???
Délután majd jelentkezem még.
Szép napot!
Ennek örülök akkor ez azt jelenti minden OK
Hallod én csereszét virágzani láttam utoljára
Most egy zenekarit hoztam
Prelude Mussorsky Khovanshchina-jából
Ilyen hangszerelésben nem
sokszor hallhattuk
http://fr.youtube.com/watch?v=xQz3Mq2HuI0
Ugynaz zenekarral
http://fr.youtube.com/watch?v=HDAbSCsqn30
Te tudod milyen hangszereken játszák az első linkben?
Én bizony azt a nagy valamit nem ismertem fel Hoztam Neked virágzó fenyőket.
Legyen szép napod! Jjjjjjaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj és mi az a pisai ferdetotony gabona tarozÓaz most dől vagy megcsúszott
Hétfőn vevői auditunk volt az új gyártmánnyal kapcsolatban. Sikeresen megfeleltünk, mehet tovább a gyártás.
Felétek mi újság a cseresznyével? Érik már, szeditek??... Hallod, van aki már unja. Hallgasd csak!
Ha haha, ha haha, ha haha, ha haha
Héééééé!... Ki veszi a cseresznyét?
Jajj, de nagyon szeretném mind eladni én.
Ajajjajjaj jaj!... Csuda finom az áru
Tegnap szedte a fáról a drága nénikém
Bekerült a családunkba ugyanis egy budafoki telek
Képzeljék el, hogy azóta piacügyben negyed ötkor kelek
Jajj!... Úúúúúúgy unom a cseresznyét,
Sokkal jobban szeretnék uszni a Dunán
Ajajjajjaj jaj!... Csuda finom az áru
Most szedte le a fáról az öregapám
Vigye az egészet olcsó áron,
Utána futás, a párom várom
Nem múlhat ezen a boldogságom,
Haj!... Ez csak döntő szempont
Én nem töltöm itt az estét,
Ha nem kell a cseresznyém
Majd megeszem én
Héééééé!... Ki veszi a cseresznyét?
Jajj, de nagyon szeretném mind eladni én.
Ajajjajjaj jaj!... Csuda finom az áru
Tegnap szedte a fáról a drága nénikém
Bekerült a családunkba ugyanis egy budafoki telek
Képzeljék el, hogy azóta piacügyben negyed ötkor kelek
Jajj!... Úúúúúúgy unom a cseresznyét,
Sokkal jobban szeretnék uszni a Dunán
Ajajjajjaj jaj!... Csuda finom az áru
Most szedte le a fáról az öregapám
Vigye az egészet olcsó áron,
Utána futás, a párom várom
Nem múlhat ezen a boldogságom,
Haj!... Ez csak döntő szempont
Én nem töltöm itt az estét,
Ha nem kell a cseresznyém
Majd megeszem én
Mind megeszem én
Mind megeszem én
Mind megeszem éééééééééén
Mary Zsuzsi : Cseresznyeárus lány dala
Belehallgatok
További szép, tartalmas napot kívánok!
Szép maradék napot!
Én most rövid leszek egy kis
nosztalgiás nyárra emlékeztető őskori "lelettel"
remélem valamelyiket sikerül behoznod.
Sommer Night
http://nme.com/video/id/_fvroxGIDbc/search/john-sommer
http://fr.youtube.com/watch?v=_fvroxGIDbc&feature=related
Legyen szép, sikeres heted!
Szép estét!
Nos gyorsan eltelt ez a hétvége és elég jól is sikerült. Finom marhapörit főztem, kicsit kertészkedtem is, hálistennek az eső sem zavart meg.
Ezt a számot gimnazista koromban nagyon szerettem:
Goodbye, Joe, me gotta go, me oh my oh.
Me gotta go, pole the pirogue down the bayou.
My Yvonne, the sweetest one, me oh my oh.
Son of a gun, we'll have big fun on the bayou.
Jambalaya and a crawfish pie and fil' gumbo
'Cause tonight I'm gonna see my ma cher amio.
Pick guitar, fill fruit jar and be gayo,
Son of a gun, we'll have big fun on the bayou...
Credence Clearwater Revival : Jambalaya
Megnézem
Remélem Neked is jól telt a hétvége, jutott idő pihenésre, szórakozásra is!?
További szép estéd, majd eredményes munkát a jövőhétre!
Szep a rozsam nincs hibaja...
Az a kedvencem benne, hogy:
A csepegö eresz ala kiallnek,
erted meg a pokolba is setalnek..
Neked is legyen szép hétvégéd!
Hallod itt még jég is esett és nem is kevés.
Remélem Ti ezt megúsztátok. Képeket amit ma idehoztam
felteszem a bemlapomra ,ha sikerül,
mert ismét nem lehet semmit feltenni.
Semper crescis
Aut decrescis
Vita detestabilis
Nunc obdurat
Et tunc curat
Ludo mentis aciem
Nunc obdurat
Et tunc curat
Ludo mentis aciem
Egestatem
Potestatem
Dissolvit ut glaciem
Divano Divano me
Divano messi Divano messia
Divano messia Divano
Divano me Divano messia
Divano messia
Sors salutis
Et virtutis
Michi nunc contraria
Est affectus
Et defectus
Semper in angaria
Hac in hora
Sine mora
Corde pulsum tangite
Divano
Divano me
Divano messi
http://fr.youtube.com/watch?v=S0iRYB7i8-Y
legyen szép örömteli napod!
Szép estét!
Hallod ma sem panaszkodhattunk, hogy fázunk. Amint látom nagy sötétség közeleg lehet, hogy nagy zuhé lesz belőle???.. No majd kiderül.
Hoztam egy képet. Épp a robbantás pillanatában készült. A beton erődítmény helyén most egy plaza áll...
Múltkor beszéltünk a fiatalok lázadásáról és arról, hogy ez hogy mutatkozik meg, fejeződik ki az akkori rockzenében. Ime, egy újabb példa:
Minden éjjel
Mindig arról álmodom
Félrelépni
Én már többé nem fogok
Mégis reggel
Mikor már felébredek
Azon jár az eszem
Hogy kitől mennyit kérhetek
Ruhám foltos
Ingem majdnem térdig ér
Ez van rajtam
És ez mind semmit sem ér
Csak az bánthat
Ami másnál nem titok
Hogy szüleimnél lakni elképesztő nagy dolog
Nem kell a szépség
Nem kell a jó
Falra hányt borsó
Mit ér a szó
Értenek mások
Jó lenne más
Aluljáró fia
A sorsod valahol hibás
Az iskolába
Tízórait nem viszek
Lesz majd másnak
Abból én is kérhetek
Az sem számít
Hogyha többször megbukom
Nincs ki megkérdezze
Milyen lesz a holnapom
Nem kell a szépség
Nem kell a jó
Falra hányt borsó
Mit ér a szó
Értenek mások
Jó lenne más
Aluljáró fia
A sorsod valahol hibás
És jön majd új nap
Mikor minden rendbe jön
Álmom szép lesz
Hajnal felé elköszön
Nem felejtem
Megteszem amit kíván
A szép ruhámba bujok
És pótvizsgázom délután
A szép ruhámba bujok
És pótvizsgázom délután
Hol van a szép ruhám?
Hol? Hol?
Hol van a szép ruhám?
Hol?
Hol a szép ruhám?
Hmmmm!!! Óóóó!
Dinamit : Tinédzser Dal
Belehallgatok
További kellemes hétvégét kívánok!
Várjál hátha lesz belőle valami
?
Elküldöm emailben
azt amit itt nem enged feltenni a rendszer
?
Nekem is lehagyta szövegemet
Szép estét!
Szép estét!
Másodjára irom ezt a beirást, de ha megint ellszáll, nem jövök addig, mig meg nem csinálják rendesen ezt a fórumot. Ráadásul szóközöket is berak olyan helyekre, ahová én nem is tettem.
Nos a salátákat én is kedvelem és ilyenkor a nagy melegben szivesen is fogyasztom. Kedvencem a svédgomba, de manapság ritkán jutok hozzá.
Ma már ízelítőt kaptunk a nyári hőségből, csak aztán akkor is nyár legyen ám, amikor itt lesz az ideje!!!
Ma egy kellemes dallamu esztrád/jazz zenét hoztam. Remélem tetszik.
/Képpel most nem próbálkozom, mert múltkor sem sikerült/
Billy Vaughn : Come September
Belehallgatok
További kellemes nyári estét kívánok!
Szép estét!
Örülök, hogy jól sikerült a hétvégéd! Látom a könnyű vacsorám már nem is kell
Itt zuhogott jéggel tarkítva
Nagyon szeretem a Te Deumot .Ilyenkor ,ha megszólal egy kicsit pityergek is. Régi emlékek jutnak eszembe. Szüleinkkel és az Ő barátaikkal csodálatos volt hajdan énekelni. A férfiak egy kvinttel, oktávval lejebb kezdték mint a nők és a gyerekek. Mindenki jól intonált és nagyon szép hangja volt a többségnek. A Te Deumot soha nem egy érzelemmel énekeltük végig. A vége lelassulva kiemelve halkabban, visszafogottan szólt..
"Irgalmazz, Uram Irgalmazz!
Híveidhez légy irgalmas
Kegyes szemed legyen rajtunk
Te benned van bzodalmunk
Te vagy Uram én reményem
Ne hagyj soha szégyent érnem!"
Ez az utólsó sorai most is a fülemben csengnek.
Ma is érdekes volt ezt hallani. A kőrmenet után templomban mindenki saját anyanyelnyelvén énekelte. Most képzeld el a japánt, kínait, norvégot, hollandot, germánt,olaszt, észtet, csehet,szudánit...
Szép örömteli ,sikeres jövő hetet!
Fiatalabb koromban talán még zavart volna ez a kis pocak, de manapság már nincs jelentősége. Lehet vele élni.
Nagyon kellemesen telt a hétvégém, igazán sikerült feltöltődnöm. Gyereknap is volt, Úrnapja is volt, tehát ma minden klappolt körülöttem.
Remélem Neked is jól telt ez a nyáriasan meleg kellemes hétvége!?
{1.dallam}
Téged, Isten dícsérünk,
Téged Úrnak ismerünk.
Téged, örök Atyaisten,
Mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok,
Kerubok és szeráfkarok,
Egek és minden hatalmak
Szüntelenül magasztalnak.
{2.dallam}
Szent vagy, szent vagy,
Erősséges szent Isten vagy!
{1.dallam}
Nagyságoddal telve ég, föld,
Dicsőséged mindent bétölt.
Téged dícsér, egek Ura,
Apostolok boldog kara.
Dícséretes nagy próféták
Súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártír seregek
Magasztalnak Tégedet.
Vall tégedet világszerte
Szentegyházad ezerszerte,
Ó Atyánk, Téged
S mérhetetlen nagy fölséged,
S azt, ki hozzánk tőled jött le,
Atya igaz Egyszülöttje,
És áldjuk Veled
Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje,
Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál,
Szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad,
Mennyországod megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket,
Atyádéval egy fölséged,
Onnan leszel eljövendő,
Mindeneket itélendő.
{3.dallam}
Téged azért, Uram, kérünk,
Mi megváltónk, maradj vélünk.
Szenteidhez végy fel égbe,
Az örökös dicsőségbe.
Szabadítsd meg, Uram, néped,
Áldd meg a te örökséged.
Te kormányozd, te vígasztald,
Mindörökké felmagasztald.
{1.dallam}
Mindennap dicsérünk téged,
Szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket
És bocsásd meg vétkeinket.
Irgalmazz Uram, irgalmazz,
Híveidhez légy irgalmas,
Kegyes szemed legyen rajtunk;
Tebenned van bizodalmunk.
{4.dallam}
Te vagy, Uram, én reményem,
Ne hagyj soha szégyent érnem!
Téged, Isten dícsérünk
Meghallgatom
További szép estét és eredményes jövőhetet kívánok!
/ Több mint 5 perces az ének, légy türelmes, mig letöltődik a gépedre!/
Mussssssskiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Nem fogsz ki rajtam .Első blikkre az jutott eszembe:ne bánd sose bánd .. és találtam ilyen szöveget a Dzsungel könyvében amit meg is zenésítettek
Ne bánd, csak a féltés hajt!
Nincs mit ints! Megy a bal!
Egy nagy mancs betakar.
Mint egy pincspofa belapul az orr.
És akkor
Szán is már Balu tán, ám a nagy bal után,
megy, sőt száll a szélben a jobb!
Hidd el, hogy a jobb mint a bal, ami sose jobb,
A bal úgy jobb, ha csavarod,
De legjobb az, ha nem te kapod.
A jobb, jobb mint a bal, ami sose jobb.
A bal úgy, hogyha jobbodba csavarod,
De legjobb mindig az, ha nem te kapod!
Ha beindul a nagy pofonofon,
Ketten osztozunk meg a pofonokon:
Én adom és te állod majd!
Ha beindul a nagy-nagy pofonofon,
S kinő egy új púp a kobakodon,
Ne bánd, csak a féltés hajt!
Ha ütni kell, ne érd be eggyel,
Ha tűrni kel, tűrj jó kedvvel!
Vagy így, vagy úgy, azt ne feledd el,
Vitázni kár, egy izmos medvével!
Kár vitába szállni, kár vitába szállni, kár!
Legyen szép maradék szombatod!
Szép napot!
Hallod olvaslak ezzel a csokival és jót mosolygok. Két dolog is eszembe jutott. Azt oktatják, hogy a férfiaknál a kis tisztességes pocak 45 éven túl egyfajta nonverbális jelzés a külvilág felé. Hogy mi az nem mondom el itt.
Másik ami eszembe jutott. Képzeld nem is olyan régen egy kollégával jártunk valahol messzebb. Nekem jó vagy rossz szokásom, hogy megkóstolom azokat a dolgokat amikkel otthon nem igen találkozom. Na ne sült bogarakra gondolj csak olyan finomságokra,mint a sajtok, halak desszertek, érdekes gyümölcsök. Nos az én tüneményes mielőtt bármibe is belekóstoltam volna vagy éppen megrendeltem, megszólat valahogy így:tudod az én személyi edzőm most azt mondaná, hogy a helyes táplálkozás…..
Na és ez így is ment 2 napon át. Bármihez kezdtem volna nagy örömmel Ő rákezdte a személyi edző lemezét…mondanom se kell Ő papagáj tápot evett. … Na ekkor
Felkaptam a villámat és elmondtam ha még egyszer belekezd a személyi edző szövegbe nem állok jót magamért…..
Most nyugtatóként jöjjön egy igazi örökzöld . Emlékszel még rá, vagy kisfiú voltál akkor én meg picilány.
There is a house in New Orleans
They call the Rising Sun
And it's been the ruin of many a poor boy
And God I know I'm one
My mother was a tailor
She sewed my new bluejeans
My father was a gamblin' man
Down in New Orleans
Now the only thing a gambler needs
Is a suitcase and trunk
And the only time he's satisfied
Is when he's on a drunk
http://fr.youtube.com/watch?v=tBGXwX-TdTY&feature=related
Én is ugy jártam a dudolóval,mint ez a hőlgy a lóval forditva akar ráűlni
Kellemes estét!
Bizony, milyen igazad van! Adjunk hálát a Jóistenek, hogy mi olyan szerencsés csillagzat alatt születtünk, hogy ezeket a szép dolgokat élvezni tudjuk!
Hallod készítettél ám reggelit becsületesen. Engedelmeddel az egyik "fülét", a fél "szemét" és fél "száját" megeszem inkább vacsorára.
Még nem is meséltem, hogy kb. másfél hónapja beüzemeltek a cégnél egy csoki automatát. Persze én voltam az elsők közt, aki ki is próbálta - kezdetben először csak a 10 órai kávézás után csusszantottam le egy ostyaszeletet, de manapság már ebéd után is. No és még ezt tetézi néhanapján délutánonként hazafelejövet - egy sárgadinnye-velencei álom fagyikompozíció. Szóval jól érzem magam, amint látod a boldogsághormon--háztartásom is rendben.
Sajnos még eddig egyetlen májusi litániára sem jutottam el, talán majd jövőhéten. Ja, és ne feledd! Vasárnap Úrnapja. Gondolom Ti is mentek a családdal a körmenetre.
... Álmaimban sok-sok éjjel újból ott vagyunk,
Köröttünk hallgat a csend, mi is hallgatunk.
Édes álmodás, de jő a pirkadás,
S eltűnik az éji látomás.
S a kunyhó ott áll egymagára hagyva,
Hol százezerszer átölelt karom.
Senki nem jár mostanában arra,
Pókháló van már az ablakon.
Aradszky László : Pókháló az ablakon
Belehallgatok
További szép estét és kellemes napokat kívánok!
Szép napot hetet!
Ha tudnád milyen gondolati hullám rohant végig amikor olvastam és láttam a képsort. Gyakorta egy-egy klasszikus akkor lesz ismert, ha filmzenebetétté válik.
Aztán eszembe jutott hogy milyen nehéz helyzetben lehetnek azok az országok ahol a purizanizmus hatalomra jutásával a zenét táncot is betiltották.
Na és eszembe jutott a sokszor látott és olvasott nagy dilemma:Mi a boldogság.Einstein hogy is definiálta?”A boldogság a disznóól eszménye”
Jöjj, kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel,
Titkolni kár, hisz látom én.
Jöjj, kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel,
Az élet nem lányregény.
Jöjj, kedvesem, hiszen szép szemed könnyes,
Úgy érzem, mást akartál.
Jöjj, kedvesem, hiszen szép szemed könnyes,
Úgy érzem, most csalódtál.
Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Jöjj, kedvesem, gyere, bújj ide mellém,
Szeress most úgy, ahogy rég!
Jöjj, kedvesem, gyere, bújj ide mellém,
Ölelj meg úgy, ahogy rég
Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
http://ca.youtube.com/watch?v=ahma7wz5P1o&feature=related
Jajjjjjjjjjjjjjj Muskiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Lemaradt a többi kép
Muskiiiiiiiii!
Nem is vagyunk olyan messze az igazságtól ám
Mennyi ,de mennyi vers került nótaként
a köztudatba Pl ez a Petőfi is.
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csakhogy lényeink egyesüljenek.
Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: /hogy
Egyesüljünk/ én elkárhozom.
Legyen szép heted!!!!
Muskiiiiiiiii!
Nem is vagyunk olyan messze az igazságtól ám
Mennyi ,de mennyi vers került nótaként
a köztudatba Pl ez a Petőfi is.
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csakhogy lényeink egyesüljenek.
Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: /hogy
Egyesüljünk/ én elkárhozom.
Legyen szép heted!!!!
Most hol tartotok?
Mint hosszúcopfos, barna lány
Jó édesanyám faggattam én
Leszek-e boldog. Leszek-e én
S ő válaszolt könnyedén
Bárhogy lesz, úgy lesz
A jövőt nem sejthetem
A sors ezer rejtelem
Ahogy lesz, úgy lesz
Bárhogy lesz, úgy lesz
http://ca.youtube.com/watch?v=YaMUlL_Uxgk&feature=related
csak úgy mementónak
Kellemes vasárnap délutánt!
Most egy igazán népszerű operaária részletet hoztam a Traviata-ból. A Pretty Woman /Micsoda nő/ c. filmben kétszer is hallható, látható ez a részlet. Mindkét esetben az ember lelkét szivet melengető, kellemes bizsergés hatja át. Teljesen azonosul a szereplőkkel, beleléli magát az eseményekbe. Tegnap este ismét megnéztem és még mindig nem tudok betelni vele.
Ezt a filmet nem lehet elégszer megnézni: mindannyiszor kellemes felüdülést jelent számomra:
Pretty Woman - Részlet a filmből
Megnézem
VERDI : Traviata - Amami Alfredo
Belehallgatok
További kellemes, vidám hétvégét kívánok!
Lassan csak észbekapok , hogy itt dudolásrol tehát dalokrol és nem szavalásról vagyis versekről van szó !Ugylátszik tényleg levagyok lassúlva,dehát ez legyen az én problemámIgy ,hát nem csoda hogy nem ismered nem egy közismert versek ! A dal amit hoztál az is nagyon régi egyáltalán meg az is meglepő,hogy a töredékét tudod ,de nékem úgy rémlik mintha;...te légy most a múzsám...... igy szolna !
Azt remélem ,ezt a kis malőrt elnézed nékem !?
Szia legyen szép napod,szép,heted,szép éved és szép életed
Szép napot!
Itt már nap van a javából
Nem rossz Beatles még ma sem.
Sajnos ennek is csak a töredékére emlékezem
Májusban szép a világ
nyílnak az orgonák.....
Legyen szép pihenős hétvégéd!
Helo Muskiiiiiiiiiiiii!!!!!!
Nem tudom mi ez
nem ismerem és dúdolni így nem is tudom
Te ismert ének/dal ez?
Azért így a fülembe dúdolhatnád. Igaz amit most én hoztam annak én is csak a töredékére emlékszem
Rózsák viruló kis rózsák
te légy most a nótám....
Na de hogy van tovább?
Szép jó reggelt!
Hallod végre már kellemes előzetest kaptunk a nyárból, most is csodás szép időre ébredtem. A hét hálistennek rövid volt, kellemesen, szinte eseménytelenül telt.
Most épp a Beatlestől hallgattam egy számot, - amúgy nemigazán kedveltem őket, de ez tetszik:
You say it's your birthday
It's my birthday too, yeah
They say it's your birthday
We're gonna have a good time
I'm glad it's your birthday
Happy birthday to you.
Yes we're going to a party party
Yes we're going to a party party
Yes we're going to a party party...
Beatles : Birthday
Megnézem
További kellemes, nyárias hétvégét kívánok!
Ime a hosszú orák,
mind csaknem egy évet fog át,
borostyánzőldbe fonják
gyémánt érlelő harmatát.
Ime a nádi gyermek,
fuvoláját probálgató;
kórusban ráfelelget
fojtva a szél,bozot ,folyó.
Ime panasz,hogy álmod
hamis,ha már lehet szava;
szabad,nagy vágtatásod
rendként már gyönge s oly kusza.
Ime, korai vágyak,
sok éjten serjedt szenvedély;
átkos bűbáj alázhat,
modja szokott sivár csekély.
Ime,ez még a múzsa;
sápadt ,fél ,felháborodik,
más hangok árja dúlja,
rettegi már őn-hangjait.....
Ahogy szin,zamat,illat
fanyar fűrtben lassan fakad;
ahogy hajnali lombnak
félénk madara égre csap.
Bár milyen furcsánhangzikis de valóban igy van ,hogy az ember szép lassan /vagy az is lehet ,hogy gyorsan/ de leszokik erről a rongyos életről De azért az sem bizonyos,mig a leszokás közben ,ugye megöregszik ,hogy akkor már azok az esték olyan nagyon szépek
Muskiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! ma későn kapcsolósba mentem át, de asszociáltam kettőre is
1.Te rongyos élet, bolondos élet,
Mitől tudsz olyan édes lenni mint a méz?
Te rongyos élet ,bolondos élet,
leszokni rólad istenem milyen nehéz
2. Szép esténk lesz,
ha egyszer majd megöregszünk
A szentimentalitással csak az a baj ,hogy a nehéz élethelyzetek lassan kiölik az emberekből Ennek az oldalnak /talán/ az -az értelme,hogy olyan irások /művek/ legyenek teritéken amit kevesen ismernek /gondolom én / vagy éppen kezdenek feledésbe merűlniAz elemeidre /akmlátor/vigyázz,tartsd karban ne hagyd ,hogy lemerűljönbár, ha a hétnapbol még csak egy napod gyenkélkedik akkor még nincs nagy baj !
Azért még a harmadik részt beirom
III
Olyasmiből vagyunk mi, mint az álmok,
s az álom nagy szemável föltekint,
mint gyermekek,ha cseresznyét csodálnak
a fán,melyről a telt hold utra ring
sápadtan futni át az az éjszakán.
....Igy bukkannak fel éppen álmaink.
Élnek,mint egy moslygó kisleány,
és nem kisebbek kelve és leszálva,
mint holdkorong,mely ott ébred a fán.
Titkoknak nincs elöttük semmi zára,
s mint szellemkéz varázsa zárt szobákon,
élnek bennünk s létüknek nincs határa.
És egy e három:ember,tárgy,meg álom.
de szép amit hoztál. Sajnos mint oly sok mást ezt a változatot nem ismertem.
Tudod nekem a csütörtök a nehéz napom,
Szinte néha lemerülnek az elemeim.
Most Olivia Newton John
Blue eyes crying in the rain. Éneke zsong a fejemben.
Sokan szentimentálisnak tartják , de én most a szentimentalizmust is vállalom.
http://fr.youtube.com/watch?v=hsIGY2SeYIs
http://fr.youtube.com/watch?v=hsIGY2SeYIs&feature=related
In the twilight glow i see her
Blue eyes crying in the rain
When we kissed goodbye and parted
I knew we’d never meet again
Love is like a dying ember
And only memories remain
And through the ages i’ll remember
Blue eyes crying in the rain.
Someday when we meet up yonder
We’ll stroll hand in hand again
In the land that knows no parting
For blue eyes crying in the rain.
Holnap alkotó napom lessssssssssssssz Aludj jól szép álmokat!
Köszönöm szépen ,ezt nagyon szeretem,hallottam eredetiben ,és a Besenyei Ferenctöl is .Nos, ha megengeded akkor folytatom a II resszel .A cime : MÚLANDÓSÁG !
HUGO
VON HOFMANNSTHAL;
ÁPRILY LAJOS forditása.
Az órák ! Mikór kék tengerre réved
tekintetűnk s megértjük a halált
könnyen s nem látva benne szörnyűséget,
mint nagyszemű, nagyon halványra vált
kislányok, akik fáznak , egyre fáznak,
s kiket az alkonyat sziventalált.
Tudják, hogy most az életük a bágyadt
testükből fűbe, fába átvonul,
mig halk mosollyal tetszelegve állnak,
mint egy szent nő,kinek a vére hull.
Szép hetet!
Neked az azt megelöző szólt a 15347 hsz
.
Egy aranyos kis régóta ismert NLC olyan "netfiam " számolt be az Őt ért szomorú hírről és ezért jöttem dúdolni a Requiemből. Sajnálom, hogy Neked is szomorúságot okoztam ezzel. Pedig akartam Neked mesélni egy hátfájás elleni tornamódszerről is.
Na majd máskor ha érdekel/ne. Most akkor jöjjön Leonard Cohen
"Take this waltz".
Now in Vienna there's ten pretty womenThere's a shoulder where Death comes to cry
There's a lobby with nine hundred windows
There's a tree where the doves go to die
There's a piece that was torn from the morning
And it hangs in the Gallery of Frost
Ay, Ay, Ay, Ay
Take this waltz, take this waltz
Take this waltz with the clamp on its jaws
Oh I want you, I want you, I want you
On a chair with a dead magazine
In the cave at the tip of the lily
In some hallways where love's never been
On a bed where the moon has been sweating
In a cry filled with footsteps and sand.....
http://fr.youtube.com/watch?v=2sZzJAxfD-4
Legyen szép heted!