Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Könnyűszerkezet es ház

brecky
Létrehozva: 2004. szeptember 10. 14:56
Sziasztok!
Olyanokat keresek, akik az 1990-es évek első felében építtettek egy ráckevei céggel könnyűszerkezetes házat, mely betonit lapokból áll (közte izolit réteg), kívül hungarocell szigetelés, rajta dryvit (vagy hogy kell írni) vakolat. Ez egy típus ingatlan volt akkoriban, tetőteres, kb. 145 négyzetméter. Lehetőségünk lenne jó helyen, egy 10 éves ilyen házat venni, de semmi tapasztalatunk, ismeretünk nincs ezzel a fajta építéssel kapcsolatban. Mennyire időtálló, mennyit bír, milyen ütemben amortizálódik? Mennyire egészségtelen, mennyire eladható, stb. stb. stb.
Minden tanácsot köszönettel veszek, ne kíméljetek!!! Réka
  1. 2004. szeptember 13. 15:3512.
    Lányok, köszönök mindent! Még 1 kérdés: az ilyen betonit lapos házakban nem jön elő a "panel-betegség"?
    Itt az asztmára, hörghurutra gondolok, főleg kisgyerekeknél. Aki ilyen házban lakik, ezt hogy védte ki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2004. szeptember 10. 17:2411.
    A BME-n.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_683327 (10)
     
  3. 2004. szeptember 10. 16:0410.
    Hol tanulsz? :)
    előzmény:
    Lillus84 (5)
     
  4. 2004. szeptember 10. 15:599.
    Köszi a tapasztalatot, én is így gondolom, nagyon jó kis házak ezek. Sziasztok!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_683327 (6)
     
  5. Torolt_felhasznalo_321227
    Torolt_felhasznalo_321227
    2004. szeptember 10. 15:598.
    Sziasztok!!Én Szigethalmon élek és ott most úgy nőnek ki ezek a házak a földből mint a gombák. . nagyon megnőtt szigethalom lakossága, rengetegen költöznek ilyen házakba, főleg a belvárosból. Nehéz megszokni mert azért nem olyan minőség mint egy kőépület elötte egy hatalmas téglás házba laktunk. . de azért naon barátságos. . megszerettem, mondjuk az biztos, h ha hangosabban sétálok, vagy épp a szomszédban van vendégség mindent lehet hallani, de ez is csak alkalmazkodás kérdése. . karbantartani ugyanúgy kell mint bármelyik másik házat. . . Ajánlom!!!=))
    Ja és Én is Ráckevére jártam suliba=))
    előzmény:
    brecky (1)
     
  6. 2004. szeptember 10. 15:517.
    pl. Bien Zenker: 1106 BP, Jászberényi út 82/c - bemutatóház
    előzmény:
    brecky (1)
     
  7. 2004. szeptember 10. 15:436.
    Szia! Én most No-ban élek, és beleástam magam a témába. Elmentem egy bemutató telepre is, ahol megtöztem több cég mintaházát is. Volt köztük olyan, akik Mo-on is rendelkeznek telephellyel, és építenek is. Itt már több évtizedes hagyománya van a könnyüszerkezetes házaknak, és elégedettek vele az emberek, müködik. Télen nem olvad le a hó a tetőről, pedig fütik a tetőteret, olyan jó a hőszigetelése. Nyáron viszont Mo-on nagyobb a meleg, valószínü ott kelle a klima, vagy a ventillátor. ) mindenképpen javasolt a dryvit vakolat. A tetőtér tényleg kicsit hangosabb, hiszen általában fafödémes.
    Sajnos Mo-on nagyon sok a kókler, akik átvettek egy technikát, de a minőséggel már gond van, ezért nagyon meg kell nézni, hogy melyik céggel építtetsz. Sokan ezért félnek ezektől a házaktól, MO-on nem hagyomány, valószínü kell még pár évtized. Addig biztos nehezebben, és olcsóbban lehet eladni. :(
    előzmény:
    brecky (1)
     
  8. 2004. szeptember 10. 15:415.
    hi!
    építésznek tanulok, saját tapasztalatom nincs ezzel kapcsolatban, csak azt tudom, ami a suliban rámragadt eddig.
    nagyon jó a gyorsházak hőszigetelése, de kicsi a hőkapacitása. azaz olcsón lehet nyáron hűteni (sokkal olcsóbban, mint a téglaházakat), a téli fűtés viszont drágább lehet a hőkapacitás hiánya miatt. mondjuk ez nem tudom, mennyire számottevő ebben az esetben, mert szálas hőszigetelés és dryvit is van. (egy építész simán ki tudja számolni a dolgokat)
    nem hinném, hogy káros lenne az egészségre. fa, beton, gipsz stb. . . csupa olyan anyag van benne, ami egy "rendes" házban is megtalálható, a tégla kivételével (de az meg nem alap cucc, lehet ytongból meg vasbetonból is építeni).
    a kis tömegnek még egy hátránya van, de ezt már más is írta, nem jó a hanggátlás. ha van gyerek, ne tegyétek a hálószobáját a sajátotok mellé. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2004. szeptember 10. 15:274.
    Szia Réka! A barátnőméknek ilyen van, és nagyon szeretik. Igaz, a fenti lakószinten való közlekedés elég zajos, kicsit döng a súlyuk alatt, ahogy mennek, de ezt meg lehet szokni. Nekik nem volt kívül burkolva eddig, csak le volt valamilyen kültéri festékkel festve, de az idén nyáron felraktak rá dryvit réteget és színezték is, és már most sokkal jobb a szigetelés. A másik észrevétel, hogy hiába van leszigetelve a tetőtéri szint, náluk nyáron hőgutát lehet kapni fent, annyira meleg van, ez viszont elgondolkodtató. Bár kiküszöbölhető klímával ez is a mai világban. . . sok sikert!!!
    előzmény:
    brecky (1)
     
  10. 2004. szeptember 10. 15:103.
    szia Reka,
    en ugyan nem tudok senkit ilyen hazzal,
    csak gondoltam, hogy rakereshetnel
    http://www. rackeve. lap. hu -n van egy par link a cegrol
    meg a http://www. rackeve. hu -n van egy forum.
    En oda jartam suliba. Rengeteg ilyen haz epult a kornyeken, hatha ott valaki jobban tudna?
    sok sikert
    előzmény:
    brecky (1)
     
  11. 2004. szeptember 10. 15:072.
    Szia! Ezzel kapcsolatban nem tudok segíteni, de anyósomék nemrég építettek fémvázas könnyűszerkezetest, és nagyon jó. A kérdésem nekem az lenne, hogy igaz, hogy csak ár alatt lehet eladni az ilyen házakat? Hosszú távra tervezünk, de mi van, ha történik valami, és beletörik a bicskánk a lakáshitelbe. . .
    előzmény:
    brecky (1)
     

Címlap

top