Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

RT3 és mellékvese

cyclone
Létrehozva: 2011. december 15. 12:21

Sziasztok!

 

Egyre több és több emberről derül ki, hogy a pajzsmirigy alulműködésére szedett gyógyszer nem megfelelő, mert a problémájának valójában más az oka és a thyroxin csak még tovább ront az állapotán.

Jómagam is pajzsmirigy alulműködésben szenvedtem. 

Hosszas kínlódás után rátaláltam a probléma okára: thyroid rezisztencia azaz rT3 szindróma, amely az esetek nagy részében mellékvese fáradtsággal jár együtt.

 

Jómagam 3 hónapja kigyógyultam az rt3-ból és a mellékvesém is fényévekkel jobban működik, mint szintetikus pajzsmirigy hormonok szedése mellett.

 

Ebben a topikban várom mindazokat, akiknek tanácsra, bátorításra volna szükségük :)  ***

  1. 2019. november 10. 15:31600.

    Szia cyclone !


    Sajnos nekem is pajzsmirígy alulműködésem van,amire Euthyroxot szedek már elég régóta.És nem,hogy javult volna tőle az állapotom,de egyre rosszabb lett. Majd néhány év múlva,addison kóros lettem,ami társbetegségként jelent meg.Ha bármilyen tanácsot tudnál nekem adni,ahhoz,hogy természetes módszerekkel a gyógyulás útjára tudjak lépni,azt nagyon megköszönném.

  2. 2018. október 30. 15:31599.

    Szia BIocica!


     


    Teljesen hasonló cipőben járok, mint te jártál 5 éve... ha itt vagy még, kérlek, írd le, milyen vitaminkúráról olvastál a blogon, mert most már az sem elérhető, és nagyon érdekelne!


     


    Köszi szépen!


     

    előzmény:
    Biocica (582)
    2013-01-10  10:58
  3. 2018. február 2. 16:24598.

    Szia, el lehet Téged érni valahogy, vagy él még valamennyire ez a fórum? Segítségre lenne szükségem kérlek keress fel: pgabica88@gmail.com

    Nagyon szépen köszönöm!

  4. 2016. december 24. 22:33597.

    Sziasztok. Én is kerestem cyclone-t, de nem találtam.


    Itt egy facebook oldal, ezzel foglalkozik.


     


    https://www.facebook.com/groups/1849189648651974/?ref=aym t_homepage_panel


     


    Gyertek, segítsünk egymásnak.

  5. 2016. augusztus 24. 15:42596.

    Kedves atina80!


    Včletlenül láttam meg hogy írtál, már elčg régen. 


    Cyclonet nem sikerült elérnem.


    Még nem tudok semmi jó hírrel szolgálni.


    Én T3- at szedtem, amitől  TSH-m le is ment, viszont a pm. gyulladás megmaradt.


    Szedtem Cortef- et is pár hónapig a mellékvese alulműködčsre. Nem ellenőriztettem mčg, de nem jól működnek a hormonjaim, az biztos. Menstruŕcióm fčl éve nincs. 


    Egyéb tüneteim enyhültek, de alkalmatlan vagyok a teljes életre. 


    A Colon hidroterápiŕt fogom mčg kipróbŕlni, pajzsmirigy betegeknek segít, sőt gyógyulnak is tőle, de pm. gyulladásos beteg tapasztalatáról még nem rudok.


    1 hónap múlva megyek egy dokihoz, meglŕtom ő mit mond és beszámolok.


    Ha látod az üzenetem, kčrlek írj.


    Te hogy vagy? 


    Nagyon drukkolok és kitartást kívánok!


    Nočmi


     

    előzmény:
    atina80 (595)
    2016-04-22  15:00
  6. 2016. Április 22. 15:00595.

    Kedves noemi.va77!


    Nagyon hasonló problémával küzdök, mint te és most találtam rá erre a fórumra. Reménykedem abban, hogy észrevrszed a bejegyzést és tudsz segíteni. Próbáltam a házipatikás blogra belépni, de sajnos nem sikerült és nem tudom hogyan érhetném el Cyclonet. Te kapcsolatba tudál vele lépni? Találtál orvost,aki foglalkozik a problémával?


    Válaszodat előre is köszönöm és minden jót kívánok!

    előzmény:
    noemi.va77 (594)
    2016-01-11  10:55
  7. 2016. január 11. 10:55594.

    Kedves Cyclone!


     


    Nagyon régen nyitottad ezt a topikot, de ha esetleg olvasod az üzenetem, hálás lennék ha válaszolnál.


    Nekem Hashimotom van, pm. alulműködéssel, de egyelőre gyulladáscsökkentőket kapok, aztán beállítanak hormonra.


    Nem szeretném én is csak a T4-et kapni, de nem találok olyan orvost, aki az rT3-at is figyelembe venné.


    Te kihez jársz ?


    Remélem a mai napig is jól vagy!


    Mindenkinek kitartást és jó egészséget kívánok!


     


     

    előzmény:
    cyclone (1)
    2011-12-15  12:21
  8. 2015. november 20. 14:36593.

    Kedves Cyclone!


     


    Uj vagyok a forumon, pajzsmirigy alulmukodessel, es t3 szindromaval. Evekig szedtem elotte csak a t4 potlast, de egyre rosszabb alapotba kerultem tole....most mar Tuu dokihoz jarok , es o kezdett el a T4 melle T3 potlassal kezelni, azota jobban vagyok. ( Tuneteim es ertekeim is javultak)


    Elkezdtem visszamenoleg olvasgatni ezt a forumot, de mar nagyon sok a hozzaszolas..


    Van esetleg valami honlap, blog, ahol ossze van foglalva az a sok tapasztalat , amit itt probalsz megosztani? 


    Ez a Laborex nevu ceg jelenleg elerheto valahogyan?


    Tudsz javasolni orvost, ahol tenylegesen es teljes koruen tudnak ezekkel a problemakkal foglalkozni? 


    Lennenek ismeroseim ilyen panaszokkal, vervetelen is tul vannak, de Tuu dokihoz keptelenseg bejutni, es nem tudok orvost talalni. Es lehet hogy o sem a legjobb valasztas? 


    Voltam Naszodynal, emlitettem neki ezt kortizol/t3 temat, nem igazan tunt ugy, hogy foglalkozna vele. Ki az aki ma Magyarorszagon ossze tud vakarni valakit az t3 szindroma tuneteit produkalo , es gyanus verkeppel alatamasztott allapotbol????


     


     

    előzmény:
    cyclone (125)
    2012-01-09  11:29
  9. FJ
    FJ
    2014. március 4. 22:07592.

    Sziasztok!

     

    RT3 problémával kapcsolatosan foglalkozó endokrinológust tudna valaki mondani? Ahogy olvastam, sok orvos még nem is hallott a T3 reziszteciáról, ezért kérdezem. 

    Előre is köszönöm!

     

    Üdv

  10. 2013. november 22. 18:43591.

    Kedves Cyclone!

     

    Még soha életemben nem topikolgattam, de most a beírásod miatt regisztáltam. :-) Hashimotos vagyok és a hócipőm tele hogy 13.000 Ft-okért dilettáns endokrinológusoknál kötöttem ki. Hova a búbánatba menjek, hogy ezt a mellékvesés dolgot kiderítsék továbbá hogy az Armour Thyorid gyógyszerhez hozzájussak. Prof. Balázs Csabához? 20 perc 18.000 Ft, de ha nincs más akkor megyek hozzá. 

    A sok interneten való nyomozástól már kétszer pánikrohamot kaptam a sok betegség olvasása miatt, így már nem akarok nyomozgatni hanem végre kikötni a megfelelő szakembernél. 

     

    Nagyon megköszönném ha segítenél ebben hogy hova forduljak?

    Vagy valaki aki meghallja kétségbe esésemet a kutatgatás eddigi kudarca miatt. 

     

    Köszönettel előre is. 

     

    Üdv. Betty

    előzmény:
    cyclone (1)
    2011-12-15  12:21
  11. 2013. szeptember 20. 09:35590.

    szaisztok,

     

    mostanában nagyon ritkán járok erre.

     

    Ha bármi kérdésetek van, keressetek az rt3-mellékvese blog facebook csoportjában:

    https://www.facebook.com/groups/rt3mellekve se/

     

    A blog is új cmíre költözött. a legújabb bejegyzéseket itt olvashatjátok és a régi bejegyzéseket is folyamatosan idetöltöm: http://rt3mellekvese.blog.hazipatika.com/

     

  12. 2013. szeptember 20. 09:33589.

    szia Andi,

     

    a tsh nem mérvadó. Az ft3 szintnek kell minél közelebb esnie a felső határértékhez, vmint az ft3/rt3 aránynak többnek kell lennie 20-nál.

     

    A vérből készült kortizolvizsgálat szintén nem értékelhető, mert pm alilműködés esetén lassabban ürülnek ki az inkatív hormonok.

    A kortizolod azért olyan magas, mert azok az inaktív hormonokat is bele mérték, amiket a szervezeted egyébként már nem tud használni.

     

    Csakis a nyálteszttel lehet kimutatni az aktív hormonok mennyiségét.

     

    Nemi hormonok (ösztrogén, progeszteron) esetében is a nyálteszt a legmegbízhatóbb.

    előzmény:
    TAndi84 (588)
    2013-08-27  18:44
  13. 2013. augusztus 27. 18:44588.

    Sziasztok!

     

    Segítsetek nekem kérlek, nagyon össze vagyok már kavarodva. 1,5 évvel ezelőtt kezdődtek a problémáim. Kiderült hormonvizsgálat és egyéb nőgyógyászati vizsgálatok után, hogy PCO-s vagyok, a progeszteronom nagyon kevés, a cortisol hormonom az egekbe (1000 feletti) és pajzsmirigy alulműködésem is van. A női dolgokat már kezeltetem, viszont a pajzsmiriggyel most küzdök. Nagyon hullik a hajam, már teljesen el vagyok keseredve, hisz még 30 éves se vagyok és lassan már nem lesz hajam.

     

    Az értékeim a következők: TSH= 1,2  FT3=7,6  FT4=13,5 

    Állítólag pajzsmirigy alulműködés, de az endokriniológus azt mondta, 3 hónapig fokozott jódbevitel ne legyen, sportoljak 3 hónap múlva TSH ellenőrzés, amennyiben az érték emelkedik, úgy a Letrox szóba jöhet. Én most azt nem értem, hogy olvastam több helyen, hogy a Tsh akkor jó, ha 1 körül van az érték. Én úgy vettem le, mintha a FT3-al lenne gond és a nőgyógyászom is mondta anno, hogy T3 rezerv szindróma az egyik diagnózis, amit levett a hormoneredmények láttán. Akkor most melyik a rossz értékem? Meg miért kerüljem a jódot, ha épp az kellene, vagy nem? Meg mit csináljak, mert 3 hónapig ha még várok, már nem lesz hajam :( Amúgy sokszor felkelek éjjel, zsibbadnak a karjaim, néha olyan érzésem is volt, hogy kiugrik a szívem, néha hőhullám és fáradtságérzet, duzzadt szemek reggelente, hiába alszom ki magam. Már nagyon el vagyok keseredve.

    Olyat is olvastam, hogy ha a T3 alacsony, az súlyos betegségre is utalhat. Tudom, hogy nem kell mindent elhinni, amit a neten olvas az ember, de már nem tudom, mit csináljak, ezért kérdeznélek titeket. Lassan babát szeretnék a párommal, de így bele sem merek vágni, nehogy gond legyen a babával, már ha egyáltalán megfoganna :( Kérlek segítsetek!

    előzmény:
    cyclone (1)
    2011-12-15  12:21
  14. 2013. március 30. 19:57587.

    Sziasztok,

     

    Örülök, h rátaláltam erre a fórumra. sikerült átolvasni a hsz-et.

    kérdéseim lennének:

     

    magamról:

    37 éves, 3 féle autoimmun betegséggel küzködő nő vagyok. (pm, izületi gyulladás, vastagbél gyulladás)

    felkeltette az érdeklődésem ez a vérvizsgálat, illetve a gyógymód.

     

    segítséget szeretnék kérni az induláshoz. a laboratórium kft-nél lehetőség van az rt3 vizsgálatra? ha kiderül, kivel lehet a gyógyszert feliratni?

     

     

    előzmény:
    cyclone (1)
    2011-12-15  12:21
  15. 2013. március 29. 21:59586.

    Szia,

     

    1 napja találtam rá erre a topikra. Örülök, hogy meggyógyultatok.

     

    magamról: 37 éves, 3 féle autoimmun betegséggel (izületi gyulladás, pm alulműködés, vastagbél gyulladás) küzködő nő vagyok.

    most megint rosszul vagyok, ma voltam körzetinél, adott papírt vérvételre. T3 és T4 szintet is beikszeltettem vele, valamint teljes vérkép lesz. ha megvannak az eredményeim, tudtok segíteni, hogy merre tovább?

     

    néztem a laboratórium kft honlapját, szerencsére, nálunk, Nyíregygázán is van lehetőség vizsgálatra. ebben kérném majd segítségeteket, milyen vizsgálatokat kérjek.

     

    jelenleg letroxot szedek, napi 1-et, de nem tudok fogyni... nincs nálunk normális doki. 2-nél voltam már, magán alapon. az egyik azt mondta, hogy csináljam a 90 napost, attól mindenki fogy. a másik szerint nem kell fogynom. 168 cm és 70 kg vagyok. pm előtt 62-64 voltam.

     

    előzmény:
    cyclone (1)
    2011-12-15  12:21
  16. 2013. január 13. 13:47585.

    Szia !

     

    Én az Andreas Moritz módszere alapján csináltam, nem szedtem semmi gyógyszert alatta. És már nem is szedek semmit !!!!

     

    Szerintem mindenképpen vedd meg a könyvet, vagy ha tudsz jól angolul tölts le a netrol, a neve :  The Amazing Liver and Gallbladder Flush.

     

    A könyvet mindenképpen olvasd el !!!!!      

     

     Amúgy egy hétig minden nap 1 l almalevet kellett inni ( hogy feloldja a köveket)  majd a 6. napon egy zsírmentes reggeli után már nem lehet enni, csak inni vizet, 6-kor és 8-kor keserűsós vizet kell inni, 10-kor pedig állva meg kellett inni egy grépfruitlé és olaj összerázásából keletkező löttyöt. és ezután  rögtön le kell feküdni.

     

    ( De májtisztítás előtt fontos béltisztítást is tartani ) Könyv is írja. 

     

    Reggel 6-kor és 8-kor megint keserűsós vizet inni. majd délután lehet enni valami kis gyümölcsöt.

     

    De a könyv részletesebb és mindent elmagyaráz, ír a betegségekről és szerintem csak olyan 2.300 Ft lehetett. de nagyon megérte.

     

    Én gyógyszer nélkül teljesen jól vagyok :)

     

    Remélem Te is jól leszel minnél előbb.

     

    ( ui. ez a legolcsóbb módszer ami segített, azelőtt csómó drága vitamin, krém stb. vettem aminek nem éreztem jótékony hatásást. ) 

    előzmény:
    Hurry (584)
    2013-01-12  14:14
  17. 2013. január 12. 14:14584.
    hogy tisztítottad? és a gyógyszerket elhagytad közben?
    előzmény:
    Coffeprincess (581)
    2013-01-08  13:00
  18. 2013. január 12. 14:12583.
    köszi, ez nagyon hasznos, és remélem megírod a folytatást is...
    előzmény:
    cyclone (578)
    2012-11-05  18:44
  19. 2013. január 10. 10:58582.

    Sziasztok Lányok!

     

    Becsülettel végig olvastam a topik minden hozzászólását és nagyon sok hasznos információval szolgáltatok.

     

    Nem tudom, hogy a már kigyógyult, régi motorosok járnak-e még erre, de azért felteszem az éterbe a kérdést, hogy végül, összegezve a tapasztalatokat, kinek mi hozott eredményt?

     

    Nekem alapjáraton van agyalapi mirigy daganatom (jóindulatú), amit eddig csak prolaktin túltermeléssel hoztak összefüggésbe, de most már elbizonytalanodtam, h valóban csak erre van-e kihatása.

     

    Bár a leletem még nem érkezett meg, de az FT4 a ref. tartomány alján van, az FT3 pedig már a min.ref. tartomány alatt van, tehát valószínű, h a T3 rezisztenciám van.

     

    TSH                                 1,813 mIU/L         0,400 - 4,500   Valid    
    FT4                                 12,81 pmol/L        11,50 - 22,70    Valid    
    FT3                                  3,47 pmol/L            3,50 - 6,50     Valid  

      

    Olvastam, h ezzel kéz a kézben jár a mellékvese fáradtság is, csak az nem egyértelmű nekem, h melyiket kell kezelni.

    Gyanítom, h az orvos felírja nekem a T3-at. Ha ez működik, akkor a kortizolom is feljebb fog menni?

     

    Bár a mostani érték magasabb, mint 2011-ben volt, de ha jól értelmeztem a hozzászólásokat, akkor még mindig van hova javulni:

     

    Cortisol           367,0 nmol/L              138,6-690,0

     

    Átolvastam a blogot is, és azt is értem, h kell a nyálteszt (jövő havi költségvetésbe már be van kalkulálva) a pontos diagnózishoz, de azért érdekelne, h a blogon említett vitaminkúra elégséges-e első körben, vagy csak pénzkidobás, mert ennél ütősebb kúra kell?

     

    Ha valaki még jár erre, megköszönöm a választ!

     

    Szép napot!

     

     

      

  20. 2013. január 8. 13:00581.

    Sziasztok !

     

    Gondoltam benézek a topikba mint régi tag :)  Én is meggyógyultam, már semmilyen gyógyszert nem szedek, legalább 3,5 hónapja.

     

    Nekem a havim is teljesen helyre állt ! Igazából azért is jelentkeztem mert számomra a  májtisztítás hozta el a sikert. ( 3x csináltam meg )  Ez után állt helyre minden hormonálisan, én nagyon hálás lettem volna, ha valaki nekem 1 éve mondja hogy a máj mennyire fontos. ( de senki sem említette)

     

    Tehát mindenkinek ajánlom hogy olvassa el Andreas Moritz könyvét a csodálatos máj és epe tisztítás. Én a libriben vettem meg. 

     

    Valamint a fogyáshoz is elengedhetetlen, hogy a májunk tiszta legyen, mert a zsírégetésben rendkívül nagy szerepe van.

     

    Sok sikert mindenkinek !!! :) 

     

    ui. a sok gyógyszer pedig szintén leterheli a májat 

  21. 2013. január 6. 12:25580.
    hahó! itt már mindenki meggyógyult?
    előzmény:
    Hurry (579)
    2012-12-28  21:37
  22. 2012. december 28. 21:37579.
    Sziasztok! Örülök, hogy idetaláltam, sorstársak közé...végigolvastam az egész topikot, nagyon sok hasznos infót kaptam. Köszönöm!
    előzmény:
    bibi8904 (577)
    2012-11-03  20:09
  23. 2012. november 5. 18:44578.

    szia bibi,

     

    mellékvese fáradtság esetén a nyálteszt a "perdöntő".

     

    Az viszont igaz, h akinek rt3 van, annak van vmilyen szintű mellékvese kifáradása és fordítva is.

    Az viszont nem túl sok jót ígér, h a több T4 ellenére nem ment feljebb az fT3. Nekem is így kezdődött.

     

    Ha biztosra akarsz menni, akkor sztem csináltasd meg ezeket a laborokat:

    http://rt3-mellekvese.blog.hu/2012/02/12/ajanl ott_laborvizsgalatok

    előzmény:
    bibi8904 (577)
    2012-11-03  20:09
  24. 2012. november 3. 20:09577.

    A legutolsó TSH: 2,9, egy hónapja volt kb. Ekkor nem néztek t3-at és t4-et, mert ilyen idióták, hogy ha a tsh határértéken belül van, akkor nem nézik meg a többit. FT4 ezt megelőző hónapban 12,26 volt (ekkor magasabb volt a tsh), t3-at még áprilisban néztek, akkor 4,58 volt. A t3 mindig ilyen érték körül mozog, mindig 4 valamennyi, az FT4 volt már ettől magasabb is, de mindig az alsó ref. határt súrolja. Egyszer akkor volt 17,21, mikor a tsh-m 0,2 volt, t3 akkor is ugyanennyi volt. Ez volt a legjobb eredményem, és ekkor hullott a legkevésbé a hajam. Azóta nem sikerült még az l-thyroxint megfelelő adagra beállítani, de mostmár nemsokára jó lesz szerintem, havonta nézetem a pm. értékeket, remélem ebben a hónapban még lejjebb megy a tsh, pont jövő héten megyek.

    LH:5,06

    FSH:4,98

    Az lthyroxin mellett egy hónapja szedem a merckformin xr-t 1000 mg-t, azóta tartom a diétát is + a mozgás is megvan.

    Rt3-at nem néztek nekem.  Az lenne a perdöntő mellékvese ügyben?

     

    előzmény:
    cyclone (576)
    2012-11-03  16:51
  25. 2012. november 3. 16:51576.

    szia,

     

    milyenek a tsh, ft3, ft4, rt3 értékeid? FSH, LH?

     

    egyébként a blogon mindent megtalálsz

    A tünetektől kezdve az ajánlott laborvizsgálatokon át az ideális laborétékekig, mindent :)

    Most a thyroxinon kívül szedsz vmit?

    előzmény:
    bibi8904 (575)
    2012-11-03  14:17

Címlap

top