Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ezüst kolloid, kolloidok

hzs3921
Létrehozva: 2008. november 11. 10:49

Mi az a kolloid?
Kolloidoknak nevezünk minden olyan részecskét, amelynek mérete 1-500 nm (nanométer) közé esik.  Egy hasonlattal élve: egy kolloidszemcse mérete oly apró, hogy ha teniszlabda nagyságúra nagyítanánk, mellette egy baktérium öt emeletes háznak tűnne.

Hogyan hat?
Az ezüst kolloid áthatolva az egysejtű élőlények sejtfalán (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) gátolja azokat az enzimeket, amelyek a kórokozók anyagcseréjében részt vesznek, és azok pusztulását okozza. A vírusok fehérjeburkának szerkezetét károsítja és szaporodásra képtelenné teszi őket.

Nem ismerünk olyan baktériumot, amelyet az 5 milligramm/liter koncentrációjú ezüstkolloid maximum hat percen belül el ne pusztítana. De a gombák és a vírusok is 3-4 percen belül megszűnnek létezni, ha ezzel az anyaggal találkoznak...

A Science Digest magazin közlése szerint (1978 márciusi szám) a vizsgált kb. 650 féle mikroorganizmus közül az kolloid ezüst kémcsőben hat percen belül minden kórokozót elpusztít. Egy szintetikus antibiotikum jó esetben 6-12 baktériumtörzset képes elpusztítani. Az atomos ezüst a kórokozók pusztulását úgy idézi elő, hogy a baktériumokba, gombákba, parazitákba kerülve gátolja a tiolenzimek működését. A vastagbélben lévő bélflórát nem károsítja, mivel legkésőbb a vékonybélben felszívódik.

A jó minőségű atomos kolloidális ezüstoldatnak - betartva az ajánlásokat - nincsenek káros mellékhatásai, mivel testazonos részecskékről van szó. (A 19. és a 20. század fordulója táján a tudósok felfedezték, hogy a legfontosabb testnedvek - vér, nyirok - kolloidok.)

Használata javasolt:
A kolloidális ezüst gyakorlatilag az összes testfelszínen lévő, illetve a test belsejében megbúvó fertőzéses betegségek, gyulladások esetén. Sikeresen alkalmazható torokgyulladás, nyelvgyulladás, szájnyálkahártya gyulladás és sérülés, fogínypanaszok, fogszuvasodás, légzőszervi és orrüregi fertőzések, influenza, tüdőgyulladás, fülgyulladás, szemgyulladás, kötőhártyagyulladás, gyomorfekély, bélpanaszok és candida fertőzés kezelésére. Rendszeres használatával megelőzhető többek között a láb, a köröm, a körömágy, a fül, a hónalj, a hüvely és egyéb testrészek gombásodása. A fejbőrbe maszírozva segít megszüntetni a korpásodást, és a fejbőr viszketését.

Hatásosnak bizonyult az AIDS, őzkullancs okozta Lyme-kór, agyhártyagyulladás, nyirokérgyulladás, ízületi gyulladás esetében is. Az allergia és szénanátha esetén gyorsan megszünteti a megfázásos jellegű tüneteket, a szemviszketést percek alatt elmúlasztja. Felülfertőződés nélkül gyógyítja az égési sérüléseket, vágott sebeket, horzsolásokat. Napégésre, pattanásos bőr kezelésére fantasztikus!

Egy neves Magyar belgyógyász, Dr. Elek Csaba számos HPV vírussal fertőzött páciensét dokumentáltan, laboreredményekkel bizonyítottan kigyógyította ebből a vírusfertőzésből, mégpedig ezüstkolloid alkalmazásával.
A méhnyakrák világviszonylatban és Magyarországon is a mellrák után a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében. A HPV (humán papillómavírus) felelős érte. És bár kezelik, igazából nincs hatásos gyógymód ellene.

 

Vélemények, tapasztalatok?

  1. 2018. február 16. 13:27362.

    Megkaptál minden szükséges infót az általad nyitott topikban.

    előzmény:
    pallm (360)
    2018-02-15  10:11
  2. 2018. február 16. 13:02361.

    Szomorú tapasztalatom van. Az orvos-orvos-orvos általi rák kezelés 2 hónapig ragyogó volt, kb 1/4-ére zuhant a rák mérete, de utána hiába kértem változtassunk, mert érzem újra nől. A 6. hónapig nagyobb lett mint a kezelés kezdetén volt...
    AMI A LÉNYEG, NEM A KOLLOID VOLT MÉRGEZETT, HANEM AZ EGYIK GYÓGYSZER MINDEN TESTI FUNKCIÓMAT KIFORGATTA, PL. A LEGTISZTÁBB VÍZ IS UNDORÍTÓ VOLT, ÉTELEKRŐL UGYANEZ, ALVÁS ZAVAROK, LÁTÁS GONDOK! stb. aZÓTA ELTELT 3 HÉTBEN MINDEN KITISZTULT, A GYÁRI MÉREG NÉLKÜL JOBBAN ÉRZEM MAGAM.  DE a rákom méretéről nem tudom miként lehet csökkenteni. Ja az ajánlott kezelések is rengeteg kárt okozhatnak az immun rendszerben! Ma ez az általános: Drága és kártékony, néha működik!

    előzmény:
    Hapo (358)
    2018-01-25  07:11
  3. 2018. február 15. 10:11360.

    Esetleg az aranykolloidról is van valakinek tapasztalata?

  4. 2018. január 25. 07:43359.

    Vettem csomagküldéssel "Egészség Market" 20ppm ezüst kolloidot a tavalyi elfogytával, most nehezebben mozgok.
    Valami furcsa mérgező hatást érzékeltem, extra alacsonyra zuhant vérnyomást okozva (90/56), Az ezüst kolloid szájspréj szórópalackot (50ml) magamnál tartva ingzsebben 1 nap után gusztustalan vegyszer íze volt. Mivel a lenyelést nem lehet elkerülni teljesen, ezért fura az a kitétel a termék leírásánál, hogy szájöblögetés után alaposan öblögessünk (mivel is? tiszta vízzel? deszt vízzel? Abból volna.). EZ ELKÉPESZTŐ az összetétel elvben deszt víz+kolloid ezüst (ami kolloid= 1mikrométernél kisebb szemcseméret, kiváló minőségnél 15nanométernél is kisebb)! Tisztább iható folyadék kevés akadna. Nincs más lehetőség, mint idegen vegyszert tettek a vízbe. Máshol és tavaly vett ugyanezen gyártó terméknél mindet lenyelhettem, csak a hasznos bélmikróbákat kellett visszapótolnom. A jó és tiszta ezüst kolloid egyéb bajt nem okozhatna! Ez komoly hányingert is okozott, plusz aluszékonyságot, elhagyva 2. nap éberen ébredtem, nincs aluszékonyság sem.

    idézet:
    Hapo (358)
    2018-01-25 07:11:49

    ????????? 
    Itt is te beszelsz  .
    Sarlatan banda él vissza a remenykedeseddel
    Orvos-orvos-orvos ! - legyszives


    Ne varjad meg azt , hogy tul keso legyen


    Es ne hirdess , legyszives.
    A lopos remény-arusod elerhetoseget itt tilos megadni.

    előzmény:
    Hapo (358)
    2018-01-25  07:11
  5. 2018. január 25. 07:11358.

    Vettem csomagküldéssel "Egészség Market" 20ppm ezüst kolloidot a tavalyi elfogytával, most nehezebben mozgok.
    Valami furcsa mérgező hatást érzékeltem, extra alacsonyra zuhant vérnyomást okozva (90/56), Az ezüst kolloid szájspréj szórópalackot (50ml) magamnál tartva ingzsebben 1 nap után gusztustalan vegyszer íze volt. Mivel a lenyelést nem lehet elkerülni teljesen, ezért fura az a kitétel a termék leírásánál, hogy szájöblögetés után alaposan öblögessünk (mivel is? tiszta vízzel? deszt vízzel? Abból volna.). EZ ELKÉPESZTŐ az összetétel elvben deszt víz+kolloid ezüst (ami kolloid= 1mikrométernél kisebb szemcseméret, kiváló minőségnél 15nanométernél is kisebb)! Tisztább iható folyadék kevés akadna. Nincs más lehetőség, mint idegen vegyszert tettek a vízbe. Máshol és tavaly vett ugyanezen gyártó terméknél mindet lenyelhettem, csak a hasznos bélmikróbákat kellett visszapótolnom. A jó és tiszta ezüst kolloid egyéb bajt nem okozhatna! Ez komoly hányingert is okozott, plusz aluszékonyságot, elhagyva 2. nap éberen ébredtem, nincs aluszékonyság sem.

  6. 2009. augusztus 21. 18:52357.

    Még nem próbáltam a graferuit cseppeket, bár nem olyan rég nézegettem a drogériában.

     

    Nekem nem használt az ezüst kolloid, nemrég műtöttek.. szóval.. :/

    Inkább mással próbálkozok :(

     

    De ha találtok valami baromi jót ami minden nőgyógy gondot megszűntet, szóljatok ám!!!! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_963069
    Torolt_felhasznalo_963069
    2009. július 27. 12:04356.

    TARTALOMJEGYZEK azoknak , akik kesobb beneznek

     

     

     

     

    nagyagyu : aloe-vera .

     

     


    aloe-vera sosem viccel azzal , amit mond .


    Tudomannyal/tudassal  tamasztja ala felsorakoztatott erveit .

    itt aloe_vera

     

     

     

    2.tohonya a szakszeru , utokepes ervekrol

     

    2.tohony@

     

     

     

    megerdemelt jozansagra ebreszto hidegzuhany semiramissal

    semiramis

     

     

     

    betyke romaniai cikkeket talalt

     

    bety

     

     

     

    Kalkulus , a vastagbel florajarol - cikkel alatamasztva

     

    itt Kalkulus

     

     

     

     

    Ophelie : miert nem intelligens az ezustkolloid ? cikkekkel alatamasztva

     

    itt Ophelie

     

     

     

    zsumuzsi  : uzlet es hiteles informaciok az ezustkolloiddal kapcsolatban - cikkekkel alatamasztva

     

    itt zsumuzsi

     

     

     

     stb , stb mert csak a legtobbet hozzaszolokat irtam ki

     

     

     

     

    ES AKIROL A GATYAT LEHUZTAK : ervekkel , tudomanyos cikkekkel alatamasztva . O orvos , netorvos is , termeszetgyogyasz is

     

     

    hamvasferi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_622742
    Torolt_felhasznalo_622742
    2009. július 12. 21:04355.

    Köszönöm:)

    Egy barátnőm is ezt használja, nemrég tudtam meg, de ő csak amikor épp olyana van használja,de gondolom annak úgy semmi értelme...ő időnként az arcát is fújja vele, csak úgy:)....

    Arany kolloidot muszáj lenne már szednem,mindenhol ajánlják,de a fórumokon senki sem tud"márkát"mondani, vélemyányem szerint sokan csak bemásolják valahonnak mire is hatnak ezek a szerek, de maguk nem próbálták, és talán szükségük sincs rá..:(

    Grapefruit cseppet nem próbáltad?akár inni,akár ülőfürdőnek?

     

    előzmény:
    Butterfly003 (351)
    2009-07-06  17:17
  9. Torolt_felhasznalo_697031
    Torolt_felhasznalo_697031
    2009. július 10. 20:11354.

    Én ma kezdtem el szedni ezüst kolloidot. DrJuice co.-t vettem én is, de egyáltalán nem volt rossz íze. Víz ízü volt. :P

     

    Külsőleg is használom pattanásokra, mivel elég sok van.

     

    Használta már valaki patikra?

     

    üdv.
    Lizi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_622742
    Torolt_felhasznalo_622742
    2009. július 8. 12:22353.

    Köszönöm a segítséget.

    s segít is valamit,van valami változás?:)

    előzmény:
    hzs3921 (1)
    2008-11-11  10:49
  11. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2009. július 6. 17:23352.

    Én a Mithras félét veszem....bioboltban, és gyógyszertárban is kapni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_622742 (350)
    2009-07-03  20:36
  12. 2009. július 6. 17:17351.

    Szia Kamilla!

     

    Én Dr. Juice co.-t vettem, ezüstkolloidot, gyógyszertárban. 200 ml-es. Kb 3-4 hete szedem, eddig semmi extra-t nem érzek. 2 hónapig lehet folyamatosan szedni, utána kell pár hetes szünetet tartani.

    Eléggé rossz íze van, de kibírható.

    Nem tudom hogy ennek tényleg olyan jótékony hatása van e ahogyan mondják, nálam a protexin candid plus-sal szedem, de annál sincs semmi változás nálam, azt pont 1 hete szedem. Kiváncsian várom a végeredményt, de eddig nincs csupa jó

    még mindig bajom van a hüvelyemmel :(

     

    Nah úgy ennyi lenne a tapasztalatom róla

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_622742
    Torolt_felhasznalo_622742
    2009. július 3. 20:36350.

    Látom elég régiek a hozzászólások, de azért próbálkoznék.

    Valaki nem tudna segíteni hol lehet jó minőségű, megbízható, hatékony kolloidokat szerezni(Arany, Ezüst, Réz)

    Vélemény, tapasztalat,és "Márka"is érdekelne.

    Rengetegfélét lehet vásárolni,de gagyit nem szeretnék.

    Köszönöm ha valaki válaszolna

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. június 20. 17:25349.

    Helo!

     

    Én ma vettem a gyógyszertárban, 2500 ft volt.

    Én gombák, és a hüvelyfertőzésem ellen szeretném használni, már hónapok óta küzdök vele, és nem tudnak meggyógyítani. remélem tényleg olyan jótékony hatása mint mondják.

    Mondjuk elbizonytalanodtam, amikor azt olvastam hogy a jó bacikat is megöli a hüvelyben, mert akkor pótolni kell azokat. Az orvosom azt mondta ne irrigáljak, mert az csak ki-be mossa a normál bacikat. És tök hülyeség.

    De azért én kipróbálom. 

     

    Szerintem 1 próbát megér!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. május 7. 19:49348.
    ez tényleg jó?
    előzmény:
    nesszicica (346)
    2009-04-02  20:03
  16. Torolt_felhasznalo_263920
    Torolt_felhasznalo_263920
    2009. május 7. 19:46347.

    Sziasztok!

    Tudnátok segíteni, hogy hol lehet igazi, nem hamisított ezüst kolloidot venni, vagy rendelni itt a neten?

    Köszi a segítséget előre is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. Április 2. 20:03346.

    Sziasztok!

     

     

    Most találkoztam egy szórólappal a gyógyszertárban ami röviden ismerteti az ezüstkolloid előnyeit.

     

    Azt szeretném kérdezni, hogy ezt gyerekek is szedhetik, van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban?

     

    Ha valaki kioktani szeretne hogy vigyem orvoshoz, hát megtettem, nem is egynél jártunk eredménytelenül. Tanácstalan vagyok és elkeseredett, ha valaki tud kérem segítsen!

     

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2009. március 4. 11:24345.

    sziasztok!

     

    azt szeretném kérdezni, hogy használta már valaki az ezüst kolloidot pattanások, miteszerek kezelésére? ha igen mennyire hatékony? hosszú távú a hatása, vagy ez csak addig tart, amíg kenegetjük? érdekelne nagyon, mert már mindent kipróbáltam, de semmi nem hat csak ideig-óráig

     

    köszönöm

     

    Dia

    előzmény:
    hzs3921 (1)
    2008-11-11  10:49
  19. 2009. január 12. 18:55344.

    bakfitty

     

    ujabb aldozata van az ezustkolloidnak

     

    "... a Tescoba akartam menni bevásárolni és becsipogtam. rögtön ott termett a biztonsági őr és nagyon ciki volt. Fogalmam nincs, hogy mi lehet az oka. Mindig más ruha, táska van rajtam, igazából már az éjszakáim is alvás helyett azzal telnek, hogy kitaláljam, mi lehet az oka. Voltatok már igy? Már kinomban arra gondoltam, hogy az ezüstkolloidtól van, amivel az arcomon a sebet kenem....."

    előzmény:
    aloe_vera (343)
    2009-01-06  16:28
  20. 2009. január 6. 16:28343.

    Kolloidok szuperek, és még hatékonyabbak ha nemcsak egy elem készül kolloidból, hanem komplexen több tucat.

    Legdivatosabbak jelenleg, ezüst, réz és arany kolloidok. 

    én is ittam külön-külön őket régebben.

    De jelentős megtakarítás a pénztárcánknak, ha egybe tartalmazza az összetevőket.

    Én már csak az Energy cég kolloidját iszom:

    Neve: Fitymineral  és64!! összetevőt tartalmaz.

     

    Egyéb meglepetések, amitől te is elájulsz:

    www.energy.sk

     

    Mindenkinek szívből ajánlom.

    Ha tudok, segítek.

    idézet:
    energysk (340)
    2009-01-06 14:27:11

    Neve: Fitymineral

     

    bakfitty

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982763 (340)
    2009-01-06  14:27
  21. 2009. január 6. 16:27342.
    A rez mellett az olom es higany kulonosen fontos, a nehezfemekbol nagyon keveset kapunk termesztes forrsbol.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982763 (340)
    2009-01-06  14:27
  22. Torolt_felhasznalo_982763
    Torolt_felhasznalo_982763
    2009. január 6. 14:28341.

    bocs, rosszul írtam a nevet. Helyesen:

    Fytominerál

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982763 (340)
    2009-01-06  14:27
  23. Torolt_felhasznalo_982763
    Torolt_felhasznalo_982763
    2009. január 6. 14:27340.

    Kolloidok szuperek, és még hatékonyabbak ha nemcsak egy elem készül kolloidból, hanem komplexen több tucat.

    Legdivatosabbak jelenleg, ezüst, réz és arany kolloidok. 

    én is ittam külön-külön őket régebben.

    De jelentős megtakarítás a pénztárcánknak, ha egybe tartalmazza az összetevőket.

    Én már csak az Energy cég kolloidját iszom:

    Neve: Fitymineral  és64!! összetevőt tartalmaz.

     

    Egyéb meglepetések, amitől te is elájulsz:

    www.energy.sk

     

    Mindenkinek szívből ajánlom.

    Ha tudok, segítek.

    előzmény:
    hzs3921 (1)
    2008-11-11  10:49
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 4. 17:50339.

     Igaz én szoktam mondani hogy nem kell minden kesztyűt felvenni amit elénk dobnak. Szépen át lehet lépni a támadások felett és el is lehet hárítani ,meg tudomásul sem kell venni, ha úgy véljük= egy újabb értelmetlen vitát nem generálunk ha úgy látjuk hogy más-más dimenzióban vagyunk. Emigrált kollégáink azt szokták ilyenkor mondani:Vakuljjjjj paraszt !!!!!! Én megmondtam ha nem érted nem érdekel a te életed. Különben is a betegjog értelmében a betegnek létezik önrendelkezési joga  és élhet a visszautasítás jogával is.A szabad orvos választást meg már nem is melítem.

    Szerintem a doktor Úrral egyikönknek sem volt semmi baja hiszen azt sem tudjuk tudtuk ki Ő.

    Személy szerint én kedvelem az olyan külső jegyekkel rendelkezőket mint Ő. Egy fórumon az érv vagy acáfolat nem a személynek szól hanem a témának. Változatlan a véleményem attól függetlenűl hogy a kezelés egyszer kétszer hatásos volt-e vagy sem. Tőlem lehet a nick mögött bárki akkor is azt mondanám mint eddig. Az ezüst kolloid veszélyes és használata káros. Neked meg ajánlom nézz be ide!

     

     

    http://www.szkeptikustarsasag.hu/forum/ezustko lloid

     

     

    és tájékozódj többnyelven több helyről!!!!

    A gyógyulásodnak örülök, bár belgyógyász-sebész Édesanyánk jut eszembe:kérdés mi lesz ennek az ára /?/

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959223 (337)
    2009-01-04  13:58

Címlap

top