Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megütött köröm

bilonka
Létrehozva: 2007. Április 22. 15:11

A férjem reggel az autó ajtajával becsípte e körmét, a hüvelykujján. Egyből bekékült neki. Már jó sötét a körmének a fele, nagyon fáj, lüktet neki. Adtam fájdalomcsillapítót, meg jégakkuval hűtögeti.

Nyugtassatok meg, hogy elég a türelem. Ugye, ez nem olyan állapot, amivel ügyeletre kellene menni? Nyílt sérülés nincs az ujján.

  1. 2018. Április 22. 08:2317.

    Sziasztok!


    Tavaly szeptemberben feltörte a  bal lábújjam a cipő. A nagy lábujjam   köröm  alatt vérömleny keletkezett.  el kezdett múlni, a vérömleny, de még mindíg van rajta. alul egy kicsi. Fájni nem fáj, de nem is nő a köröm. Kérdésem, hogy mikorra  eshet le ez a köröm, illev forduljak e ezzel orvoshoz?

  2. 2015. június 11. 15:4116.

    Egy idő után lenő, illetve előfordulhat, hogy majd ledobja a körmöt, ott lehet még kellemetlenség. Ott kell figyelni a higiéniára. Szerintem, nem lesz gond.

  3. 2015. június 3. 12:5715.

    Sziasztok!


    Ma furtam a furógéppel és az újjam  hozzá ért a furó széléhez ami egyből hosszanti írányban 3ba hasította. Szerintetek mi tévő legyek vele? Egyelőre csak be van kötve.


    Üdvőzlettel Zoltán.


     

  4. 2007. Április 22. 18:0914.

    Hú, ez a körömkilyukasztás elég félelmetes akciónak tűnik. Szerintem nem menne bele a páciens, hogy én hajtsam végre a műveletet.  

    Most már kicsit jobban van. Rájött, hogy délután azért fájdult meg szokatlanul erősen, mert egy ideig a napon pihent, és a kezét is érte a nap.

    előzmény:
    7fő (12)
    2007-04-22  17:37
  5. 2007. Április 22. 17:4013.
    Szia, én dolgoztam sebészeten, jó pár ilyet láttam. Az előttem szólók teljesen igazat írtak, annyit tennék hozzá, hogy ha elég "ügyesen" sikerült odacsapni, eltörthet az utolsó ujjperc csontja, az meg csak rtg-nel látható. Ilyenkor nem gipszet vagy hasonlót kap az ember, hanem egy gyűszűhöz hasonló valamit, amit hetekig kell hordania. Szóval, ha nagyon sokáig szokatlanul erősen fáj, azért csak látogassátok meg a dokit. De fél nap még bőven belefér.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. Április 22. 17:3712.

    Szia Addig nagyon fáj amíg a köröm alatt lévő vér nyomja a körmöt.

    A körmöt ki kell lyukasztani ott ahol a legpirosabb. Nekem tavaly a fiam rátetette a napozó ágyat a nagylábam ujjára azt hittem besz....Egy kis injekciós tűt a mutató, és hüvelyk ujjad között óvatosan forgatva ki tudod fúrni a körmöt, NEM FÁJ ! Amikor megjelenik az első vércsepp szűnik a fájdalom, ha megnyomkodod a körmöt ki tudsz sok vért nyomni, utána már nem fog fájni, mert a belső feszültség megszűnik.

    Ha nincs injekciós tű, jó a rendes tű is.

    előzmény:
    bilonka (1)
    2007-04-22  15:11
  7. 2007. Április 22. 17:3411.

    Nem biztos, hogy le fog esni. Annak már látszódni kell, ha a körömágy elemelkedett. Akkor valszeg leesik, de majd az új köröm növekedése dobja le. Vigyázni kell rá, mert az a hematóma fertőzésgóc lehet. Az új köröm kinövése 4-6 hónap. Kitartás, holnapra jobban lesz. Ügyeletre menni nem érdemes. A sebészeten ha látják, hogy leesik a köröm, akkor kifúrják, és kinyomják belőle a vért. Ez fádalmas lehet. Ha pedig el van törve az ujj, begipszelni sem érdemes, mert a köröm amíg megvan jobban öleli, fixebben tartja, mint a gipsz.

    Jobbulást!

    előzmény:
    bilonka (1)
    2007-04-22  15:11
  8. Torolt_felhasznalo_261777
    Torolt_felhasznalo_261777
    2007. Április 22. 16:5010.
    Én kb 6 éves koromban jártam így, nekem is bekékült-lilult a körmöm, a vége pedig az lett h leesett (ill. letépte a szomszéd bácsi mert én nem mertem . de akkor már nem fájt egyáltalán ). Szerintem a férjedre is ez a sors vár
    előzmény:
    bilonka (1)
    2007-04-22  15:11
  9. Ree
    Ree
    2007. Április 22. 16:229.

    Sziasztok!

    Nekem több, mint 2 hónapja lilásfekete a középső lábkörmöm... 2 napig fájt, azóta nem... lenőni nem nagyon akar... nagy gond lesz, ha békén hagyom még? vagy leesik egyáltalán? Ha ért hozzá vki, és válaszolna, megköszönném Köszönöm)

    Ree

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_634025
    Torolt_felhasznalo_634025
    2007. Április 22. 16:198.
    Én a lábujjamat ütöttem be kétszer hasonló feketedést okozva magamnak - egyik körmöm sem esett le. Nagyon fáj, az tény, és sokáig csúnya (amíg le nem nő), de egy idő után a fájdalom elmúlik. Orvos szerintem nem kell hozzá, elképzelhető, hogy a "biztonság kedvéért" levenné a körmöt... Annál kevés fájdalmasabb dolgot éltem még át.... (szerencsére...)

    Valami jó erős fájdalomcsillapítót tegyél a párod keze ügyébe, mindig legyen nála pár napig.
    előzmény:
    bilonka (1)
    2007-04-22  15:11
  11. 2007. Április 22. 15:547.
    Nagyon szeretném, ha ezzel az állapottal megúszhatná a férjem is.
    előzmény:
    mauzenusz (6)
    2007-04-22  15:52
  12. 2007. Április 22. 15:526.
    Apukám csukta rá egyszer ugyanígy a kocsiajtót a hüvelykujja körmére; neki nem vált le, csak fekete lett az a része.
    előzmény:
    bilonka (1)
    2007-04-22  15:11
  13. 2007. Április 22. 15:485.
    Köszönöm neked is a hsz-t! Remélem, nem fog neki sokáig erősen fájni. Bár a reggeltől fél, hogy pihenés után milyen állapotban lesz az ujja.
    előzmény:
    momomó (4)
    2007-04-22  15:43
  14. 2007. Április 22. 15:434.

    Szia!

    Hát sajnos ha ennyire odavágta, valószínű, hogy leesik. Nem kell ügyelet, de még egy darabig fájni fog neki.

    előzmény:
    bilonka (1)
    2007-04-22  15:11
  15. 2007. Április 22. 15:343.
    Éppen itt van az idős édesapja, ő is a köröm leesését emlegette. Nem lett tőle boldogabb a párom...
    előzmény:
    haszi (2)
    2007-04-22  15:30
  16. 2007. Április 22. 15:302.
    Szia!

    A köröm sajnos kegyetlenül tud fájni, átérzem a férjed fájdalmát. Ügyeletre nem hinném, hogy el kell menni, de még fog lüktetni egy darabig. És valszeg le is fog esni, de nem mostanában...
    előzmény:
    bilonka (1)
    2007-04-22  15:11

Címlap

top