Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem szerelmes már belém

Teó
Létrehozva: 2018. december 19. 11:31

Sziasztok Hölgyek!
segítséget szeretnék kérni...(25F)
Van egy több mint 7 éve tartó kapcsolatom ahol a párom már a mennyasszonyom (23L) 1.5 éve, nem sokára lenne esküvő is de nem tervetünk semmit azzal kapcsolatosan h mikor hol stb semmit.Jelenleg ott tartunk a kapcsolatunkba, hogy az utóbbi évben eléggé ellaposodott a kapcsolatunk...Keveset szexeltünk de többnyire az is közre játszott h egy fajta betegsége van és rettentően fáj neki utána, meg nem volt felhőtlen a kapcsolatunk...Elmúlt időszakban 2× is rám mozdultak, mind 2 esetben még a célozgatások elején letisztáztam a dolgot az adott nő-vel h nekem nincs szükségem másra, mint a mennyasszonyom és ezt tiszteletben is tartották. Mindennél jobban szeretem, nem szeretném elveszíteni de utóbbi időben mikor otthon voltunk nem nagyon foglalkoztunk egymással én gép előtt ültem ő tv előtt egész nap.Nem beszéltünk erről, amit nem értek hogy miért... Most az van, hogy volt év végi céges bulijuk, ahol nála 20 évvel idősebb férfi felkérte táncolni stb beszélgettek majd másnaptól folyamatosan irogatott neki és mivel kollégák és feljebb is áll a ranglétán cégen belül párom személyiségéből adódóan nem volt vele bunkó és beszélgettek, buli alatt neke rettentő rossz érzésem volt... hajnal 5kor keleltt csak érte menjek korábban sosem volt ilyen..., aztán buli után éreztem h egyre hidegebb és rákérdeztem majd azt mondta nem történt semmi új de nem érzi azt már mint régen... nem szerelmes belém hiányzik neki a tűz a kapcsolatunkból...aztán pár nappal később beléptem a fb-jába ahol pont beszélgetett ezzel a palival előzményeket nem látok mert folyamatosan törölte a eszélgetést de pont elcsíptem egy részletet ahol a pali olyat írt neki h nem bírja h nem látja meg teljesen szét van csúszva és h megpuszilgatná , amire a párom azt válaszolta neki h ne is mondja meg h de jó lenne meg egyszer mindennek eljön az ideje...Én ezeket értekezlet közben ovlastam azt hittem h ott helyben meghalok...Aznap meg volt beszélve h együtt ebédelünk , mentem érte nem támadtam le , elmondtam neki h ha bármi történt akár egy csók pl a céges bulin elmondhatja szeretem annyira h megtuduk beszélni... ekkor kibökte h vane gy fiú akivel beszélget mostanában... elmondott kb mindent de h csak néha beszéltek...(utólag mikor átbeszéltük beismerte h mindennap írt neki a pali reggel este.)aztán mondtam h tudom h mit irogattak ma mert láttam eléggé szégyelte magát de nem tagadta, és elmondta h neki nem tetszik neki csak az esett jól h mi keveset foglalkoztunk egymással és most úgy érezte h újra fontos valakinek... az este írt a palinak h maradjon köztük munkakapcsolat ami volt mert ő egy kapcsolatban van és nem akar senkit emgbántani sem őt sem engem... kommentben folytatom a történetem!

  1. 2019. március 19. 14:0136.

    Sziasztok! Nalunk ugyanez van csak forditva....egy idosebb, elvalt, sok gyerekes no irogat a ferjemmel....szinten facebookon...amikor kerdezem mit log rajta annyit es ki irt...o is azt mondja h ellenorizni akarom?? Nem, csak idegesit hogy ha velem van a no minek irogat neki....ha mellette vagyok persze nem nyitja meg az uzenetet....Odafigyeles, sok beszelgetes kell...csak ez nem igen megy minden nap...munka ( kicsit sem stresszes...) -fozes-takaritas mellett...A levelezes meg egy ideig tartani fog, mert az ujdonsag varazsa es az h titokban van mindig erdekesebb....az hogy beszel rola szerintem jo, mert akkor az meg nem jelent egyet azzal hogy meg is teszi amit irogat a pasinak...

  2. 2019. január 2. 10:4335.

    Hali,
    azóta volt egy két történés...
    voltunk pesten 2 napot karácsonyi vásárban ahol aztán este a szállodában, egy hatalmasat szeretkeztünk...
    majd két nappal később 24.-én szintén... majd 30.-án is bár úgy tünt mintha azt nem nagyon akarta volna de igazándiból miután hozzáértem rá 2mp-re már megállíthatatlan volt...
    Mit gondoltok ez azért van mert érez irántam és esetleg ő is kívánt vagy csak azért mert elmondása szerint 10/11es velem a szex meg úgy kinyalom h beleremeg a lába mindenegyes alkalommal...
    elmondása szerint nagyon szeret és nem szeretne elveszíteni, csak időre volt van szüksége...(amikor ezt mondja mindig az ugrik be h azért van időre szüksége h elfelejtse a fellángolást a másik pali iránt..., de nem biztos hogy így van...)
    Úgy érzem amúgy, hogy elhanyagoltam és ez vezetett odáig h ő meg elkezdett beszélgetni mással, korábban rendszerint elküldte az embereket...c sak most lehet h olyan mélypontjában találta meg a faszi amit kihasznált.... , hogy engedett ennek az egésznek a párom... nem tudom mi tévő legyek, szeretem nagyon, de kurvára idegesít h jelenleg is éjjel nappal fb-ozik és nem tudom h kikkel, mikor szólok neki h engem ez zavar , hogy ennyit nyomkodja, akkor kiakad h én már mindent meg akarok neki tiltani h mit csinálhat és mit nem.... holott a faszi likeolja az összes képét... sőt a párom is likeolta az ő képét amit 23-án tett ki mikor először lefeküdtünk pesten... nem értem egyszerűen...

  3. 2018. december 26. 08:3134.

    Nekem úgy tűnik, tulajdonképpen egymásra untatok,hiszen Te írtad: az utóbbi időben nemigen foglalkoztatok a másikkal.Te órákat a gép előtt,ő a tv előtt. Szex nincs,mert fáj neki - igazából hárít.  Csetel ,bepasizott ..és még a barátnőd fakad sírva. Te most 7 év után kapkodsz,hogy  lehozd a csillagokat is, de ne emiatt szeressen már beléd!! És Te eddig miért nem vetted őt észre?  


    Megszokás.  Megszoktátok egymást,s talán már jó testvérként éltek együtt. Vedd tudomásul,hogy kihűlt a dolog. Csak még sem a menyasszonyod sem te nem mertek ebből kilépni.  Ha mégis felébredt genned az iránta lobogó szerelem, ő ezt már nem "veszi", sőt gyakorlatilag ahogy írták már- lábtörlőnek néz. 

  4. 2018. december 20. 20:1033.

    Attól válik lotyóvá, hogy menyasszonyként flörtöl.


    A szerelem nem arról szól, hogy a nő állandó jelleggel a csábitó, a férfi pedig a hősszerelmest adja elő. A szerelem hétköznapi dolog, amelynek az a lényege hogy bármi is történik, szó szerint jó vagy rossz, azt a társunkkal éljük meg.


    Ez a nő ehhez még fejletlen érzelmileg.


    Ha Teo nekem panaszkodna hogy meg akarja menteni ezt a kapcsolatot a nővel, én rákérdeznék hogy milyen kapcsolatot? Mert az, hogy a másik mögött sunnyogunk, nem kapcsolat. A vonzalmon alapuló érzelmek sem az egyik pillanatról a másikra hűlnek ki.


    Az külön érdekesség, hogy Teo habár szerelmesnek vallja magát, annyira pocsékul radarozza le élete szerelmének a jelzéseit, hogy későn vette észre, baj van. Már csak a nyilvánvaló jeleket észlelte.


    Nem illenek össze, én ezt az esküvőt nem javasolnám.

    előzmény:
    etilany (31)
    2018-12-20  16:18
  5. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 20. 16:4532.

    Teó! Ez egy csiki csuki játék,Hol benn vagy,hol meg kinn vagy.


    Felmelegítve csak a káposzta jó.Ahogy a példátok bizonyítja is.

  6. 2018. december 20. 16:1831.

    Hát itt pont az van, amit levezettél. A csaj azt mondta, hogy már nem szerelmes. A pasi az, aki meg akarja menteni a kapcsolatot. Ugyanakkor lehet, hogy a csaj csak egy kis flörtre vágyott, ami felpörgeti, mert 7 év után a pasija már nem játszik hősszerelmest. Ettől még nem lesz lotyó, de paskó helyett én is körülnéznék kicsit, mert van még elég hala  tóban, és még csak 25 éves. Nem biztos, hogy meg kellene elégednie egy ilyen libával:)))

    előzmény:
    Nikita 666 (29)
    2018-12-20  12:10
  7. 2018. december 20. 16:0530.

    Hú, pont ezt akartam én is javasolni.


    Tpikindító: Távolodjatok el térben egymástól picit. Legyen ő is tisztában az érzelmeivel és te is.7 év hosszú idő és ti nagyon fiatalok is vagytok még most is. Gondolom ennek a lánynak te vagy az első szerelme és az is lehet, hogy kicsit megijedt, hogy 7 év után nem olyan intenzívek az érzései és már soha többé nem lesz szerelmes. Egy 40-es ápolt külsejű sikeres férfi pont egy huszonpár éves lánynak a szemében nagyon is vonzó lehet. Sikeres, van már élettapasztalata.... és tudja, mivel ehet hülyíteni a lányokat... A párod természetesnek veszi, hogy ott vagy...hát ne legyél ott. És kiderül majd számára is és számodra is, hogy tényleg nem akartok egymás nélkül élni, vagy nem is hiányoztok egymásnak. Nekem volt egyetemista koromban egy barátom, nem éltünk együtt, csak "jártunk", azt hittem, jól megvagyunk egymással. Aztán elmentem két hét nyári gyakorlatra, és két nap után feltűnt, hogy nem is hiányzik. Kicsit sem. És inkább idegesítő volt, hogy sms-t ír, rám csörög, stb. Úgyhogy amikor hazamentem, elmondtam neki ezeket, és szakítottunk.  Az is lehet, hogy ha kicsit eltávolodsza  párodtól, te is másként látsz majd mindent.. És hát, ha mégis egymáshoz valók vagytok, akkor kis távolság még jót is tehet annak a bizonyos szikrának, ami köztetek van...

    előzmény:
    Kercsi (16)
    2018-12-19  13:50
  8. 2018. december 20. 12:1029.

    Barátnő, menyasszony, feleség ha szereti és tiszteli a társát, figyelembe veszi hogy mi az a tett amivel a háta mögött megbánthatja, mi az a tett amivel saját magát lenézi ... nem kokettál más férfiakkal, nem csábul  el.


    Majd amikor ez a Teo felébred abból az álomból hogy neki kedves és bájos menyasszonya van (aki ezek szerint bárkivel elmenne), akkor tudni fogja hogy mit tegyen.


    Ha egy menyasszony azt mondja a vőlegényének, (akivel valószinűleg már eljegyezték egymást igy a vőlegény egy megfontolt gondolatsor eredménye), hogy nem érzi azt amit régen, nincs tűz, ellenben van unalom, azt a hölgyet szórakoztassa tovább a János meg a város. Ha most ezt műveli, mi lesz később? Ennek a nőnek a részéről szerelem soha nem volt. A szerelem nem múlik el, nem halványodik a fénye, nem lecserélhető.


    Ugyanez a tipus megtalálható férfi verzióban is, ők a véletlenül félrelépő, lotyók (???) által megtévesztett tökfilkók. Ezek az emberek mindig a külső körülmények áldozatai. (???)


     

    előzmény:
    Kercsi (19)
    2018-12-19  14:20
  9. 2018. december 19. 18:1928.

    A múltkoriban azt olvastam, hogy a legtöbb házasságtörés, vagy egyéb kapcsolatban élők "megcsalása" céges bulikon történik. Egy kis pia+tánc és bezsong az ifjúság, vagy a kevésbé ifjú.....

    idézet:
    Kövesdiági (26)
    2018-12-19 17:20:00

    En a tobb napos konferencakra voksolok.

    előzmény:
    Kövesdiági (26)
    2018-12-19  17:20
  10. 2018. december 19. 18:1827.

    "...mentem érte nem támadtam le , elmondtam neki h ha bármi történt akár egy csók pl a céges bulin elmondhatja szeretem ...."most komolyan. Te azt hiszedhogy barki elmondja / elmondana hogy elcsabult ?


    Minek ilyen kerdeseket feltenni ?

  11. 2018. december 19. 17:2026.

    A múltkoriban azt olvastam, hogy a legtöbb házasságtörés, vagy egyéb kapcsolatban élők "megcsalása" céges bulikon történik. Egy kis pia+tánc és bezsong az ifjúság, vagy a kevésbé ifjú.....

  12. 2018. december 19. 16:3425.

    Igen, en is azt hiszem, hogy ferfiaknal vonzo, mikor picit titokzatosak, nem beszelnek tul sokat. 


    Csendike szeret trollkodni, de azert jo meglatasai vannak 

    előzmény:
    antironia (24)
    2018-12-19  15:33
  13. 2018. december 19. 15:3324.

    Remek meglátás!

    előzmény:
    Csend Ike (23)
    2018-12-19  15:19
  14. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 19. 15:1923.

    Csak azért hogy nehogy azt hidd, hogy  szőrösszívű vagyok, adok egy tanácsot.Hogy ez jó e vagy sem, nem tudom hogy értékeled:


    Van olyan nő is, akit riaszt a locsifecsi pasi.Úgy vélem érdemes ezen rágódnod cseppet...


     

  15. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 19. 15:0922.

    Teó! Te vagy a FÉNY az éjszakában.Kimerülten/fáradtan érkeztem, színtiszta felüdülés a topikod.


    Kösz.

  16. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 19. 15:0721.

    Kerdezd meg mennyi idore van szuksege es mekkora tavolsagra .

    idézet:
    sabangela (13)
    2018-12-19 13:20:16

    előzmény:
    sabangela (13)
    2018-12-19  13:20
  17. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 19. 14:5220.

    Ez valami Gigi férfiverzióban?

    idézet:
    antironia (15)
    2018-12-19 13:31:31


    előzmény:
    antironia (15)
    2018-12-19  13:31
  18. 2018. december 19. 14:2019.

    Oh, en azt gondolom, hogy az ilyen gondokra pont jok az ilyen noi forumok, ki ismeri jobban a noket, mint ok maguk? nyilvan, nem vagyunk egyformak, ami az egyiknel bevalik, nem mukodik a masiknal, de ha nehanyan elmondjak a velemenyuket (nem kell egybehangzo legyen, minel valtozatosabb, annal jobb), abbol Teo le tudja szurni, hogy ebben a helyzetben mit tehet. Te azt mondod, hogy forditson meg nagyobb figyelmet a kapcsolatara, ne hanyagolja el a baratnojet, en azt mondom, ebressze ra a menyasszonyat, hogy mit is erez igazabol iranta, ezt azzal tudja, ha atmenetileg eltavolodik tole, idot, teret ad neki es onmaganak. Lehet, egyik modszer sem vezet eredmenyhez, de Teo tenni akar valamit, igy mar van egy par otlete.

    előzmény:
    Pink (17)
    2018-12-19  13:53
  19. 2018. december 19. 14:0418.

    Ne legy annyira elerheto, atlatszo, a nok is szeretik, ha van a ferfiakban egy kis titokzatossag, kiszamithatatlansag, nem sok, csak annyi, hogy ne kenyelmesedjenek el a szerelmedet illetoen, ne vegyek termeszetesnek :-) 

  20. 2018. december 19. 13:5317.

    Itt nem fogsz segítséget kapni, ezt nektek, kettőtöknek kell rendbe hozni, ha még lehet. A pszichés eredetű szexuális zavart helyre lehet hozni. Egy barátnőm ugyanezt mesélte egyszer, hogy ő mindig fájdalmat érzett szex után. A doki megvizsgálta, de szervi bajt nem talált nála. Pszichés eredetű volt nála is a gond. Aztán abba maradt nála is ez a probléma. Ha ellaposodott a dolog kettőtök között, helyre lehet hozni. Udvarolj neki, küldj neki sms-ket, ha kell, szexcseteljetek, járj a kedvébe. Ha azon fogsz sírni, hogy kivel mit csetelt, nem fogod a gondot megoldani. El kell döntened, hogy vele akarsz-e maradni és ráhajtasz újra a nődre, vagy neheztelsz rá és akkor jobb, ha szétváltok. Mindkettőtökön múlott, hogy ide jutottatok! A te hibád is! Szedd össze magad, ne itt siránkozz!

  21. 2018. december 19. 13:5016.

    Azert nem kell lemenned teljesen labtorlobe csak azert, mert o ugy erzi, hogy a szenvedelynek mar vege koztetek. Nem azzal fogod raebreszteni, hogy mennyire jo a kapcsolatotok, hogy te mindent megteszel es o elfogadja passzivan, hanem azzal, hogy kozlod vele, hogy ha mar nem biztos a szerelmetekben es abban, hogy egy eletre hozzad tudja kapcsolni az eletet, akkor te szeretnel egy meghatarozatlan ideju szunetet, hogy jol atgondold a dolgokat, mert igy nehez lesz neked hazassagra lepni vele. Aztan ne keresd semmi szin alatt, ne valaszolj az uzenetekre, hivasokra, probalj magaddal torodni, jarj szorakozni, baratok, csaladi kapcsolatok, kirandulas, stb, hogy minel boldogabb es teljesebb eletet elj nelkule is, hadd lassa, hogy a szerelmed tulajdonkeppen ajandek es nem alamizsnat ad, ha viszonozza. Idot adsz neki, hogy tisztazza magaban, hogy igazabol mit erez irantad es onmagadnak is, nem art neha egy kis tavolsag, jobban osszeall az osszkep. Lehet, hogy a kezdeti par het utan nem fog hianyzani, mas lanyt ismersz meg, akivel boldogabb leszel. 

  22. 2018. december 19. 13:3115.

    Ez valami Gigi férfiverzióban?

    előzmény:
    Csend Ike (4)
    2018-12-19  12:30
  23. 2018. december 19. 13:2314.

    nem is képzeltem azt h míg meg nem halok addig szerelmes lesz mint egy kis tini lány...

    de mit tegyek h úgy érezze h nem akar nélkülem élni, és mindent meg tudunk oldani...

    lehet h ez az új pali irogatása váltotta ezt kibelőle, vagy izgalmas volt egy új dolog az életében...


    rendkivül hűséges típus és nem hiszem h megcsalt volna vagy megcsalna, így is baromira szégyellte amgát és sírt és mondta h sajnálja h ez volt nem is érti magát h minek emnt ebbe bele, meg h nem fontos neki az az emer és nem is érez iránta semmit..


    de kérdem én akkor miért írta válaszul azt h jólenne az is már ha csak láthatná a palit meg dejó lenne ha megpuszilgatná és egyszer mindennek eljön az ideje???
    valójában tényleg erre vágyik és azért modnta h eljön az ideje mert itt vagyok én akihez kötődik mert 7 éve együtt vagyunk és azért szeretjük egymást eléggé de velem be akarja fejezni csak időre van szüksége h meglépje ezt???
    voltunk több orvosnál is pszichés erdete van azt mondták...

    előzmény:
    sabangela (12)
    2018-12-19  13:18
  24. 2018. december 19. 13:2013.

    Kerdezd meg mennyi idore van szuksege es mekkora tavolsagra .

    előzmény:
    Teó (11)
    2018-12-19  13:15

Címlap

top