Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Orrcsepp-függőség leszokás

dottyca25
Létrehozva: 2017. december 13. 21:00

Az a helyzet, hogy valószínűleg orrcsepp-függő vagyok. Mármint az orvos nem mondta ki, mert nem voltam nála, de valószínűsíthető abból kiindulva, hogy mindig van egy orrcseppem/sprém itthonra, meg egy a munkahelyemre, ha kéne. És napi 3-4x használom mindkét oldalon. Főleg lefekvés előtt, mert nem tudok bedugult orral aludni, meg felkelés után, mert sokszor elalvás után nyitott szájjal kezdek aludni és reggelre bedugul az orrom. Na most a nagy büdös helyzet az, hogy a hétvégén megfáztam a céges karácsonyi buli után. Tudni illik Angliában élek, és most itt elég latyak az idő, szombat este volt kiöltözős party, amikor ugye nem túl vastag ruhája van az embernek meg egy kabátja jó esetben, de ez semmit sem ért, mikor hajnalban esőben vártam a taxira. Vasárnap másnaposan már éreztem hogy baj lesz, mert fájt a torkom, de még nem jutottam el a "megfáztam" megállapításig (gondoltam talán csak a hideg italok sora az oka, és másnapra teljesen elmúlik a torokfájás, mert ilyen is volt már). Na hétfőn kezdődött a munka, reggel már nem fájt annyira a torkom, viszont folyton folyvást tüsszögtem és folyt az orrom, míg annyit mondtak, hogy lehet jobb ha hazamegyek és maradok is pár napot pihenni, mert nem kéne megfertőznöm másokat (fogorvosi rendelőben dolgozom). Úgyhogy akkor haza is jöttem.


Akkor még nem volt komolyabb bajom, bespréztem az orrom és tudtam lélegezni, de azt hiszem akkor észre is vettem, hogy bal oldalt csípő/égő érzést kelt az orrspré, plusz mintha nem is 100%osan dugította volna ki az orrom. Na itt voltam úgy, hogy irány akkor haza, pihenek egy kicsit és lassan csak jobban leszek. Ittam dézsaszám a citromos-gyömbéres teát (szegfűszeggel fűszerezve), napi 3x a náthára való italport, szedtem C-vitamint, multivitamint, könnyű ételeket ettem és próbáltam minél inkább ágyban fekve létezni. Ami amúgy nem olyan egyszerű nekem, mert nem igazán vagyok az a nyugton elfekvő típus. Szóval akkor estefele kezdtem észrevenni, hogy ha csöppentek magamnak mindkét oldalt, akkor jobb oldalon tudok normálisan lélegezni (ott még ma is), de a bal oldal egyre rosszabb. Értem ezalatt, hogyha nem csöppentek akkor 0% levegő jön ki-be, fújhatom az orrom mint az őrült, nem jön semmi, vagy ha várok pár órát és úgy fújom, akkor jön némi váladék, de utána akkor is be van dugulva az orrom. Ha belecsöppentek, akkor javul az arány olyan 40-45%-ra, mármint akkor jobb oldalt jön rendesen a levegő, bal oldalt szó-szó, de ez úgyahogy elég nekem ahhoz, hogy orron át lélegezve ellegyek. Nos így a betegség kezdetén még úgy voltam vele, hogy hát igaz, mikor náthás vagyok, akkor dugul az orrom, mint állat és úgy érzem egy üveg orrspré kéne ahhoz, hogy helyreálljon a rend (nem NEM öntöttem egy üveg orrcseppett 1x sem az orromba, csak a szokásos mennyiséget, ha szükségét éreztem, úgyhogy nyugi). Úgyhogy nem aggódtam, gondoltam 1-2 nap pihenés, sok folyadék blabla és majd normalizálódik itt a helyzet.


Ez az, ami nem történt meg (ma amúgy szerda van, szóval 2 és egy fél nap telt el). Fizikálisan jobban érzem magam, nem fáj a torkom, nincs lázam, nem fáj a tüdőm, nincs örökös köhögési meg tüsszögési ingerem. Mondhatni, ha kapnék rendesen levegőt, akkor tök jól érezném magam. Csakhogy nem kapok. Próbáltam a kamilla teás gőzölést, próbáltam tengeri vizes orrsprét, próbáltam azt, hogy odakint sétálgatok (idebent száraz a levegő, úgyh szárítja az orrom is). Semmi. Csak akkor érzek némi javulást, hogy ha csöppentek rendes orrcseppet (vicks sinex - vagy bármi, aminek oxymetazoline hatóanyaga van). Ilyenkor kicsit tisztul a légút, érzem a levegőáramlást, tudok szagolni, szóval ha felteszek a mellkasomra, meg az orrom alá kevés Vicks VapoRubot, ami ilyen eukaliptuszos, kámforos stb illatú inhalálós kenőcs, akkor könnyebb a légzés. De félek, hogy a bal oldali luk azért nem javul, mert begyulladt a nyálkahártya. Ami ugye azt jelenti, hogy megoldás a leszokás az orrcseppről (amiről persze korábban is gondolkodtam már, csak mindig halasztgattam...). Tudom, hogy a problémát okozhatja valami megbetegedés is, pl. orrpolip, orrsövényferdülés, de ezeket nem tartom valószínűnek, hiszen a megfázásomig minden rendben volt. Mármint használnom "kellett" az orrsprét, főleg estefele 1x-2x, de ha használtam, akkor jött is gyorsan a megkönnyebbülés, 100%osan tudtam levegőt venni, és ez így is maradt legalább fél napig. És ilyen orrpolip dolgok csak nem alakulnak ki fél nap alatt, pont mikor meg vagyok fázva, úgyhogy az öndiagnózisom azt állapította meg, hogy meg kéne próbálni leszokni. Tudom, akkor lehetnék biztos a problémában, ha elmegyek orvoshoz, de két napra írtam ki magam munkából, most már szeretnék visszamenni (nincs fizetett betegszabi...), és ha esetleg csak várok hétvégig míg elvileg a náthám teljesen elmúlik, akkor hátha ez is jobb lesz. Csak azon morfondírozom, hogy most kezdjem-e el letenni az orrcseppet, vagy várjak jövőhétig. Mármint tudom, hogy bal oldalon eleve nem nagyon használ semmi, de cseppentés után kicsit mégis jobb, úgyhogy vaccilálok, hogy ott már most abbahagyjam a használatot, vagy még használjam a betegség végéig. Jobb oldalon egyelőre nem akarom letenni, mert ott működik rendesen, plusz jobban érzem magam, ha legalább az egyik oldali luk normálisan működik, mert akkor legalább tudok enni, inni (ez ugye problémásabb, ha csak szájon át való lélegzés van a repertoárban). Ha a hétvégéig nem leszek jobban, akkor persze szándékomban áll elmenni dokihoz, de most még inkább kivárnék, minthogy megint szabit vegyek ki arra is. Itt Angliában úgyis kicsit problémásabb a helyzet, háziorvoshoz kell aznap mikor menni akarsz reggel telefonon időpontot kérni, aztán ha jó esetben kaptál időpontot és a doki megvizsgált, továbbá úgy gondolja komolyabb bajom van, akkor ő küldhet tovább külön orvoshoz (értem ezalatt, hogy nem mehetek egyenest egy fül-orr-gégészhez, mert csak beutalóval lehet eljutni egyhez). Őszintén szólva nátha téren már jobban érzem magam a hétfőhöz képest, ezért bizakodom, hogy ezt a két nap munkát túlélem és a dugulás is megoldódik. Ma utoljára du. 2-kor használtam a sprét bal oldalt, azóta nem, így most nem is kapok semmi levegőt ott, a fülem is mintha bedugult volna azon az oldalon, és ez így kissé ijesztő, nem emlékszem, hogy valaha lettem volna úgy beteg, hogy ennyire ne tudjak levegőt venni. Gondolkodom azon, hogy tényleg ne cseppentsek-e oda mostantól fogva és várjak türelmesen a csodára, vagy inkább cseppentsek mégis, mert akkor jobban tudnék aludni, meg eleve létezni, ha legalább kicsi légmozgás lenne arrafele. Elég ijesztő így, mikor sehogyse műkszik a fél orrom. 


Tudom hosszú szöveget írtam, meg lehet nem is érdekel másokat annyira, de én jobban érzem magam tőle, hogy összeszedtem a gondolataim és leírtam ide. Úgyhogy ha valakinek van véleménye, jó meglátása, javaslata, akkor nyugodtan írjon. Olyan választ nem várok, hogy "rohanj az orvoshoz", megvan az oka annak, hogy most a hétvégéig ki akarom bírni, mégiscsak náthám van, amiből eddig még én is mindig, meg gondolom más is mindig kigyógyult. Ha ez az állapot fennáll a hétvége elteltével is, akkor mindenki biztos lehet benne, hogy kérek időpontot a dokihoz, hogy nézzen meg. De mint fentebb írtam, orrpolipok és egyebek csak nem alakulnak ki fél nap leforgása alatt a semmiből, úgy hogy előtte még jól volt az ember, úgyhogy a voksom most még az orrban lévő nyálkahártya gyulladásra teszem. Köszi a végig olvasást! 

  1. 2018. január 19. 12:209.

    Sziasztok!


     


    Én is beadtam a derekam, hogy felhagyok az orrcseppezéssel. Kb 15 eve kezdtem el, mikor meg egy szobaban laktam a tesommal, es o nem volt tul jo alvo, ezert egy natha utan, tobbet nem tudtam elhagyni ejszakankent. Utana mar ebredes utan is kellett. Mara nagyjabol 3x hasznaltam naponta, neha tobbszor. Szeretnem megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, a rhinospray plusz sokkal nagyobb fuggoseget okoz. Amikor azt hasznaltam hetente kellett uj, es naponta legalabb 15x fujtam be, mert baromi gyorsan bedugult. Visszavaltottam a nasivinre es ismet eleg volt napi 3. Mindenkit probalok lebeszelni a rhinosprayrol. Nasivinbol is a cseppet ajanlom, mert nagyon sokat fuj a spray, nem lehet kontrolalni, a cseppbol meg nagyon keves is eleg. Egyelore megprobalok minden segitseg nelkul, az egyszerre csak egy orrlyukas modszerrel.


    Nos az elso este eleg rossz volt. A "kisebb" orrlyukam maradt cseppes, ezert igy sem igazan kaptam csak orron levegőt. Többszor felébredtem. De most mikor felkeltem csodak csodaja teljesen kidugult a masik, pedig nem is csepegtettem egyikbe sem. Remelem ez ilyen konnyu menet lesz a vegen. Most eleg pozitiv vagyok. Par nap mulva irok a tovabbi tapasztalataimrol is. Tervezem, hogy veszek valami regeneralo dolgot, de ez majd attol fugg, hogy sikerul a leszokas. 

  2. 2017. december 21. 16:338.

    Lehet függő valaki!  Én is voltam  - fiatal pedagógusként....Náthás lettem, bedugult az orrom - orrcseppeztem...gyakran, mert beszélni -énekelni nem tudtam bedugult orral....éjjel nem kaptam levegőt....orrcsepp....szoszo -élni nem tudtam nélküle....állandóan a kezemben volt.....Aztán egy doktornő ajánlotta a tengersósvizes vattát +más orrcseppet -tudatosan visszafogva....aztán elmúlt...lassan 50 éve....de emlékszem rá....

    előzmény:
    rockcica (7)
    2017-12-18  11:30
  3. 2017. december 18. 11:307.

    Hogy lehet egy orrcsepptől függeni.... Nyilván addig használod csak amíg be van dugulva az orrod, és igen ha kell napi ötször is..Én is nyomom ezerrel ha beteg vagyok, de alaphelyzetben nem, minek? Nem módosít tudatot, nem lesz tőle jó hangulatod.Ha kapsz levegőt, ne csöpizz, ennyi..

  4. 2017. december 17. 10:416.

    Nem olvastam végig, mert....Rajtam, ha kitör a nátha szódabikarbónával erősítem az imm. rendszerem /első nap 6x egy kkanál szb vízben feloldva...2.nap 3x,  3.nap 2x....-és sok-sok tea.  Nekem is volt ilyen függőségem..... tengeri-sós vizes vattát dugtam az orrlyukamba....azzal regeneráltam a nyálkahártyámat.....egyszer csak elmúlt...

    előzmény:
    huncut (5)
    2017-12-14  16:03
  5. 2017. december 14. 16:035.

    Egy gégész se fog mást mondani mint én, sajnos a lányom is függő volt, a leszokás csak így mehet, így megy.

    előzmény:
    cabron (4)
    2017-12-14  08:49
  6. 2017. december 14. 08:494.

    Nem olvastam végig ezt a "szösszenetet", mert képtelenség ilyen szintű tagolatlan szófosással mit kezdeni.


    Ezt két mondatban le lehetett volna írni.


    Menj el fül-orr-gégészhez, és beszélj vele erről! Valószínű már tönkretetted magad a sok orrcseppezéssel, itt mi ezt nem fogjuk tudni megoldani. 

  7. 2017. december 14. 07:283.

    Baromira elnyújtottad, nem olvastam végig. Ha hozzászoktál az gáz, leszokni úgy lehet, hogy először gyerekorrcseppet vegyél, pár nap után pedig....jön a 2 hét szenvedés. Ha nem dobod el sose fogsz róla lejönni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (2)
    2017-12-13  21:12
  8. 2017. december 13. 21:122.

    Súlyos honvágyitiszed van, az tuti, mert ekkora szófosást még mi sem láttunk talán...


    Na mindegy.


    Szerintem hagyd a francba az orrcseppezést, helyette inkább inhalálj, és aludj az oldaladon!


    A megfázás elmúltával én azért megnézetném magam a helyedben, hogy anatómiailag  mi van az orrommal, mert mért kell neked nyitott szájjal aludnod? Illetve nem túl száraz a levegő a szobádban? Mert esetleg attól is lehet fokozott a nyálkatermelődés.

Címlap

top