Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szerkesztők!!!! Blog!

moncsika100
Létrehozva: 2010. október 26. 07:40

Kedves Szerkesztők! Fejlesztők! Admin! és akit még érint!

 

Ismét, immáron századszorra, nem tudok belépni a saját blogomba! Sőt, most már rákeresni sem tudok!

 

Amikor segítséget kérek a helpdesktől, sorra azt a választ kapom, hogy egyedi probléma.... A múlt héten az egyik blogon a szerkesztővel volt egy kis vita, ott mások is jelentkeztek, akiknek elveszett a blogjuk, volt olyan is, aki a jelszóval belépve egy totál más blogban találta magát.... ami valljuk be egy anonim felületen elég veszélyes!

 

Kérem jelentkezzenek azok, akiknek hasonló gondjaik vannak, talán, ha többen vagyunk, meghallgatnak bennünket. 

 

Csináljanak már valamit!

 

 

  1. 2010. november 2. 15:0912.

    Helyzet változatlan...

    A Legfrissebbek között meg nincsennek a kedvenceim. :-((((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_908581
    Torolt_felhasznalo_908581
    2010. október 29. 07:3011.
    még mindig nincs változás a blogkeresőben, ciki...
    előzmény:
    adrijan (10)
    2010-10-27  14:46
  3. 2010. október 27. 14:4610.

    Sziasztok!

     

    köszi a jelzést, szóltam a fejlesztőknek, hogy nézzenek utána, mi lehet a blogkereséssel a baj.

     

    Egyébként az ugyfelkapu;@nlcafe.hu címen minden technikai hibajelentést szívesen fogadunk!

     

    Üdv:
    Adrián 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  4. 2010. október 26. 12:529.

    Kedves Modik!

     

    Olyan jó lenne, ha az indított fórumra, ami nem éppen arról szól, hogy Pistike kakikált-e, vagy hogy Rubint Réka hány kilót hízott a terhessége alatt,  hanem valós problémára mutat rá, nem csak egyszer, az indításakor néznétek rá...

     

    Elvégre itt mi vagyunk azok a nagyrabecsült fogyasztók, akik miatt a különböző hirdetéseket, bannereket, nyereményjátékokat és egyebeket busás összegekért lehet eladni a hirdetőknek.

    Ha mi nem leszünk itt, akkor már nem is lehet majd annyit leakasztani a hirdetésekért....

     

     

    előzmény:
    moderator_BB (2)
    2010-10-26  09:16
  5. 2010. október 26. 12:478.

    "Örülök", hogy kiderül, a problémám nem egyedi. 

     

    Amúgy nyilván nem örülök annak, hogy másnak sem jobb! 

    előzmény:
    Mimas (6)
    2010-10-26  12:45
  6. 2010. október 26. 12:457.

    Mint a bevezetőben is szerepel, már írtam nekik, a válasz midig ugyanaz: egyedi probléma. 

     

    Azt hiszem, hogy az enyém lehet, hogy egyedi probléma, de az, hogy rendszeresen hibák vannak, tény.... és nem egyedi.

     

    Nem ártana már tenni is valamit, nem csak lepattintani, mert előbb-utóbb a blogolók fognak lepattanni innen és maradnak csak az ajnározott kiemeltek... 

    előzmény:
    moderator_BB (2)
    2010-10-26  09:16
  7. 2010. október 26. 12:456.

    Most épp "Nincs a szűrés feltételeinek megfelelő blog."

    Pár órája megrekedtem az 1. oldalon... ("A" betűsök)

    De szerencsére írt az egyik gyakorta látogatott blogoló, így Legfrissebbekről levadászhattam.

     

    Én tényleg csak tegnap vettem észre. Nekem mondjuk egy kis bosszúság, de mi van azokkal, akik a saját blogjuk helyett máséba lépnek, nem biztos, hogy az már kisebb bosszúság. Pláne a személyes beállításokat nézve, stb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  8. 2010. október 26. 09:485.

    Kedves BB modi!

     

    Tegnap az ügyfélkapu sem működött!

    Ugyanis pontosan ezzel kapcsolatban szerettem volna reklamálni, mert kicsit uncsi, hogy keresnék kategória szerint és vagy azt írja, hogy a keresett témában nincs megjeleníthető eredmény (vagy valami hasonló), vagy átdob a betűrend szerinti keresőre, ott viszont nem hajlandó sem lapozni, sem másik betűre váltani.

     

    Esetleg erre is van valami szuper ötleted?

     

    Mondjuk én már azt sem értem, hogy lassan egy hete ez van, és nálatok még nem tűnt fel senkinek.

    előzmény:
    moderator_BB (2)
    2010-10-26  09:16
  9. Torolt_felhasznalo_908581
    Torolt_felhasznalo_908581
    2010. október 26. 09:404.
    Nekem már 3 napja nem megy a blogkeresés...
    előzmény:
    Mimas (3)
    2010-10-26  09:34
  10. 2010. október 26. 09:343.

    Helló!

    Tegnap "Maple" c. blog, és a "baba" szóval kezdődőek, most az előbb az "r" betűsek jönnek fel... bármilyen kategóriára, szóra, akármi keresek. Csak azt remélem, hogy a "kedvenceim" írnak, és így bekerülnek a Legfrissebb oszlopba, onnan meg tudom nyitni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  11. 2010. október 26. 09:162.

    Szia,

     

    Kérlek, hogy az Ügyfélkapunak írj, akkor minden címzetthez eljut a panaszod.

     

    http://ugyfelkapu.nlcafe.hu/
    előzmény:
    moncsika100 (1)
    2010-10-26  07:40

Címlap

top