Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hónaljfájdalom

zsukabubus
Létrehozva: 2005. május 3. 20:52
Mitől fáj a hónaljam és a bal mellem közötti rész? Rendszeresen vizsgálgatom, de állítólag az ember észerevenné ha van valami baj.De azért aggódok kicsit. Stressztől lehet, most rohadt sokat tanulok?
  1. 2018. január 5. 19:5328.

    Sziasztok! A bal hónaljamban már vagy egy éve van egy lóbab nagyságu duzzanat,vagy göb,de nem igazán kitapintható. Nap közben észre sem veszem, viszon éjszaka sütés szerű gyenge fájdalmat érzek ott,ami a mellem irányába is kisugárzik. Az ultrahang nem mutatott ki semmit. Az orvos szerint semmi, csak bebeszélem magamnak. Szerinte nyomkodom ,attól fáj. Pedig nem is szoktam nyomkodni! De akkor mégis mi az ami ott van!? Bebeszéléstöl is létezhet csomó? Félek nehogy valami mellrák,vagy nyirokmirigyrák legyen. Olvastam,hogy a nyirokrák nem mutathato ki ultrahang vizsgálatnál csak CT-n. Nagyon idegesit,hogy mi lehet !  De a doki nem akar CT-re küldeni. Mit tanácsoltok?

    előzmény:
    zsukabubus (14)
    2005-05-03  22:04
  2. 2005. május 5. 18:1927.
    NAGYON IGAZ amit irtal!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_931865 (26)
     
  3. Torolt_felhasznalo_931865
    Torolt_felhasznalo_931865
    2005. május 4. 08:2226.
    Van itt még valami, amit senki sem mondott: az alulmerevítős melltartó.

    Sokáig hordtam ilyet, merthogy dúsabb idomokon szép formát ad, de. . . elkezdett fájdogálni, meg elszíneződni!!! a hónaljam és nagyon beparáztam. A gyanú orvosi vizsgálat után elég hamar a melltartóra keveredett, s bejött . . . miután felhagytam ezzel a viselettel, néhány hónapon belül eltűnt a gyanús fájdalom. (még arra is gondolok, hogy mivel ezek a kis félkör alakú pálcikák gyakran fémből vannak, nem lehet-é, hogy fémallergiát váltanak ki - nekem már volt ékszertől hasonló gondom).

    Van egy másik tapasztalatom is, a dezodorokkal (én R. . . . a dezodort használok évek óta), de pl. egyik kiadása erős olyan "rászáradt kenyőcs" -féle érzetet ad ott, húzódik a bőr, feszül, fáj. (mindig akkor jövök rá, melyik az, mikor már jó bevásároltam:(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2005. május 4. 02:3625.
    . . . ja, es igen. . . foleg azoknak faj, akik fogamzasgatlo pirulakat szednek, mert a HORMON pirulaktol mindig "allapotos" vagy. --(Azert nem leszel allapotos :-)) ha szeded. Es a melled mindig feszul es keszul a tej-termelesre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2005. május 4. 02:3424.
    hello mindenkinek
    te figyeljel nem vagy te meg fazva?
    nekem volt ugyan ilyen meg fiatal koromban de nekem fajt huzodott mozditani alig birtam magamat
    orvos meg nezett es ki derult hogy egy virusos nyavaja ment ra
    kapsz gyogyszert es ok vagy
    igazuk van a lanyoknak ne hogy ma rakra gundulj
    nem lesz semmi baj de igenis tessek orvoshoz menni
    jobbulast neked
    udv mindenkinek irene
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. május 4. 02:3323.
    Pontosan ugy van, ahogy FUNTINEL irta!
    Sok nonek folytonosan faj a honalja is, meg a melle is. A legkisebb erintes fajdalmas lehet!

    AZ ORVOSSAG:

    4-600 mg vitamin E kapszula naponta!!Telsen eltunnek attol a fadalmak!
    Hogy miert. . . . . na, azt nem tudom elmagyarazni, . . . . sajnalom. . .
    de igy van! Kerdezd meg az orvosodat is errol!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_439721 (18)
     
  7. Torolt_felhasznalo_432501
    Torolt_felhasznalo_432501
    2005. május 3. 23:0422.
    Sziasztok:-)
    Hozzászólnék én is, ugyanis pár hónapja bal hónaljfájdalommal orvoshoz kényszerültem. Először elkezdett fájni, aztán pár nap után elmúlt, majd újrakezdte, végül a háziorvos elküldött mammográfiára+ ultrahangra, ott azt mondta a szakorvos, hogy szerinte nincs semmi baj. Szerintem is a túlhajszoltság+ nálam szerintem valami vírusos fertőzés is, ami nyirokcsomófájdalommal is járt. Azt mondta a doktornő, hogy ha fáj, akkor ÁLTALÁBAN nincs gond, ha azonban fájdalommentes csomót érez valaki a hónaljában, mellében, akkor kell rögtön orvoshoz fordulni.
    M.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_575842
    Torolt_felhasznalo_575842
    2005. május 3. 23:0221.
    Egyszer meghúzódott pont a kebel és a hónalj közötti részen valami, és utána kb. 1 évig mensi előtt mindig bedurrant, marhára fájt. Nem lehet, hogy Te is csak meghúztad? Vagy írtad, hogy lehet, hogy idegi. Bebeszéled magadnak? Ha egyfolytában vizsgálgatod, akkor simán be tudsz képzelni ilyesmi dolgokat magadnak.
    előzmény:
    zsukabubus (1)
     
  9. Torolt_felhasznalo_925908
    Torolt_felhasznalo_925908
    2005. május 3. 22:1720.
    Nem azt mondtam, hogy rákja van, hanem, hogy ne elégedjen meg azzal, hogy magának megvizsgálja, mert nem mindig tapintható a baj!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_905880 (17)
     
  10. 2005. május 3. 22:1319.
    Sztem is menj el orvoshoz, akkor fogsz igazán megnyugodni, de. . .

    Én is éreztem már ilyet 1-2 típusú hónaljstift használatakor. Most Herbinát használok, és teljesen elmúlt a hónaljfájdalom. Én is nagyon megijedtem akkor!
    De te azért menj el orvoshoz is, nem árt, ha rád néz.
    Bea
    előzmény:
    zsukabubus (1)
     
  11. Torolt_felhasznalo_439721
    Torolt_felhasznalo_439721
    2005. május 3. 22:1318.
    Szia!

    Régebben nekem is gyakran volt érzékeny, sőt meg is duzzadt ott valami. . Nem hinném, hogy nyirokcsomó, inkább itt húzódik az úgynevezett tejléc vonal, hasonló szövetek lehetnek ott mint az emlőben, amik hormonális változásokra ugyanolyen érzékenyek. Nekem ez akkor volt kifejezett, amikor serdültem, illetve később, amikor fogamzásgátlót szedtem. Szerintem nem kell megijedned, de megnyugtatni úgyis egy orvos fog:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_905880
    Torolt_felhasznalo_905880
    2005. május 3. 22:1117.
    Nem kell megijedni!!!!!!!!! 23 éves vagy, nehogymár rákra gondolj, azért mert itt azt írják. . . . nekem is volt ilyen, többen is írták, a ciklustól függhet, nekem azt mondta a nőgyógyász ha 2 menzesz alatt nem múlik, akkor indokolt a megnézése. Erre kb 3 napra megjött és el is múlt. Annyira fájt, hogy nem bírtam odanyúlni, persze én is megijedtem, de a menzesszel elmúlt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. május 3. 22:1016.
    :-//////
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_925908
    Torolt_felhasznalo_925908
    2005. május 3. 22:0715.
    Szerintem menj el orvoshoz!
    Nem akarlak megijeszteni, de az ne nyugtasson meg, hogy nem érzel semmit! Anyukámnak az áttétes!!! mellrákot nem lehett tapintani, csak a mammográfián latszott a csomó! Semmi tünet nem volt!

    Egyébként nem lehet, hogy meghúztad? Nem tornáztál?
    Itt csak találgatunk, biztosat az orvos mond!
    előzmény:
    zsukabubus (1)
     
  15. 2005. május 3. 22:0414.
    ebben lehet valami, én is elég görbe vagyok, , meg sokszor rosszul alszom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769179 (13)
     
  16. Torolt_felhasznalo_769179
    Torolt_felhasznalo_769179
    2005. május 3. 22:0113.
    Nekem a jobb hónaljamnál volt ilyen, meg se mertem tapizni, annyira érzékeny volt. Aztán kiderült, hogy a gerincferdülésem okozza a galibát, mert olyankor ugye az izmok sem egyformán terheltek, fájdalmasak, megkeményednek.
    Esetleg rossz tartás, ilyesmi nem lehet?
    előzmény:
    zsukabubus (11)
     
  17. 2005. május 3. 21:5212.
    Nekem menstruáció előtt már többször volt ilyen hónalji fájdalmam. Ezt a fájdalmat néha csípős verejtékezés is kísérheti. Hormonális. Illetve amikor teherbe estem, de még nem tudtam, hogy az vagyok, úgy fájt, hogy már a legrosszabbra gondoltam. Aztán pár napra rá el kezdett fájni a másik hónaljam is, akkor már gondoltam, hogy egyszerre mindkettővel csak nincs baj. :) Ha nem tapintasz csomót, duzzanatot, szerintem nem kell aggódnod. De nézz körül a neten, aztán menj el orvoshoz.
    előzmény:
    zsukabubus (1)
     
  18. 2005. május 3. 21:4411.
    23.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. május 3. 21:4010.
    Attol fugg, hany eves vagy. Mammografiat nem szoktak nagyon 35 alatt csinalni. . . A szakertok szerint ebben a korban megbizhatobb az ultrahang, mert a szovetek meg tul kemenyek ahhoz, hogy elegge ossze lehessen oket nyomni a mammografiahoz!
    A nogyogyasz majd elmagyarazza, mit kell tenned, de menj el minel elobb.
    előzmény:
    zsukabubus (7)
     
  20. 2005. május 3. 21:409.
    nekem olyankor szokott fájdogálni mikor menzizek.
    annak is 2-3. napján.
    előzmény:
    zsukabubus (1)
     
  21. 2005. május 3. 21:348.
    A röntgenest nem tudom, nekem Ultrahanggal csinálták, öt perc és fájdalommentes. Magától értetődik, hogy a hónaljárkot is vizsgálják.
    előzmény:
    zsukabubus (7)
     
  22. 2005. május 3. 21:277.
    Mammográfián még nem voltam. Az pontosan hogyan történik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. május 3. 21:266.
    Nem epilálástól. aszolút belső dolog és szerintem idegi alapon van. csak nehhogy tényleg legyen valami emiatt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. május 3. 21:235.
    Nem epilálod a hónaljadat? Attól bedurranhat ott a mirigy!
    előzmény:
    zsukabubus (1)
     

Címlap

top