Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyasztó nyirokmasszázs

Torolt_felhasznalo_636065
Torolt_felhasznalo_636065
Létrehozva: 2006. május 12. 17:28

Kedves narancsbőrös Sorstársaim !!!!!!!!

Azzal kezdeném hogy sosem voltam vékony alkat , 180 cm-mel és 73 kg-mal mégsem néztem ki jól , mert a combomról akármit csináltam nem ment le a zsír és a makacs narancsbőr is megkeserítette fiatal életemet . Régen versenyszerüen kézilabdáztam , ami még erősebbé tette alakomat .

Sok minden kipróbálása után , mivel nyáron esküvőm lesz , meg nászút , elhatároztam hogy elmegyek a P-betüs fura nevű szalonba . Egy vagyonért . 3 hétre az első jelentkezésemkor adtak volna 1 időpontot . Mikor legjobb barátnőm apukája (akit 16 éve ismerek )mondta hogy Ő csinál fogyasztó nyirokmassszázst , és próbáljam ki . Ő a legjobb tanártól tanulta , akinél lehetetlen időpontot kapni . Szóval belevágtunk . 10 kúra kb 3 hét , az első 3 -at 3 egymást követő napon kapod , majd hetente 2szer, 3-szor . Hát az eredmény fantasztikus . Combomról 5 cm , derék 6 , csípő 4cm , vádli 2 cm , és térd 3 cm lett vékonyabb , a narancsbőröm meg teljesen elmúlt . Vannak persze megszórítás is de nem vészes : naponta 2-2.5 kalóriamentes(legjobb víz ) folyadék elfogyasztása és este 6 után már csak gyümit lehet enni . 3 kg-ot fogytam a rajtam lévő 5-ből . Bőröm feszes és csodásan érzem magam .

Remélem tudok vele segíteni másokon is .

Az Úr neve : Hodalik János 0630 4787119

És a második kerületben dolgozik . A tíz alkalom nekem 40000volt ,fél óra infrával , de én szinte családtag vagyok , ugy gondolom max 50.000 lehet . S szívét-lelkét beleadja , hogy sikert érjetek el . kb fél óra infra , másfél óra masszázs . Megéri !!!!!!!!4

  1. Torolt_felhasznalo_636065
    Torolt_felhasznalo_636065
    2006. május 14. 09:5114.
    Én csak segíteni szeretnék azokon , akik fogynak , de a narancsbőrtől nem tudnak megszabadulni . Nekem ez volt a lényeg . Aki nem akarja kipróbálni , ne tegye , de én megírtam kinél lehet , de sok más masszőr van ,aki ilyet csinál . Én inkább a módszerről mondtam véleményt . Azt hogy ki hol csináltatja már szíve joga .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_612210
    Torolt_felhasznalo_612210
    2006. május 13. 15:0813.

    Sziasztok!

    Én sem díjazom a reklámot ilyen helyeken, viszont nem értek veletek egyet. Nem veszitek észre, hogy nem a 3kiló van a lényeg, hanem hogy eltűnt a narancsbőr+a centis fogyások. Nem azért mondom, de én is megszenvedek a narancsbőrrel, a krémek valamit használnak, de csak picit. Egyik barátnőm szépen lefogyott, egy csepp felesleg sincs rajta, de a narancsbőre megmaradt. Szerintem a topicindító segítő szándékkal írt erről a masszázsról, az más kérdés, hogy közben reklámozott is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. május 13. 13:1612.

    Tényleg jól felkapták a kis kamu topicodat GRT!!

    Itt nem hülyék vannak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_636065 (1)
    2006-05-12  17:28
  4. Torolt_felhasznalo_636065
    Torolt_felhasznalo_636065
    2006. május 13. 10:4411.
    Te meg menj máshová , mi baj van azzal , hogy segíteni szeretnék egy olyan embernek aki 10 éve ezzel foglalkozik , de mégsem indul be neki ? Én kipróbáltam , és bejött és egyűtt örültünk neki . Sajnálom hogy ilyen ember vagy , aki másokat lehurrog . Légy boldog !!!!!!!!!!
    előzmény:
    Holleanya (3)
    2006-05-12  18:08
  5. Torolt_felhasznalo_636065
    Torolt_felhasznalo_636065
    2006. május 13. 10:4010.

    Hát néha nem kellemes , de ki lehet bírni . Én nem a fogyás miatt csináltam végig , fogyni és is tudok ingyen 3kg-ot , itt az volt a lényeg , hogy eltűnt a makacs narancsbőröm , amit semmilyen krémmel és sporttal nem tudtam eltüntetni .

    Azok akik szeretnék kipróbálni , még időben vannak , és hívjátok fel hogy mennyiért csinálja , mert én nem szeretnék az ő nevében nyilatkozni erről . A számát megadtam , hajrá csajok .

    A roszzindulatú megjegyzéseket meg vigyétek máshová . Én ezzel együtt lettem még boldogabb .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_742429
    Torolt_felhasznalo_742429
    2006. május 12. 21:239.
    Szia fájdalmas ez a masszázs? És merre van a második kerületben? Köszi Ági
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_636065 (1)
    2006-05-12  17:28
  7. Torolt_felhasznalo_135260
    Torolt_felhasznalo_135260
    2006. május 12. 20:548.

    Este hat után nem eszem semmit, reggelenként együtt tornázom a kedvesemmel, esténként nagyokat szeretkezem , kiegyensúlyozott vagyok és boldog.....fogytam 3 kilót háromhét alatt  és ez egy fillérembe sem került

    Bocs, de én ebben hiszek......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_705879
    Torolt_felhasznalo_705879
    2006. május 12. 20:107.

    Pont ez jutott nekem is az eszembe  

    Az én "versenysúlyom" ~82 kiló (már 15-20 éve), de nyugodtan hozzátehetném, hogy plusz-minusz 2-3 kiló, mert ennyit minden gond nélkül ingadozik egyik napról a másikra. Akkor most én hetente megspórolok 50 ezret?  

    (Na jó, igaz, aki nálam rendszertelenebbül étkezik, az már csal és festi magát ... )

    előzmény:
    gerdamama (5)
    2006-05-12  18:37
  9. 2006. május 12. 19:216.
    azért egy pontos árat lehetne tudni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_636065 (1)
    2006-05-12  17:28
  10. 2006. május 12. 18:375.
    50.000 Ft-ért fogyhatok 3 kg-t? Tényleg megéri. A masszőrnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_636065 (1)
    2006-05-12  17:28
  11. Torolt_felhasznalo_305200
    Torolt_felhasznalo_305200
    2006. május 12. 18:194.

    Persze hogy fáj! De ki lehet bírni! A szépségért bármit!!!!!!!!

    Én hiszek benne , mert nekem is csináltak egy szalonban már , csak az a baj, hogy nagyon drága!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. május 12. 18:083.

     

     

      Önreklám  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_901037
    Torolt_felhasznalo_901037
    2006. május 12. 18:062.

    Szia Meggie!

    Milyen hosszú egy kezelés? És igaz, hogy meglehetősen kellemetlen?

    Petite

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_636065 (1)
    2006-05-12  17:28

Címlap

top