Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Érti ezt valaki?!

Oroszlán
Létrehozva: 2018. szeptember 3. 12:09

Sziasztok!


Férfi vagyok, kicsit kellemetlen is hogy ide írok, de nem tudom megérteni a volt páromat és a helyzetet. ( Én 23, Ő 20 éves )


5 évet voltunk együtt
Az első 3 év szinte probléma mentes volt, félévig ismerkedtünk, nagyon-nagyon közel kerültünk egymáshoz..
Majd 2 éve, szinte hasonlóan a mostani esethez, jött a srác aki felkeltette az érdeklődését.
1-2 hétig 2 vasat tartott a tűzben de rájöttem, tagadta, de akkor már azt mondta h már nem szerelmes és hogy legyen vége.
Vége is lett, csak hogy az a srác nem igazán foglakozott vele, de vissza már nem jött, inkább ismerkedett másokkal.. Volt is egy komolyabbnak mondható kapcsolata, de amellett még mindig ismerkedett.
Majd félvén után megkeresett, hogy megbánta, térden állva könyörgött, hogy bocsássak meg neki, csak én kellek neki.
Nem tudtam rá mint mondani, ha más lett volna, biztos h elküldöm... de Ő más volt. Adtam időt magunknak. 1 évet, azalatt sikerült elérnem, hogy őszintén elmondja mi történt. Fájt, de értékeltem hogy elmondta.
Barátság extrákkal volt a kapcsolatunk, de most nyár elején egy kiránduláson azt vettem észre, hogy elmúltak a negatív érzések felé, és kitudtam mondani hogy mennyire jó vele és hogy szeretem.
Ő most végzett a suliban, minden áron jönni akartam abba a városba dolgozni, ahol tanulok. Még olyan albérletet is nézett, ami nekem is megfelelő.
Fel is ment, de én itthon maradtam mert segítettem a házfelújításban. Az első hetekben persze ott voltam vele, mikor a betanulási 4 hét volt, ekkor még nem igazán volt gond. Majd ez követően én itthon voltam, csak hétvégén találkoztunk.. Neki pedig következett egy vizsga, amit a "felettese" mellett végzett, hogy hogy beszél az ügyfelekkel. Amit képbe került a srác, a hét 5 napján a beszélgetésünk 80% ő tette ki.. csak a hülye nem veszi észre... amikor meg rákérdeztem, "dehogy... nem is az esetem."
Aztán még 1 hetet hallgattam, akkor már sok volt. Hazajött rögtön számonkértem hogy ez mi... aztán jött, hogy nem ez a kapcsolat nem fér meg a munka mellett (?!).. Nem bírtam, eljöttem inkább, de közben még olyanokat mondott hogy szeretetre vágyik.. mondom arra én is vágytam volna ahelyett, hogy a csávóról mesélsz minden nap. ez volt hétvégén.
Ő visszament, még beszéltünk azon a héten, hasonlóan az előző hetekhez, de egyre több csapatépítő volt :D és végül egy vasárnapi, egész napos csapatépítőn megpróbáltam felhívni, 2x is, de nem vette fel.. majd visszaírt h "jólvan, majd csörög ha végeztek".
Eddig a pontig bírtam, már egyértelmű volt. Mikor felhívott próbálta titkolni, de végül megtört és beismerte.
De ettől Ő szeret, meg fontos vagyok, tartani akarja a kapcsolatot. Azt követő napokban letiltott mindenhonnan, meg a családomat is.

20 éves, pályakezdő, első munkahely és rögtön kikezd egy kollégával?

  1. 2018. szeptember 7. 12:0210.

    Ugyan azt írtátok le amit már az eszem rég tud, már csak másnak kéne elfogadnia. :D


    Sajnos olyan ember vagyok, aki a dolgokat a részletekig ki szereti elemezni és megérteni, hogy mi miért van, csak úgy tudok előre lépni. Ilyen nincs hogy egyik nap még szuper minden, a másik nap meg olyan pofont kapsz hogy azt se tudod hol vagy.
    és értem amit írtatok, meg világosabb napnál, de valahogy az ő szemszögéből is látni vagy érteni szeretném a dolgot.
    De férfi vagyok, nem egyszerű Női fejjel gondolkodni, ezért is írtam ide.. Hátha megértem mi játszódik le benne :)


    Én azt hittem, ha 1 év alatt kismilliószor átbeszéljük hogy milyen hibát követett el és hogy mennyire sajnálja, akkor megint nem esik bele ebbe a hibába, de van ember aki 1 évig képes hazudni ilyet, vagy ez hogy van?
    Pedig láttam a szemében hogy tudja tényleg hülyeséget csinált és én meg azt hittem hogy aki már tisztában van azzal, hogy hibázott még egyszer nem követi el. Legalábbis a legtöbb ember tanul belőle, de Ő...


    Napról napra tisztában látom a dolgot és könnyebb. Viszont nem vagyok egy gonosz ember,  de ebben hol az igazság?


    Ő visszajött, eleinte vonakodtam de nem sokáig tudtam nézni ahogy könyörög és szenved.. de ez nem csak vele volt így, aki segítségre szorul annak segíteni akar az ember. Először próbáltam barátságba fordítani a dolgot, de ő csak próbálkozott.


    Aztán jön a pofon? Mi ez, lecke? hogy ne mindig segítsek annak, aki rászorul? Valami oka csak volt, hogy még 1,5 évet lehúztunk egymás mellett..


    Tényleg nem kívánok neki rosszat, de nagyot fogok csalódni ha az élet őt emeli fel és neki lesz szipi-szupi az élet, bejön bármibe is fogjon legyen az az albérlet amit Én intéztem, a munkahely, a munkahelyi-kapcsolata, szóval minden.
    Meglepődnék, ha 20 évesen egyedül(szülei nélkül) képes önálló, helyes döntéseket hozni. ( Bár, a szülei még ha hülyeséget is akart csinálni is támogatták, fura egy család.. ) Mert legtöbbször engem hívott, ha valamit nem értett, vagy bizonytalan volt, de ilyen tök egyszerű és egyértelmű dolgokkal is :D Most meg nagylány lett hirtelen, mert a főnök kezét foghatja?


    Ilyen lenne az élet? Hogy valaki csapongva, mindig jó helyre csapódik és szerencséje van, aki meg kimérten, gondolkodva halad annak meg problémákkal kell megküzdeni? (most nem konkrétan erre gondolok)

    Bár az élet ilyen, 1x fent, 1x lent.. Talán sokáig voltam fent :D



    u.i: Nem Oroszlánkodom... még. :D

  2. 2018. szeptember 6. 11:009.

    ettol sokkal jobb es oszintebb lanyt erdemelsz. lehet hogy fajni fog de fejezd be HATAROZOTTAN ES VEGLEGESEN. hidd el te csak az a pont vagy nala ahova mindig visszaterhet mert ugyis visszafogadod.


    ez nem vezet sehova. fiatal meg valoszinuleg nem is tul huseges tipus, tedd el az emleket  es kezdj el egy uj kapcsolatot vagy baratsagot massal.

  3. 2018. szeptember 4. 23:458.

    Értjük hát...nincs itt semmi bonyolult. A csaj téged tekintett a biztos pontnak akihez visszatáncolhat, ha másnak éppen nem kell. Most nyilván úgy tűnik, hogy a felettesének kell, ezért szakította meg veled a kapcsolatot. Lehet, hogy majd még visszasírja magát hozzád, ha ő is dobja. 

  4. 2018. szeptember 4. 20:087.

    Oroszlán-úr,


    Nem nagyon oroszlánoskodsz itt......Azt hittem/reméltem hogy lesz itt valami olvasnivaló.

  5. 2018. szeptember 3. 16:156.

    Olyan szépen leírtad   - látod te a megoldást!   Kezdj te is új életet, ez a kislány nagyon  csapodár....te pedig megfontoltnak , felelősségteljesnek tűnsz   ....találsz egy rendesebb lányt, aki csak téged tart tűzben!

  6. 2018. szeptember 3. 15:555.

    Ha nem egy kolléga, akkor más. Ez a  csaj már többször eljátszotta veled, hogy két vasat tart a tűzben. Nyilvánvalóan összejött neki a  kollégával valami, így végül meglépte a szakítást. Előtte meg nem akarta, mert nem volt biztos a  dolgában. Amúgy 23 éves vagy, az élet előtted, és hát kevés diákkori szerelemből lesz házasság (bár ismerek ilyent:)).

  7. 2018. szeptember 3. 15:164.

    En ertem. Ideje uj vizekre evezned. Ez a csaj hulyenek nez teged. Akarsz nagyobb megalaztatast? Mar ketszer megcsalt, meg megalazott. Mire varsz? Akarsz egy rohadt eletet? Tulajdonkeppen megteheted. 

  8. 2018. szeptember 3. 14:053.

    Én is oroszlán vagyok,mindenféle értelemben.....hahaha....mondjuk csak úgy szépen/finoman hogy kapósak vagyunk.

  9. 2018. szeptember 3. 14:032.

            Azt hiszem értjük.


    18-éves korodban egy 15-éves lánynak a fejét csavartad el,akitől elvártad hogy örök hűséget esküdjön.Hidd el nekem hogy egyikőtök sem tudta hogy mire vállalkozik gyerek fejjel.Azért vagyok benne biztos,mert én is 18-éves koromban nősültem,modjuk az én feleségem betöltötte a 18-at mire az esküvő volt.Mondjuk az én esetem más volt,mert öngyilkossággal fenyegetett ha nem veszem feleségűl,amit a látszat kedvéért félig-meddig meg is tett.


           Sokkal egyszerűbb lenne az élet ha előre tudnánk a jövőt,de az a ''látó'' még nem született meg.

Címlap

top