Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Átlagbér helyett medián?

zongora
Létrehozva: 2017. december 11. 14:53
Miért haragudtak meg állásinterjún mert rákérdeztem mennyi a medián a bérek terén-átlag helyett?

Állásinterjúkon voltam, és az egyiken a HR-es díszliba meg a dicső főnöke arról magyarázott milyen jó cég ez mert itt náluk 250.00 az átlagbér.
És én visszakérdeztem: az átlag lehet hogy ennyi na és mennyi a medián? Azt mondják meg, ne az átlagot.
Volt nagy hümmöggés meg öööözés, aztán hamarosan némileg „fagyosabb“ légkörben vége lett az interjúnak azzal hogy „majd értesítjük“.

Miért haragudtak meg rám azért mert a mediánbért kérdeztem és nem a semmitmondó átlagbért?
A mediánbér az már valami. Az el is árul valamit a cégről.
De az átlag amiben benne van a főnökség meg a vezetés horror bére is miközben átlagjulika meg kapja a nettó 100-at. Hagyjuk már!

  1. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. december 11. 20:5510.

    Sci-fi kategória.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (9)
    2017-12-11  19:57
  2. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 11. 19:579.

    - Mennyi itt az átlagkereset?


    - 120 ezer forint.


    - Na és a medián?


    - Az 90 ezer forint.


    - Viszontlátásra, én ilyen helyen nem is akarok dolgozni!


    - Kár, mert önnek 200-at akartunk felajánlani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (8)
    2017-12-11  19:42
  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. december 11. 19:428.

    Talán elmondja....


     


    Mintha nem lenne mindegy, hogyha valahová nem vesznek fel, ott haragszanak e ráva gy sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (7)
    2017-12-11  19:39
  4. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 11. 19:397.

    Én csak azt nem értem, hogy a topikindító mit akart kezdeni vele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (6)
    2017-12-11  19:35
  5. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. december 11. 19:356.

    Kedves, hogy hoztad a példákat,köszönöm. :)


    Nem  csak tanultam statisztikát, de  magam is készítek jelentéseket a KSH felé termelésről, bérekről, fluktuációról...


    És másfelé is, azaz mindenfelé mindent...


    Ezért  mondom azt, hogy ha bármilyen munkáról van szó, az a legjobb hogyha a munkakereső észnél van, és nem engedi magát megtéveszteni a csűrés csavarással.....Kérdezzen bátran mindent, ami érdekli.Figyelmesen hallgassa meg amit mondanak őrá vonatkozóan, mert az az ami számít.


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (5)
    2017-12-11  19:04
  6. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 11. 19:045.

    Elvileg kiszűri a szélsőértékeket, amik félrevihetik az eredményt. Pl. Ha van egy város, ahol X munkakörben 100 ember dolgozik, ebből 99 kivétel nélkül havi 60 ezret kap, 1 pedig  900 ezret (mert ő a polgármester unokahúga), akkor ennek az átlaga kb. 68 ezer Ft, miközben tudjuk, hogy 60 ezret fog kapni egy új munkatárs, egy fillérrel sem többet. A medián pedig 60 ezer lesz. De egyrészt ez nem mindig ilyen egyértelmű, másrészt meg nézzünk egy életszerűbb példát: van 3 fizikai dolgozó 70 ezres bérrel, egy könyvelő 120 ezres bérrel és a főnök 500 ezres bérrel. Ennek az átlaga 166 ezer forint, míg a mediánja 70 ezer forint - itt valóban félrevisz az átlag. Ugyanakkor ha a cég egyetlen pozíciót hirdetett meg, a 120 ezres könyvelői állást, és pontosan ennyit fog adni, akkor tulajdonképpen fölösleges a többi adat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (3)
    2017-12-11  15:47
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. december 11. 17:074.

    látták, hogy bajkeverő vagy


     

  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. december 11. 15:473.

    Kit érdekel az átlagbér és a "medián".


    Arra keretem mindig választ:


    hogy, konkrétan abban az adott munkakörben és beosztásban mi az ábra.A lényeg a lényeg.


    Sok beszédnek sok az alja.

  9. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 11. 15:342.

    Szerintem az a legfontosabb, hogy te mennyit kapnál, ha felvennének, és az a fizetés megfelel-e neked.

Címlap

top