Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Köszi Kika! :-(

Nona77
Létrehozva: 2007. július 6. 08:20
Nagyon bosszantó ami történt valünk.
Kb. egy hónapja kinéztünk a Kikában egy szekrényt. Akkor 60000 forintba került. Következő héten mentünk megvenni. Akkor már 70000 volt az ára. És csak megrendelni lehetett. De mivel nagyon tetszett és még a 70 se volt rossz ár érte, megrendeltük.
Erre ma a katalógusukban megláttam 50000-ért. Grrrrrr. Ráadásul a képen fordított állású, pont amilyet szerettem volna, de a megrendeléskor azt mondták, nem lehet fordítva kérni. Egyébként ezt sem értem, ha még le sincs gyártva mért nem dönthetem el, hogy jobbos vagy balos legyen majd a szekrényem?
Természetesen semmit nem tudok csinálni. Végigzongoráztuk, hogy esetleg ha lemondom a megrendelést akkor 10% bánatpénzt kell fizetnem. Így még akár jól is járhatnék, de ha most újra megrendelik megint 4 hetet várnom kell rá. Ez a legnagyobb baromság. Mondjuk odamegyek én és lemondom visszakapok pénzt az előlegből. Majd 5 perccel később odamegy a férjem és nem kapja meg azt a szekrényt ami ott maradt nekik a raktárban????? Nem!
A másik oltári bunkóság, hogy én 4 hete megrendeltem, náluk van az előlegként adott pénzem, és amikor kapnak a szekrényből akkor nem nekem szólnak, hogy mehetek érte, hanem eladják valakinek 20000-rel olcsóbban. Köszi!
Egyébként normális dolog az, hogy ekkora különbség legyen árban? Ha még így is megéri nekik akkor jó nagy haszonnal árulhatták amikor pechünkre mi megrendeltük.
  1. 2018. január 20. 11:0268.

    Hát a Kikával nekünk ez elmúlt időszakban igen csak sok problémánk akadt. Nem hiszem hogy valaha is fogok még itt vásárolni... Egy kis hálót szerettünk volna berendezni, plusz egy konyhaasztalt vásároltunk. 


    A konyhaasztal negyedik lába az istennek se akart úgy viselkedni, mint a másik három. A pécsi áruházba vittem vissza, ahol - nem túlzás - a nyolcadik próbálkozásra sikerült - készleten lévő gyári dobozok kibontásával - újat találni, ami használható. Természetesen a rosszat visszatették a felbontott csomagolásba...


    Aztán jött a hidegzuhany. A hálószobabútort már Budaörsön vettük (itt volt minden meg egyszerre), de Pécsre szállítottuk. Kibontáskor az alábbi apróságok derültek ki.


    A háromajtós szekrény két ajtólapja gyári hibás. A hálószobaágy két eleme is törött, a négy lába pedig hiányzott. Na telefon Budaörsre, hogy ilyenkor mi van. Persze nem vették fel, irány a pécsi üzlet. Az információn a hölgy elmondta, hogy ezt márpedig ott kell rendezni ahol vettük, de írjunk e-mailt, ne hagyjuk annyiban mert sajnos nem ez az első hasonló eset. Kérjünk cserét, vagy jóváírásként ajándékutalványt, ha esetleg mi gyártatjuk le az elemeket. Néhány levél után kaptuk a választ, Pécsen is rendezhetjük a problémát. Vissza az üzletbe, ahol aztán a sérült elemeket kicserélték. 


    Persze mondhatnám hogy sikertörténet, csak éppen nem kevés idegeskedés és csúszás a vége...


     

  2. 2017. december 20. 11:0667.

    Ugy latom nem csak en vagyok elegedetlen a KIKA butorokkal. Tavaly vettunk allitolag premium kategorias butor darabokat, a holgy kiemelte, hogy magyar gyarto. Nem volt olcso, sot, de a minoseg az nem pont annyira magas. Az egyik fiokot nem is lehet hasznalni mert szetmegy ha kihuzzuk. Eloszor a sin,amin csuszkal ment szet, aztan az elolap maradt a kezemben, a fiok maga pedig a helyen. Csak teritoket es szalvetat taroltam benne, semmi nehezet. A tobbi darab meg eddig okes, de valoszinu, hogy nem a KIKA-bol fogom a konyhabutort megvenni, legyen az barmilyen premium kategorias! 



     

  3. 2013. június 15. 19:1466.
    Vettem a hétvégén (pénteken) a KIKA-ban egy balkonon használható szárítót. Sajnos nem tudtam felakasztani a balkonra, mert nem olyan a kialakítása...vagy a szárító kialakítása nem olyan, hogy meg tudna kapaszkodni...így visszavittem (szombaton), hogy levásárolom az árát. De az ügyfélszolgálaton azt mondták hogy csak BONTATLAN csomagolású árut vesznek vissza, mivel én ki mertem bontani, így 30% STORNÓ díjat számolnak fel! Felháborító, hiszen bontatlanul ez a dolog ki sem derül, hogy nem tudom használni! Az üzletpolitikájuk eléggé unszimpatikus, hiszen benne voltam a 3 napban, amikor még elállhatnék a vásárlástól akkor is, ha csak a színe nem tetszik vagy a design-ja. Kár, hogy így bánnak a vevőikkel, mert elég sok dolgot vásároltam náluk régebben. 
    előzmény:
    Nona77 (1)
    2007-07-06  08:20
  4. Torolt_felhasznalo_756990
    Torolt_felhasznalo_756990
    2008. Április 8. 18:0065.

    Szia plöm!

     

    Köszönöm a válaszodat. Nem érek rá május végéig várni, mert június elején költöznénk. Valszeg az asztalosom fogja elkészíteni a bútorunkat (majdnem fele árért).

     

    Ági

    előzmény:
    plöm (64)
    2008-04-06  20:45
  5. 2008. Április 6. 20:4564.

    Szia Gika!

    Nem nagyon volt időm gép elé ülni...

    Szóval még nem érkezett meg, május végére kértem. Nobilia típusú lesz, ha gondolod küldök majd képet priviben.

    Ha ráér május végéig a konyhabútor-project, akkor várj, és majd beszámolok, hogy milyen!

    Iszonyúan reménykedem..... Ez lesz az első saját házunk

    (mondjuk lakásunk sem volt saját ), nagyon szeretném, hogy rendben menjenek a dolgok.

    Nálatok konyhafelújítás vagy lakás vásárlásból adódóan kérdeztél a konyhára? Még annyi, hogy érdemes több helyről ajánlatot kérni, megterveztetni a konyhát, komoly különbségek lehetnek!

    Sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756990 (63)
    2008-03-31  15:27
  6. Torolt_felhasznalo_756990
    Torolt_felhasznalo_756990
    2008. március 31. 15:2763.

    Szia Plöm!

     

    Megérkezett már a KIKA konyhád? Milyen, megkérdezhetem? Nekem is tetszenek a konyháik, de nem tudom bevállaljam-e.

    előzmény:
    plöm (62)
    2008-02-25  20:18
  7. 2008. február 25. 20:1862.

    Sziasztok!

    Kicsit megijesztettek a hozzászólások... Mi 2 hete rendeltük meg a KIKA-ban a konyhabútort (805 ezer Ft. gépekkel együtt)... Mivel fogok szembesülni, ha megérkezik????    Hozzáteszem, a hölgy, aki segített ott a tervezésben, felhívott, hogy 10%-os akció van egy napig, akkor rendeljük meg - így nyerünk 80 ezer forintot.

    Remélem, nem fogunk veszíteni a bútorral - állítólag nagyon jó minőség... De most már nem is tudom, mit gondoljak 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_424295
    Torolt_felhasznalo_424295
    2008. február 22. 05:3461.
    nem olvastam a hsz-eket, csak a topikindítót, de az árakhoz hozzá tudok szólni. a férjem lámpakereskedéssel foglalkozik, ő nagyjából azért ismeri a lámpa-árakat. hát a kikában annyira el vannak szállva, hogy hihetetlen. amíg máshol mondjuk 1,6-os szorzót használnak, a kikában többszöröset. ráadásul a legrosszabb kínai cuccokat adják olyan áron, mintha valami színvonalas cucc lenne. gondolom az összes többi árukategóriával ez a helyzet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2007. július 21. 09:2260.

    nem érte, mi is akciósat rendltünk a KIKA-ban, mondták melyik van raktáron melyik nincs (több darab volt) semmi probléma nem volt, ami nem volt raktáron, azt az aakciós áron rendeltük meg. S úgy is szállították 3-4 hét múlva.

    Az igaz, hogy elötte más áruház volt a helyén.. Michelfeit (jól írom????) na ott megvettünk egy bútort, kifizettük a teljes árat!!! egy nappal később ment érte a kocsi, mert akkor ért rá, addigra eladták!!! s nem lett bútorunk..

    előzmény:
    eprecske12 (29)
    2007-07-06  09:46
  10. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2007. július 21. 09:1459.

    mármint a fogyasztóvédelemnél? mert én írtam már nekik a laptopom ügyében... de nem kaptam érdemi választ:-(( csak egy sablonszöveget:-((

    előzmény:
    ruzsmi (8)
    2007-07-06  08:47
  11. 2007. július 19. 15:2058.

    ez mindenhol így van, még egy cipőboltban is.

    előzmény:
    Nona77 (1)
    2007-07-06  08:20
  12. 2007. július 19. 15:1157.

    Teljesen egyetértek Veled!

    Mi kb. egy évvel ezelőtt jártunk hasonlóan. Megrendeltük a szekrényt, befizettük az előleget. Két héttel később leárazták ugyanazt a szekrényt, de mivel én az akció előtt rendeltem meg, ezért nekem kb. 15%-kal drágábban kellett megvennem. Felháborító! Mi kivertük a balhét és kértük az osztályvezetőt, aki persze semmit nem tett azon kívül, hogy azt magyarázta, hogy ez a szabály. Azóta nem vettünk ott semmit.

    előzmény:
    Nona77 (1)
    2007-07-06  08:20
  13. Torolt_felhasznalo_600766
    Torolt_felhasznalo_600766
    2007. július 7. 20:3056.
    5 tétel, ebből 4 hibás!!!


    Előre is elnézést, nem olvastam végig a topikot de sejtem, hogy nem dicshimnusz a Kikáról. Nos, bővíteném a negatív észrevételek sorát:
    tegnapelőtt vettünk egy sima egyszerű bükk étkezőasztalt négy sima egyszerű szövetes székkel. Saját szállítást választottunk. Amikor kivettük a székeket a dobozból, 4ből 3nak a háttámlája külön életet élt . Kicseréltettük. Aztán amikor hazajöttünk, láttuk, hogy az asztal meg van repedve, szerencsére ez is megoldódott, de egy biztos: soha többet kika (vagy csak indokolt esetben!).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. július 6. 13:2655.
    Azt hiszem még mindig az öcsikém járt a legrosszabbul,aki megvette karácsonykor az ülőgarnitúrát a kika-ban 150.000-ért,és 3 nap múlva jött a katalógus,amiben le volt árazva 100-ra.. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2007. július 6. 10:5854.

    nem nagyon olvastam vissza csak azt amit az én levelemre válaszoltatok.

    Semmiféle szerződést nem kaptunk, csak egy nyomtatványt miben a 10% (mint előle) név cím stb szerepelt és az áru.

    Aztán a döbbenet az autóba. Végülis itt a lényeg, hogy F.védelemtől berezeltek.

    Hát itt Magyarországon így működnek a dolgok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. július 6. 10:3753.
    Mi is igy jártunk a KIKA-ban vásárolt gyerek szekrénysorral,rossz minőségű vacak, azóta is folyamatosan javitgatni kell,több mint 100 e Ft-ért.SOHA többé semit nem veszek ott!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130572 (43)
    2007-07-06  10:02
  17. 2007. július 6. 10:2452.
    Szó sincs vitatkozásról  
    előzmény:
    eprecske12 (49)
    2007-07-06  10:17
  18. 2007. július 6. 10:2051.

    A cégnek kell válaszolnia, és ha nem vagy elégedett a válasszal, akkor mehetsz a fogyasztóvédőkhöz.

    Egyszer én is írtam a panaszkönyvbe, kb. annyi volt a válasz lényege, hogy nagyon sajnálják a történteket, segíteni nem tudnak a problémán, de remélik, ennek ellenére továbbra is a vásárlóik között tarthatnak rám számot.

    A franc ment ezek után a fogyasztóvédőkhöz egy 3000 Ft-os fürdőruha miatt, amiben nyilvánvalóan rosszul tüntették fel a méretet. Majd jó lesz valamelyik rokongyerekre.

    előzmény:
    armania (40)
    2007-07-06  09:57
  19. 2007. július 6. 10:1850.
    Mi próbálkoztunk, de a srác azt mondta, hogy kicserélik az ajtót.
    előzmény:
    armania (39)
    2007-07-06  09:55
  20. 2007. július 6. 10:1749.

    a topikindító szerint nem...   de ezen ne vitatkozzunk, mert ez hit kérdés.....kinek (melyik nick néven futó ) sztorinak hiszel jobban  

    előzmény:
    arisha (48)
    2007-07-06  10:13
  21. 2007. július 6. 10:1348.
    De ezek szerint nem csak elméletben működik így!  
    előzmény:
    eprecske12 (47)
    2007-07-06  10:10
  22. 2007. július 6. 10:1047.
    elméletben így kellene működnie  
    előzmény:
    arisha (45)
    2007-07-06  10:04
  23. 2007. július 6. 10:0646.
    Kérdezted esetleg telefonon másik áruházban?
    előzmény:
    Nona77 (44)
    2007-07-06  10:03
  24. 2007. július 6. 10:0445.

    Már biztos írták, de mi a Kikában a következő információt kaptuk:

    - Ha megrendelsz valamit az akcióban (mivel nincs készleten), akkor azon az áron fogod elvinni, ami az adott időpontban az akciós ára volt. Tehát mindegy, hogy lejárt -e már az akció vagy újabb akciós ára lett a terméknek, azon az áron kapod meg, ami a megrendeléskor aktuális volt.

    Ja és a kedvezmény (kis kupon a lap alján) csak az eredeti árra érvényes!!!

    előzmény:
    eprecske12 (29)
    2007-07-06  09:46

Címlap

top