Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A hűség intelligencia kérdése, egy szövetség, amely intim, izgalmas, és a miénk.
Idézetek innen: https://kepmas.hu/neked-elmeselem-soha-az-eletben -nem-fogok-megnosulni
Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt egy kissé én is Te leszek. Már látom, mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, a sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, azén szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten. De mindez csak akkor történhet meg, ha beléd bújok.
Forrás: https://www.idezetguru.hu
Nezvál Eszter
Szeretni
Én nem tudok szeretni tisztán,
Csak kérkedve
ujjongva
félve
titkolózva,
Én nem tudok szeretni egyszerűen,
Csak ájulva
repülve
rohanva
megriadva,
Én nem tudok szeretni megszokottan,
Csak dalolva
sírva
remegve
félredobva,
Én nem tudok szeretni meglepetten,
Csak nincstelen, őrült szerelem az enyém.
József Attila
Álomban enyém vagy
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Heiner Ágnes
Szerelmes szív
Dobban, hevesen dobban a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis odabenn, benn sír...
Boldog, nagyon boldog, hogy arcod tőle mosolygós
Ajkad csókolja, s mégis fél ez tán az utolsó...
Ölel, szorosan ölel a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis érzi legbelül, belül a kínt...
Simogatja lelked, telnek-múlnak a percek,
S csak némán suttogja neked: szeretlek...
Kiss Dénes
Részem lettél
Úgy élsz bennem, akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben
vagy ép üvegben a szilánk!
Belőlem már te ki nem válhatsz,
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok,
élők a múló időkből.
Ady Endre - Elbocsátó, szép üzenet
Képes idézet!
Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem.
Éppen hogy attól féltem - éjszakánként,
amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -,
hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita,
és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését,
vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk,
de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett,
hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
Nagyon sok versem, íme pár amelyeket imádok:
Nincs többé titkunk egymás előtt. Együtt vagyunk, egymáshoz tartozunk. Egyet gondolunk és egyet érzünk.
A válaszfalak leomlottak. Örömet, bánatot, mindent megosztunk egymással.
Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni.
Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.
Nem féltem többé, tőle s magamtól, megbékéltem a szeretéssel, amely oly elevenné tett, mint semmi más,
elszabadultam a rabságból, ahová hajdan bezártam magam, s bár még nem tudtam, hová leszek ezután, mámorított a kitörés.
Onnan tudhatod, hogy szerelmes vagy, hogy nem tudsz elaludni, mert végül is a valóság jobb az álmaidnál.
Egyszerűen lehetetlenség mindent tudni valakiről, különben unalmas lenne.
Egy ponton túl bíznod kell a másikban, ez a szerelem!!!
Pusszancs mindenkinek :)
Életem első verse!!!
Rímmel költök most Neked
Rímmel költök most neked,
Hogy lásd mennyire szeretlek.
Szívem neked oda adom,
Mert már 3 éve szeretsz nagyon.
Szívembe az érzések ingadoztak,
De így még tán soha nem izzottak.
Versbe írva mondom most el,
Ezért kérlek fogadd el.
Hisz én költő nem voltam soha,
De szívből szeretlek Te kis buta.
Kérted írjak neked kézzel levelet,
Mert még soha nem láttál kézzel írott levelet.
Ezért itt ülve szedem most össze magam,
Hogy lásd mennyire rajtad jár az agyam.
Vannak szavak mik ismétlődnek,
De hibák mindenhol előjönnek.
A hibákat megkell oldani,
Mert a kapcsolatunk is így fog feloldódni.
A kitartás sem utolsó,
De erősek vagyunk és kitartók.
Legyünk együtt mínnél többet,
Így lesz a kapcsolatunk egyre erősebb.
Beszéljünk meg mindent,
Hogy a szívünk legyen könyebb.
Szeretlek Teljes Szívemből,
Ezért ez a levél is elkészül.
Levelem végére érve
Megígérem szeretlek addig Míg élve érve érlek el TÉGED!!!
e-mail címem: rozsdi89@gmail.com
itt minden infot megkaphatsz az oldallal kapcsolatban!!! irj bátran!
Készíts saját névre szoló weboldalt párodnak meglepetésnek!!!
Saját képekkel, zenével... A te stilusodnak megfelelőt!!!
Lepd meg Szerelmed!!! Nem fogsz csalódni!!!
Nézd meg a példa oldalam: www.rozsdi.hu/szeretlek.htm
szia
meg tudod mondani kinek az idézete ez?
köszi!
Indítottam egy idézetes oldalt nemrégiben, itt lehet megtekinteni:
http://gondolatjel.wordpress.com
Jó olvasgatást
Szép versek gyűjteménye itt:
http://verspatika.wordpress.com/
" Vannak nők akiknek a közelében az ember azt érzi, hogy egy nap alatt öt évet élt, öt különböző életben, és ha fáj ötször úgy fáj, de ötször akkora az öröm is, és minden nap úgy érzi ez már az utolsó, mert kibírhatatlan az állandó lobogás, izzás. És amikor végre felemésztette a szenvedély, megkönnyebbül, hogy aztán egész életében az remélje, hátha megtörténik vele még egyetlen egyszer a csoda!"
Megtaláltam az idézetet
Szilágyi Domokos: SZEMEDBE NÉZEK
Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;
Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!
sziasztok! keresek egy idézetet, de sajnos egy teljes mondatára sem emlékszem :-( arról szól hogy vannak nők akik belépnek ez életedbe és lehet csak rövid időt töltenek ott, és meg is sebeznek, mégis örökre várod hogy újra és újra átérezd ezt a dolgot.... ha valaki erre jár, segítsen nekem légyszi;-) köszönöm!
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
ujúl tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong
nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét tulsok virággal veres
s az ég tulsok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod ugy zenél
mint ezüst csengő, ujrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...
(Babits Mihály)
Juhasz Gyula : Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Ady Endre
József Attila: A szív és a szem
A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?
Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: - Mi lesz velem?
Önző szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.
A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
Rejtett kincsét előhíjja,
S mosogatja gyötört lényét,
De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
(fordította: Szabó Lőrinc)
Szerelmes vers
Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat,mely hozzám vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem,ahogy lehetett.
Hol van már az ,aki kérdezett és
hol van már az a felelet-
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem,de most szeretem
az utat,mely hozzád vezetett.
/Csukás István/
AKARSZ-E JÁTSZANI
Kosztolányi Dezső
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
KÜLÖNFÉLE HATÁSAI
Lope de Vega
Elájulni s mindent merni, dühöngve,
mint nyers, szelíd, forró és holtrasápadt,
merész, halott és új életre támadt,
csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,
és tőle távol nem találni csöndre,
mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,
megszökni hősként, csupa gőg s alázat,
s riadtan bújni sértődött közönybe.
Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,
édes borként mérget szívni magunkba,
a kárt szeretni, a hasznot feledni,
hinni, hogy a pokol visz égi útra,
létünket egy csalódásba temetni:
ez a szerelem. Ki próbálta, tudja
s belemártotta szivem a jéghideg patakba.
De hiszen monhatta o ezt regenyektol fuggetlenul is- csak ugy.
Babits Mihály: Szerelmes vers
A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.
Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?
Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!
Azt szeretném megkérdezni, tudja-e valaki, hogy az alábbi Gárdonyi idézet melyik könyvében van? (ha egyáltalán könyvben találom...) (ha egyáltalán Gárdonyi... Rengeteg blogon, fórumon fenn van, de csak ennyi:
"A múlt nem a tiéd, csak az utána maradt árnyék. A jövő nem a tiéd, csak az elédbe vetődő sugara. Az óra a tiéd, csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle, ha napfényes, virágos békességgel teljes: a világ minden üzlete nem ér fel a szívnek egy boldog órájával.” (Gárdonyi Géza)
Én megnéztem a mek.oszk.hu-n található könyveket (24 db!) a word keresőjével, és egyben sem találta...
A google-ből pedig csak ezeket a fórumokat, meg blogokat dobja ki...
Szóval itt már "igazi" tudásra lenne szükség !
köszi,
orff
Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.
1843. február vége - március eleje
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a robbanás után,
melyben agyamtól a láb-ujjadig
a mindenség végső határait
bejárta bennünk isten gyönyöre,
a csúcs után, s zuhanva már: ugye,
te is érezted, mint én, azt a jó
lankadást, a visszazsugorodó
életet, az emberit, amit én?
Még ájult voltam, s bőröm felszinén
valami nyugodt, ismerős meleg
ömlött el: az újra-nyíló erek
hálót szőttek, varázsköpenyt, reánk,
s az zsongatott és altatott: a szánk
félrecsúszott: még éreztem, milyen
édes voltál, és hogy a szerelem...
Aztán semmi... Most meg, ébredve - Te,
mondd csak, emlékszel? Emlékszel? Mire?!
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
Radnóti Miklós: Tétova ódaszerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenô kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,-
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a terítőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
Radnóti Miklós: Tétova ódaszerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenô kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,-
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a terítőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenô kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,-
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a terítőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kigbomlik, szétterül lobogva,
a elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámba hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelme
pedig van illat is.
Ha alélt kígyót látsz felveszed öledbe,
pedig bánthat is.
Ha fáj a perc már feketén látsz,
pedig van óra is.
Gondod a múlt, a jövőddel törődsz,
pedig van jelen is.
Gyenge vagy? Hát légy erős!
Ha fáj akkor is.
Álnok nyelvek lopják füledbe vádak hadát,
ha kell légy süket is.
Rút káoszba öltik arcukat, röhögnek,
ha kell légy vak is.
Hadd beszéljenek, neked van igazad,
ha nincs akkor is.
S ha már úgy érzed, senkid nincs,
én vagyok akkor is.
Sziasztok! Ez nem vers lenne, de szerintem nagyon is igaz.
...nem az számít hogy kit veszítesz el, hanem hogy mekkora űr tátong a helyén...