Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hús?Soha többé

Torolt_felhasznalo_300079
Torolt_felhasznalo_300079
Létrehozva: 2003. február 15. 08:36
Sziasztok!
Én pár éve lettem vega, és egyáltalán nem bántam meg. Jó lenne a "társaimmal" dumálni ezekről a dolgokról, ezért gondoltam nyitok egy ilyen fórumot. Szeretnék sok egyéb tapasztalatot, és hozzászólást olvasni. Persze a nem vegákat is szeretettel várjuk!Első kérdésem az lenne hogy szerintetek az ember eredendően húsevő v. vegetáriánus?
  1. 2010. október 12. 12:429651.

    Jól hangzik - bár a sütőmargarint én nem nagyon szeretem:( Olyan műanyag. A vaj meg drága. Én egyszerűen olajjal és egy kis tejföllel gyúrnám össze. Szerinted? Nem kell megkenni tojással a tetejét?

    előzmény:
    LondonEye (9650)
    2010-10-12  08:56
  2. 2010. október 12. 08:569650.
    sárgarépás süti60 dkg liszt35 dkg sütőmargarin40 dkg reszelt sárgarépa2 csomag sütőpor2-3 evőkanál cukorValamint:savanykás sütőlekvárporcukorElkészítés:

    A hozzávalókat összegyúrjuk, kb. 0,5-1 cm vékonyra nyújtjuk, majd felvágjuk kb. 5x5 cm-es darabokra, vagy körökre szaggatjuk közepébe lekvárt (vagy diós tölteléket) halmozunk, összehajtjuk, lenyomkodjuk a szélét, és megsütjük. Még forrón porcukorba forgatjuk (én nem forgattam)

     

     

     

    szombaton iszonyú finom káposztás lángost sütöttünk, tejföllel huhh, de finom volt :-)))

    előzmény:
    ZITIMI (9648)
    2010-09-30  12:54
  3. 2010. október 11. 16:109649.

    Hétvégén nagyon finomat ettem, sült ricottát. 210 Ft-ért lehet kapni egy fél kilós dobozzal a spahr-ban, nem egy nagy kiadás. Betettem egy kis teflonserpenyőcskébe, amely sütőbe is tehető, tettem alá és rá egy-egy kávéskanálnyi olajat és villával kicsit laposabbra nyomkodtam. Picit megsóztam és grillfűszert meg oragano-t szórtam rá. Különféle párolt zöldekkel ettem, hihetetlenül fincsi volt! Előtte pedig egy nagyon egyszerű sütőtökleves volt. Feldarabolt tököt megfőztem sós vízben úgy, hogy bőven ellepte. Tettem hozzá nagy csipet zsályát és fehérvorsot, majd még forrón öszeturmixoltam. Levesgyöngyökkel tálaltam. Ma is azt főztem:))) nagyon fincsi:))) Még a nagylány is, aki egyébként utálja a sült tököt azt mondta, hogy így egész ehető, máskor is eszik belőle, ha véletlenül ezt csinálok:)

     

    Ti mit főzögettetek mostanság? LondonEye, megkapom a sárgarépás omlós süti recipéjét?...Léccciiii:)))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  4. 2010. szeptember 30. 12:549648.
    :) kérhetjük a recipét? :))))
    előzmény:
    LondonEye (9647)
    2010-09-30  11:55
  5. 2010. szeptember 30. 11:559647.

    tegnap lekváros omlós sütit csináltam, micsoda meglepetés:reszelt répa kell a tésztájába:-)

    de nagyon finom, sajna, túlságosan is

    még langyosan muszály volt megennem párat:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116446 (0)
     
  6. 2010. szeptember 30. 11:079646.

    Kelkáposztaleves máshogy:

     

    Hagymát kell apróra vágni, megdinsztelni, ebbe mustármagot és majoránnát tenni, a végén pirospaprikát és felönteni vízzel, majd  a  káposztát vékonyra szelni, a krumplit ugyanúgy, és  készre főzni. Amikor megpuhult, tejfölbe el kell keverni mustárt, és összefőzni a levessel.

     

    Tegnap kipróbáltam, és ízlett. Ma meg az előző hozzászólásokat olvasva elgondoltam, hogy a kolbász is dobott volna még rajta.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_300079 (1)
    2003-02-15  08:36
  7. 2010. szeptember 28. 08:239645.

    isteni finom és halálosan egyszerű répából:

    reszelt répa, reszelt sajt, reszelt fokhagyma összekeverve tejföllel, sóval, borssal

    pirítósra kenve....

     

    rájöttem, hogy a keresőbe nem répát, hanem répásat kell beírni:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116446 (0)
     
  8. 2010. szeptember 24. 15:059644.

    Igen, biztosan azért lett gumi. Leila20 nagyon lelkiismeretesen és ügyesen csinálja, az övé biztosan nem gumi:) én nem hűtöttem jeges vízben, csak hidegben, viszont egy éjszakát tálcán kiterítve hagytam szikkadni úgy, hogy konyharuhát is tettem alá. Remélem, jó lesz, majd mesélek:)

     

    A diókolbászt ma reggel megkóstoltam, egy picit sok lett a só és kevés az egyéb fűszer, de ehhez képest a következő adag - mert még biztosan csinálok! :) - már sokkal jobban fog sikerülni:)))))

     

    előzmény:
    LondonEye (9642)
    2010-09-24  12:42
  9. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. szeptember 24. 13:079643.
    blansírozni a répát én úgy szoktam, hogy 5percre felforralom, szűrős betét van az edényben, azzal kiemelem, és azonnal jégkockákkal lehűtött vízbe rakom mielőtt lefagyasztom, mert így sokkal gyorsabban lehül, megfagy. Jobb ha hirtelen hideg éri a forró víz után.
    előzmény:
    LondonEye (9642)
    2010-09-24  12:42
  10. 2010. szeptember 24. 12:429642.

    Köszi, tanulmányozom a sok receptet:-)

    Én őszintén szólva csak bevágtam a fagyasztóba és passz-ezért lett gumi?

    előzmény:
    ZITIMI (9641)
    2010-09-24  10:23
  11. 2010. szeptember 24. 10:239641.

    Sárgarépa fagyasztva

    Alapadag: 4 bögre (kb. 70 dkg).

    Elkészítése: Mossuk meg, hámozzuk meg. Vágjuk 0,6 cm-es szeletekre. Adjunk a sárgarépához 1,2 dl vizet; fedjük le. A főzési idő felénél keverjük meg. Hűtsük le. Tegyük fagyasztóedényekbe, fagyasszuk le.

    Előfőzési idő: 5 perc

     

    Szárított leveszöldség

    Elkészítése: A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, pasztinákot, zellert megtisztítjuk, sós vízben átmossuk, majd vékony hasábokra vágva erős fehér cérnára felfűzzük, és szellős, napos helyre akasztjuk száradni.

     

    A petrezselyem- és zellerzöld, friss kapor szárítva sokáig eltartható, mindig használható. A mosott, lecsurgatott szálakat kis csomókba kötve szellős, meleg helyre akasztjuk. Napra ne tegyük, mert zöld színük kifakul. Ha megszáradt, morzsoljuk le a szárról, szűrőkanálon átszitálva tegyük jól záródó dobozba.

     

    előzmény:
    LondonEye (9638)
    2010-09-24  09:10
  12. 2010. szeptember 24. 10:239640.

    NamittaláltamNeked:)))))

     

     

    A BIOKERT és a Drótpostagalamb recepttára 250. könyv

    Eltevések  - Zöldségfélék eltevése 2.

     

    Sárgarépa

    Leveszöldség (sárgarépa, petrezselyem) aszalva

    Elkészítése: A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, pasztinákot, zellert megtisztítjuk, sós vízben átmossuk, majd vékony hasábokra vágva erős fehér cérnára felfűzzük, és szellős, napos helyre akasztjuk száradni. A petrezselyem- és zellerzöldet, a friss kaprot szárítva sokáig eltarthatjuk, mindig használhatunk belőle. A megmosott és lecsurgatott szálakat kisebb csomókba kötjük és szellős, meleg helyre fölakasztjuk. Napra ne tegyük, mert szép zöld színük kifakul. Ha teljesen megszáradt, morzsoljuk le a szárról, és szűrőkanálon átszitálva tegyük jól záródó dobozba.

     

    Marinált sárgarépa

    Alapadag: 80 dkg zsenge sárgarépa, 8 evőkanál olíva olaj, 3-4 deci száraz fehérbor, 2

    evőkanál borecet, 1-1 kiskanál só, cukor, és Cayenne bors, késhegynyi kakukkfű, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 csokor petrezselyem zöld.

    Elkészítése: A sárgarépát megtisztítjuk, és vastagságától függően, hosszában ketté, vagy négyfelé vágjuk. A többi hozzávalót összekeverjük, felforraljuk, és a répát belerakjuk. Ha a folyadék nem lepné el, vízzel, vagy borral pótoljuk. Fedő alatt kis lángon félpuhára főzzük, és a főző lében hagyjuk kihűlni. Néhány napig a hűtőszekrényben érleljük, majd tálalás előtt leszűrjük, és hideg, vagy meleg sültek mellé tálaljuk.

     

    Narancslekvár sárgarépából

    Alapadag: 1 kg apróra kockázott sárgarépa, 70 dkg (befőző) cukor, 1-1 közepes citrom és

    narancs, 1 rúd vanília, 1 vérnarancs aroma, 1 kávéskanálnyi, na. benzoát.

    Elkészítése: A sárgarépát, a kettévágott vaníliát (vanilin cukorral helyettesíthető), a citrom és a narancs lereszelt héját 2-3 dl vízben puhára főzzük. Hozzáadjuk a cukrot, a citrom és a narancs levét, addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Vagy botmixerrel, vagy robotgéppel pépesítjük, és tányérpróbáig főzzük. Ha kész, belekeverjük az aromát és a tartósítót, majd kisebb üvegekbe szedjük, és száraz dunsztba teszzük.

     

    Narancsos karottadzsem

    Hozzávalók: 1 kg zsenge karotta (sárgarépa), 50 dkg kristálycukor, 2 citrom, 1 rúd vanília, 1

    fiola narancsaroma. Egyszerűen elkészíthető.

    Elkészítése: A sárgarépát ledörzsöljük, megmossuk, mindkét végét levágjuk, és még egyszer megmosva lecsöpögtetjük. Egyforma, fél cm vastag karikákra vágjuk. Lábosba tesszük, hozzáadjuk a darabokra tört vaníliarudat és a citrom lereszelt, sárga héját. Ráöntünk 2 dl vizet, és fedő alatt puhára pároljuk. Közben a cukrot 2 dl vízzel és a citromok kicsavart levével felforraljuk, habját leszedjük, majd a párolt sárgarépát levével együtt beleforgatjuk. Addig főzzük a szirupban, amíg a sárgarépa minden darabkája üvegessé nem válik. Ezután belekeverjük a narancsaromát, és azonnal, tűzforrón üvegekbe töltjük. Rögtön lekötjük, és 24 órán keresztül száraz gőzben hagyjuk.

    Megjegyzés: Pontosan olyan az íze, mintha narancsból készült volna, csak az állagában  tapasztalható némi eltérés. Vajaskenyérre vagy kalácsra kenve rendkívül finom, különösen gyerekeknek ajánlott magas A-vitamin-tartalma miatt. Gyümölcsrizsbe, pudingokba, krémekbe keverhetjük, de készíthetünk belőle süteménytölteléket is.

     

    Narancsos sárgarépaíz

    Hozzávalók: 1 kg sárgarépa, 2 közepes citrom, 1 vaníliarúd, 1 fiola narancsaroma, 20 dkg

    cukor, 1 csapott ek. zselatin, 1 kk. nátriumbenzoát

    Elkészítése: A megtisztított sárgarépát felkarikázzuk, hozzáadjuk a vaníliatudat, a citromok

    reszelt héját, és ráöntünk 2 dl vizet. Fedő alatt puhára pároljuk. Közben a cukrot elkeverjük 2 dl vízzel és a citromok levével. Felforraljuk, majd a párolt sárgarépát a levével együtt beletesszük a citromos lébe; melyben addig főzzük, amíg áttetsző lesz a zöldség. Belekeverjük a narancsaromát és a meleg vízben feloldott zselatint, majd forrón üvegekbe töltjük. A tartósítószert a tetejére szórjuk, lekötjük, és egy napra száraz gőzbe tesszük. Narancsízű lekvárt kapunk, melyet felbontás után hűtőben kell tárolni.

    előzmény:
    LondonEye (9638)
    2010-09-24  09:10
  13. 2010. szeptember 24. 10:029639.
    blansíroztad a répát mélyfagyasztás előtt?
    előzmény:
    LondonEye (9638)
    2010-09-24  09:10
  14. 2010. szeptember 24. 09:109638.

    lányok segítsetek

    ma egy csomó répát kiás a párom a kertből, de nem tudom, mi kéne csinálni belőlük

    próbáltam tavaly fagyasztóba tenni, de olyan gumiszerű lett

    próbáltam homokba tenni, de ráncosak lettek...

     

    mihez kell rengeteg répa? (tegnap csináltam répatortát)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. szeptember 23. 14:579637.

    Nem kóstoltam...de nem volt panasz a hagymaízre.

    Kicsit több olajat is raktam bele, most hogy mondod, két evőkanállal többet. Hidegensajtolt napraforgó olajból. De én mindenbe több fűszert teszek. A borsból is. Közben kóstolgatták.

    előzmény:
    ZITIMI (9635)
    2010-09-23  14:53
  16. 2010. szeptember 23. 14:579636.
    Itt is mindig van néhány jó ötlet, fincsi vegaság:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  17. 2010. szeptember 23. 14:539635.
    Alig bírtam összedolgozni az olajjal a paprikát, annyira felszívta, így nem tudtam-mertem többet tenni már bele. Kicsit visszafogottabban hagymáztam, de így is nagyon intemzív volt az összedarálás miatt a hagymaíz. Az összeérés alatt kicsit szelídül?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (9634)
    2010-09-23  14:41
  18. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. szeptember 23. 14:419634.

    A felét folpakkba, a felét alufóliába.Elég gusztustalan volt. Nem lett full száraz, de vágható lett. Én is gondolkoztam hogy meddig áll el, de hamar szétosztogattam. De szerintem egy hétnél tovább nem nagyon jó a sajt miatt.

     

    Viszont tényleg fontos a jó paprika, a szegedi, mert az adja a színét, meg az is fontos hogy előtte olajjal kell összekeverni. Én raktam hozzá csípős kalocsait is, kicsit több paprika került belele, nagyon szép színe meg illata lett tőle.

    előzmény:
    ZITIMI (9633)
    2010-09-23  14:35
  19. 2010. szeptember 23. 14:359633.
    Én Pásztor sajttal készítettem el, s azt hiszem, egy kicsit kevés paprikát sikerült beletennem, mert kicsit világos lett a színe. Teljesen száraz lett? Mibe csomagoltad be? Én folpackba, bár eléggé idegenkedem tőle. Vajon mennyi ideig áll el?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (9632)
    2010-09-23  14:17
  20. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. szeptember 23. 14:179632.

    Amikor itt írtátok, énis megcsináltam, úgy ahogy le van írva, anikósajttal, szegedi paprikával, azt mondják akik megkóstolták hogy nagyonjó lett, tényleg gyulais (biztos a paprika miatt).

     

     Viszont én nem tudtam belőle enni, annyira disznóölésre emlékeztetett az elkészítés közben, tényleg olyan volt mint az igazi kolbász töltögetés....színre, illatra.

     

    Pedig amikor 9éve vega lettem, a kolbászról volt a legnehezebb lemondani, és sok gabonakolbászt ettem. De ez valahogy annyira igazínak tűnt.

    Én rézmozsárban törtem össze a diót, száz év alatt, de ettől olyan formájú lett, mintha porcogók lennének a kolbászban. Jajj.

     

    de tényleg mindenkink ízlett.

    előzmény:
    ZITIMI (9631)
    2010-09-23  14:06
  21. 2010. szeptember 23. 14:069631.

    Tegnap összeállítotam egy fél adagnyi diókolbászt. Nem volt nehéz, van egy jó kis aprítógépem hozzá:) A hagyma leve, meg a pici olaj, ami a paprikához kell, tartja össze. Finom volt már tegnap is, csak kicsit olyan nyers volt az íze, most éppen összeérés alatt áll. Megijedtem, mert elég puha volt, de reggelre már keményedett egy sort. Majd beszámolok róla:)

     

    előzmény:
    Kati48 (9627)
    2010-09-16  19:38
  22. 2010. szeptember 17. 12:259630.

    Nem hiszem, hogy jó ötlet a kukta, de ki kell próbálni. A puding - és a rizstej próbája:)))

     

    előzmény:
    Forby (9629)
    2010-09-17  11:53
  23. 2010. szeptember 17. 11:539629.

    sziasztok, visszatérve a rizstejre, valaki esetleg próbálta már kuktában főzni? egyrészt sajnálom a sok gázt arra a sok órára, másrészt meg alig vagyok otthon annyit egyfolytában....

     

    sajnos a neten nem sok nyomra leletem kukta ügyben.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  24. 2010. szeptember 17. 10:209628.

    Ahogy nézegettem a netes recepteket, nem is csodálom:)A kenyér és a zabpehely jól harmonizál a dióval, jobban, mint a krumpli:) bár ritkán gyűlik össze nekem otthon 40 dkg teljes kiőrlésű kenyér, és a 40 dkg dió is húzós mennyiség, de feles adagban kipróbálom a hétvégén - remélem:)

     

    előzmény:
    Kati48 (9627)
    2010-09-16  19:38
  25. 2010. szeptember 16. 19:389627.

    Igen nagy a választék,  nehéz választani.

    Ez kipróbált, és nekem ízlik, azért ajánlottam.

    előzmény:
    ZITIMI (9626)
    2010-09-15  22:01

Címlap

top