Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Allergia vizsgálat

Roxana
Létrehozva: 2004. május 10. 13:45
Biorezonanciás vizsgálat?! Hogyan történik, mennyi idő alatt, mennyiért? Mivel ez gondolom mégsem a reklám helye, írhatsz priviben is.
  1. 2018. október 4. 23:1820.

    Ha debreceniek vagytok, akkor tudom dr. Bálint Ágnes ajánlani. A nagyobbik fiam is allergiás, mi hozzá járjunk. 

  2. 2018. Április 27. 16:0319.

    Szerintem az allergia megállapításában a magyar orvosokm gyermekcipöben járnak.
    Évekkel ezelött mindkét arcom feldagadt, a szemem viszketett,könnyezett, csalánkiütéseim voltak. Mire idöpontot kaptam, az 2 hét volt, addig így kellett járnom - kelnem. A vérvizságálat alapján semmit nem tudtak mondani, csak vonogatták  a vállukat. Kaptam egy gyógyszert "Lertarzin", amit egész évben szednem kell. Ez segített is kb. egy évig, de most meg az arcom bal fele fellduzzad, bevörösödik, valamint soha el nem múló piros folt van a nyakamon a pajzsmirigy magasságában. Háziorvosomnak fogalma sincs, csak vonogatja a vállát. Erre elmentem magán alapon egy endokrinológushoz. Megállapitotta, hogy jobb oldalt kettö, baloldalt pedig egy göb található. Ezzel be is volt a kérdés fejezve, s inzulin rezisztencia tesztet rendelt el. Itt komoly bajok vannak, ezért felirt egy gyógyszert, de az allergiával már nem is foglalkozott.
    Kétségbeesésemben elmentem egy belgyógyászhoz, elvittem a leleteket, amit meg sem nézett. Pulzust, testsúlyt mért, tüdömet, szivemet vizsgálta (ahol semmi bajom), majd közölte, hogy 24 órás EKG-t kell csináltatni, egyébként menjek el egy börgyógyászhoz, mert feltehetöen krómallergiám van. Na hála Isten! Május 7.-én megyek ismét egy maszekorvoshoz. Kiváncsi vagyok, hogy ö majd mit mont, mert már kinßézetem miatt nem szeretek emberek közö menni.
    Egy németországi honlapon olvastam, hogy ha valaki egyszer ebben  betegségben szenved, abból kigyógyulni soha nem fog. Fémallergiát lehet texziliától. börtöl, de különösen tisztitószerektöl kapni.
    Csak remélni tudom, hogy kapok valami jó tanácsot, mert már nagyon idegesít, hogy a XXI.században egy ilyen problémát nem tudnak megoldani. Takarítani, mosni kell, pucéran sem járhat az ember. Minden fém csatot, gombot bizsut kerülök.


    előzmény:
    Pirx (9)
    2004-10-06  13:28
  3. 2005. Április 15. 09:3618.
    körzeti orvosok is szoktak egészségnapokat szervezni, föleg ha szeretnék a hozzájuk leadott kartonok számát növelni! :-P)
    tavaly voltam iylen napon és ingyenes allergai vizsgálat volt, az alkarba karcolásos modszer! tudtam, hogy mire vok allergiás, de gondoltam, hátha az évek elteltével lett olyan amire már azota nem lennék! és nem volt iylen! ezek szerint csak gyerekkorba lehet kinöni az allergiát? felnöttként csak fokozodik vagy stagnál?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_463279 (17)
     
  4. Torolt_felhasznalo_463279
    Torolt_felhasznalo_463279
    2005. március 30. 18:4617.
    Tavaly voltam a Házipatika. com által rendezett ingyenes allergiavizsgálaton. Interneten jelentkeztem, választani lehetett hely, időpont szerint (Budapestieknek). Ma jött tőlük reklámlevél az idei vizsgálatokra. Nekem már tárgytalan, mert tavaly egészségesnek bizonyultam, de közreadom. Akit érdekel, az a http://www. hazipatika. com/services/allergy (szóközök nélkül) oldalon kap tájékoztatást és ugyanott jelentkezhet. Egész családok is mehetnek.
    Nagyon udvariasak voltak, és teljesen ledöbbentett, hogy a lefoglalt időben percre pontosan kezdtek minden érkezővel. Ilyesmire SZTK-ban nincs példa. A ppp által leírt bőrkarcolásos csöpögtetős módszert csinálják. Nem fáj és csak 10-15 perc az egész.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. ppp
    ppp
    2004. október 7. 10:1216.
    A szúrásos vizsgálatot sem úgy kell elképzelni, hogy jó vastagon átszúrják a bőrt, hanem éppen hogy csak megérintik egy tűvel (pontosabban lándzsával). Gyerekeken is csináltuk, nem okozott nagy gondot. Persze egy gyereknél sokkal inkább érvényes, hogy csak akkor fog belemenni, ha világosan megmondjuk, mit nyer a vizsgálat által. Felnőtt inkább hajlik arra, hogy akár kíváncsiságból is megszúrassa magát.
    előzmény:
    Mókusminyó (15)
     
  6. 2004. október 7. 09:5315.
    Háát, ez nagy kár. Gyermekeimet erre nem fogom tudni rábeszélni. :-(
    . . azért köszönöm a válaszodat. Szia.
    előzmény:
    Pirx (14)
     
  7. 2004. október 7. 09:4314.
    Igen, de azok sem egyformán megbízhatóak. Például a vérvételes vizsgálatok általában kevésbé megbízhatók, mint amikor a bőrbe szúrják vagy karcolják az anyagot.
    előzmény:
    Mókusminyó (13)
     
  8. 2004. október 7. 09:1513.
    Köszi, hogy válaszoltál. . . és szerinted a hagyományos allergiavizsgálat az egyedüli megbizható módszer ?
    előzmény:
    Pirx (9)
     
  9. ppp
    ppp
    2004. október 6. 19:5212.
    Szinte biztos vagyok benne, hogy félreértés. Legfeljebb az úgynevezett deszenzitizáló kezelés lehetne, de az nem egyszeri oltás, és nem ilyen elsöprő hatású, mint ahogy írod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282200 (10)
     
  10. Torolt_felhasznalo_447554
    Torolt_felhasznalo_447554
    2004. október 6. 14:4511.
    Nem akarok senkit félrevezetni, de ha jól tudom, akkor az egy szteroid injekció, amitől tényleg nem jön ki az allergia, viszont súlyos mellékhatásai lehetnek! Viszont vannak már nagyon jó és HATÁSOS szerek, nézd meg a másik allergia topic-ban, asszem Segítség, allergia a címe, vagy valalmi ilyesmi, ott többen írnak jó tippeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282200 (10)
     
  11. Torolt_felhasznalo_282200
    Torolt_felhasznalo_282200
    2004. október 6. 13:4510.
    Sziasztok! Hallottam, hogy létezik egy oltás, amit októberben, vagy novemberben kell hogy beadjanak, és a következő tavasztól egészen nyár végéig védett leszel mindenféle allergiával szemben. Tud valaki erről valamit, mennyire hatásos, és hogy hol foglalkoznak ilyesmivel? Előre is köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2004. október 6. 13:289.
    Mert soha nem produláltak a hívei egyetlen épkézláb eredményt, hogy hány százalékban egyezik például a "hagyományos" allergiateszttel az eredmény.

    Egyik kollégám összegyűjtött néhány esetet, és egyértelmű, hogy az ilyen vizsgálatokkal kb annyira lehet megmondani az allergiát, mintha dobókockát használnánk.

    előzmény:
    Mókusminyó (7)
     
  13. 2004. október 6. 08:088.
    köszi, de már elkéstél a válasszal, voltam a János Kórházban, igaz megszurkáltak, de nem fájt. Ez egy lakáson van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_309045 (8)
     
  14. 2004. október 6. 08:067.
    Pirx, légyszives fejtsd ki bövebben, hogy miért tartod nem megbizhatónak a lentebb emlitett vizsgálatot. Komolyan érdekel. A gyerekeimet szeretném allergia vizsgálatra vinni, de tüszúrás mentesre. Köszi.
    előzmény:
    Pirx (6)
     
  15. 2004. október 5. 22:456.
    Tudok olyat, ahol a zöldséges csinálja. És egyszerre be is vásárolhatsz :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_309045 (8)
     
  16. 2004. szeptember 24. 12:315.
    Helló, én budaörsi vagyol és János kórházba megyek kedden allergia vizsgálatra, Budaörsön hogyan és hol lehet? és mennyiért?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_309045 (1)
     
  17. 2004. május 11. 19:524.
    A biorezonancia akkor is kimutatja a Candidát, ha nincs ott. Ez jó a betegnek, mert megnyugszik, hogy megvan a baja és jó annak, aki csinálja a vizsgálatot, mert sok sok pénzt tud vele keresni. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_309045 (3)
     
  18. 2004. május 11. 17:403.
    Tudna valaki segíteni?
    A Vígszínház környékén van egy intézmény, ahol allergia vizsgálatot végeznek.
    A címüket sehol nem találom és nagyon fontos lenne. . . !!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2004. május 10. 14:282.
    Ez a Vega teszt ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_309045 (3)
     

Címlap

top