Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Női hormonvizsgálat

Torolt_felhasznalo_418797
Torolt_felhasznalo_418797
Létrehozva: 2004. augusztus 1. 14:26
Sziasztok! Lányok, van olyan közöttetek, akinél vár végeztek hormonvizsgálatot (vérből)? Egy évig szedtem Mercilon-t, utána kétszer pontosan megjött a vérzésem, majd 3 hónapig semmi. Emiatt mentem orvoshoz a múlt héten, aki külső-belső UH-t készített és ugye manuálisan is megvizsgált. Az UH szerint semmi probléma, csak(?) szerinte túl vékony a méhnyálkahártya (7mm-t mondott, az vékony???). Azt is mondta, hogy mivel ilyen vékony, ebből aligha lesz vérzés, max pár csepp. Elküldött hormonprofilra is, a jövő héten kell vinnem neki az eredményt, de nagyon kíváncsi vagyok, gondoltam leírom ide, hátha valakinek mondanak valamit ezek az értékek.

Fol. stim. hormon: 3.85
Luteinizáló hormon: 4.59
Prolactin: 22.1
Tesztoszteron: 2.25
Oestradiol: 199.0

Még egy kérdés. A vizsgálat másnapján megjött a vérzésem nagyon erősen és már 3 napja tart változatlan intenzitással. (a pár csepphez képest?!) létezik, hogy esetleg ez a vizsgálat következménye? Mittudomén volt vmi letapadás, vagy ilyesmire gondolok. Ez lehetséges? Előre is nagyon köszönök minden segítséget! Angéla
  1. 2014. június 5. 14:0814.
    aziasztok ha valaki tudna nekem tanácsot adni az jo lenne ma voltam az orvosnál vizsgálaton hogy nem jöt meg a menszeszem és azt hitem terhes vagyok de mondta hogy nem de megis utrahangra tett és azt mondta nem vagyok terhes és elküldöt a hormonvizsgálatra és  endometriumom 14 mm nem tom valaki tudná vagy volt e igyenbe hogy segitene nekem tanácsot adni
  2. 2004. november 11. 16:3513.
    Sziasztok!
    Tudna nekem vki segíteni?
    A progesteronom 89. 710 nmol/l. A hormontáblán teljesen más (10, 15)adatok vannak. A dokim azt mondta, lehetek terhes mert magas. Jövő héten UH, de már olyan kíváncsi vagyok most. (a teszt még nem mutatta ki).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_192131
    Torolt_felhasznalo_192131
    2004. augusztus 3. 08:0112.
    Ezen a címen megtalálhatod a női hormonszintek normál értékeit:
    http://www. infertility. hu/hormontabla. htm

    előzmény:
    Angelie (1)
     
  4. Torolt_felhasznalo_863219
    Torolt_felhasznalo_863219
    2004. augusztus 1. 22:1611.
    Sziasztok!!!

    Nekem is lenne egy kéedésem, bár ez nem konkrétan a hormonokkal kapcsolatos. meg lehet-e még a nemkivánt menstruáció előtt nézni, hogy a megtermékenyített petesejt beágyazódott-e vagy se, ill, ha nem tud beágyazódni, akkor annak mi lehet az oka?
    Válaszaitokat előre is köszönöm!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_568304
    Torolt_felhasznalo_568304
    2004. augusztus 1. 20:2410.
    ja, még egy dolog: nekem is volt uh pont az elötti nap hogy a sárgatest-hormon meghozta a menzeszemet: akkor 2 mm volt.
    ha ebböl totózunk, akkor neked teljesen normális ez az erös vérzés.
    előzmény:
    Angelie (1)
     
  6. Torolt_felhasznalo_568304
    Torolt_felhasznalo_568304
    2004. augusztus 1. 20:229.
    szia Angelie!

    a 7 mm az kb egy normál ciklus 10-12 napja körüli értéknek felelhet meg.
    nekem 18. napon nézte a doki, akkor volt 6 mm, doki szerint 10-12 helyett. (tüszörepedés után)
    aztán volt olyan ciklusom amikor nem volt peteérés, 18. napon 4mm-es nyálkahártyával.
    sárgatest-hormont kaptam rá hogy megjöjjön, és rendersen meg is jött 3 napig. . . igaz hogy a sárgatest-hormon az vastagíthatta a nyálkahártyát.

    nekem is így volt, hogy tabi után tökjónak kinézö 1-2 ciklus, utána egyre hosszabb, de közben is és folyamatosan pecsételés tüszörepedés után.
    a 6. tabi utáni ciklusomban volt hogy na most már peteérés se (az elözöekben néztem lh-teszttel, és volt).

    most viszont kipp-kopp, úgy néz ki hogyez a sárgatestes mensimeghozás bejött. na majd 1 hét múlva kiderül, amikor megjön, vagy nem jön meg utána (hátha:-).

    viszont ez a jó-ciklus-hülyülés-újra-rendbejövés teljesen új nekem, sehol nem hallottam eddig róla, azt hittem valami csodabogár vagyok.

    a hormonértékeidre nem tudok semmit mondani- a papírodon nincsenek mellette a referencia-értékek? nekem néhánynál ott volt.

    írd meg a történéseket!
    előzmény:
    Angelie (1)
     
  7. 2004. augusztus 1. 20:168.
    Kedves Angéla!
    Sorozatosan hallom, tapasztalom a hölgyeknél ezeket a problémákat. Azért is , mert egy gyógynövénycsaláddal foglalkzom, s ez által sokan jönnek hozzám hasonló gonddal.
    Ilyenkor nagyon fontos, hogy az orvos feltérképezze a hátteret, majd pedig az a tapasztalatom, hogy ha gyógyszeres kezelés szükséges is, mellette nagyon fontossá válhat a gyógynövényes kezelés, főként azoké, amelyek a hormonháztartást, és a női szerveket erősítik!!!!!
    Ugyanis csak gyógyszerekkel tüneteket ugyan lehet módosítani, de a méhet erősíteni, és a hormonháztartást rábízni újra a saját szervezetünkre, hogy szabályosan termelődjön minden azt a gyógyszerekkel nem lehetséges.
    Ennek ellenkezője viszont a gyógynövényeknél megtalálható.
    Ezért nagyon jó ha tájékozottak vagytok az alternatív, azaz a gyógynövényes módszerekben is, mert sokaknál itt legalább valódi megoldáshoz, gyógyuláshoz jutottak.

    Ezen kívül egészen komolyan merem nektek javasolni a hastáncot, amely a medence szerveit egyre jobban edzi, és egészségben, gyulladasmentességben tartja.
    Valamint egy könnyen megtanulható, és igazán hatékony módszert: Kriston Andrea-féle női Intimtornát.
    Honlapja is van, sőt itt az nlc-n is fordulhattok hozzá.

    Ez szintén segíti a női szervek erejét, gyulladásmentességét, egészségét!!!!!! És mellesleg a szexuális életre is kedvező hatással van.
    előzmény:
    Angelie (1)
     
  8. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2004. augusztus 1. 20:017.
    Én egy éve küzdök a ciklusommal és már kétszer elértem, hgoy gyógyszer nélkül úgy, ahogy megjött.
    Angelie! priviben küldök egy címet, ahol meg tudod nézni!
    szija!
    előzmény:
    hencsi1 (5)
     
  9. Torolt_felhasznalo_648799
    Torolt_felhasznalo_648799
    2004. augusztus 1. 18:136.
    Szia Angelie! Én majdnem 2 éve próbálkozom, jövő héten kell nekem is mennem hormonvizsgálatra. Neked hova kellett menned? Amúgy több mint 7 év folyamatos! gyógyszerszedés következménye, hogy eddig hiába a próbálkozásom. Addig vagy nem jött meg vagy össze-vissza, pedig azelőtt percre pontosan . Mostanában normalizálódott de a baba sehol. Van egy ismerősöm hasonló múlttal és neki az abbahagyástól számítva a negyedik hónapban megfogant a babája. . . Ilyen különböző a szervezetünk mi nőknek. Előre is köszi a válaszod és kitartást neked is.
    előzmény:
    Angelie (1)
     
  10. 2004. augusztus 1. 16:045.
    Szia Angelie! Én egy éve voltam hormonvizsgálaton, mivel két éve abba hagytam a fogamzásgátlót és még mindig nem estem teherbe. Az én értékeim:
    FSH: 7, 6 mlU/ml
    LH: 6, 4 U/l
    Prolaktin: 21, 10 ng/ml
    Tesztoszteron: 50 ng/dl
    Estradiol: 21 pg/ml
    Nekem azt mondta a dokim, hogy a hormonjaimmal minden rendben van. Ezek az értékek eltérőek lehetnek különböző kórházakban, mert másként számolják őket.
    Amikor abbahagytam a fogamzásgátlót nekem is két alkalommal megjött pontosan a vérzésem, majd ezt követően 50- 56 napokra. Egészen tavaly decemberéig össze- vissza jött meg, azóta normális. A dokim azt mondta, hogy ez azért van mert felborult a hormonháztartásom és csak mostanra ürültek ki a szervezetemből a hormonok. Azt is mondta, hogy van akinél ez nem csak pár hónap alatt sikerül, de másfél évig is eltart, mire teljesen kiürül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. augusztus 1. 15:534.
    Angie!

    Sztem nézd meg az infertility. hu-t, mintha ott le lennének írva az elfogadható értékek. Vigaszképpen: Mielőtt terhes lettem, fél évig nem jött össze a baba. . . azt mondják, hogy minden fogigátló sorvasztja valamilyen mértékben a méhnyálkahártyát, idő kell, mire azt a szervezet kiheveri és először úgy néz ki minden rendben, utána kezdődik a rakoncátlankodás, majd helyreáll a rend. Mielőtt mindenféle hormonokat etetnének veled, gondold át, hogy nem megérne-e a dolog egy pici türelmet és várakozást. . .

    Sok szerencsét!

    Mats
    előzmény:
    Angelie (1)
     
  12. 2004. augusztus 1. 15:183.
    Szia! A hormonkérdéshez nem tudok hozzászólni sajnos, csak a nyálkahártya dologhoz. Nekem is megnézték, mert szülés után vagyok, 5 mm-t mértek, és azt mondta a doktornö, hogy teljesen normális. Ez kb. 2 héttel az utolsó vérzésem után volt. Nem tudom, hogy ez az információ elöbbre visz-e Téged, ha gondolod megkérdezem a doktornömet, hogy tud-e valami teát ami "meghozza" a vérzést. Azt tudom, hogy van ilyen, de a pontos ´%-okat sajnos nem ismerem. Ne aggódj sokat, és jobbulást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2004. augusztus 1. 15:012.
    Fogigatlo utan 3-6 honapba telik mig a hormonhaztartas rendbejon. . . , mi, magyar nok, hajlamosak vagyunk tul nagy jelentoseget fektetni par nap kesesre(a honapok is benne vannak a normaba). . . ; az, hogy "furan" jott meg a bajod, ismet a hormonok (ideiglenes)zavaranak koszonheto. . .
    Rendes a doki, hogy elkuldott hormonvizsgalatra, altalaban csak tobb honapos "osszevisszasag" utan kuldenek!
    Ne izgulj, minden rendben. . . ; sajnos "szakember" nem vagyok, igy nem tudom mik azok az eredmenyek. . . :(
    Biztos teljesen ok. vagy!:-)
    előzmény:
    Angelie (1)
     

Címlap

top