Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elszürkült kapcsolat.

*hama*
Létrehozva: 2017. szeptember 4. 10:16

Lányom elvált, amikor az unokám 3 éves volt, azóta 15 éve együtt él a párjával.Egy ideig itt laktak velünk, ők az emeleten, de 2 éve elköltöztek egy vidéki városba mind a hárman, és albérletben laknak.Az albérleti díj meglehetősen magas, csak ketten tudják fenntartani.Sajnos elszürkült a kapcsolatuk, de az anyagiak miatt külön nem tudnának 1-1 albérletet fizetni, együtt vannak, de egyik sem érzi jól magát  a kapcsolatban, rengeteget veszekszenek, általában a lányom enged, a párja elég önző, állandó dicséretet vár.Mit lehet itt csinálni?A gyerek ott jár olyan iskolába, ami még 2 évig odaköti őket, ezért nem tudnak visszaköltözni.

  1. 2017. október 18. 20:1521.

    "Miert ne lehetne valakit dicsergetni, aki a szamunkra a legszebb, legjobb,..."


    Lehetne de ott van a DE !!!!!!!  = a corpus callosum syndrome .   Akinek ez kisebb azoknak az erzelmi elete mas,


    erzelmi deficites =  nem tudnak dicsergetni 

    előzmény:
    Sissi52 (20)
    2017-10-14  20:41
  2. 2017. október 14. 20:4120.

    Miert ne lehetne valakit dicsergetni, aki a szamunkra a legszebb, legjobb, en ezt nem ertem.  Szidni kell, az a jo kapcsolat??? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (10)
    2017-09-04  18:09
  3. 2017. szeptember 24. 17:4319.

    Elkeszult a valasz  a valamelyik bulvarlap az "olvasonk kerdezi " rovataban .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (18)
    2017-09-13  15:27
  4. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. szeptember 13. 15:2718.

    ?

  5. 2017. szeptember 7. 03:1017.

    Ha jól számolom, az unoka 18 éves. 


    Azt is jó lenne tudni, hogy a kedves vő miért ilyen erőszakos. Persze a nagyinak bizony nincs ebbe beleszólása, de ha nagy a baj, csak oda kell figyelni.

  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. szeptember 5. 08:2216.

    amikor kellett volna, tudott volna CSINÁLNI, úgy 10-12 éves koráig a lányának


    nem csinált


    mondjuk a lány megtanítani arra, hogy az üres zsebére ne szüljön

    előzmény:
    cabron (15)
    2017-09-05  08:06
  7. 2017. szeptember 5. 08:0615.

    Mit lehet csinálni?


    Neked semmit. Semmi közöd hozzá, az ő életük, majd megoldják.

  8. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2017. szeptember 5. 07:0514.

    Szerintem azt szeretné, ha a lánya költözne vissza az unokával.


    Erre kapja azokat a válaszokat, hogy az iskola meg a magas albérleti ár.


    Az nem érdekli, hogy a volt vejével mi történne, mert ugye ki nem sz-ja le... az olyan embert, akit dicsérgetni kell. Szörnyű :)


     

    előzmény:
    Sissi52 (12)
    2017-09-05  04:21
  9. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2017. szeptember 5. 06:1513.

    Remélem is, hogy nem megy sokra és végre kiszáll az életükből.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (11)
    2017-09-04  23:24
  10. 2017. szeptember 5. 04:2112.

    Engem az lep meg, hogy szerinted helytol fugg a veszekedes. Ha mashol laknanak, biztosan nem veszkednenek. Na persze. 


    Masreszt mindenkinek megvan a joga, hogy ugy szurja el az eletet, ahogy jolesik. Gyermeket bevonni a balhes eletbe enyhen szolva szemetseg.18 eves es meghogy gyermek!!!

  11. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. szeptember 4. 23:2411.

    Mit lehet csinálni? Ha te nem tudod, mi, idegenek, honnan tudnánk? Tanácsot meg bántó szavakat fogsz kapni bőven, de attól tartok, hogy nem sokra mész velük.

  12. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2017. szeptember 4. 18:0910.

    Békén kellene hagyni őket végre. Talán nem véletlenül költöztek el és nem véletlenül nem mennek vissza. Azt sosem egy kivülálló harmadiknak kell minősiteni, hogy milyen a kapcsolat és nem neki kell lépéseket tenni azért, ami szerinte a legjobb lenne. 


    Attól még lehet valakivel együtt élni, mert elismerést vár el, miért lenne ez önzés? A pasiknak általában szükségük van a visszajelzésre, lehetőleg dicséret formájában.

  13. 2017. szeptember 4. 16:459.

    Valas utan 15 eve egyutt elnek ? Hallod lehet hogy csak toled menekultek ?

  14. 2017. szeptember 4. 16:438.

    Miert kell egy 18 evest az iskolavarosba kiserni ?


    Mikor fogjak elengedni a kezet ? 

  15. 2017. szeptember 4. 16:427.

    Ha annyira akarsz segiteni add el a hazadat vagy csereld ket kisebbre. Masban nem igen fogsz tudni segiteni.

  16. 2017. szeptember 4. 15:146.

    Várjunk csak picit, most álltam neki matekozni. Ha hároméves volt 15 éve a gyerek, akkor most már 18, vagyis nagykorú. Hasta la vista, én biztos nem maradnék ilyen családban tovább a helyében. Csak azt nem értem, hogy akkor miért pont őt kell még őrizgetni húsz éves koráig egy másik városban, hát ebben a korban már simán lehetne kollégista is... vagy valamit félreértettem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (5)
    2017-09-04  15:07
  17. 2017. szeptember 4. 15:075.

    Azt szokták mondani, hogy amin az ember nem változtat, pedig rossz, az még nem fáj eléggé. Ez egy közhely, de igaz. Az is ilyen közhely, hogy más helyett nem élheted az életét, erőszakkal senkit nem lehet boldoggá tenni. Ha ő anyagi függésben él egy férfitől, és emiatt elviseli neki az önimádatát, sőt, a gyerekét is képes úgy nevelni, hogy állandó veszekedésben nőjön fel, egy romboló apaképpel... akkor ez az ő szülői felelőssége. A gyereket sajnálom az egészben, mert ő nem tehet arról, hogy egy ilyen felelőtlen anyja van. Majd lelép, amint tud. Csak késő ne legyen. 

  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. szeptember 4. 14:284.

    reménykedj, hogy az unokád nem lesz olyan hülye mint az ősei


     

  19. 2017. szeptember 4. 10:413.

    Lányom elvált, amikor az unokám 3 éves volt, azóta 15 éve együtt él a párjával..... "


    Jol ertem 15 eve a valas ellenere egyutt elnek?  


    " ... , általában a lányom enged, a párja elég önző, állandó dicséretet vár ..."


    Barmilyen furcsa is egy kapcsolatban valakinek engedni kell meg akkor is ha ez a kompromisszum eredmenye.


    "....  a párja elég önző, állandó dicséretet vár ....... "


     


    Ha ezt ilyen jol tudja akkor miert elezi ki a kapcolatot ?Narcisztikus emberek kezelesi modja : dicserd amit imad = onmagat 


     

  20. 2017. szeptember 4. 10:352.

    ".....Mit lehet itt csinálni?......."


    Beken hagyni Oket  . Ez nem a Te problemad. Maxikum figyelheted kivulrol.

Címlap

top