Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

DOLCE VITA

Torolt_felhasznalo_199772
Torolt_felhasznalo_199772
Létrehozva: 2006. június 9. 15:57

Mit szólnátok egy kellemes csevegéshez?
Beszélgessünk a mindennapi életünkről, cseréljük ki egymás közt a már kipróbált és bevált receptjeinket, sok-sok képpel körítve, vagy csak számoljunk be egymásnak a napunkról, az élményeinkről, a családunkról.
Mindenkit szeretettel várunk.

  1. 2008. Április 11. 06:4812126.

    Sziasztok!

     

     

    Korábban kellett kelnem a szokásosnál, Chri elutazott Halleba azzal a férfikórussal amelyikkel Szenteste is énekeltek a tv-ben. Holnap este élö adásban lépnek fel és ma már elkezdödnek a próbák.

     

    Szünet nélkül esik az esö nálunk, szegény apósom jól kifogta.

     

    Klárikám, gratula a férjednek, bár minden kórházban ilyen orvos kezei közé kerülne az ember. Ma reggel hallottam a magyar hírekben, hogy Györben meghalt egy asszony a kórházban amíg a diagnózisára várt.  Finom lehet a citromfüves krumpli, jó ötlet!

     

    Lilikém, jó bulizást ma este! Nekünk vendégünk lesz, még azon töröm a fejem, hogy mit csináljak vacsorára.

     

    Andi, gratulálok a sikeredhez!

     

     

    Nálunk himlöjárvány van, a gyerekeimet szerencsére beoltattam anno.

     

    Tegnap sütöttem egy browniest, de dió nélkül és aszalt vörös áfonyát kevertem bele.

     

    Brownies/ alchri:

    10 deka vaj, 10 deka keserücsoki / 70%-os/, 30 deka cukor, 1 csipet só, 2 ampulla vanilia aroma / én vaniliáscukrot használtam/, 3 tojás, 12,5 deka liszt, 2 ek. kakaópor, 10 deka aszalt vörös áfonya 

     

    A vajat egy edényben a csokoládéval együtt, kevergetve felolvasztottam. A sütöt 180 fokra felmelegítettem.

     

    Az edényt lehúztam a tüzröl, a csipet sót, cukrot és a vanilia aromát / cukrot/ hozzá kevertem a felolvadt masszához.

    A tojásokat egymás után bele kevertem, majd az egészet egy edénybe átöntöttem. Utána szórtam bele a lisztet a kakaóval és az aszalt áfonyát.  Egy kb. 28 x 23 cm-es forma alját kibéleltem sütöpapírral, majd bele öntöttem a masszát. Elsímitottam. Alulról a második sínen kb. 30 percig sütöttem. Utána kivettem és a formában, egy rácson, 15 percig hülni hagytam.

     

     

    Ma cukkinis, sonkás penne lesz az ebéd.

     

    Szép napot Mindenkinek!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. Április 10. 23:1412125.

    Sziasztok.

     

    Prosecco, köszi szépen a cornflakeses tanácsokat, egyszer kipróbálom. A kutyaételek felsorolását is köszönöm, vagyis azokat, amit nem szabad adni.

     

    Erika, jók ezek a képek, biztos finom volt a Dubarry.

     

    Klári, ez a csirke isteni lehetett. De jó ötlet ez a mentás krumlipüré!

    Marcika köszönjük jól van, falatozik is a drága, szerencsére anyatejet, de a felét eredeti „edényből”, a másik felét meg cumisüvegből. Ezen a héten én segitettem minden nap anyukájának fürdetni, mert apja délután dolgozott és csak későn jött haza.

    Nálunk is nagyon szép már az idő, pont ma mondtam, hogy már ideje felhozni a pincéből a kinti székeket és az asztalt és lehet kint étkezni néha, még este is gyönyörü idő volt.

    A férjednek gratulálok a sikereihez. De, tudod, állitólag most már itt sem tanitanak olyan jól, mint régebben. Idős orvosoktól hallom, hogy elég gyenge az uj „emberanyag”, akik kijönnek mostanában az egyetemekről ( és állitólag ez nem csak az orvosokra vonatkozik). Nem is tudom, mivel magyarázható ez a jelenség. Igaz, hogy sokkal többen kerülnek be az egyetemekre (ami teljesen fölösleges, mert annyi szakember nem kell, nem is találnak szegények állást), de gyengébb tudással kerülnek ki.

     

    Kajáról most nem tudok irni, ma a városban ebédeltünk, vacsorára meg hideg kaja volt, sajt, felvágott és sok zölség. Holnap megyünk este bulizni, de ebédre azért valami könnyüt ki kellene találni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. Április 10. 22:4812124.
    Előléptetés??? Hol olvastál róla? Vagy már nem is tudsz olvasni az irígységtől? vagy elgurultak a piruláid?:O)))

    Mit randalírozol itt? Mars vissza a pásztorhoz!:O))
    Fáj az élet zsófika? Menj orvoshoz!:O))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369807 (12128)
    2008-04-10  22:37
  4. 2008. Április 10. 22:4012123.
    Deee!:O))) És igazad van!;O)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (12122)
    2008-04-10  21:35
  5. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2008. Április 10. 21:3512122.
    Hát nem mondom már egy ideje, hogy klasz srác Dimi???
    előzmény:
    latsia (12121)
    2008-04-10  21:14
  6. 2008. Április 10. 21:1412121.
    Sziasztok!

    Szuper idő volt ma nálunk, megint a teraszon ettünk, hű de jó lenne ha így maradna...
    Ma Hawaii csirkemellet sütöttem és citromfüves /fel kellett használni már:O) krumplipürével adtam, finom lett.

    Erika
    , nagyon fog Nektek hiányozni ez a blöki, én már érzem!
    Hű ez a Dubarry sem rossz!;O)
    Alexnek minden jól áll! Így van ez, havalaki fiatal, szép és csinos!
    Jó ízlése van a barátjának!;O)

    Kriszti, köszi szépen a recepteket! sajnálom, hogy ez történt a gépeddel, de szerencse, hogy a Fiad segített.
    Én mindent USB-re mentek le, arra a kis kütyüre, azt még vihetem magammal is, amikor utazunk.

    Lili
    , guszták ezek a Virslis kiflik, jajj de megkívántam...holnap valmit sütnöm kellene...
    Hogy van Marcika? falatozik a Kisdrága?
    Tegnap melinaki bevágott 2 banánt...csak lestem!
    Na jó, persze utána nem akart ebédelni, de nem is csoda, ez még egy felnőttnek sem semmi mennyiség:O))
    Ma pedig földhöz vágta a kistányérját, millió darabra tört, Apukája takarította össze, amíg én tartottam őkelmét, mert persze, hogy nézte volna közelről! Kisördögöm:O))

    Na és eldicsekszem az urammal...megmentette egy 4 napos kislány életét azzal, hogy azonnali műtétre küldte, mert vékonybélcsavarodása volt...
    Mostanában nagyon sok sikerélménye van, nagyon dícsérik Őt, mert mondhat bárki bármit, a SOTE-n végzettek sokkal nagyobb tudással bírnak, mint az itteniek!
    Van egy pár nagyon jó doki itt is, de a nagy átlag nagyon gyenge. Csak a technológia van előrébb, mint Mo-on, de a tudás nem!

    Pont a minap szállt vitába 2!! professzorral és 5 nagy orvossal, akik mind más véleményen voltak, mint ő....a vita végén D. megnézte a témát a szakkönyvben és a neten, mind2 helyen az volt, amit ő mondott, kinyomtatta és átadta nekik...szólni nem tudtak.
    És amiről szó volt, alapdolog, az egyetemen tanulta Budapesten, nem azóta!
    Ha ott ezt nem tudta volna, kivágják...vagy legalábbis egy kegyelem kettessel engedik át....
    És nem ez volt az egyetlen eset...




    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2008. Április 10. 21:1312120.

    Szia Erikám!

     

    Ez a foró tényleg nagyon jóóóó!

    Kriszti! Ha elég magas a sikértartalma a lisztnek, amit használsz, akkor nem kell külön sikért tenni a kenyérbe!

    Klárikám! A Hagymás bagettnek van receptje?? Nagyon sokat dolgozom, mert hamarosan kineveznek, aminek nagyon örülök, de rengeteg munka és felelősség... De ez a jobbik eset! Majd hétvégén főzök, meg szombaton megyek Rózsi koncertre!!!

    előzmény:
    alchri (12119)
    2008-04-10  14:27
  8. 2008. Április 10. 14:2712119.

    Sziasztok!

     

     

    Lili, hú de guszta volt a virslis kiflid! A nyers sonka nekem nem okoz problémát, csak ez valahogy nagyon füstölt ízü és eléggé sós is, a férjem imádja, én kevésbé.

     

     

    Krisztikém szia! A Festplatte az a merev lemez magyarul. Képzelem mennyi bosszúság ha minden eltünik a gépröl, ha valamiben segíthetek, szóljál! Receptkeresésre gondolok. Neked is ajánlom az én módszeremet: vegyél egy "externe Festplatte"-t , nekem 80 GB-os van és mentsél rá mindent és idönként frissítsed!

     

    Ezt azóta csinálom amióta az elözö laptopom felmondta a szolgálatát és 10 perc után mindig lekapcsolt. Sikerült lementenem az összes adatot, képet róla és az új gépre feltenni. Valahogy biztonságos érzés, hogy tudom, hogy semmi nem vész el, ha ezzel történne valami.

     

    A kutyus csak akkor van nálunk, ha Alex is itt tartózkodik, ez még 1 hónapig tart, akkor fejezi be az angolt. De így is inkább pendlizik, csak most a nagyapja miatt maradt itt egy hétig.

     

     

    Finom lett a Dubarry szelet, a fotó róla nem müvészi, mert a tányéron nem fényképeztem le, csak a tepsiben.

    Vacsora ötletem még nincsen.

     

     

    Van egy újonnan bescannelt képem a szüleimröl, megmutatom Nektek, olyan aranyosak rajta.Akkoriban divat volt az " öt órai tea", ott készült róluk ez a fotó.

     

    Kellemes délutánt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. Április 10. 13:0712118.

    ...folytatás.

    Lilikém, kérdezted a panirozást corn flakesszel. Igen, a morzsa helyett használom. Persze csak natúr corn flakest,édesités nélkülit.Berakom egy fagyasztó zacsiba és a nyújtófával felaprózom.Csirke-pulykamellhez,halakhoz nagyon finom.

    A kutyákkal kapcsolatban nekem nem sok tapasztalatom van,csak olvastam róla.Vagyis,mit nem szabad nekik adni az ismert csokoládén kivül:

    Hagymát semmilyen formában nem szabad nekik adni,mert már 5-10 g/kg súlya a kutyának mérgezésekhez vezethet.Haemolyzist,vagyis vörös vérsejt rombolását okozza.

    A fokhagyma és a többi hagymaszármazék is túladagolás esetén hasonló hatású.

    Irta még a szölöt és mazsolát,amik veseelégtelenséghez vezetnek.

    Avocado tartalmaz egy kutyákra halálos mérget,a persint.Szivizom gyengeséget okoz.

    Az éjszakai árnynövények (van egy nevük,de nem jut eszembe),mint pl.a paradicsom,krumpli.Ezek solamint tartalmaznak és a zöld részük mérgezö.Nyers krumplit nem szabad nekik adni.

    Szóval én azt hiszem,ez mind individuális.

    Mint ahogy Paracelsus mondja,a dózis teszi,hogy méreg legyen!

    Linne, köszönöm a túrógolyó receptjét.

    Andi,a zacskós kenyérhez muszály a sikér?Itt nem is hallottam ilyenröl. Lehet más lisztböl is,keverve kis barnával?

    Ildikó, vérjuk a Rolika-képeket!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. Április 10. 12:4512117.

    .....folytatás.

    Klárikám,tündéri a kis Melinaki a virágok közt a füben ülve. A rákleevesed lementettem,nagyon jónak igérkezik.De milyen az a halszósz? Irom a kért recepteket.

    Sajtos-túrós-juhtúrós pogácsa / Čvanyó receptje után

     

    Hv:-600g liszt, 250g matgarin, 150g tehéntúró, 150g juhtúró, 1 dl tej,1 kk.cukor, 30g friss élesztö,1 dl tejfel, 1 ek.só, 2 tojássárga+1 a kenéshez,100g reszelt sajt.

    Az élesztöt elkeverni a tejjel,cukorral és felfuttatni.

    A lisztet összedolgozni a margarinnal,hozzáadni a 2 fajta túrót,majd az élesztöt,a tejfelben elkevert 2 tojássárgát és a sót.

    Ezeket összegyúrjuk és 1/2 órát kelesztjük.Kinyújtjuk téglalap alakúra,megszórjuk a reszelt sajttal,feltekerjük és újabb 30 percet kelni hagyjuk.Ezután kinyújtjuk kb.2 cm vastagra,kiszaggatjuk,tojásságával lekenjük és megszórjuk sajttal vagy magokkal.Kicsit hagyjuk a tepsiben még kelni,majd 200°C-ra elömelegitett sütöben kb.20-25 percig sütjük.

    Rengeteg lesz belöle és 3-4 napig is eláll.

    Megjegyzés: én bedagasztás után beraktam egy zacskóban a hütöbe és másnap csináltam tovább.Kevés volt a juhtúróm,helyettesitettem fetával.Egyik sem ártott neki.

     

    Kérted a recepteket sorjában,de a gombócreceptet biztosan tudod Te is,a megszokott: lisztes krumpli hajában föve,áttörve.Hozzá kb.1/3 résznyi liszt és 1 tojás. A szilva a mélyhütöböl volt.Összel lefagyasztom kimagvalva,mag helyére jön 1/2 mokkacukor +fahéj.Egyenként jön lefagyasztva.Nagyon jó fagyosan dolgozni vele,igy nem lágyul el a gombóctészta,hidegen tartja.

    Erikám, Alexnek valóban jól áll a barna hajszin. Olyan természetes. Tysi kutyusotok hogy megnött! Mostmár csak nálatok van?

    Sarapod2, kérted a hollandi mártás receptjét. Bevallom öszintén,én csak kész szószt veszek,nagyon finomakat lehet itt kapni,nem érdemes vele babrálni.Viszont Mo-ontudom,hogy nem lehet kapni.Ezért kikerestem Neked hozzá 2 receptet.

    Hollandi szósz 1.

    2 ek vizet 2 ek almaecettel felfözünk,majd kicsi höfokon a habverövel egyenként gyorsan 2 friss tojássárgát belekeverünk, majd kb.120g vajat apródonként. Izesitjük sóval,borssal,esetleg füszereket lehet hozzáadni,bort,citromlevet. 

    Hollandi szósz 2.

    Hv.: 250g vaj, 3 tojássárga,3 ek.viz,1 ek.citromlé,só,fehér bors.

    A vajat egy edényben felolvasztjuk,de nem felfözzük!

    A tojássárgákat a citromlével,a vizzel és sóval egy edényben elkavarjuk és forró vizgöz fölé helyezzük.A mixerrel addig keverjük,mig krémes lesz.Levesszük a gözröl (fontos,mert különben megtúrósodhat) és apródonként,állandó keverés mellett hozzáadjuk a folyékony vajat.(elöször kávéskanalanként,azután evökanalanként is lehet).Só,borssal izesitjük.

    Azonnal kell tálalni,mert felmelegités esetén összeugorhat. Ilyenkor megpróbálhatunk egy darab jeget v.hideg vizet hozzáadni.

    Lehet kevesebb vajat is hozzáadni,de akkor kevesebb szósz lesz.Ez az adag kb.6 személyes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. Április 10. 12:0112116.

    Sziasztok!

     

    Borzasztó peches vagyok az utóbbi idöben a számitógépemmel. Képzeljétek, a múlt héten éppen ide akartam beirni a kért recepteket,mikor lemerevedett a képernyöm, elkezdett nagyon hangosan zúgni és kikapcsolt. Ůjbóli bekapcsolás után ugyanezt müvelte velem még párszor,hogy aztán véglegesen kimúljon.

    A fiamat csak tegnap késö estére tudtam elkapni,szegény éjjel 1/2 3-ig dolgozott rajta. A diagnózisa: tönkrement a Festplatte (hogy hivják ezt magyarúl?). Rengeteg lementett adatom elveszett.

    Most a legújabb programmot instalálta az új lemezre,de még nincs kész vele. Talán a hét végén lesz egy kis ideje,-ha igaz-folytatni.

    A másik nagy probléma az,hogy én- technikai analfabéta-,hogy fogom megtanúlni és megszokni ezt a sok újdonságot!

    Most elöször kipróbálom,hogy tudok-e képet feltenni.Megpróbálom a hétfö reggeli telünket megmutatni Nektek. Aztán majd folytatom a kért receptekkel.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. Április 9. 23:0512115.

    Sziasztok.

     

    Ma ebédre borsos tokányt csináltam hagymás krumplival. Vacsorára meg virslis kifliket gyártottam, vegyes zöldségekkel ettük.

     

    Klári, ez a paradicsomos hal nagyon tetszik nekem, elraktározva. És ez a bagett…! Istenien néz ki!

     

    Erika, ezt a fasirtot is megcsinálom hamarosan. A sonkakaja is tetszik nekem, a férjem nem nagyon eszi a nyers sonkát, de bepácolva hátha.

    Alex nagyon jól néz ki!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. Április 9. 21:2412114.

    Sziasztok Lányok!

     

    Ma este elmentünk a közeli erdöbe a kutyival sétálni, de olyan volt mintha október lett volna, kár, hogy nem vittem fényképezögépet. Ködös, párás, esös idö volt, ráadásul amikor a félúton voltunk, elkezdett szakadni az esö.

     

    De Tysi nagyon élvezte, filmezni kellett volna ahogyan rohangált össze-vissza, nagyon édes volt.

     

    Itthon megfürdettükmost kimerülten alszik------->

     

    A sonkasaláta nagyon finom lett. Így készült: nyers, füstölt sonkát hajszál vékony szeletekre szeltem, utána szélesebb csíkokra vágtam, majd összekevertem vékony karikákra reszelt lila hagymával és leöntöttem egy ecetes, olajos, cukros mártással. Jól megborsoztam és pár órát állni hagytam.

     

    Holnap Dubarry szelet lesz az ebéd.

     

     

    Szép estét!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2008. Április 9. 16:5212113.

    Sziasztok!

     

     

     

    Ildikó, hogy van a kis legényed? Régen láttam !

     

     

     

    Nellikém,szia! Igen, a kész tejberizst a kész vaniliáspudinggal keverem össze. Nagyon vicces ez a színházas sztori, én nem ismertem még eddig.

     

     

     

    Beírom Nektek Tim paprikás egybesült fasírtját, isteni finom lett és tök egyszerü!

     

    Klárikám,  hú de finomat esztek Ti is ma. Vacsorára nem a disznósajtot csináltam meg, ugyanis nagyon fura íze volt, inkább szomorú búcsút vettünk töle és a frissen kihozott füstölt sonkát vágtuk le hajszál vékonyra és lilahagymával és ecetes lével leöntve eszik a fiúk ma vacsorára. Így akartam a disznósajtot is elkészíteni, de nem volt bizalmam benne, egy barátunktól kaptuk még decemberben, lefagyasztottam és tegnap vettem elö, de fura mellékíze volt. Itt a kért recept:

     

     

     

    Paprikás, egybesült fasírt/T. Mälzer/alchri:

     

     

     

    4-6 személyre

     

     

    75 deka darálthús, 2 hagyma, 1 fokhagymagerezd, kevés olaj, 4 szelet toastkenyér, 15 deka ecetes, piros, sült paprika / üvegben kapható/ kakukkfü, 3 tojás, só, bors, 10 deka reszelt sajt

     

     

    A hagymát és a fokhagymát apróra vágtam és kevés olajon megdinszteltem. A toast kenyeret hideg vízbe áztattam, majd utána jól kinyomtam, a hagymákkal együtt a húshoz adtam.

     

    A paprikát apró kockákra vágtam és a tojással együtt a húshoz kevertem, majd füszereztem az egész masszát.

     

     

    Vizes kézzel hosszúkás alakra formáztam, majd egy sütöpapírral kibélelt tepsibe tettem. 200 fokon, alulról a második sínen elöször 45 percig sütöttem, majd rászórtam a reszelt sajtot és még 10 percig készre sütöttem.

     

    Sült krumplival és céklával tálaltam. alchri: 50 deka húsból, 2 szelet toastból 10 deka paprikából és 2 tojásból készítettem ma, mivel kevesebben vagyunk. Nagyon finom!

     

     

     

    Közben teljesen beborult nálunk, de melegszik az idö.

     

     

     

    Nem is meséltem, hogy Alex megint barna hajú lett, szerintem jól áll neki és a barátjának is nagyon tetszik, az a lényeg. A hosszabítást kiszedette, mellette rengeteg saját haját is elveszítette, ezért kímélte most meg a szökítéstöl.

     

    Kellemes estét!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. Április 9. 16:2312112.
    Tádám....  kész a Hagymás bagettem, teszteltem, rendben van!:O)))
    Asszem kéne hozzá vmi kis kenőkét is gyártani...

    Na és most elhúztam sziasztok, további szép napot!

    Ja! És ezúton szeretnék köszönetet mondani a Kislányomnak, aki hosszú, még mindig tartó durmolásával lehetővé tette, hogy az anyukája kenyérkét süssön...mert enélkül aligha jött volna létre:O)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. Április 9. 15:1812111.
    Sziasztok!

    Helyzetjelentek:O)
    Mai sportadag megvolt, Melinaki húzza a lóbőrt, mert a délelőtti alvást sztrájkolta, így remélhetőleg most duplázza!
    Kész van a halacskám, max. 20 perces kaja és nagyon finom, teszteltem most kel hozzá a kenyérke, remélem az is jó lesz...majd jövök vele később.
    Baromira fúj a szél, de a nap is süt, úgyhogy az időjárás is elvileg ok.

    Erika, lennék apósod, már csak ezért a pisztrángért is, isteni finoom!
    Látom nem veti meg a jót, jó ízlése van!:O)
    Én nem találom ezt a Tim-es fasírtot, úgyhogy tedd már be légyszíves!
    Apolettáét nagyon szeretem, tudod, azt a muffinsütős-baconost, és nekem is van egy hasonló, de most jól jönne ez is, hátha más!
    Tysi nagy fazon, jól elvagytok vele:O))) Ez a "nem merek kimenni" ismerős, mi a gyereknél voltunk, így, mikor végre elaludt...és most sem alszik mélyen, így állandó terror alatt van mindenki, aki akkor jön, amikor alszik Melinaki..lehet, túlzásba viszem, de olyan kis kipihent egy jó durmi után, hogy nem bírom, ha megzavarják!:O))

    Nellikém
    , jó látni Téged, gyerekek hogy vannak?

    Ildikó, remélem lesz időd, mert én is szeretek nagyon képeket nézegetni!;O)

    KAKUKKFÜVES-PARADICSOMOS HAL / Latsia

    4 főre
    172 kcal/fő

    1 ek olívaolaj
    1 hagyma
    40 dkg aprított paradicsom-konzerv
    1 púpozott tk barnacukor
    kakukkfű
    1 ek szójaszósz
    4 vastagabb halfilé

    Az olívaolajon megpároljuk a hagymát.
    Rátesszük a cukrot, a paradicsomot, a szójaszószt és a kakukkfüvet.
    5 percig összefőzzük, majd ráfektetjük a halat és letakarva további 8-10 perc alatt kislángon készrefőzzük.
    Burgonyával tálaljuk.

    Latsia:
    - én egy kicsi sót is tettem hozzá, de nem kell sok!
    - a mártást előző nap is elkészíthetjük, így aznap csak a hallal kell átmelegíteni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. Április 9. 12:4512110.

    Sziasztok lányok!

    Régen írtam már, de nagyon kevés időm volt mostanában.

    Kriszti!A túró golyó Andi 1976 honlapjáról való és aliz1982 recije.

    Másolom Neked.

    Túrógolyó / aliz1982


    -50 dkg túró
    -30 dkg porcukor
    -ízlés szerint vaníliás cukor
    -30 dkg kókuszreszelék
    -mogyoró,mandula vagy mazsola


    A túrót a porcukorral és a van. cukorral összekeverjük,majd 10 percig állni hagyjuk!
    Ezután hozzáadjuk a kókuszreszeléket és összekeverjük.
    A masszából kis golyókat formázunk,megforgatjuk kókuszreszelékben.
    A golyók közepébe lehet tenni mogyorót,mandulát,vagy az egészbe mazsolát.
    Könnyű,nyári édesség,hűtve fogyasztjuk!

    Megjegyzés : nem tettem bele a 30 dkg porcukrot mert sokaltam. A kókuszreszelékből is egy kicsivel kevesebbet tettem bele, helyette kevés darált háztartási keksszel készítettem formázhatóvá.

    Én meg a szilvásgombócod után vágyakoztam.Nagyon szeretem.Az igazi házi gombit!

    Klárikám!Akkor nálatok már itt a tavasz.Nálunk még olyan változó idő van, hol ilyen, hol olyan.Melinaki

    nagyon édes, nagyon nagyot nőtt.

    Nagyon szép a kedvenc lámpád!

    Én is leginkább a Gyermelyi tésztát szeretem.Most nagyon drága lett, de tényleg nagyon finom.

    Erika!A tejberizst úgy készíted, hogy megfőzöd a rizst és amikor készen van akkor kevered össze a vanilia pudinggal amit szintén megfőztél?Az asztaldíszítésed nagyon szép volt, mint mindig!A Nagy Lajos Gimnáziumos

    sztorit ismertem.Amikor megtörtént akkor minden színházi előadás előtt lehetett hallani, hogy csak nehogy úgy járjunk.

    Ma paradicsomos húsgombit főztem és van még tegnapról tojás nokedli is salival.

    Mi finomat főztetek ma?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2008. Április 9. 11:2812109.

    Sziasztok Lányok!

     

    Nézegettem a fotókat, finomakat főztetek, sütöttetek!

     

    Klári, nagyon édes a kis Melinaki a fűben üldögélve!

     

    Erika, tündéri a kiskutyitok!  Én is szeretem a ruszlit, tegnap vettem egy új üveggel az Auchanben.

     

    Tegnap leveskét ettünk és bolognai spagettit.

    Ma pörköltet főzök, tésztával fogjuk enni.

    Sütögettem is az elmúlt napokban, pl.: Andi kókuszos, pudingos, csokis muffinját. Ha lesz időm, hozok képeket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2008. Április 9. 10:2812108.

    Sziasztok!

     

     

     Andi, ez édes, már ismertem.

     

    Klári, jaj de édes ez a kiscsaj, látom ö is szeret virágot szedni . Szép képeket hoztál!

     

    Lili, legalább most már én is tudom mi ez a "halszoljanka" , de szerintem nálunk nem jönne be sajnos, pedig jól hangzik.

     

    Apósom szereti egyedül rajtam kívül a "rusznit" /így hívják?/ ecetes,hagymás pácolt hering, vettem neki egy üveggel, meg vettem színes borsos pisztrángfilét is, nagyon finom ez is.

     

    Ebédre Tim Mälzer féle egybensült fasírt lesz sült krumplival.

     

    Vacsorára disznósajt ecetesen hagymásan.

     

    Tegnap a spätzlét piritott hagymával és reszelt sajttal sütöttem át.

     

    Kutyusnak volt tegnap egy jó húzása.

     

    Ellopott az asztalról egy zsemlét és fülét,farkát behúzva kikéredzkedett a kertbe. Azt hittük, hogy a csontja van a szájában. Az volt a fura, hogy azonnal a tuják alá bújt és ott mohón evett. Próbáltam hívni, széthúztam a tuják alját, azt láttam, hogy fal valmit, rám sem nézett. Utána bejött, megint a konyhába rohant az asztalhoz és akkor jöttem rá, hogy hiányzik a zsemle róla. Elbújt, hogy ne lássuk mit eszik.

     

    Most itt alszik mellettem a spájz ajtó elött és nem merek hagymáért menni, mert akkor felébred és újra aktív lesz.

     

    Kellemes napot Mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. Április 9. 08:3012107.
    Jó reggelt Lányok!

    Lili
    , köszönöm a receptet a héten megcsinálom, nekem meg egy kis halászlé van lefagyasztva, így annyival előrébb vagyok!
    Hát igen, remélem tavasz...egyébként már a hóeséses reggel napján, délután csodaszép idő volt..

    Mindenesetre vettem  egy kis tavaszi függönyt, így biztos ami biztos, bent már tuti tavasz van!:O))

    Ma is hal lesz, de ma "olaszosan", persze lehet, hogy egy igazi olasznak ez nem lenne az, de nekünk belefér!;O)
    És ha nekem is belefér, sütök hozzá kenyérkét.

    Legyen szép napotok!
    előzmény:
    litita (12106)
    2008-04-08  22:58
  21. 2008. Április 8. 22:5812106.

    De drága ez a pici mimi-manó!!!

    Most Nálatok tél van vagy tavasz? A tegnapi meg a mai képeid között egy évszak veszett el valahol.

    Én sem tudom, lehet-e fagyasztani a rebarbarát, én fagyasztottam, remélem egy kompótot csak lehet belőle csinálni.

    Leforditottam a halszoljankát, majd meséld el, jó lett-e,

     

    Halszoljanka / litita

     

    Hv:600gr. apróhal vagy halcsont, 1,6 l.víz, 300 gr. hal, 1 fej hagyma, 2 db ecetes uborka, 20 db olivabogyó, ˝ citrom,  40 gr vaj, 1 ek paradicsompüré, só, zöld- és egyéb fűszer ízlés szerint.

     

    Az apró halakat és (vagy) halfejet, csontot megfőzzük és átszürjük a levét. Egy serpenyőben hagymát dinsztelünk, hozzáadunk kissé felhígitott paradicsompürét, még dinszteljük 3-4 percig és felengedjük egy kevés hallével.

    Az uborkát meghámozzuk és félkarikákra vágjuk, a halat felszeleteljük és megmossuk.

     

    Az átszürt hallébe tesszük a paradicsomos hagymát, uborkát, halszeleteket és erős tűzön 10 percig főzzük, ezután hozzáadunk szemes feketeborsot, babérlevelet, belsőséget, sót és még 5 percig főzzük. A tányérba a levesbe teszünk olajbogyót, citromkarikát és megszórjuk petrezselyemzölddel vagy kaporral.

      

     

    előzmény:
    latsia (12105)
    2008-04-08  21:21
  22. 2008. Április 8. 21:2112105.
    Sziasztok!

    Erika
    , akkor én egy teljesen más filmet láthattam...

    Lili komolyan? Én még csak pirosat láttam...csináltam is már belőle egy pár finomságot, majd ha érdekel mondom. Viszont nem is tudtam, hogy lehet fagyasztani. Ez jó hír!
    Most pont azon gondolkodom, hogy az idén nem fogok enni saját termésű málnát, egrest, szedret, ribizlit, mert nem leszünk itt...na mindegy, majd a barátok!:O)

    Mi ma édeskettesben voltunk Melinakival, így csak neki főztem és magamnak meg összedobtam egy Mákos tésztát...hát nem is tudom van-e finomabb vacsora ennél, én imádom!
    De arra már rájöttem, hogy sosem sikerül annyira finomra, mint anno Mo-on, és azt is tudom, hogy azért, mert az olasz tésztából nem lesz olyan, mint a Gyermelyiből.

    Nagyot sétáltunk 2x is, gyönyörűen sütött a nap, így megint a teraszon napoztam egy kicsit, nagyon jól esett!




    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2008. Április 8. 18:3912104.

    Hoztam egy kis nevetni valót!

     

    Megnyílik egy új üzlet, ahol a nők férjet vásárolhatnak maguknak.
    A bejáratnál az alábbi utasítás olvasható:
    - Az üzletet csak EGYSZER látogathatják meg.
    - 6 emelet van, a férfiak tulajdonságai emeletenként javulnak.
    - Bármelyik férfit kiválaszthatják az adott emeleten, vagy felmehetnek a következő szintre.
    - Előző emeletre visszamenni nem lehet.
    Egy hölgy úgy dönt, hogy kipróbálja az üzletet, és partnert keres magának.
    Az első emelet ajtaján a következő felirat várja: "Ezeknek a férfiaknak van munkája" A nő úgy dönt, hogy megnézi a következő emeletet.
    A második emelet ajtaján ez áll: "Ezeknek a férfiaknak van munkája és szeretik a gyerekeket." A nő továbbmegy.
    A harmadik emeleten: "Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket és félelmetesen jóképüek" Wow, gondolja a nő, és továbbmegy.
    A negyedik emeleten: "Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket, félelmetesen jóképűek és segítenek a házimunkában"
    Hihetetlen, gondolja a nő, nehezen áll ellen a kísértésnek, de valami ara készteti hogy továbbmenjen.
    Az ötödik emelet: "Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket, félelmetesen jóképüek, segítenek a házimunkában és romantikusak!"
    Úgy dönt, hogy benyit, de az utolsó pillanatban megtorpan és felmegy a hatodikra.
    Az ajtó ezt találja: "Ön a 31.456.012-es számú látogató. Ezen a szinten nincsenek férfiak, csak azért van, hogy bebizonyítsuk, hogy a nők sosem elégedettek. Köszönjük a látogatást.
    Az utca szemközti oldalán egy hasonló üzlet nyílik, ahol a férfiak kereshetnek maguknak asszonyt.
    Az első emeleten vannak a nők akik szeretik a szexet.
    A másodikon a nők akik szeretik a szexet, és nem bánják ha a férjük időnként elmegy sörözni a cimbikkel.
    A harmadik, negyedig, ötödik, hatodik emeleten még SENKI sem járt...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. Április 8. 13:2512103.

    Sziasztok!

     

    Lili, igen a téveben láttuk, egy barátunktól kaptuk meg ajándékba a dvd-t. Talán már kikölcsönözhetö otthon, nézd meg egy videotékában, de lehet ,hogy adják még valamelyik kis moziban. Mi szeretünk itthon filmet nézni, föleg amióta az új tévénk van.

     

    Klárikám, de hangulatos a kis teraszod! Finomakat ettetek! Ez a legújabb film Piafról, tavaly jött ki a mozikba, itt láthatod a trailert:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=uzEJ7NV_g98

     

    A föszereplö nö Oscart kapott.

     

    Ma sváb nokedlit /spätzle/ fözök, kicsit késöbb eszünk.

     

    Kellemes délutánt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. Április 8. 12:5712102.

    Sziasztok.

     

    Nálunk a reberbara félig piros, félig zöld, ami a fagyasztómban van, az zöld.

    Nem, Tina semmitől sem fél amikor mellette vagyunk, csak ha egyedül hagjuk, főleg este (mert az szokatlan neki), akkor már nagyon vár minket, szerintem akkor fél.

    Örülök, hogy nem küldesz havat nekünk, most még kisértésbe sem esel, mert ott is elolvadt, nagyon nem hiányozna.

    Klassz ebédet készitettél tegnap. Nálunk ma rántott csirke van rendelve a maradék sóskáhóz.

    előzmény:
    latsia (12101)
    2008-04-08  08:09

Címlap

top