Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeptemberi babák és mamák

Estyy
Létrehozva: 2003. február 12. 18:01
Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy ilyen sok kismama tud internet közelbe jutni, így több információcserére van lehetőség, ami nagyon nagy segítség lehet. Én az első babámat várom, "még csak" a nyolcadik hétben járok. Sajnos már most úgy érzem magam, mint egy bálna. 63kg-ról indulok, mert a karácsonyi felesleget nem tudtam leadni. :((( Úgy érzem magam néha, mint egy bálna, pedig tényleg odafigyelek, hogy mit eszek. Szeretnék csak minimális súlyfelesleget felszeni, persze magamat ismerve ez elég nehéz lesz. Talán az segít majd, hogy jön a tavasz, nyár és akkor rengeteg gyümölcs lesz megfizethető áron! Már most látom lelki szemeim előtt ahogy állok a cseresznyefa alatt és a többiek meg izzadva másznak fel rá és dobálják nekem a finomságokat! :)))) (fogadjunk, hogy nem így lesz) Egyébként még tanulok, egyetemista vagyok. Ezt a félévet befejezem, aztán egy év halasztás és utána levelezőn szeretném befejezni. Nem bánom, mert imádom, hogy lesz egy kisbabám, akit már most nagyon szeretek.
Szeretnék más kismamákkal is beszélgetni itt, ha van rá mód, ezért is írtam. Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lett ez a levél, de szerettem volna kicsit bemutatkozni. Várom a beszélgető leendő anyukákat!
Legyetek jók, vigyázzatok magatokra!

  1. 2003. február 19. 14:5476.
    Sziasztok!

    En sem dolgozom, nem is tudom, hogy talalnek igy itt munkat. A nap eltelik a hazimunkaval, na es en is egyre nehezebben kelek fel a gep elol. Jol is esik, mert nagyon faradt vagyok. Iskolaba jarok, de most 2 het szunet van, mert a mult heten leegett a foldszint :)))))) Bar itt csak 5 fok van a szel miatt -5-nek erezni, tegnap voltam kinnt, eleg is volt egy idore. Pihenjetek ti is sokat, allitolag az most nagyon fontos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297416 (72)
     
  2. 2003. február 19. 14:4875.
    Szia Estyy!

    En is egesz nap a neten vagyok, bar en kozben dolgozom. . Mivel informatikus vagyok, ez nem nehez. .
    Neha nincs sok kedvem dolgozni jonni, fokent reggel, mikor rosszul vagyok, meg hat az allando faradtsag. . . (napi harom-negy orat utazom, mert 40 km-re a lakhelyemtol dolgozom), nehez sok mindent megoldani, pl. az irodaban korulottem mindenki cigizik, es nem tudok szolni, meg nem tudjak, hogy babat varok, nem akarom, hogy emiatt kirugjanak (elso honap - probaidon vagyok, megtehetnek. . )
    Szoval orulj neki, hogy nincs sok dolgod, pihenj sokat, jot tesz a babanak!
    En meg nem tudom, hogy lesz kesobb, az orvos ugyan kiirhat (6 hettel a szules varhato idopontja elott), de mivel meg nem dolgoztam egy evet, nincs jogom a tappenzhez. Szoval dolgozok amig lehet, azzal vigasztalom magam, hogy a babaert is teszem, kell a penz, amit keresek, hogy neki kesobb lehetoleg mindene meglegyen. A fizumat ezert felre is rakjuk minden honapban (itt a gyes sem letezik :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297416 (72)
     
  3. 2003. február 19. 14:3674.
    Szia Estyy!
    Én most itthon vagyok, mert nem nagyon bírtam a gyűrődést. Tanár vagyok Budapesten. Ráadásul, nem olyan régen voltam pályakezdő, ezért rám sóztak mindenféle plussz munkát, mivel csak nálunk nem volt még gyerek. Mi nagyon vágytunk már a manókára, de kiderűlt, h. velem van a gond. A fogalmazásgátló felborított minden női hormonomat. Még jó, h. nem lett belőlem férfi, vagy Csubakka:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297416 (72)
     
  4. 2003. február 19. 14:3073.
    Nekem azt tanácsolták, h. az Elevitet addig szedjem, amíg elérjük a 4. hónapot. Utána csak csinnyán kell bánni a multivitaminokkal, mert túlsúlyos lesz a baba és veszélyeztetheti a belső szerveink valamelyikét. vannak olyan kismamák, akiknek fél veséje bánta.
    Persze alkati kérdés az egész, mert , ha 20 kg lennék(bárcsak) vaságyastól, akkor lehet, h. a 7. hónapig szedném.
    előzmény:
    barackmano (71)
     
  5. 2003. február 19. 14:2672.
    Szia artumicu!

    Nagyon jó, hogy megtaláltál minket így legalább többen leszünk, és több ember több tapasztalattal bír. :)

    Gratulálok a babához, és remélem jól fogod itt érezni magad!

    Van valaki aki dolgozik v. dolgozott? Úgy értem akit kiírt táppénzre az orvos? Mivel töltitek az időt? Igaz én suliba járok, de egy csomó szabadidőm van. Lassan úgy érzem kezdek fórumfüggő lenni! :))) Nagyon jó idejönni és elolvasni a hozzászólásokat! Persze azért a séta sem marad ki, de ma nagyon nincs kedvem kimozdulni! Minden csupa jég és hideg van! :(((

    előzmény:
    artumicu (69)
     
  6. 2003. február 19. 14:1971.
    Sziasztok!

    Poussin! A keksz neve McVitie`s es meg az van rairva, hogy Classic Rich Tea. Szerintem nagyon finom. Remelem talalsz.

    En nem is tudtam, hogy az Elevit csak a 2. honap vegeig jo. Sok uj dolgot tanulok toletek. Nekem itt senki sincs aki segitsen, jolesikminden hozzaszolas.

    puszi mindenkinek
    előzmény:
    poussin25 (67)
     
  7. 2003. február 19. 14:0470.
    Sziasztok!

    Én a jövő héten megyek egy újabb uh-ra és 6-án a dokimhoz.
    Nagyon kiváncsi vagyok mekkora már!

    Ma még nem volt görcs! Hurrááá:-)))

    Üdv
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2003. február 19. 13:5069.
    Sziasztok lányok!

    Ide közétek befészkelném magamat, ha megengeditek. . . Mi október végére várjuk a babánkat, egész pontosan 23-ára, a papája szülinapjára:))) Kicsit nehezen sikeredett, volt Closty, injekció, hőmérőzés, meg minden, de végre itt van! És persze nem ezek segítettek:))) A kollégáimtól kaptam névnapomra egy üveg Somlói Juhfark nevű bort. Állítólag ezt szopogatva tuti a fiúutód elkészülte. A fiút még nem tudom megerősíteni, de a bor finom volt. A második héten már sejtettem, mert a hugom kisbabáját voltunk látogatni, és én szégyenszemre elaludtam a vendégségben. Aztán másnap a barátnőm mondta a vacsoránál, hogy nem szoktam ilyen éhesnek tűnni. . . Aztán csináltam tesztet, és amikor a kolléganőm rákérdezett, mert az arcom is megváltozott, már csak vigyorogtam. Hétfőn megyek az első ultrahagra. Kicsit izgulok, mert szoktam görcsölgetni, majd a dokit is megkérdezem erről. Szedem az Elevitet, mert tervezett baba, és a terhességet megelőző egy + a következő két hónapban ajánlják a szedését a fejlődési rendellenességek megelőzése végett. Ezt követően már nincs védő hatása, nekem azt mondták. Más, olcsóbb szerek is jók, pl. a magyar Multivitamin terheseknek, amiben van folsav. Örülök, hogy lesz egy baráti társaság, akiknek azonosak a problémáik és az örömeik.
    előzmény:
    poussin25 (67)
     
  9. 2003. február 19. 13:4568.
    Sziasztok!

    Örülök, hogy mindenki jól érzi magát! Aki reggelente rosszul van azoknak üzenem, hogy már nemsokára vége lassan közeledik az az idő, amikor már nem kell a rosszullétekkel bajlódni. :))) Addig is kitartást!

    Én március 6-án megyek a másodszor a terhesgondozóba és talán akkor majd kiderül, hogy mikor lesz a következő UH. Már alig várom, hogy újra lássam az apróságot! :))) Kíváncsi vagyok, hogy mennyit nőtt, mozgolódik-e meg persze a legfontosobbra, hogy minden rendben van-e Vele.

    Jó Neked poussin25, Te már tudod a konkrét időpontokat, hogy mikor látod megint a pocaklakódat! :)))) Majd mesélj el mindent! Mekkora, mocorog-e meg ilyesmi! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2003. február 19. 12:3867.
    Sziasztok!

    Estyy! Koszonom a kedvesseged. Tulajdonkepp mar az sokat segit, hogy neten tudok beszelgetni veletek. Ez az elso baba, tele vagyok aggodalommal es jo tudni, hogy ezzel nem vagyok egyedul. . .

    Barackmano! Tudsz keksz-markat irni? Hatha itt is kaphato. . A francia kekszek tul edesek, legalabbis most ugy tunik, bar azelott nem volt semmi gondom veluk. .

    pumika75! En csutortokon megyek ultrahangra, mar alig varom! Remelem jo sokat nott a kismano! Aztan egy masik ultrahang marcius 21-en es a nogyogyasszal marcius 31-re van idopontom.

    Kellemes napot mindenkinek!

    Poussin
    előzmény:
    pumika75 (66)
     
  11. 2003. február 19. 10:5866.
    Sziasztok Mamikák!
    Lehet, h. gyarapodunk egy újabb mamival. Ha jól számoltam, akkor ő okt. végére várja majd a babót, de nagyon praktikus tanácsokat tud adni.
    Hogy érzitek magatokat? Nálunk néha minden annyira oké, h. meg is riadok.
    Mamikák, nálatok mikor lesz a köv. vizsgálat?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2003. február 19. 09:2665.
    Nagyon szépen köszönöm barackmano! Azthiszem az Erdődy doktor Úrnál voltam ultrahangon, és szimpatikus volt. :) Sajna itt senkitől nem tudok kérdezősködni.
    Mégegyszer nagyon szépen köszi, hogy segítesz.
    előzmény:
    barackmano (64)
     
  13. 2003. február 18. 18:2364.
    En egy Erdody nevu doktorrol tudok, aki nagyon jo, nem tudom ott van e meg, de meg holnap felhivom a baratnomet, o ott szult fel eve es nagyon meg volt elegedve. Holnapra meglesz a valasz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297416 (63)
     
  14. 2003. február 18. 17:5063.
    barackmano, nem tudnál véletlenül javasolni egy orvost? Nem ismerek itt nagyon senkit, mert csak másfél-két éve élek itt Szolnokon.

    Előre is köszike! :)
    előzmény:
    barackmano (62)
     
  15. 2003. február 18. 17:4262.
    Sziasztok megint.

    Koszi minden hozzaszolonak. Nagyon jolesik minden segitseg, itt senki nincs aki tanacsot adhatna, sem most, sem a kesobbiekben.

    Estyy! Eloszor szuleszno akartam lenni, ugyhogy volt alkalmam par szulest vegignezni a szolnoki korhazban. Meg 3 eve ott laktunk. Hat tenyleg eleg elkeserito, de lattam nagyon szivmelengeto eseteket is. Attol fugg ki az orvosod, elvetve meg akad par lelkiismeretes ember. Drukkolok neked.

    Most voltam a boltban es vettem angol haztartasi kekszet, mert egyre rosszabbul voltam. Es segitett!!! Most megint farkasetvagyam van. Akin vegkepp nem segit a magyar, irjon, kuldok :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297416 (61)
     
  16. 2003. február 18. 17:1461.
    Halihó újra így késő délután!

    zümike2 köszönöm a 4D-s felvilágosítást! Nehéz megállni, hogy később menjek, mert ugye a kíváncsiság nagyon hajt! :)) Ezek szerint a kislányotok már a pociban kameraérzékeny volt! :)

    Barackmano, poussin25! Örülök, hogy külföldről is írtok, remélem tudunk majd egymásnak segíteni, akár ha gondoljátok magyar Kismama magazint v. hasonló újságot is elküldök. :)) Fő, hogy ne érezzétek magatokat egyedül!!
    Nem gondoltam, hogy Franciaországban ilyen zsúfolt a terhesgondozás, de ahogy most olvasom nem szívesen cserélnék veled poussin25. :(

    nyuszimaci! Mindenképpen mondd el az orvosodnak, hogy görcseid vannak, biztos nem fog kinevetni az aggodalom miatt. A lényeg, hogy utána Te nyugodtabb leszel, ami most nagyon fontos! Egyébként jól tudod a nők kb. 40%-nál vannak kisebb-nagyobb görcsök amik teljesen normálisak. (Nagyon sokat olvastam, azthiszem könyvtárat is nyithatnék lassan a terhességről szóló kölcsönkapott és megvett könyvekből) :))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_153278 (57)
     
  17. 2003. február 18. 16:2360.
    Sziasztok!

    Én most a 6. hetem végét taposom. A dokim a múlt héten elküldött hüvelyi uh-ra. 3, 3 mm-es a "kicsi" és állítólag minden rendben.
    Féltem, hogy túl korán megyek stb. , de tavaly szeptemberben volt egy vetélésem a 8. héten és gondoltam, most minél előbb megyek. . . Fel is írt a doki terhességmegtartó valamit. . . A nevét nem tudom pontosan.
    Reggel nem vagyok annyira rosszul még, de a melleim nagyon érzékenyek és folyton álmos vagyok! :-))) A munkahelyen is:-)))

    Többen írtátok és tudom is, hogy a has-görcsök "normálisak", de a vetélésem miatt nagyon aggódom.
    Mennyire normális ez????
    SOS!

    Üdv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_679944
    Torolt_felhasznalo_679944
    2003. február 18. 15:1759.
    Kedves barackmano!

    Örülök, hogy ránk találtál :O)

    Mamikák!

    Ezen a címen találtok egy csomó 4D-s UH-t. Nagyon aranyosak .
    http://www. babanet. hu/ultrahang. php
    előzmény:
    barackmano (58)
     
  19. 2003. február 18. 15:0258.
    Sziasztok!

    Mar annyi forummal probalkoztam, de azt hiszem ez a nekem valo. A babat varok klubjaban mar mindenki szul, vagy fog hamarosan. En most vagyok 7 hetes. Londonban elek, sajnos itt nem sietik el a vizsgalatokat, pedig mar nagyon szeretnem tudni, hogy minden rendben van e. En is az Elevitet szedem (meg otthonrol), es eddig enyhe hanyingeren kivul semmi. Viszont az egyre gyakrabban. Megorulok a gyumolcsokert, szerencsere itt nem olyan draga. A baratom egesz nap dolgozik en most meg suliba sem jarhatok, mert mult heten leegett a foldszint. Ti vagytok az egyetlen tarsasagom, puszi mindenkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_153278
    Torolt_felhasznalo_153278
    2003. február 18. 13:5557.
    Mi voltunk a 4D Ultrahang Rendelőben a Bartók Béla úton, és nagyon nagy élmény volt! Szerintem érdemes még egy kicsit várni vele, mert ha később mész el rá, több látszik a babából. Mi a 30. héten voltunk, és igazi kis előadást adott a kislányunk: kinyújtotta a nyelvét, magzatvizet iszogatott és mosolygott!!! És nagyon szépen látszottak a vonásai, még az is, hogy nagy haja van. . . Bár a doki azt mondta, hogy ritka, hogy ennyire szépen megmutassa magát a baba, fel is akarta venni magának prezentációhoz, de amint nekilátott volna, fogta magát a kicsikénk, és befelé fordult, a doktor bácsinak már nem mutatott magának semmit. . . Az árra nem emlékszem biztosan, azt hiszem 4- vagy 6000 Ft volt a video, és képenként 500 Ft.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297416 (54)
     
  21. 2003. február 18. 13:1356.
    Sziasztok!

    Par napig nem olvastam, de orulok, hogy ilyen sokan vagyunk. .
    Honik, eyni! Ez szerintem termeszetes, mindenert aggodni, en is ilyen vagyok, a neten ezernyi site-ot vegigbujtam. . . Fokent, hogy volt egy kis ijedtseg, en is maszatoltam, de megneztek a korhazban es azt mondtak rendebn van minden. Lesz meg egy UH-m most csutortokon, az ellenorzes vegett, alig varom, hogy viszontlassam a kicsit.
    De ugyanakkor talan valamire jo is volt ez az ijedtseg: elotte a ferjem eleg nehezen fogadta el, hogy jon a kicsi, nem terveztuk, csak hat eppen nem is vedekeztunk. . es neki egy kicsit korainak tunt. De miota gondok voltak, o is felti, es nem akarja, hogy elveszitsuk.
    Honik! Nekem az uh-hoz azt mondtak igyak 3/4 liter vizet elotte egy oraval. De szerintem ez a helytol is fugg. . .
    Estyy! Nekem meg kevesebb lehetosegem van a valogatasra: errefele (Franciaorszag) a harmadik-negyedik hetben le kell kotnod a szulesig az osszes randevut, ultrahangot, stb fix idopontra (hanyadikan hany orakor), mert kesobb nincs hely. . Szoval orvost nem te valasztasz, hanem probalsz keresni valakit, akinel meg akad egy-egy szabad idopont. En peldaul meg nem lattam az orvosom, marcius vegen lesz a hivatalos elso vizsgalat (eddig csak a surgossegi ugyeleten lattak), remelem kedves lesz.
    Mindenkinek kellemes napot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_679944
    Torolt_felhasznalo_679944
    2003. február 18. 12:4655.
    Estyy!

    Ment az e-mail.

    mamaone
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297416 (54)
     
  23. 2003. február 18. 09:5654.
    Sziasztok! Jó reggelt és napot mindenkinek!

    Irígyellek Titeket, mert Bp-en annyi kórház és orvos közül válogathattok. Sajnos vidéken nem ilyen jó. Legalábbis itt Szolnokon nem. Hagyományos minden, nincs vajúdószoba kötéllel meg labdával stb. A pici is csak napközben lehet veled éjszakára elviszik. :((( Nagyon nagy a különbség az ország két része: nyugat és kelet között. Már csak azért, mert én Kaposváron nőttem fel és laktam Pécsen is. Teljesen más a kórházak felszereltsége! Itt keleten elég illúzióromboló néhány szülészet. Persze azért itt is vannak kivételek csak tőlem nagyon messze! :(((

    Azt viszont elhatároztam, hogy 4D-s UH-ra felmegyek majd Bp-re, persze még nem most hanem majd úgy 16. és 20. hét között valamikor. Csak el ne felejtsek bejelentkezni. Úgy tudom legalább két-három héttel előtte kell telefonon időpontot kérni. Meg ha jól tudom 6000-8000 Ft körül van, de ezért adnak videofelvételt meg képet is. Ti mit tudtok erről???

    mamaone! Nálunk is vannak névlehetőségek. Sajna a párom ragaszkodik a Sándor névhez ha fiú lesz, mert ő is Sándor. Én inkább Leventének hívnám. Nem érti meg, hogy az óvónéni és tanítónéni is Sanyikázni fogja, nem Sandinak hívni, ahogy a páromat hívja mindenki! Sándor névnél nem jut eszébe mindenkinek a Sandi becézés. Nem akarom, hogy Sanyikázzák a fiamat! :((( Azthiszem belemegyek abba, hogy a harmadik neve legyen Levente, és majd úgyis mindenki Leventének fogja hívni! :)) Remélem majd a kedvesem is megbékél vele. Ha lány lesz akkor Léna v. Éva lesz a neve. De mostanság a Léna jobban tetszik. Majd még eldöntjük, de eddig ezek a nevek jöttek szóba.

    Köszönöm a vitaminos tanácsokat, megfogadom és veszek a gyógyitárban Elevitet! :) Nem szeretném, ha Mikka-makka valamiben is hiányt szenvedne.

    Most megyek, de majd még bekukucskálok!
    Jó napot minden kismamának és pocaklakónak!

    Eszti
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_679944
    Torolt_felhasznalo_679944
    2003. február 18. 09:4253.
    Sziasztok kismamák és pocaklakók!

    Az én dokim szerencsére nagyon nyugis és alapos. Mondjuk a baráti körömbôl sokan furcsán néznek rám, hogy hozzá járok, ugyanis évek óta ismerjük egymást, ráadásul valamikor az ôskorban, amikor még mindketten egyetemisták voltunk, össze akartak hozni bennünket a haverok :o) A buli végére cimborák lettünk, és maximálisan megbízom benne, mint orvosban és emberben. A Rókus kórházban dolgozik, dr. Csemniczky Gusztávnak hívják, a magánrendelôje a Régiposta utcában van az V. kerületben. Tiszta szívbôl ajánlom Ringloressnek és mindenkinek, aki még nem horgonyzott le egy dokinál.

    Honik! Nagyon aranyos a hugicád :o)

    eyni! Majd mesélj, mi volt UH-n. Persze biztosan minden rendben lesz, ne izgulj :o)

    Estyy! Naná, hogy megvan már a név! Nálatok? Na jó, mondjuk ez elég nagyképěen hangzott, és az az igazság, hogy csak a kislány névben van egyetértés. Blanka lesz a hölgyike. A párom viszont évek óta Márkot szeretne, ha fütyis lesz. Nekem kicsit keménynek těnik, de ô annyira beleélte magát, hogy valószíněleg én is beadom a derekam. Persze, ha majd kibújik, és kisfiú lesz, és a szívemhez nô a név, akkor - ahogy ismerem magam - már nem fogok arra emlékezni, hogy kicsit húzódoztam attól, hogy Márk legyen az ifiúr.

    Most megyek, de bekukkantok még ma. Addig is meséljetek, kivel mi van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_153278
    Torolt_felhasznalo_153278
    2003. február 17. 20:3952.
    Az első dokim Dr. Tóth Péter volt a SOTE I. -ből - vele, mint orvossal nagyon meg voltam elégedve, de akkor a kórház szülészete éppen felújítás előtt állt, és katasztrofális volt már a terhesgondozás is. Azóta persze változtak a viszonyok, csak jókat hallok a kórházról, de akkor jobbnak láttam új helyet keresni, persze így a dokim is új lett. Ennek ellenére azóta is nagyon hálás vagyok a Dr. Tóth Péternek, mert nem tudom, hogy ha másik kórházban kezdek, ahol nem kéri az orvos rutinszerűen a toxoplazma vizsgálatot, mi történt volna, nem is nagyon merek belegondolni. . . Mint utólag kiderült, 2 hónappal azelőtt, hogy teherbe estem, tatárbifszteket ettem, és emiatt tudták kimutatni a fertőzést. . .
    A dokim, akinél végül is szültem Dr. Tűzkő Nándor a Margit kórházból - nagyon meg voltam vele elégedve, és a kórházzal is, de mint kiderült, itt nem végezték volna el a toxoplazma vizsgálatot, csak akkor, ha valami nem stimmel. . .
    előzmény:
    Honik (51)
     

Címlap

top