Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lézeres visszérműtét 2014

Anide75
Létrehozva: 2014. Április 2. 23:03

Sziasztok,

Érdeklődnék, kinek volt mostanában lézeres visszér műtétje? Esetleg egyszerre a 2 láb?

 

38 éves kétgyerekes anyuka vagyok, több érsebésznél jártam már, évek óta fontolgatom a műtétet. Sajnos ujjnyi vastag, kidudorodó ereim vannak mindkét lábamon, alsó lábszáron és a combomon is, amik mostanában elkezdtek fájni is. (Korábban csak esztétikai problémát jelentettek) Ez brutál drága dolog sajnos, de egészségpénztárral is 360e Ft. Volt már valakinek egyszerre műtve mindkét lába?

Félek azért, h közvetlenül a műtét után hogy lehet ezt kibírni, h mindkét láb érzékeny, netán fáj. De lézerrel relatíve olcsóbb lenne, és nem kellene 2x elviselni az altatást (bódítást), egyszeri macerával (szabi, stb) letudható mindkét láb.

Nagyon örülék, ha megírnátok a tapasztalaitokat. Köszi előre is!

 

 

  1. siz
    siz
    2021. augusztus 12. 14:0810.

    Üdvözlöm!


    Én is lézeres viszérműtét előtt állok. Az öné már akkor jó pár éve volt. Segített? Még mindig jó vagy kiújult?


    Nagyon köszönöm az infot!


     

  2. 2018. december 29. 10:149.

    Üdvözlöm


    Megkérdezném, hogy hol és ki műtötte a viszerét?

    előzmény:
    Pumapapa (3)
    2014-04-03  10:21
  3. 2018. február 4. 20:018.

    Sziasztok!


    Visszér műtét előtt állok. Szeretnék véleményeket tapasztalatokat hallani a lézeres műtét után, hogy éltétek meg és a kiújulással mi a helyzet? 

  4. 2014. Április 3. 21:377.

    Én dr. Bihari Péterhez jelentkeztem be lézeres visszérműtétre 04.18-ára. Ő már 7 éve csak lézeresen mű, mindenféle visszeret, fekélyes lábat is. Van egy honlapja, ha a nevére rákerestek google-ön, bejön. Remélem, ez nem minősül reklámnak. Szerintem neki van Mao-on a legprofibb honlapja, ezerféle infóval és videókkal. Innen lehet szerezni egy benyomást a stílusáról, személyiségéről. A másik doki, akinek nagyon profi honlapja van még dr. Szabó Attila. Voltam még dr. Berek Péternél is, aki szintén egy nagyon kedves orvos, de ő az ujjnyi vastag visszereimet csak a hagyományos módszerrel javasolta műteni, ami több kisebb szúrás, ami picit hosszabb lábadozással, talán picit nagyobb fájdalommal és a fáslis időszakkal jár.

    Dr. Bihari egyetlen combközépi szúrásból lézerrel mindenhová odafér, az én esetemben, ő meg azt mondta. De egyébként is max. 2 pici seb, egyik az alsó lábszáron, egy a comb belső oldalán, középtájon, nem a lágyéknál. A hagyományos műtéteknél mindenképp van lágyéki bemetszés, ez a lézeresnél elkerülhető. Nekem szimpatikus orvos volt, ott helyben megvizsgálta a lábam UH-gal is. A háziorvosom is csak jókat hallott róla. Hozzá a beutalók miatt kellett elmennem, mert műtét előtt kell ide is tüdőröntgen, vér+vizelet vizsg. és EKG. Megírom majd a tapasztalatokat a műtét után.

    Annyi még, h dr. Laczkó Ágnesnál is jártam, aki elküldött UH-ra és az alapján ő még az injekciózást (szkleroterápia) is járható útnak tartotta, de ezt Bihari és Berek doktor urak is csak ideiglenes megoldásnak tartották az esetemben, ilyen ronda, kitágult visszereknél. Én meg nem 1-2 évre szeretném ezt megoldani, hanem legalább 10-re. Sajnos az egész családom visszeres, szval elég nagy a kiújulás esélye, de ezért reménykedem, h most jó ideig nem lesz majd gondom rá.

    Végül úgy döntöttem, csak az egyik lábamat műttetem meg, mégha az ára így külön-külön drágább is, de azért elég rossz ez a 2 fájós láb, 2 láb fásliban dolog, szóval inkább a másikat majd ősszel/télen.

  5. 2014. Április 3. 16:525.

    Szia Edina! De jó h rátaláltam erre a topikra. Pont ilyen műtét előtt állok.

    Amennyiben priviben leírnád az érsebészed nevét, nagyon megköszönném.

    Ugyanezek a problémák érdekelnének:

    - ár?

    - a műtétet végző orvos?, úgy tudom, hogy ezt a lézeres eljárást még csak

      2014- től végzik Mo-n...

    - tapasztalatok, ha vannak, esetleg ha megkérdezted az orvosodat, hogy akiknél már elvégezte, nekik milyenek a tapasztalataik.

    - egy napos műtét volt a két láb, altatással, - ha jól értem?

     

    Szóval minden érdekelne, ígérem én is válaszolok priviben. Már többektől érdeklődtem, de azt mondják 2-3 orvos van Magyarországon akik ezt az új eljárást alkalmazzák.

    Nem is tudom miért nem engedik, hogy ezt itt nyilvánosan megbeszéljük...

     

    Köszi ha válaszoltok... 

    előzmény:
    Anide75 (1)
    2014-04-02  23:03
  6. 2014. Április 3. 13:414.
    Sziasztok!  Én 65éves vagyok, eddig csak "fájdogált néha" az alsó lábam szárán a visszerem  - mostanában viszont begyulladt piszokul és 2 hét gyógyszerezés után még kitüremkedett a gyull. közepén az ér... a lassan múló gyull. helyén aztán kialakult egy fekély. Most már az is gyógyulóban van!!!    Mindezt csak azért írtam le, hogy ezek után feltegyem a kérdésemet   - ilyen előzménnyel kb. lehet e vagy mikor érdemes lézeres műtétre bejelentkezni?  Erre ugye olyan sorstársam tud majd válaszolni ,aki  megélte már ezt a helyzetet......vagy egy doki....Hol van az az orvos, aki spéci az ilyenekben....eltűnt a hozzászólások közül????  Írja már meg valaki priviben  -ha nem lehet reklámozni....Az anyagiakra is kíváncsi vagyok...
    előzmény:
    Pumapapa (3)
    2014-04-03  10:21
  7. 2014. Április 3. 10:213.

    Szia!

     

    Novemberben műtettem meg az egyik lábam, lábfejtől ágyékig. Hála Istennek, semmi bajom sincs. Jobb, mint új korában :-)  Szerintem az egyik legjobb dokit fogtam ki, és az általad említett összegbe vígan belefér akár két láb komplett rendbetétele.

     

    előzmény:
    Anide75 (1)
    2014-04-02  23:03
  8. 2014. Április 3. 08:112.

    Köszi a hozzászólást. Abszolút nem reklámnak szántam, a dokinak rengeteg paciense van, biztos nem szorul ilyesmire. Én tényleg a tapasztalatokat várom, ha volt már valakinek lézeres visszérműtéte, milyen volt, hogy viselte, visszajött-e a visszér később netán, ilyesmi.

    A beírt weboldalt (ami miatt esetleg reklámnak nézheti valaki) lehet valahogy törölni? Amúgy más topicokban is látok konkrét orvos ill. magánrendelők neveit, ezek megnevezésével szokták leírni a tapasztalatokat. De én nem ragaszkodom hozzá, maga a lézeres visszérműtét tapasztalatai érdekelnek, de nem azok, amik le vannak írva az egyes klinikák és orvosok oldalain, hanem a személyes tapasztalat.

    előzmény:
    ÁgicaT (2)
    2014-04-03  06:07

Címlap

top