Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szakállmérgezés, segítség!

Georgina01
Létrehozva: 2018. szeptember 24. 10:14

Sziasztok!


Sajnos nem találok semmi használhatót a szakállmérgezést illetően. A sztori a következő: a párommal már egy hónapja küzdünk, hogy rendbe jöjjön az arcbőre. Voltunk több bőrgyógyásznál, a sebészeten, legutóbb pedig a kórházban. Úgy néz ki, hogy egy apró sérülés miatt bejutott egy baktérium az arcbőrébe, ami aztán egy fertőzés tetőzéseként szakállmérgezést is okozott. A baktérium-tenyészet eredménye szerdán lesz meg, de azt mondták, valószínűleg már szakállmérgezése is van. Kaptunk többféle krémet, antibiotikumot, de semmi nem hat, csak rosszabb lesz. Az orvosok kísérletezgetnek. Egyre nagyobb és keményebb piros duzzanatai, valamint feltöltődött hólyagjai vannak. Volt esetleg köztetek olyan, aki így járt vagy a párja? Mivel kezeltétek? Mi hozott megoldást? Valami házipraktika is létezik az antibiotikumos kezelés mellé?

  1. 2018. szeptember 26. 06:223.

    Herpesviíus fertőzés is szóba jön. Érdemes újból megnézetni, ha a hólyagok megjelentek.

  2. 2018. szeptember 25. 20:272.

    Szia


     


    Itt sajnos nem fogsz segítséget kapni,évek óta döglődik az NLC,amióta átalakították.Használhatatlan!!!


    De holnap sok minden kifog derülni,koncentrálj arra!


     

Címlap

top