Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vonzom ezeket?

Dopamine
Létrehozva: 2019. február 16. 21:29

Tényleg egyre több a "nem normális" ember az utcákon? Vagy csak engem találnak meg folyton? Túlságosan érzékeny lennék?

28 éves, véleményem szerint átlagos kinézetű, jól szituált nő vagyok. Az öltözködésem és a megjelenésem igényes, de nem hivalkodó, nem feltűnősködő. A viselkedésemmel a légynek sem ártok, ugyanakkor mégis határozott fellépésűnek tartom magamat. Az utóbbi időben viszont egyre több atrocitást szenvedek el a hétköznapokban, méghozzá az utcán, tömegközlekedésen, vadidegen emberektől.

Pár napja a buszmegállóban álltam, kb. 10 másik utassal vártunk a buszra. Ott kószált egy hajléktalan férfi, és naná, hogy engem szúrt ki magának. Kért egy szál cigit. Az igazsághoz híven válaszoltam neki, hogy nem dohányzom, nincs cigim. Erre elkezdett kiabálni, hogy "Mi az, hogy nincs?! Mi az, hogy nincs?!", miközben jött felém, rám emelte a kezét, meg akart ütni. Kitértem előle, és próbáltam arrébb menni, de jött utánam, és közben ordibált, a többi ember pedig egy büdös szó nélkül nézte végig a jelenetet... Végül nagy sokára csak békén hagyott, átment az út túloldalára, de még onnan is az öklét rázta felém és kiabált tovább.

Egy másik eset az Astoria környékén történt. Mentem a dolgomra, és odajött hozzám egy férfi, aki azt mondta, hogy halláskárosult, egy térképet mutatott, útbaigazítást kért, de (szintén az igazsághoz híven) válaszoltam neki, hogy sajnos nem tudok segíteni, nem vagyok ismerős a környéken. Minden átmenet nélkül elkezdett üvöltözni velem a Rákóczi út kellős közepén: "Te büdös k.rva, szétb.szom a fejedet, takarodjál innen!" Köpni-nyelni nem tudtam, egy szó nélkül inkább gyorsan otthagytam, mielőtt tényleg nekem jött volna. 

Ezután a könnyeimmel küszködve felszálltam a metrópótló buszra. Leültem egy (külsőre normálisnak tűnő) férfi mellé egy szabad helyre. Semmi zavaró dolgot nem tettem, csupán leültem. Erre szánt szándékkal belekönyökölt az oldalamba, és hangosan ciccegett, konkrétan zavarta, hogy odaültem. Ekkor felálltam, gondoltam, hogy nekem a mai napra ennyi éppen elég volt. És hangosan így szólt a férfi, mikor felálltam: "Jaj de jó..."

Komolyan, miért velem történik mindez?  Ti is szoktatok ilyen szituációkat tapasztalni, vagy én vonzom be ezeket az embereket? Hogyan lehet egy ilyen szituációt kezelni? De leginkább hogyan lehet elkerülni? 

Igenis bántanak ezek a dolgok, egész nap csak ezek járnak a fejemben... Hogy lehetnek ilyenek az emberek? 


 

  1. 2019. február 27. 18:2123.

    Lehet, megint csunyan neztek ra es zokog valami sarokban. 

    előzmény:
    Csend Ike (22)
    2019-02-25  20:34
  2. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. február 25. 20:3422.

    Azóta sem jött vissza a TI-De nem is baj.

  3. 2019. február 25. 20:1821.

    előzmény:
    Kövesdiági (20)
    2019-02-25  16:29
  4. 2019. február 25. 16:2920.

    Nagyon szépen összefoglaltad  -  SISSI....Igen , rengeteg "hibbant és gonosz "ember járkál szabadon...., pedig a  hibbantság nem kötelezően jár együtt az agresszivitással....Én úgy védekezem, hogy kerülöm a szemkontaktust...a láthatóan zavart emberekkel.

    előzmény:
    Sissi52 (19)
    2019-02-25  13:41
  5. 2019. február 25. 13:4119.

    Hat neha megesik, hogy az ember komolyabban veszi az ilyenfajta zaklatasokat. De nehogy emiatt legyel mar keptelen elni. Az emberiseg mar csak ilyen. Az emberiseget megvaltoztatni nem lehet. Sokan hasznot is huznak belole, hogy ilyenek, milyenek az emberek. Ha gondolod, te megvaltoztathatod az emberiseget, arra ramegy az egesz eleted, megsem tettel semmit. Tehat magadat kell megvaltoztatnod. Igy talan meg nemi valtozast is okozhatsz. Igen, az ilyen eroszakos szemet emberek tudjak, ki az aldozat, azt ki is szurjak. Ok vesztesek, semmi egyeb oromuk nincs, ezaltal szereznek nemi folenyt kis idore masok folott. Ez eleg is nekik a napi boldogsagukhoz. Pl a cigit kerot ki kellett volna kerulnod, hatat forditani neki es elmenni onnan, ha ordibalni akar, ordibaljon, nem szentelni neki figyelmet. Ha latja rajtad, hogy bekaptad a horgot, verszemet kap. A melletted ulonek en is a vesejebe konyokoltem volna, ratelepedtem volna es enekelni kezdtem volna. Pl. De nem alltam volna fel, es semmi esetre sem fakadtam volna konnyekre. Mintha nem lennek tudataban, el kezdtem volna nyomni ot. Nem feltetlenul kell aldozat tipusnak lenni, kiszurnak ok barkit de jo erzekkel tudjak, kik kapjak be a horgot. En pl 2003-ban latogattam haza Magyarorszagra eloszor 4 ev utan, es sajnos ma is emlekszem, mentem en is az utcan, egy fiatal kocsog ment el mellettem, es a konyokevel ugy megutotte a karomat, az oldalamat, hogy egy honapig fajt utana. Onnan tudom, ki volt, mert utana neztem, haladt tovabb. Eloszor gondoltam, talan bocsanatot ker, de nem ez volt a szandeka. Szant szandekkal utott meg, es haladt tovabb a ket konyoket kitartva oldalra, hogy masokat is meguthessen. En ekkor ezt ugy konyveltem el, hogy mara ilyen durvara valtozott a vilag, jo lesz figyelni, vigyazni. Azota igy nem jartam, de tapasztalok rengeteg mindenfele durvasagot. Persze, ha lehetseges, megprobalunk valtoztatni embereket, de az emberiseget nem lehet, mert az alapjaban veve mindig is ilyen volt. Talan a mi kornyezetunkben addig meg nem. Nezzel szet itt az enelcen is, vagy akarmelyik, masik forumon, meglatod, mennyi szemetkedes van. Amit tehetsz, elkonyveled es eled az eletedet. Persze, itt is lehet, sot muszaj visszaviaskodni, de nem kell komolyan venni. En a viperaknak a fejet szoktam levagni, de nem megyek le a szintjukre. 

  6. 2019. február 23. 22:3818.

    A házasság azért van,hogy olyan problémákat oldjunk meg,amelyek egyébként nem lennének.

  7. 2019. február 23. 22:3617.

    Statisztikailag bizonyított,hogy a válások 100%-a házassággal kezdődik.

  8. 2019. február 23. 22:3216.

    Vagyunk még úriemberek is,akik igéretünkhöz híven megmutatajuk a bélyeggyüjteményeinket.

  9. 2019. február 23. 22:2915.

    Szerncsés vagyok.


    Akárki lopta el a hitelkártyámat,kevesebbet költ mint a feleségem.

  10. 2019. február 23. 22:2614.

    Attól,hogy valakit nem értenek meg,még nem művész.

  11. 2019. február 23. 20:0713.

    Ti, ami eszembe jutott meg. "All cruelty springs from weakness." /Seneca /

  12. 2019. február 23. 20:0612.

    Valahogy en is azt hiszem , es ezert is nem ugrok minden zaklato  megnyilvanulasara . Nem alakulnak ki futott erzelmeim.


    Talan azert nem mert tudom altalaban alacsony onbecsulesu emberek a zaklatok a tomegkozlekedesi eszkozokon, utcan....:ennek felemetesebb formaja amikor kenyszeritenek embereket olyan dologra amit kulonben  nem akarnak megtenni. 


    En a tekintetemmel jatszok. Azt mondjak meg tudom "benitani " a tekitetemmel a "zaklatokat ".

    előzmény:
    Bagoly (11)
    2019-02-23  18:35
  13. 2019. február 23. 18:3511.

    Na jo, akkor probalkozom. Ismered azt a szolas-mondast, "olyan pofonra allo kepe van"? Akadnak emberek, akik akarva-akaratlanul felhivjak magukra a figyelmet. Van, aki egyszeruen "kihivo", ratarti, gogosnek mutatkozo, vagy tulsagosan szelid, sunyi, alamuszi... stb. Ilyenekbe az ember akaratlanul belekot. Persze, nem te, vagy en, akik jomodoruak, de nem mindenki megerto.

    előzmény:
    sabangela (10)
    2019-02-23  18:26
  14. 2019. február 23. 18:2610.

    pedig mar hoztam a fotelt a kandallo ele 

    előzmény:
    Bagoly (9)
    2019-02-23  18:17
  15. 2019. február 23. 18:179.

    Nem.

    előzmény:
    sabangela (8)
    2019-02-23  17:52
  16. 2019. február 23. 17:528.

    Peldakat hallhatnank ?

    előzmény:
    Bagoly (7)
    2019-02-22  18:35
  17. 2019. február 22. 18:357.

    Igen.

  18. 2019. február 16. 22:076.

    Mikorra várható a cikk megjelenése?

    idézet:
    Csend Ike (5)
    2019-02-16 21:53:18

    előzmény:
    Csend Ike (5)
    2019-02-16  21:53
  19. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. február 16. 21:535.

    Mikorra várható a cikk megjelenése?

  20. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. február 16. 21:424.


    "Igenis bántanak ezek a dolgok, egész nap csak ezek járnak a fejemben... "


     


    Gondolom ez látszik is rajtad...


    Tény,hogy idegrohamot kapnának sokan attól ha ilyen embert kellene elviselni egész nap.


     


    Mellékesen: mi a frászért foglakozol ilyen dolgokkal egész nap? Tedd magad túl ezeken a dolgokon és másis meg fog látszani rajtad.


    Egyszercsak meg ámulatba fog ejteni, hogy elmaradt az efféle érdeklődés irántad.


    Na, akkor már tényleg  hipp hipp hurrá lesz a boldogsághormontól.


     


     


     

  21. 2019. február 16. 21:393.

    "Igenis bántanak ezek a dolgok, egész nap csak ezek járnak a fejemben... Hogy lehetnek ilyenek az emberek? " 


     


    Nem artana szakembert felkeresned : 

  22. 2019. február 16. 21:382.

    Igen nekem is lenenek ilyen torteneteim, de engem az ilyenek cseppet sem zavarnak.


    Nem erzem magamat sem kivalasztottnak sem aldozatnak.

Címlap

top