Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sperma mennyiség növelése

katinka72
Létrehozva: 2013. november 20. 05:57

Sziasztok,

tanácsot szeretnék kérni tőletek!

Van egy 4 éves kislányunk, és a férjemmel második babát szeretnénk. Közel 2 év próbálkozás után  a férjem felkersett egy andrológust. A második spermiogramm után  kiderült hogy kevés a spermaszáma, és nnak is csak 65% élő! Az andrológus a Kaáliba küldött, ahol tudtunkra adták, hogy az oligozoospermia van és csak! a lombik lehetséges. Tegnap egy ismerős tanácsára csk felkerestünk egy másik andrológust is, Dr Erdei Editet, aki spermamennyiség és a motilitás növelésére elsőkörben egy 3 hónapos vitamin kúrát javasolt egy osztrák gyógytápszerrel a Profertillel. Úgy érzem, a végletek közt táncolunk…

Valóban nőhet az életképes spermaszám vitaminoktól?  Akinek van tapasztalata segítsen! Köszönöm

  1. 2017. július 12. 21:0328.

    Sziasztok! Egy kis biztatás azoknak, akiknek rossz lett az eredményük: a fél év próbálkozás után tartott spermavizsgálat eredménye katasztrofális lett (3 millió/ml, kevés jól mozgóval), a dokik szerint csak a lombik jöhetett szóba.


    Reméltük, hogy van más megoldás, ezért több frontos "kiképzésbe" kezdtünk: FER14 vitamin + MacaVibe + napi 1 fürjtojás + tökmagolaj + méhpempő és kiegészítésként Kriston férfi torna.


    Egy hónappal az első vizsgálat után a kontroll eredménye: 12 millió/ml, jelentősen javuló mozgékonyság, és ami a legjobb hír, hogy ezzel egy időben meg is fogant a mostmár 11 hete pocakban lévő kis csöppség. Azt sajnos nem tudjuk melyik segített leginkább, de hasonló helyzetben érdemes kipróbálni belőle párat. 

  2. 2017. június 17. 17:5227.
  3. 2017. június 17. 17:5026.

    Sperma növelo tabletta Maxatin http://maxatin.hu

  4. 2016. március 22. 16:4925.

    A férjemnek egy hormon-kúra segített, jelentősen javultak az eredményei, és a három hónap leteltével (annyi idő kell az új sperma ciklushoz) azonnal sikerült teherbe esnem.

  5. 2014. Április 8. 18:0924.
    A nem szervi eredetű meddőségi problémáknál segíthet a PROFERTIL, bár nekem erről nincs tapasztalatom. Viszont most várjuk a harmadik unokát, aki nagyon nehezen jött össze a lányoméknak hasonló okokból, illetve kicsit idősek is már, a vejem 40 felett van. A vejem a Ferulantot szedte. Nem volt neki elég a három hónap, három hónap után kicsit javult a spermák mozgékonysága, de a mennyiség nem. Még 6 hónapig szedte. 6 hónap után kb. megduplázódott a spermaszám. A lányom is szedett vitamint, azt hiszem Ovant a neve, hogy kicsit erősítse a szervezetét, végül sikerült és májusra várjuk a babát. 
    előzmény:
    katinka72 (1)
    2013-11-20  05:57
  6. 2013. december 4. 17:3523.

    Kedves Katinka 

    Mi 2,5 évet vártunk a kislányunkra. Rengeteg dolgot kipróbáltunk, és mielőtt sikerült ART kezelések mellett, a férjem 4 hónapig gyógy-tápszert szedett. A Profertilről Dr Krizsa Ferenctől hallottunk. Bár logikus, -erről mi sem tudtunk-, az egészséges spermiumok kifejléődésében nagy szerepe van a vitaminoknak ill. antioxidánsoknak, merthogy az ondónak is közel 95%-a ezekből a mikrotápanyagokból áll.

    Ezért érdemes nemcsak az életmódon változtatni letenni a cigit és odafigyelni a helyes táplálkozásra, de az antioxidánsok és vitaminok bevitelét is fokozni. Most már szeretnénk kistesó is, így ismét szedjük a Profertil-t. Remélem hamar össze fog jönni!

    előzmény:
    katinka72 (1)
    2013-11-20  05:57
  7. 2013. december 3. 15:2222.
    Nekem semmi bajom sem a természetgyógyászattal, sem a gyógynövényekkel. A gond az, hogy spermakép javítására nem igazán hasznosak. Ha hasznosak lennének nem lennének tele a meddőségi központok. Mert hidd el igenis elterjedne. Hiszen, ahogy írtad, aki nagyon akar gyereket és már mindent kipróbált, az kipróbálja a fürjtojást is. Elvégre ártani nem árthat. És ha használna pillanatok alatt elterjedne, főleg mióta van internet...
    előzmény:
    jópihe (19)
    2013-12-02  21:40
  8. 2013. december 3. 15:1621.

    Bocs, de amiket a náthára írtál, azok mind bizonyítottan használnak. Egyébként pont ez a jó a kőkori dolgokban. Már akkor tudták, hogy hasznosak. Nincs is ellenük semmi kifogásom. Egyébként az újkori gyógyszerek legnagyobb része is valamilyen gyógynövény koncentrált kivonata.

    Sajna viszont a spermakép javítására nincs sem kőkori sem újkori módszer, ami bizonyítottan hasznos lenne. Ez a bibi. 

    előzmény:
    jópihe (20)
    2013-12-02  21:46
  9. 2013. december 2. 21:4620.

    Gondolom akkor te, ha náthás vagy, még véletlenül sem iszol hársfateát, vagy egy kamillát. Vagy ha fáj a torkod, sem eszel meg egy kanál mézet. Vagy facsarsz zöldségből vagy gyümölcsből vitamin gyanánt zöldség-, vagy gyümölcslevet. Mert az kőkori. Mert ha használna, mindenki azt inná, enné

    Na, kár a gőzért, én csak segítő szándékkal javasolni akartam volna valamit. Mert hidd el, még van, aki kőkori.

    előzmény:
    Gina424 (18)
    2013-12-02  21:26
  10. 2013. december 2. 21:4019.
    Nem biztos, hogy széles körben elterjed, mert az emberek ugyanúgy, mint te, nem hisznek benne. És hamarabb beveszik a gyógyszert. Az orvos meg nem fog gyógynövényt ajánlani, mert az nem érdeke a gyógyszergyárnak. Kivéve ha az természetgyógyász. És ha a dokik ajánlata ("Egyébként a dokik szerint, aminek van esélye: sok mozgás, sok sex, stresszmentes életmód, esetleg a vitaminok.") nem hatásos, akkor abba kapaszkodik az ember, amibe tud. Én nem mondtam, hogy a természetadta gyógymódok biztos segítenek, és kizárólag csak azok a jók, de talán nem kéne lenézni őket a gyógyszerek mellett. Mivel amikor gyógyszergyár még nem is létezett, ezek már akkor fellelhetők voltak a természetben és használták őket. És azért az interneten olvasható kuruzsló módszereket sem hoznám fel hasonló példaként, mert ez azért kézzelfoghatóbb, nem mint egy ráolvasás. De mindenkinek lelke rajta, mivel mérgezi magát. Ez érthető szó szerint is.
    előzmény:
    Gina424 (18)
    2013-12-02  21:26
  11. 2013. december 2. 21:2618.

    Azt hiszem nem voltam elég érthető... Amit írni akartam az az, hogy ha lenne olyan csodaszer, vagy ahogy Te írod bármilyen nem mű dolog ami használ, az már széles körben elterjedt volna. Mindenki tudná, hogy ez vagy az használ, javítja a spermaképet. És akkor az orvosok is ajánlanák a betegeknek. Ha már a túlsúlynál tartunk például az orvosok is azt mondják, hogy mozogjon többet és egyen kevesebbet az ember.

    Jelenleg azonban nincs semmilyen olyan módszer, ami bizonyítottan jelentős mértékben tudja javítani a spermaképet. Szóval lehet próbálkozni bármivel - vitamintablettával és fürjtojással -  de ez mind csak próba, kísérletezgetés. Mondjuk akár használhat is, már csak a placebó hatás miatt is.

    Egyébként a dokik szerint, aminek van esélye: sok mozgás, sok sex, stresszmentes életmód, esetleg a vitaminok. Az internet meg tele van minden egyébbel a fürjtojástól kezdve a sósmogyorón át a táltosig bezárőlag szó szerint mindennel. 

     

    előzmény:
    jópihe (17)
    2013-12-01  23:08
  12. 2013. december 1. 23:0817.

    Nem értem, ki beszél itt kémiai csodaszerekről, amit ha beszedsz, mozgás nélkül lefogysz. Épp ez az. Nem azt kéne enni, a műt, tele mesterséges anyagokkal, szennyel, amiből amúgy is van elég a környezetből/életmódból a szervezetben,  hanem egészséges életmód mellett mozogni. A túlsúlyosoknak, ha te már idekeverted őket.

    És az én linkem sem kémiai csodaszerekről szólt... Miért veszed egykalap alá a kettőt? Pont ez az, a mű helyett megpróbálkozni valami természetközelivel.

    előzmény:
    Gina424 (14)
    2013-11-25  21:26
  13. 2013. november 25. 22:1716.
    Igaz. Persze a fürjtojás ára sem semmi... Én biztos kombinálnám a kettőt.
    előzmény:
    SecreT (15)
    2013-11-25  21:59
  14. 2013. november 25. 21:5915.
    Szerintem nincs mit veszteni, legfeljebb nem használ. Miért ne lehetne mást is kipróbálni, mint a gyógyszereket?Ez nem középkor, hanem alternatíva. Egy jó természetgyógyász csodákat tehet. A fogyiszerek,stb. szemfényvesztések és károsak. Ez más. A két téma nem vehető egy kalap alá.
    előzmény:
    Gina424 (14)
    2013-11-25  21:26
  15. 2013. november 25. 21:2614.
    Hja, csak ha ezek a dolgok tényleg használnának, akkor nem lennének tele a meddőségi klinikák. Tudod, ez pont ugyanaz, mint a sok fogyasztószer (ami mellett ehetsz is, meg mozogni se kell) Na hát, ha akárcsak egy olyan is lenne, ami tényleg működik, akkor nem lenne több túlsúlyos ember.
    előzmény:
    jópihe (12)
    2013-11-21  23:41
  16. 2013. november 21. 23:5513.
    Nem mellesleg a férfiakra vonatkozó fürj tojás, barna sör, zeller nem is gyógynövény. És nem is középkor.
    előzmény:
    Gina424 (11)
    2013-11-21  22:06
  17. 2013. november 21. 23:4112.

    Miért? Mert gyógynövényekről van szó? Akkor ezek szerint te nem hallottál még Gyuri bácsiról? Vagy úgy általában a gyógynövények gyógyhatásáról? Sokszor jobbak, mint a gyógyszerek, ami csupa méreg és adalékanyag mellékhatásokkal...

    Mellesleg attól, hogy a a középkorban használtak valamit, az még nem azt jelenti, hogy az rossz... de itt persze messze nem erről van szó, ugye?!

    előzmény:
    Gina424 (11)
    2013-11-21  22:06
  18. 2013. november 21. 22:0611.
    Na hát ez már tényleg úgy hangzik, mint egy középkori füveskönyv...
    előzmény:
    jópihe (10)
    2013-11-20  21:53
  19. 2013. november 20. 21:5310.
    szerintem hasznosabb, mint a kemikália...
    előzmény:
    jópihe (9)
    2013-11-20  20:31
  20. 2013. november 20. 20:319.

    Szia!

     

    Bocsánat, hogy belekotyogok. 

     

    Ezzel találkoztál már? 

     

    http://gyorgytea.hu/gyorgyteak/babavaro-tearend szer

     

    A bükki Gyuri bácsi ezt írja a spermaszám növeléséről:

     

     

    "A méhfal megerősítése, a spermaszám növelése

    Az erős méhfal fontos a megtermékenyített pete megtapadásához. Ezért a leendő kismama hat hétig minden reggel és este igyon meg egy-egy mokkáskanálnyi fagyöngytinktúrát. A spermaszám növelése érdekében ez idő alatt a férfi naponta egy nyers fürjtojás sárgáját, egy pohár barna sört, 300 gramm nyers vagy főtt zellert fogyasszon."

     

    Más hasznos jótanács is található az oldalon.

     

    Sok sikert ebben a témában nektek és mindenkinek!!!!

     

    előzmény:
    katinka72 (1)
    2013-11-20  05:57
  21. 2013. november 20. 20:078.

    Igen, egyhavi adag a FER 14-nek 14000 Ft, 3 havinak meg 42000. Ez csak egyféle vitamin, és még csak egy próba. Hidd el, hamar összejön az a pár, vagy sok 100 E Ft.

     

    Ahogy előttem írták, 5 lombikot finanszíroz a TB. A Kaáliban is, nekik is van OEP szerződésük...

    előzmény:
    Goldmund (4)
    2013-11-20  14:15
  22. 2013. november 20. 15:027.
    A férjemnek a dm-es méhpempő-kapszula szedése után sokkal jobb lett az eredménye (nem tudom, hogy attól-e vagy véletlen egybeesés), korábban a Fer 14 nem használt semmit.
    előzmény:
    katinka72 (1)
    2013-11-20  05:57
  23. 2013. november 20. 14:586.
    Jól fogalmazol, nőHET. Garancia nincs, de szerintem a 65% mozgó az nem is olyan rossz, érdemes lehet megpróbálni valamilyen vitamint. (Persze nehéz így, hogy nem tudjuk mennyi az annyi/ml?) Az általad említettet nem ismerem, az egyetlen, amiről hallottam jókat is, a Fer14 volt. De nem csodaszer, nem működik mindenkinek. Azért mivel van már egy gyereketek, egy 3 hónapos kúrát megér, anyagilag még mindig kevesebbe kerül, mint a lombik. Sok időt (éveket) viszont nem érdemes rászánni a spermakép jobbítására, mert - eddigi ismereteim és tapasztalatok szerint - időpocsékolás. De ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.
    előzmény:
    katinka72 (1)
    2013-11-20  05:57
  24. 2013. november 20. 14:465.

    Goldmund, a Kaáliban pont ugyanúgy 5 lombikot támogat a Tb, mint bárhol máshol. Csak ott nem kell kivárni a várólistát, ha van pénzed, egyből mehetsz fizetősre. De a várólista is "csak" pár hónap, annyi meg amúgy is kell, míg minden hozzá szükséges vizsgálat megvan. és ezeket a vizsgálatokat sem kötelező a Kaáliban fizetősen csináltatni, ha van jó nőgyógyászod, háziorvosod, aki kiírja, megvan az is ingyen.

    A témanyitóhoz: tényleg nem lenne rossz tudni, mi az a "kevés", és mennyi a mozgó, meg a progresszív gyors. viszont: nálunk a férjemnek a relatíve jó eredménye mellett sajnos a felső határon volt a halott (50%) és a deformált (itt nem emlékszem százalékra), és alig volt progresszív gyors. 3 hónap 400NE "e" vitamin, maca vibe, arginin, D vitamin és coenzym Q10 fogyasztása mellett kb megduplázódott a gyorsan mozgók és a hibátlan formájúak száma.  Multivitamint előtte is szedett már, ezek meg pluszban kb annyiba kerültek mint a FER14 (abban is kb ezek vannak, csak alacsonyabb dózisban)

    Szóval nem reménytelen vitaminokkal turbózni, de persze jobb lenne, ha kiderítenék az okot, és azt kezelnék pl amit Goldmund írt, a herevisszér probléma.

    sok sikert! 

    előzmény:
    Goldmund (4)
    2013-11-20  14:15

Címlap

top