Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
T-effektus
Létrehozva: 2004. szeptember 7. 10:17
Valamikor régen olvastam erről. Olyan emberekről szólt a cikk, akiket egyszerűen nem vesznek észre a többiek.
Azért írok erről, mert lehet, hogy a férjem is ilyen. Nem néz ki rosszul a korához képest, de van benne valami, ami "láthatalanná" teszi. Társaságban alig tud hozzászólni a témákhoz, mert egyszerűen nem figyel rá senki. Jó ötletei vannak a munkájával kapcsolatban, de egyszerűen félresöprik. Ha valahogy mégis elmondja őket, akkor valaki lenyúlja, mert egyszerűen nem emlékeznek rá, hogy ki is mondta először.
De ennél rosszabb is van: az emberi kapcsolatai. Mindenhol lekezelik. Pl. a munkahelyein a nők zsigerből letegezik. Csakhogy allergiás rá, mert úgy érzi, hogy valóban LE-tegezik! A jelenlegi munkahelyén pl. egy lány az irodában, aki egyébként a lányunkkal egyidős, a belépésekor rögtön letegezte. A férjem nem tegezte vissza, de a liba csak nem vette észre magát, tegezte továbbra is. Pár hét múlva telefonon beszéltek, amikor mondta a férjemnek, hogy szerinte tegeződjenek, mert úgy könnyebb. A férjem annyit mondott, hogy talán várjunk még azzal. A liba továbbra is tegezte. Megint pár hét múlva a férjem megkérdezte, hogy nem tartja-e zavarónak ezt a helyzetet, mégiscsak furcsa, hogy tegezi, amikor ő nem. Azt válaszolta a csaj, hogy zavarónak tartja, de ő mindenkit tegez és ezen nem is akar változtatni, egyébként sem illik visszautasítani egy nőt, ha tegeződni akar...
A férjemet viszont zavarja ez a hozzáállás és le akar számolni a munkahelyéről, ahol még épp csak 3 hónapja dolgozik.
Van valakinek tapasztalata ezzel a témával kapcsolatban?
Azért írok erről, mert lehet, hogy a férjem is ilyen. Nem néz ki rosszul a korához képest, de van benne valami, ami "láthatalanná" teszi. Társaságban alig tud hozzászólni a témákhoz, mert egyszerűen nem figyel rá senki. Jó ötletei vannak a munkájával kapcsolatban, de egyszerűen félresöprik. Ha valahogy mégis elmondja őket, akkor valaki lenyúlja, mert egyszerűen nem emlékeznek rá, hogy ki is mondta először.
De ennél rosszabb is van: az emberi kapcsolatai. Mindenhol lekezelik. Pl. a munkahelyein a nők zsigerből letegezik. Csakhogy allergiás rá, mert úgy érzi, hogy valóban LE-tegezik! A jelenlegi munkahelyén pl. egy lány az irodában, aki egyébként a lányunkkal egyidős, a belépésekor rögtön letegezte. A férjem nem tegezte vissza, de a liba csak nem vette észre magát, tegezte továbbra is. Pár hét múlva telefonon beszéltek, amikor mondta a férjemnek, hogy szerinte tegeződjenek, mert úgy könnyebb. A férjem annyit mondott, hogy talán várjunk még azzal. A liba továbbra is tegezte. Megint pár hét múlva a férjem megkérdezte, hogy nem tartja-e zavarónak ezt a helyzetet, mégiscsak furcsa, hogy tegezi, amikor ő nem. Azt válaszolta a csaj, hogy zavarónak tartja, de ő mindenkit tegez és ezen nem is akar változtatni, egyébként sem illik visszautasítani egy nőt, ha tegeződni akar...
A férjemet viszont zavarja ez a hozzáállás és le akar számolni a munkahelyéről, ahol még épp csak 3 hónapja dolgozik.
Van valakinek tapasztalata ezzel a témával kapcsolatban?
Csak hát mondom, nem csupán tegeződésről van szó. Úgy megpróbálják kihasználni, elnyomni, ilyenek.
Egyébként nagyon elgondoplkodtam ezen a munkakör váltáson. Lehet, hogy igaz. Volt is már ilyen ajánlata, de nem fogadta el, mert kevesebb lett volna a pénze. A végzettsége pedig megvan hozzá, csak a mostani munkájával többet keres, de tényleg többnyire olyan emberek okoznak neki gondot, akiknek valami miatt nagyon fontos a bizonyítás. A bizonyítás önmaguknak, hogy azért ők is érnek valamit. A férjem a türelme miatt könnyen legyőzhetőnek látszik, hát nekiesnek. Elég szánalmasak ezek az emberek.
Egyébként szerintem a szóban forgó pasi talán éppen azért akar munkahelyet változtatni, mert a kollektívát látja olyannak, hogy el akarják fojtani az egyéniségét.
Azt, hogy máshol is belebotolhat ilyenekbe, aláírom. Ezért javasoltam, hogy ne ugyanolyan szintű munkakörbe menjen, ha vált, inkább magasabba, ahol a beosztásánál fogva lehet nagyobb ráhatása a csoport viselkedési formáira.
Parázs, ezt nehogy magatokra vedd, csak úgy a nagy általánosságokba írok bele arról hogy mik a saját tapasztalataim. Ez sem szentírás, lehet másnak más a meglátása.
Többnyire megérti ő, csak nem nagyon akarja már elszenvedni a következményeket.
Megyek ebédelni, mindenkinek jó étvágyat, aki szintén megy!
Azért valamit nem értek. Miért kellene akár még egy ilyen akarnok nő miatt is másik munkahelyet keresnie? Vagy lehet, hogy inkább csak ennek a nőnek a viselkedéséből következtet arra, hogy ennél a cégnél milyen a kapcsolatrendszer? De lehet, hogy csak én nem értem.
Na most nekem annyi a kérdésem hozzátok, hogy milyen érdekérvényesítésre gondoltok, ha ledorongoljátok azért, mert szól valakinek, hogy az ő igénye is hadd érvényesüljön a kapcsolatban?
Hogyan van ez? Legyen határozottabb a saját érdekei képvisletében, de ha meg az, akkor az a baj?
Szóval, meglep engem, hogy ebből a fizetés megkérdezésből ilyen - abszolút nem helytálló - következtetéseket vontok le. A férjem akkori főnöke nekem közeli ismerősöm. Nem mondom, hogy barátom, az azért nem (nem is tegeződünk!), de igazán jó ismerősöm. Sok a közös munkánk, mondhatom, hogy napi kapcsolatunk van. Ez a fizetés megkérdezés pontosan úgy történt, hogy már csütörtökön rajta kellett volna lenni a fizetésének a számlánkon (közös) és még pénteken sem volt. Pénteken reggel a férjem meg akarta kérdezni, de korán kellett kimennie, akkor még nem voltak benn a csajok. Hétfőn megint korábban mentek ki vidékre, viszont én a vezetőin a főnöke mellett ültem. Jött a telefonomra az egyenleg jelentés sms-ben és akkor kérdeztem rá a pasira, hogy valami gondjuk van-e, hogy napok óta késik a fizetés? Mondta, hogy nem, ő pl. meg is kapta, nem érti, hogyan lehet. Az értekezlet után fölment az irodába és elővette a csajt, hogy miért nem utalta fizetést, és akkor derült ki, hogy egyszerűen kifelejtette. Mellesleg akkor derült ki azt is, hogy ez a nő nem egyszerre teljesíti az átutalásokat, hanem 2-3 főnként, ahogy éppen neki jólesik. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért így. Lényeg, hogy azonnal elküldték átutalni a fizut.
Én nem érzek ebben semmi jogtalan beleavatkozást a férjem ügyeibe, együtt élünk, tudunk egymás dolgairól, ő még fel is szokta venni az én jutalékomat, amit a fizetésen kívül kapok és pénztárból fizetik. Tudjátok, mi sokáig egy helyen dolgoztunk, személyesen ismerjük egymás kollégáit, velük járunk bulizni, szóval ez azért speciális helyzetet teremt. Most is olyan cégnél van, amelyik a mi cégünktől bérel irodát, tehát egy telepen vagyunk. Most is ismerem a kollégáit, csak azért ezekkel távolabbi kapcsolatban vagyunk, nem az én cégem.
Biztosan az én hibám, de valahogy a férjemről is rossz képet alakítottatok ki. Azért ő nem hülye ám, még ha esetenként meg is próbálják annak nézni. Nem szorongó tipus, inkább olyan joviális alkat. Tulajdonképpen derűsen fogja föl, hogy őt nem veszik észre, hülyéskedik vele, hogy bankrablónak kellene mennie, mert lehet, hogy még a kamera sem venné föl. . .
Inkább az a baj, hogy a jóindulata miatt úgy rámásznak. Azért írtam le ezt a tegeződést példának, hogy lássátok, milyen tipusú az emberek magatartása vele szemben. Ő szelíden, mosolyogva megkérte a nőt, hogy várjanak még azzal a tegeződéssel, végül is még nem is ismerik egymást, amire akkor a csaj azt is mondta, hogy jó. Mégis, folyamatosan tegezi a férjemet, ő meg magázza. A férjem viszont ebből azt a következtetést vonta le, hogy már megint kifogott egy erőszakos libát, akivel vagy fel kell vennie a kesztyűt vagy kereshet más munkahelyet magának, ha nem akarja, hogy örökös viták legyenek. A csaj viselkedésében nem a tegeződés ténye a lényeg, hanem a mentalitás.
Nekem a kapcsolatuk is valahogy sokkal derűsebbnek tűnik, mint ahogy itt próbálják néhányan kiélezni. Az az érzésem, hogy a nő pontosan attól tart, hogy a férje megváltoztatja a viselkedését és éppen azok a dolgok lesznek másak, amik neki tetszenek benne. Persze, ez nem biztos. De azért, mert mi ismerünk valamilyen embertipust, nem hiszem, hogy a jellemzői mindenkire ráhúzhatók.
Az égvilágon senkit nem kell erőszakosan megváltoztatni! Ha valaki olyan félénk, visszahúzódó és nem meri a saját érdekeit képviselni, de szeretné, és hajlandó arra, hogy ezért konkrét lépéseket tegyen, mármint, hogy érvényesitse időnként az akaratát (pl. hogy ugyan kapja már meg a fizetését, de ezt ő tegye és ne a feleség!!!), akkor a személyiségét fejlesztheti - ha akarja - de ezt erőltetni nem lehet. Az a veszély nem áll fenn hogy Parázs férjéből egy agressziv, erőszakos némber válna, akkorát nem tud valaki változni.
Egy ici-picit én is ilyen ember vagyok. Már rég rájöttem, hogyha nem változtatok magamon, akkor bizony mindig ki fognak használni az emberek. És akkor sokszor konfliktushelyzetekben - szivdobogva és izzadó tenyérrel - de még akár a főnökömnek is megmondom, mindig higgadtan a véleményem.
Gondolom nem mondok újat, ha azt állitom, hogy ezek oka a gyerekkorban keresendő. Az én szüleim is minden lépésemet megszabták, a kérdésekre helyettem válaszoltak. Az ilyen emberek felnőttkorukban nagyon sok esetben olyan társat választanak maguknak, akik ugyanúgy terrorizálják őket, mint gyerekkorukban valamelyik szülő tette. Velem sem volt ez másképp, a férjem döntött mindenben. Kicsit későn, de 37 éves koromra rádöbbentem, hogy miért ne dönthetném én el, hogy mire költöm a fizetésem (egy részét), vagy eljárok-e aerobicra, stb. stb. Sokat fejlődtem, szeretném azt hinni, bölcsebb lettem, bár már soha nem leszek olyan határozott, magabiztos személyiség mint egy-két általam irigyelt ember, de azért mégis örülök és elégedett vagyok.
Visszatérve Parázs problémájára:
messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, abból, hogy ő érdeklődött a férje fizetése után (én soha nem tennék ilyet!!! ), de azért fenntartásaim és hátsó gondolataim vannak, bevallom. Kiváncsi lennék a férj verziójára is. Nem tudom ő tudna-e ide irni, de mindenesetre érdekes lenne.
A tisztelet meg nagyon érdekes dolog, mert azok az emberek, akik még csak azon sem gondolkodnak el, hogy helyes-e uniformizálni a munkahelyeken a dolgozókat, hanem gondolkodás nélkül elfogadják a viselkedésformákat, csak mert "ez a szokás, " nos azok azt tisztelik, aki föléjük van helyezve. Bekerülnek a munkahelyükre, bemutatják nekik a főnököt, sem a személyét, sem a döntéseit nem kérdőjelezik meg. Ha azt mondja, itt mindenki tegeződik, akkor mennek utána. Ha azt, hogy nem, akkor úgy csinálják. . . És más dolgokban is. Ez a konformizmus.
Szerintem ez a pasi nagyon jó középvezető lenne, mert empatikus, gondolkodik, nem megy ész nélkül a többiek után, viszont jóindulatú, tehát jól meg tudná találni az összhangot a cég érdeke és dolgozók érdekei között. Mivel toleráns, kitűnő hangulatot tudna teremteni az általa irányított csoportban.
A tisztelet miatt meg mondom, nem kell aggódni.
Nekem azért nagyon furcsa, hogy mennyire nem vagyunk képesek elfogadni egymást olyannak, amilyen. Miért kellene mindenkinek keménynek lenni? Akkor nagyon eldurvulna a társadalom, mert lennének még keményebbek, meg még és még! Aztán jöhet a kőbunkó. . . A civilizáció egyik ismérve, hogy toleránsan viselkedünk egymással és nem erőltetjük rá az akaratunkat egymásra. Megváltoztatni meg én még a házastársamat sem akarnám, nem hogy a másét!
Már bocs.
Vagyis mindent jól csinál? Akkor miért inditottad ezt a topicot?
"az ember gyakorlatilag gyerekkorában kialakul, később az alapidentitásán már aligha tud változtatni" - alapidentitáson??? az ember meg tud változni valamilyen szinten, ha törekszik rá.
"kár lenne, ha intelligens, jóindulatú emberből egy durva pokróccá ferdülne. " - a félénk, magát megvédeni nem tudó ember és a durva pokróc között még vannak átmenetek!
Lehet, hogy hülyeségnek fogod tartani, amit írok, de szerintem a férjednek valamilyen meghatározóbb munkakör kellene. (Bár őszintén szólva nem tudom, milyen a munkaköre, de úgy érzem, beosztott. ) Olyan, ahol a beosztása miatt, alapból járna neki a minimális tisztelet és a jóindulatát a beosztottai javára fordíthatná. Olyasmire gondolok, mint valami művezető vagy ilyesmi, ahol fizikaiak közvetlen vezetője lenne. Ott ő határozhatná meg a csapatszellemet, ha nem akarna, nem kellene sem tegeződni, sem más módon haverkodni és nem várnának el tőle zsigerből szolgálatokat.
Szóval, pontosan ott van a mi problémánk, ahol Ti is tapogatóztok. Mondogatom a férjemnek, hogy ne legyen olyan türelmes mindenkivel, mert az emberek ezt a legritkább esetben érdemlik meg, ne bízzon bennük, stb. El is fogadja, és erre mondja ő, nem minden irónia nélkül, hogy akkor most bemegy és kiosztja az agyát annak a bunkó libának, aki őt akarata ellenére tegezi. Milyen alapon, ha ő nem járult hozzá? Erre én - és a jelek szerint Ti is - : ne, azért nem kell durváskodni, stb. Csakhogy a férjem jogosan mondja ilyenkor, hogy igen ám, de ha az elején nem rendezzük az erőviszonyokat, akkor később, amikor kiderül, hogy a munkájával is probléma van ám (mármint a lánynak), akkor jön a "kapcsolat" kihasználása, hogy jaj, légyszi, tedd már meg helyettem, stb.
Figyeljetek, régen dolgozik a férjem, mindig is ilyen mentalitású volt, tehát tudja, hogyan reagálnak az emberek rá, de azt is, hogyan reagál ő az emberekre. Azt úgyis hiába mondanám neki, hogy bújjon ki a bőréből, nem tud. Akik köztetek tanultak pszichológiát, nagyon jól tudják, hogy az ember gyakorlatilag gyerekkorában kialakul, később az alapidentitásán már aligha tud változtatni. Tehát ő is csak a viselkedésén fog tudni változtatni. Végül is ezt a célt szolgálná, hogy megpróbál távolságtartó lenni. Azért teszi ezt, hogy kerülje a várhatóan bekövetkező konfliktushelyzeteket. De már látszik, hogy ez az út sem a legjobb, mert egyszerűen a környezete nem akarja megengedni neki, hogy ne álljon a rendelkezésükre. Na ezzel volt nekem a gondom, hogy mi az a dolog, amin úgy kellene változtatnia, hogy azért az identitása megmaradjon, mert nem csak nekünk, de szerintem az egész környezetének kár lenne, ha intelligens, jóindulatú emberből egy durva pokróccá ferdülne.
Csak hogy nem tudok én sem okosabbakat mondani neki, mint olyan üres közhelyeket, mint amiket itt olvasok, csak hát ezek olcsó általánosságok, nem is működnek.
Magamból próbáltam kiindulni, de egyszerűen más a helyzetem. Valahogy rám odafigyelnek, és velem nem kekeckedik senki. Ha véletlenül mégis megpróbálja, nekem elég csak kihúznom magam és annyit kérdezni, hogyan mondta? És máris helyesbít. Innentől kezdve nyugodtan lehetek nagylelkűen megbocsájtó és kellemes mederbe terelhetem a társalgást. De ő ezt nem tudja. Ezek valahol nem csak megtanulható technikák, hanem valami más is.
Nem tudom, érthető-e, amit írtam, de már nincs időm átolvasni. Sziasztok. Holnap leszek megint.
Pedig amit korábban irtam nem rossz indulatból tettem, csak azt akartam kihangsúlyozni, hogy nem biztos, hogy a hiba a többiekben van - ebben az esetben az embernek saját magán kell változtatni, ha elég rugalmas hozzá. Az ún. szociális vagy interperszonális intelligenciája fejletlen.
Életünk során folyamatosan változunk, de ha ez a változás TUDATOS, akkor idővel fejlett erős személyiséggé válhatunk.
Remélem nem bántottam meg senkit. . .
Nálunk is van a családban ilyen karakterű mint a Te párod. Abszolut önbizalomhiányos, hiányzik belőle a minimális egészséges önzés is. Egyszerűen nem tudja a saját érdekeit érvényesíteni. Illetve hát néha sikerül neki, azután amiután már jól behergelte magát egy-egy szitun. Akkor ahogy Te mondod "jól belevág valakinek a pofájába", de azután rögtön meg is bánja amit tett. Valahol megértem őt, illetve próbálom megfejteni én is a motivációit. Olyan családban nőtt fel, ahol sokan voltak testvérek, soha nem dícsérték őt eléggé. Önzésnek helye nem volt, mert ami kevésük volt, azt meg kellett osztaniuk. Egyszerűen volt előtte példa, amiből megtanulhatta volna hogy hogyan érvényesítse az érdekeit.
Számtalan ilyen példa van, amikor a becsületes, jóhiszemű embert "hülyének nézik", visszaélnek a tisztességével, azzal, hogy tudják (mert ez nyilvánvalóan látszik), nem fog azonos eszközökkel visszavágni.
Ettől függetlenül én azt gondolom, van olyan pont, amikor igenis muszáj a sarkunkra állni, és kiállni magunkért határozottan. Pl. ha lenyúlják az ötletünket, vagy érdemtelenül háttérbe akarnak szorítani. Nem szabad, nem kell "beállni a sorba" minden tekintetben, de szükség van egy egészséges mennyiségű ön-menedzselésre. (Ahogy gondolom azt Te is teszed a magad munkakörnyezetében. ) Ez kicsit olyan "segíts magadon, Isten is megsegít" dolog.
Tudjátok mi még az érdekes ebben? Hogy pont azok ilyen szemetek, akik lényegében a férjem elnéző természetének a legtöbb hasznát húzzák! Mert ő az, aki sohasem köt bele senkibe még akkor sem, ha az nyílvánvalóan rosszul végezte a munkáját. Inkább még megpróbál segíteni rendbehozni. Csak nem akar mindenáron bizalmaskodni.
De mondom, az a legnagyobb problémám, hogy honnan a fenéből tudják, hogy a férjem elnéző lesz? Mitől mernek vele kekeckedni? Mert hogy azonnal tudják, az biztos!
Bár tény, hogy Te sokkal határozottabbnak tűnsz (abból, amit itt megmutatsz a kettőtök személyiségéből), ami nem feltétlenül baj, sőt. Remélem elhiszed, hogy nem a kukacoskodás a célom. . . Csak beszélgetünk, nem?
:)
A világ változik, és hogy ez az irány jó vagy rossz a társadalom szempontjából, hosszútávon majd az utókor tudja eldönteni. Egy biztos, az evolúció során az alkalmazkodóképtelenek pusztultak ki.
Bocsánat, lehet, hogy az aktuális helyzetből adódott, de:
Ha a férjednek gondja van a fizetésével miért Te érdeklődsz?! Nem lehet, hogy otthon (is) más viseli helyette a nadrágot? Ne haragudj, nem bántásból írom, csak nagyon megütötte ez a szitu a szememet.
. . . ha azt akarjuk, hogy minket is észrevegyenek.
Hogy milyen igazad van, Sana. sky! A birkákat én sem szeretem. Más kérdés, hogy sajlnos legtöbbször ők érvényesülnek. Aki a legjobban tud helyeselni. . de persze attól függ, hogy milyen alannyal kerül szembe. "Legveszélyesebbek" azok az emberek, akik tudnak szelektálni, kivel hogyan kell "viselkedni" (= lehengerelni, fölé kerülni, tehát itt rossz értelemben gondolom).
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy kit miért (vagy miért nem) vesznek észre. Sok-sok apró eleme van ennek, darabonként rakom magamnak össze.
Egy példa. Ismerőseim között van egy lány. Nem különösebben szép, nem okosabb senkinél a szűk környezetemben. Nem jobb a humora. Nem ügyesebb. Nem látott többet a világból. ÉS MÉGIS, ha belép egy terembe, odanéznek. Ha megszólal, mindenki figyel. Ha hallanátok, hogy milyen hülyeségeket mondott már!!! De mindenki meghallgatja. Okosabb hozzászólásokat meg egyszerűen nem hallanak meg más emberektől.
Miért lehet ez? Teljesen nem tudom. De egy mozzanatában biztos vagyok.
A HANG.
A lánynak éles, erőteljes hangja van. Nem nőies, nem kellemes. De HANGERŐ NÖVELÉS NÉLKÜL is a beszélő tömegből az ő hangját lehet tisztán kivenni. Ez nála adottság. És nem csak nála tapasztaltam.
Gyakorolni kell azt, hogy a hangunkat kicsit ilyenebbé tegyük. Persze ez cak egy mozzanat. Folyamatosan elemezgetem magamban, hogy hogyan tudja ez az akármilyen értelemben vett (tehát most nem feltétlen lekicsinylő stb. ) ÁTLAGOS lány önmagát ÉRDEKESsÉ tenni. Bár nekem nem szimpatikus, de tanulni kell Tőle.
Ez az ember szelíd, türelmes, de EGYÉNISÉG!
Parázs, ha megunod, én vevő vagyok rá!!!
Hidd el ez sokkal könnyebb, mint a környezetetekben lévő embereket megváltoztatni.
De tényleg. Ilyesztő, hogy micsoda hamis ideológiákkal próbálják az emberek igazolni a saját szűklátókörűségüket!
Bármit, csak egyformán bégető birkákat ne!!!
Alkalmazkodásra, beilleszkedésre képtelen.
(Ma már mindenhol mindenki tegeződik. Eddig még akárhány munkahelyen dolgoztam még a százhúszéveseket is tegeztem és ők is viszont engem. Ha bemegyek egy üzletbe többször tegeznek le az eladók, vagy a pincérek mint magáznak. )
Parázs még olyasmit is irt, hogy a férje hangját meg sem hallják, az ötleteit utólag már nem neki tulajdonitják stb. Ezek önérvényesitési gondok, amik rendszerint kissebbségi érzésből, önbizalomhiányból adódnak.
Azt sem tudjuk, hogy az illető kolléganőnek van-e jogos oka a cukkolásra. Az is lehet, hogy van.
Az önbizalomhiányos emberek általában nehezen elviselhetők, mert ráadásul még paranoiásak is szoktak lenni, ott is lekicsinylést és bántást éreznek, ahol nincs is. Kivetitik a saját labilis és negativ bensőjüket másokra. Sokszor még rosszhiszeműek is, mert bizonytalanok, ezért mindig támadhatónak érzik magukat. (Bocs, de nincs hosszú i betűm)
Azt kéne meglátnia, hogy a tekintély nem attól függ, hogy tegezik-e vagy magázzák.
Egyébként én nem értek egyet ezzel a nagy tegezési mániával, de sajna a mai Magyarország mást sem tud, mint másokat majmolni. Nincs ebben a népben semmi tartás, de ez egy másik topic témája lehetne.
Különben meg tévesen hiszik az angol nyelvről, hogy ott (mert nem tesz különbséget a tegezés és magázás között) alapból tegezésnek kell érteni. Alapból magázásnak kell érteni. Rosszul gondoljuk sajna.
Ha valaki nem érzi jól magát a bőrében, messziről lerí.
Márpedig ha valaki nem képes alkalmazkodni egy kollektívához, ahol általános a tegezés, akkor ő onnan kitűnik, de nem jó értelemben.
Lehet, hogy egy jó, korrekt ember, de irtó nehézkes, merev a gondolkodása. Miért nem veszi észre, hgoy az idő elszaladt, amerikai stílusú m. helyek vannak, ahol mindenki mindenkit tegez?
Nekem is gombóc lett a gyomromban első m. nap, amikor előző helyemen első munkanapomon bedobta magát a velem szemben lévő székbe a főnököm, aki amúgy rém udvarias, magázódós stb. volt interjúkon, és közölte velem: Szerbusz. Mivel munkatársak leszünk, jobb, ha tegeződünk. Mondta egy 52 éves hapsi :-))
Köpni nyelni nem tudtam, csak bólogattam. Nem esett túl jól, de elfogadtam.
Egyébként örülök, ha letegeznek, mert azt jelenti, igen, fiatal vagyok, jól nézek ki. Az idősebb kolléganőket simán lecsókolomozzák egyesek, ezzel utalva arra, nem az ő köreikből való.
A tegezés egyfajta beolvasztást, beolvadást jelent egy közösségbe. Ha valaki nem akarja ezt, annak beilleszkedési zavarai vannak. Hiába jó szakember stb. Attól még a személyiségével gondok vannak. És a világ nem fog megváltozni sajna. . . Neki kell.
Szerintem a férjednek egyszerűen nincs elég önbizalma. Nem magabiztos és ezt mindenki messziről kiszagolja.
És amint az ábra mutatja, kezelni sem tudja ezeket a helyzeteket. Nem értem, hogy miért akar elmenekülni valaki egy munkahelyről, egy tegeződő kis liba miatt?
Szerintem nem a tegezésben van itt a kérdés, sem a megoldás, hanem abban, hogy valszeg amikor ő úgy érzi, hogy lekezelik, meg kellene vizsgsálnia, hogy valóban lekezelik-e, vagy csak ÚGY ÉRZI?
A férjednek jócskán lehetnek önérvényesítési problémái is, és én a helyében, ha ennyire nagy gondokat okozna ez a probléma, elmennék egy pszichológushoz, de néhény ilyen témájú könyvet sem ártana elővennie. Tele van ilyen könyvekkel minden bolt, a kommunikációs trükköktől kezdve az önérvényesítéssel foglalkozókig.
Egyébként nekem meggyőződésem, hogymindenki maga vonzza be az életében a problémáit, mégpedig azért, hogy tanuljon, épüljön belőlük.
Neki sem elszaladni kellene másik helyre, mert a probléma ott is előjönne és elő is fog, mindaddig, míg el nem kezdi megoldani.