Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kérdések fodrászoknak

sula
Létrehozva: 2017. október 18. 12:04

Kedves Fodrászok!

Kíváncsi vagyok az őszinte véleményetekre.


Minden fodrászomat azért kell ’elhagynom’ mert elfelejtenek szolgáltatni és ezt szeretném megtudni, hogy kerülhetem ezt el a jövőben.


Egy példa és utána a kérdéseim.


 


Az utolsó fodrászomat a manikűrösnél ülve tartottam szemmel az egy jó darabig mielőtt rábíztam volna a hajam. Meg voltam elégedve vele úgy 3-4 évig. Tincsenként gondosan átdolgozva vágott, jó frizurákat szárított. Alkalmi frizurákra is beugrottam hozzá, mert olyan hullámokat szárított a finom szálú, szög egyenes hajamba, ami a világtörténelemben először napokig megtartott a hajam.


 


Na ez már a múlté. Egy éve elkezdtem felfigyelni a ’szimptómákra’. Mosás után elmaradt a hajöblítő, aztán már nem jutott rám hajhab sem, és végül a hajlakkot is kérni kellett


 


A végső húzása az volt, hogy olyan magas hőmérsékletre állította a hajszárítót, hogy végig égett szagot éreztem. Már akkor gyanút kellett volna fognom, amikor tavasszal elkezdett  kapacitálni, hogy vágjuk rövidebbre. Nem ez volt az első eset vagy az első fodrász, akivel így jártam. Hiába mondok egyértelműen nemet az ajánlatra önhatalmúlag elindítanak az általuk javasolt hossz felé azáltal, hogy kétszer annyit vágnak, mint amit megbeszéltünk. Szerencse hogy 5 perc alatt végzett a szárítással, de így is végig az volt az érzésem, hogy a következő látogatásomra tartalékolt tanácsát készíti elő: „ …hogy hát olyan törött lett a hajad, hogy le kell vágnom 20 centit.”


 


Ti is látjátok ezt a kollégáitok körében, vagy én fogom ki mindig rosszul?


Bele unnak a fodrászok a hosszúhaj ápolgatásába és technikásabb, érdekesebb vágásra vágynak?


A visszajáró vendégek kevesebbet érnek mint az újjak?


 


Hogy jut oda egy fodrász, hogy  azt higgye az ő véleménye felülírja az enyémet?

  1. 2017. október 23. 14:0611.

    Mondjuk fodrásznak nem, de hajmosónak talán még jó leszel......vagy pedig az otthoni munkára, amit most csinálsz.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~


    A témához pedig.....


    Soféle ember van, még az ikrek sem egyformák.Az én hajam évtizedek óta ugyanaz vágja, nagyon megvagyok elégedve vele. Mások is.

  2. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 20. 19:428.

    Az igényes nő kozmetikushoz jár 

    idézet:
    peachandcream (6)
    2017-10-20 07:48:30

    Is.

    előzmény:
    peachandcream (6)
    2017-10-20  07:48
  3. 2017. október 20. 10:327.

    Igazi fodrászidomító vagy! Gratulálok.


    Én nem vagyok ilyen bátor.

    előzmény:
    November5 (5)
    2017-10-19  19:00
  4. 2017. október 20. 07:486.

    Az igényes nő kozmetikushoz jár 

    előzmény:
    November5 (4)
    2017-10-19  18:43
  5. 2017. október 19. 19:005.

    A kérdésedre válaszolva:


    Gondolom van továbbképzés. ott tanulnak új dolgokat, amit szívesen ajánlanak a vendégeiknek. még akkor is, ha nem mindenki nyitott az újításra. De hátha... ha pedig sikerül egy nagyon újat alkotni egy fejre, akkor az neki egy igazi reklám. 


    Annál jobb ajánlólevél nincs, ha valakinek új frizurája van, ami jól áll és megkérdezik, hogy ki csinálta. elvégre a 15 éve ugyan olyan hajjal élő nő nem kap dicséretet, talán észre sem veszik, ha fodrásznál volt. Ilyen a feje, mióta ismerem - ez pl sokszor rám is is igaz. 


    Azt nem tudom, hogy a festék forgalom után van-e jutalék. Időnként láttam a mozgó hajbüfét, ahogy jött, feltöltötte a polcot igény szerint. Biztosan nehéz megfelelni, fejben tartani, hogy melyik vendége melyik vonalat viszi. mindenki elvárja, hogy a fodrásza megismerje, tudja, hogy éppen ökobioállatvédővegyszermentes hajápolást akar vagy éppen a kenjélrábármitcsakcsodáslegyenennyipénzért érzéssel akar távozni.


    Szerintem csak olyan vendég helyett dönt, aki képtelen dönteni. vendég nem azt várja el, hogy pontosan olyan legyen a haja, hanem foglalkozzanak vele és közben készüljön frizura. Ha az éppen még tetszik is, akkor jó. ha nem, hát így járt - de volt fodrásznál havonta 1-2x, mint egy rendes nő. 


     


     


     

  6. 2017. október 19. 18:434.

    Szia!


    Én tízen valahány évvel ezelőtt hasonló okok miatt szoktam le a fodrászhoz járásról. Sokan mondják, hogy 1-2 havonta fodrászhoz mennek, mert az igényes nő így tesz.  Én kb fél évente járok fodrászhoz. 


    Amikor gyakrabban jártam, akkor mindig volt valami új gondolata a hajamhoz. Legyen csíkos, pöttyös, rövid, tépett, loknis, vasalt stb.


    Nagyon régen festettem, vagyis a fodrász, de soha nem lett olyan színű, mint szerettem volna vagy olyan fazon. Vagy az egyik, vagy a másik vagy mindkettő hiányzott egyszerre. Akkor jött a lenövesztem, megnövesztem. Mikor megint frizurára alkalmas hajam volt, akkor előrukkolt valamivel. Most csíkos a divat, most a fél festés és még ezer "most ez a divat, legyen neked is tucat fejed" ötletei.


    Aztán meguntam. Eltűntem a szeme elől. Sokáig nem mentem fodrászhoz - senkihez. Levágtam otthon magamnak, lenövesztettem a festéket, váltottam hajápoló szereket. Mikor elmentem hozzá hosszú idő után, akkor megjegyezte: hogy megnőtt és megerősödött a hajad. Mit kezdjek vele? Fessük, vágjuk, ritkítsuk?


    Ekkor közöltem vele: nem festhet, nem bodoríthat. Hoztam sampont, azzal mossa meg. Semmi egyéb kemikáliát nem kérek a hajamra. A végéből 2 cm-t vágjon, semmi egyéb zsonglőrködés. Mosás, vágás, szárítás és itt sem vagyok!


    De hát legalább egy ... itt szakítottam félbe: vagy így, vagy már itt sem vagyok és nem jövök többet.


    Persze tudni kell hozzá, hogy amúgy egy nagyon kedves nő, aki lelkes és mint magánembert kedvelem is. Csak kicsit erőszakosan szeret alkotni. :)


    Most kb fél évente járok hozzá. Mos, vág, ha hideg van szárít, ha hőség, akkor azt sem. Hosszú és szép a hajam - nekem így tetszik. Rólam már lemondott, de mivel ilyen "igénytelen" vendége vagyok, ezért bármikor bepattint két vendég közé bejelentkezés nélkül is. Majdnem hogy úgy van velem: ha már végre megint itt vagyok, akkor el ne menjek. Most már normálisan vágja a hajam, pont úgy, hogy a növés közben is megmarad a formája és tényleg elég nekem fél év. 


    Na jó, nem mindig... Látom belevágtál! Ó, csak egy kicsit megigazítottam. Aztán ennyi. 


     


     


     

  7. 2017. október 19. 07:103.

    Sajnos ezt embere válogatja. Sok fodrász viszont tényleg törődik a vendégei igényeivel, az ilyenekbe viszont bele kell futni. 

  8. 2017. október 18. 12:272.

    Tudod, ezt nem csak Te tapasztalod.


    Szerintem beleunnak a munkájukba. 3-ból 1x tuti elrontja a fodrászom a hajam, akihez immáron 20 éve járok. Tapasztalt, már nyugdíj mellett dolgozik és mégis van, hogy 1x olyan "gondossággal"lenyírja a hajam, hogy otthon utána kell igazítani, mert olyan, mintha körbenyírta volna egy bilivel.


    Hiába a fáradozás, hogy előtte mindent alaposan megbeszélünk. Sajnos ez van. 

Címlap

top