Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

KUTYÁSOK HELP!!!!

drast
Létrehozva: 2004. augusztus 14. 16:16
Sziasztok!

Az a gondom, hogy a kutyám, 6 éves, (bem.oldalon látható shar-pei/cane corso keverék) kb 2 hete sántít. nem a talpa fáj, hanem úgy megy, mint egy csípőficamos (jobb első láb). leviszem, 10 percig rendesen jön, aztán biceg, megint rendesen jön - és ez váltakozik.
Tök aggasztó, ma vittem dokihoz, jellemző, hogy nem sántított. kedden megy gerinc-csípő röntgenre, de úgy aggódok.

Arról is hallottam, hogy kutyáknak szokott lenni láb-lebénulás, de az hátsó láb!!! de azért megijedtem nagyon:-( vagy csak megrándulhatot??? amúgy folyton ugrál, meg rángat. Viszont jókedvű, sántítva is ugyanúgy repülök utána a parkban, meg csóvál folyton, stb. Akkor sem értem:-(

tapasztalt már valaki ilyet a kutyájánál?
  1. 2018. június 7. 21:0984.

    Sziasztok!(hatso jobb) Van egy máltai selyem kiskutyám ma reggel vettem észre hogy egy kicsit sántit mi utan levittem egyesz delelot nem santitot aztan delutan megint miutan felhoztam ra egy 30-45 percre vidam szalad eszik iszik teljesen normalis! futashoz lerakja setanal le -le rakosgatja hallotam hogy akkár a beton is sutheti a talpat neztuk nem szurta nem alt neki belle semmi szerintem meghuzhata mert nagyon szeret az agyon ugralni futkarozni szerintetek meghuzhata? NAGYON NEM SZERETNEM HA KOMOLY BAJA LENNE szerintem meg huzta! Remelem csak annyi max... 

  2. 2018. június 7. 21:0583.

    Sziasztok!(hatso jobb) Van egy máltai selyem kiskutyám ma reggel vettem észre hogy egy kicsit sántit mi utan levittem egyesz delelot nem santitot aztan delutan megint miutan felhoztam ra egy 30-45 percre vidam szalad eszik iszik teljesen normalis! futashoz lerakja setanal le -le rakosgatja hallotam hogy akkár a beton is sutheti a talpat neztuk nem szurta nem alt neki belle semmi szerintem meghuzhata mert nagyon szeret az agyon ugralni futkarozni szerintetek meghuzhata? NAGYON NEM SZERETNEM HA KOMOLY BAJA LENNE !💔💔💔 szerintem meg huzta! Remelem csak annyi 💔💔💔💔💔

  3. 2007. május 16. 20:3982.
     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_462220
    Torolt_felhasznalo_462220
    2004. szeptember 9. 10:3381.
    Idős gordon szetter kutyus keresi eredeti vagy befogadó gazdiját sürgősen!
    2004 szeptember 3-án du. a Nagykovácsi úton Pest határában találtam egy idős (10 év feletti) gordon szetter (?) kan kutyát, aki már onnan többé nem mozdult volna el. Két hétig lehet nálam, különben kivágnak az albérletből kutyástól. Állatorvos látta, szteroidokat és vitamint kapott, féregtelenítve lett. Kikeféltem, megmosdattuk, nem sok vizet zavar, sokat pihen. A legjobb lenne, ha keresnék és nem az öregség miatt kidobták, nagyon keresi az otthonát. Sokat fekszik, nehezen jár, egyszóval öreg. Én jövő nyáron vissza tudom venni, addig semmiképp. Jutkánál lehet jelentkezni a 30/4476492-es telefonszámon, vagy a jutka@bardo. hu email címen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2004. szeptember 7. 13:2780.
    Nálunk is volt ilyen probléma, de a játékai kinthagyásával megszüntek, ha unatkozott játszott velük, ezeket hurcolászta szerte szét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_796486 (78)
     
  6. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2004. szeptember 6. 20:4179.
    Adagolj neki a síma bio-boltban kapható neurosan nevű táplálékkiegészítőt a kajájához. ez helyre fogja hozni az emésztését, és megszűnik a kő éhsége :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_796486 (78)
     
  7. Torolt_felhasznalo_796486
    Torolt_felhasznalo_796486
    2004. szeptember 6. 11:2378.
    Hogyan lehetne leszoktatni egy 2 hónapos német juhász kutyust a kerti kavicsok rágcsálásáról, időnként lenyeléséről? Amikor látjuk, elvesszük tőle, de néha ő a gyorsabb. Van valami ötletetek, hogyan lehet lenevelni erről?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2004. augusztus 27. 21:5277.
    Régebben már írtam , hogy használtan kaptam, a kis drágám 6 hónapos volt . Miután én rendes főtt kajával etettem a vakarózás megszünt csak a lábrágás maradt meg , az is csak időnként. Ilyenkor próbálom elterelni a figyelmét . Sajnos az előző gazdija pont abban az időszakban mikor még nem lett volna szabad , egész napra magára hagyta. Ezért mikor hozzám került már kialakultak nála rossz szokások.
    Mondjuk ő is egy helyre járt retyózni , csak az volt a baj , hogy a szőnyegpadlóra a fotel mögé az ablak alá. Végül is azt viszonylag hamar megtanulta , hogy ha nem elég neki a napi 10 séta akkor legalább a kövezett helyen csinálja. A rágásal nálunk se volt gond , nem úgy mint elötte a Yorkimal , Ő jó pár cipőmet leamortizálta.
    Egyébként egy nagyon barátságos kis kutyi , képes az utcán leállítani embereket egy kis simogatáért. Bezeg ha én akarom szeretgetni . . . . hát nem mindig van hozzá kedve . Elég vaddisznó módon tudott velem viselkedni néha. Még az egyik fogamat is kimozdította a helyéről mikor puszit adtam a búbjára. Úgy felcsapta a fejét , hogy dőlt a vér a számból. Mostanság már , hogy második éves , azért szelidült valamelyest. Lehet , hogy bennem is van a hiba , de szelídebb fajtához voltam szokva.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (76)
     
  9. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2004. augusztus 27. 21:2076.
    Azt mondják a lábrágásra, hogy fajtajelleg. Azt is szokták mondani, hogy szólj rá és kinövi (nem találtam meg még azt, aknél ez bevált) az is állítólag segít, hogy ha nem x hanem y (mellesleg kurvadrága, diétás) táppal tetesz, ha etetsz, vagy nem etetsz szóját, ha etetsz, vay nem etetsz tápot, ha etetsz, vagy nem etetsz baromfit . . . .

    Az is alternatíva, hogy iszonyat drágán elviszed allergia vizsgálatra, ahol kihozzák majd hogy néhány fűfélére és a háziporra allergiás :))))))))))))))))))))).

    Én ezeket nem próbáltam ki, mert egyikről sem hallottam még soha, hogy hatott volna. De az én kutyám - a Németh doki cseppjeinek köszönhetően - már nem rágja a lábát.

    A westie-k feje lága állítólag másfél éves koruk körül benő. Én nem tudom, hogy milyen mások kutyája, mert az enyém soha nem volt rossz, sőt - ez a sokadik kutyám - eddig ő volt a legjobb magatartású kis bestia, mikor kölyök volt. Semmi össze-vissza kakilás, semmi félrepisilés, semmi rágás, semmi balhé és semmi ugatás. Mintakutya volt mindig is.
    előzmény:
    stuci (75)
     
  10. 2004. augusztus 27. 21:0375.
    Szia!
    Köszi a tanácsot "mögfogom nyomni a gombt"! :))
    Írod , hogy a lábrágás megszüntetése sz. lehetetlen , ez netán fajta jelleg?
    . . és még egy kérdés ! lehet -e ebből az "égetnivalóból" normális kutyát nevelni?
    Néha olyan aranyos , de ha rájön az elmebaj akkor végem van. A mentőautóval együtt szirénázik , most is , hogy volt a vihar egész éjjel üvöltött és menetelt a lakásban míg be nem lett csukva a fürdöszobába . Hajnal 4-től már bírtam is aludni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (72)
     
  11. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2004. augusztus 27. 20:3974.
    Csodák. hmm. . :)) Ismerősnél történt: tenyészszuka gennyes méhgyulladását meggyógyította, nem kellett kipakolni (Azt gondolom tudod, hogy egy tenyésszukára mennyit költ az ember . . )

    A lábrágás megszüntetése westie-nél szinte lehetetlennek tarott dolog.

    Allergiák gyógyítása: ki vállaja fel? (rajta kívül) ezek azok a bizonyos csoda számba menő esetei amik az ismerőseink körében történtek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_409732 (73)
     
  12. Torolt_felhasznalo_409732
    Torolt_felhasznalo_409732
    2004. augusztus 27. 19:2773.
    Köszi a tanácsot. Sajnos teljesen tisztában vagyok a kutyusom betegségeivel, rajta tényleg csak a csoda segítene. A dokinkban max. megbízom, csak akkor rossz, amikor éppen szabin van.
    Én nagyon meg vagyok elégedve a Frontlineval. A házunkban az előttünk lakó is tartott állatokat, csak éppen nem törődött velük, így tele voltunk bolhafészekkel. A bolhapeték pedig mindent túlélnek, akármilyen hipós vízzel takarít az ember. Állandóan tele voltak az állataink bolhával, pedig állandóan fürdettük őket, poroztuk, csipesszel szedtük ki egyesével, meg ami csak létezik. Egyedül a frontline segített, azzal három hónap alatt csontra kiírtottunk mindet (tehát akik később keltek ki, azokat is), azóta bolhamentesek vagyunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (69)
     
  13. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2004. augusztus 27. 12:0372.
    Nem csodadoki, csa afféle "suttogó" (Ha láttad a flmet, akkor érted. Amúg picit feljebb emeled tekinteted horizontját, és ki van írva a kis fülekre, hogy szakértők. Na most azt mögnyomod, ottan lesz, hogy Állatorvos. És akkor már meg is van. Ott a telefonszám, meg a név, meg a mail cím, meg minden.

    A westie egy különleges jószág, nekem is az van. Nem szabad hagyni, hogy comboskodjon, mert a végén ő húzza a rövidebbet!
    előzmény:
    stuci (70)
     
  14. 2004. augusztus 27. 11:0371.
    Sziasztok!

    Nálunk is történt egyszer olyan, hogy a kutya se szó se beszéd lesántult. Illetve az egyik mellső mancsát teljesen rendellenes szögben kitekerve tartotta. Rögtön rohantam vele az orvoshoz. Ez kora reggel volt és még egy órát kellett várni a rendelés megezdésére. Addig a kutya szép lassan rendbejött. Mire sorra kerültünk, már négy lábon pattogott a vizsgálóasztalon. A doki nem talált semmit. Azt mondta, hogy vagy akkor megszúrta neki valami a lábát, ami már elmúlt, vagy szimulált, valamivel fel akarta hívni magára a figyelmet. Utána belegondoltam, akkor jöttünk vissza nyaralásból, tudta, hogy a reggeli séta azt jelenti, hogy utána otthon marad egyedül, amíg mi dolgozunk. Lehet, hogy így akarta kiharcolni magának, hogy maradjunk vele. Eszes jószág! Egyébként ő egy westie bőrbe bújt grizzly medve. :-) Sajnos ő is hepciáskodik a nagyokkal gondolkodás nélkül. Ezt nagyon nem szeretm benne, mert neki nem, de nekem egyértelmű, hogy ki húzza a rövidebbet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2004. augusztus 27. 08:5870.
    Szia!
    Hol van ez a csodadoki? és mit csinált a kutyival ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (69)
     
  16. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2004. augusztus 26. 22:4169.
    Az enyém lazán bolhás lett a frontline ellenére. A kullancsot is úgy úősztuk meg, hogy van UH-os riasztónk és a frontline együtt. Szóval én nem vagyok elájulva a Frontline-tól.

    Az én westiem is rágta a lábát, de az itteni dokibácsi (Németh József) meggyógyította, és azóta nem rágja többé.
    előzmény:
    szavak41 (64)
     
  17. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2004. augusztus 26. 22:3968.
    Hívd fel az iteni állatorvos tanácsadót. Iszonyat jó módszerei vannak. És csodákra is képes. . (ha már a lehetetlent megoldotta. . )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_409732 (67)
     
  18. Torolt_felhasznalo_409732
    Torolt_felhasznalo_409732
    2004. augusztus 23. 18:5967.
    Sziasztok! Szegény vizslám. . . kiskora óta izületi problémái vannak, ami néha előjön, és akkor sántít szegénykém és szenved. A doki azt mondta, hogy ilyenkor semmit nem lehet tenni, algopiri, vagy max. ad egy injekciót, az szokott segíteni. Most is pont egy ilyen időszak van, ma délután jött ki a kutyin, azóta fekszik egy kupacban, remeg az összes porcikája, még ugatni sem ugat, és a kajáért sem rohan oda (mint máskor). Ráadásul a doki szabin van, pedig ő jól ismer már minket, és azonnal szokott jönni, egy helyettes dokit kellett keresni, de az meg nem ismer minket, nem jön azonnal, csak reggel, némi győzködés után - először kitalálta, hogy majd holnap este - elvinni meg nem tudom, a párom vidéken, én meg pici babával. Adtam a drágámnak algopirit, de nem úgy tűnik, mintha hatna, az injekció nagyon hiányzik, reggelig kell kibírnia. Annyira sajnálom, úgy aggódom érte!
    előzmény:
    drast (51)
     
  19. Torolt_felhasznalo_525976
    Torolt_felhasznalo_525976
    2004. augusztus 21. 20:4866.
    ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de nem voltam itthon. Megfogja szokni a többi kutyát is Te mindig csak nyugtadgasd és mond neki , hogy nem szabad(már mint mororgnia). Az én kutyám is így volt , de leszokott róla!SOK türelem kell hozzájuk!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597100 (48)
     
  20. 2004. augusztus 20. 16:2265.
    Köszi!! Erre gondoltam. :-)))
    előzmény:
    szavak41 (64)
     
  21. 2004. augusztus 20. 15:2064.
    Frontline a neve és három hónapig véd bolha ellen, egy hónapig kullancs ellen. Egyszer kell csak bekenni és nem kell félni hogy utána mérgező, ha hozzáér a gyerek, mint pl a bolhairtó nyakörv esetében.
    előzmény:
    stuci (63)
     
  22. 2004. augusztus 20. 08:2163.
    . . . . . . ja ! Egy élmény volt mikor a csepp kutya kiakart menteni a vízből , csíkosra karmolászta a hátam ahogy rám úszott és nyüszögött meg sírdogált amig vissza nem fordultam. Ha egy jót akartam úszni akkor valakinek a parton fogni kellett , hogy ne jöjjön utánam , de akkor meg a parton hisztikézett amíg ki nem jöttem a vízből.
    A kullancsal valóban nagyon kell vigyázni! Lehet kapni egy olajszerű lőtyöt amit a kutya nyakszirtjére kell kenni , igen büdi de hatásos. Ha érdekel a neve , utána járok mert most nem jut eszembe.

    Tmira!
    Sajnos az a baj , hogy egyes felelőtlen a tenyésztők a sok pénz reményében túltenyésztik és belterjesen a kutyákat . Ezáltal van egy-egy kis állatnak annyi féle betegsége.
    Nekem most van egy Wesztim már két éves. Használtan kaptam és ő meg allergiás. Mikor ide került állandóan vakarozott mintha bolhás lenne. Aztán , hogy nálunk rendes főtt kaját kapott és nem azt a vacak dobozost , szépen abba maradt vakarózás . Már csak az egyik ábát szokta rágcsálni , de azt is inkább csak tavasszal. Valamelyik növényre érzékeny.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981734 (62)
     
  23. Torolt_felhasznalo_981734
    Torolt_felhasznalo_981734
    2004. augusztus 19. 13:0762.
    Az nagyon jó, h vittétek úszni! A mienk egy ördög, nem lehet "társaságban" elengedni, mert megtámadja a fiúkutyákat! A határba szoktam vinni és ott rohangálhat 1000rel, belefekthet mindenbe, annyi kullancsot szedhet össze, amennyit akar. . . :)
    Bár a kullancsot inkább kihagynám, mivel 2 éve ősszel majdnem elpusztult az egyik beteg kullancstól. . . . . :(((
    előzmény:
    stuci (59)
     
  24. 2004. augusztus 18. 20:5961.
    Sziasztok! Az én imádott spanim tavaly halt meg, most is megkönnyezem, ha rola irok. Halmozottan sérült volt és az utolso percéig küzdöttünk érte. 7 éves korátol kezdve csak fényt és árnyékot látott (a látás a kutyáknál másodlagos) displasiás volt és az utolso fél évet felnött pelenkában töltöttük az inkontinenciája miatt. A kutya mindvégig élni akart. A displasia egy alattomos betegség. Akkor kellett volna már elkezdeni nála a kezeléseket, amikor nem emelte fel a farkát, ez volt az elsö jel. Aztán folyamatosan nem állt fel. Az orvos azt mondta, hogz nincs fájdalma csak egyszerüen nem érzi a két hátso lábát. Amilyen intelligens volt megértette velem, hogy két ugatás azt jelenti "emeld fel a popsim" igy egesz jol elsétáltunk. Kisebb korában volt neki is epilepszia szeru összeomlása, olyan mintha epilepsziás lett volna, de az orvos szerint ez akkor történt amikor hirtelen kálcium hiány lépett fel a szervezetében. Szerencsére feltalálták már az egyedi kutyahamvasztást igy mindig velem van a halála után is. Most egy másik spanim van, aki lassan 1o honapos. Egy spániel kennelböl vettük. Ott a kutyák az elsö 7 hetüket a mamával töltötték egy kisebb szoba nagyságu helyisegben. Amikor mi elhoztuk már 1o hetes volt. Emlékszem, hogy ez elsö napon megijedt amikor kijöttünk a fényre az alagutbol. 3, 5 honapos koráig irtozatosan félt a külvilágtol, a forgalomtol, a hirtelen zajoktol, egyszerüen képtelenség volt porázon sétáltatni a forgalomban. Mára már mindezt kinötte és egy igazi ördögfioka lett belöle, aki idönként a rosszaságaival 5 évet elvesz az életemböl. Egyéves korában nála mindenképpen megejtem a displasia szürö vizsgálatot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top