Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Finomfőzelék

tulipán6
Létrehozva: 2006. augusztus 25. 09:27

Sziasztok!

Van valakinek jó receptje rá? Ételkihordós hálózatban szoktam enni nagyon finomat. Répa, borsó és karfiol van benne.

Köszönöm!

  1. 2006. augusztus 25. 13:5213.

    Az egyik legeslegkedvencebb ételem (az Anyukám töltött káposztája után). Igazán a nyár elején kapható friss zöldségekből szeretem, de azért mirelitből sem rossz. Én így csinálom:

    Sok zöldborsó, pici rózsákra szétszedett karfiol, kis kockákra vágott karalábé, sárgarépa, kevés olajon, vagy vajon párolva, egy egészen kicsi víz hozzáadásával. A borsót egy kicsit később teszem bele, mint a többit, mert az hamarabb puhul. A vízben, amit a pároláshoz teszek, feloldok egy húsleves kockát is. (kis adag főzelékhez egy felet) Kevés liszttel megszórom, elkeverem, majd felöntöm tejjel. Mire besűrűsödik, addigra készre is főtt. A végén sok apróra vágott petrezselyem zöldet szórok bele és összekavarom. Isteni finom!

     

    előzmény:
    tulipán6 (1)
    2006-08-25  09:27
  2. Torolt_felhasznalo_792339
    Torolt_felhasznalo_792339
    2006. augusztus 25. 12:0512.

    igen  

    Én is imááááádom!

    előzmény:
    urino (11)
    2006-08-25  11:46
  3. 2006. augusztus 25. 11:4611.
    Én vagyok az egyetlen, aki nem szereti? brrr....  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. augusztus 25. 10:4010.
    lemaradt: a vége felé megszórom jó sok friss petrezselyemmel, a petrezselyem szárát pedig belefőzöm.
    előzmény:
    birek2 (9)
    2006-08-25  10:38
  5. 2006. augusztus 25. 10:389.

    szia!

    lehet kapni mélyhűtve finomfőzelékhez darabolt zöldséget(borsó, kockázott répa, karfiol), én abból szoktam csinálni. kevés vajon kicsit megfuttatom a zöldségeket, utána megszórom liszttel, felöntöm kb 1 dl vízzel és annyi tejjel hogy ne legyen túl híg, bár a liszttől sűrűsödik picit. megsózom és pár perc múlva már kész is.

    előzmény:
    tulipán6 (1)
    2006-08-25  09:27
  6. Torolt_felhasznalo_323340
    Torolt_felhasznalo_323340
    2006. augusztus 25. 10:208.
    Szia!

    Nálunk nincsen karfiol a finomfőzelékben.

    Én úgy szokta mcsinálni, hogy megpucolok karalábét, lereszelem finomra. Majd már nem emlékszem pontosan, hogy mennyi cukrot karamellizálok egy edényben, ha ez megvan, akkor mehet bele a karalábé. Azt egy kicsit megpárolom, ha az is emgvan, akkor mehet bele a zöldborsó és a sárgarépa. Én konzervet szoktam használni. Lehet olyat kapni, amiben mind a kettő benne van. De van mirelitben is. Pld "Gazdaságos" kiszerelésben az egyik hipertől. Ja és a végén behabarom. Azzal még "rottyantok" rajta egyet, s kész. Anyummal imádjuk. Sose tudok leget csinálni belőle.
    előzmény:
    tulipán6 (1)
    2006-08-25  09:27
  7. 2006. augusztus 25. 10:197.
    Szia. Én a borsófőzeléket és a finomfőzeléket úgy csinálom, hogy fehérmártást főzök (lisztet kicsit megpirítani olajban, ezt felönteni tejjel és csomómentesen sűrűre főzni) és ebbe öntöm az előre megpárolt vagy már készen vett főzött zöldségeket. Delikáttal, cukorral, zöldpetrezselyemmel ízesítem. 
    előzmény:
    tulipán6 (1)
    2006-08-25  09:27
  8. Torolt_felhasznalo_271963
    Torolt_felhasznalo_271963
    2006. augusztus 25. 10:076.
    Szia!
    én is szoktam csinálni,mert nagyon szeretem...de a "menzás" főzeléket meg sem tudom közelíteni....:-)))) Az isteni...
    előzmény:
    tulipán6 (1)
    2006-08-25  09:27
  9. 2006. augusztus 25. 10:025.
    Köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2006. augusztus 25. 09:534.
    Szia! Én is úgy csinálom, ahogy a borsófőzeléket. Felteszem a zöldségeket egy kis delikáttal, apróra vágott petrezselyemmel főni (a víz épphogy csak ellepje a zöldségeket). Vajjal készítek hozzá egy kis rántást, a végén szórok bele egy pici pirospaprikát, majd kihűtöm. Mielőtt bele akarom rakni a zöldséges lébe, felengedem hideg tejjel és csomómentesre keverem, majd lassan hozzáöntom a puhára főzött zöldséges léhez. A végén ízlés szerint cukrozom. Ha sűrűnek találom, öntök még hozzá egy kis tejet is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_410878
    Torolt_felhasznalo_410878
    2006. augusztus 25. 09:373.
    Szia, egyben megfőzöd nem sok vízen, mintha más főzeléket készítenél, aztán tejföllel liszttel és kevés cukorral behabarod.
    előzmény:
    tulipán6 (1)
    2006-08-25  09:27
  12. Torolt_felhasznalo_314348
    Torolt_felhasznalo_314348
    2006. augusztus 25. 09:372.
    Én ugyanúgy készítem, mint a zöldborsó főzeléket, csak picit édesebbre.
    előzmény:
    tulipán6 (1)
    2006-08-25  09:27

Címlap

top