Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Segítsetek, nem értem!

Torolt_felhasznalo_755665
Torolt_felhasznalo_755665
Létrehozva: 2004. szeptember 3. 14:00
Van egy lány, akivel fél évvel ezelőtt találkoztam párszor. Gyakran lemondta a találkozókat, de elég kondtruktív volt, és ha néha találkoztunk, akkor nagyon jól éreztük magunkat. Meg voltam győződve róla, hogy én is érdeklem. Aztán elegem lett belőle, hogy mindig egy hónapot kell várnom, hogy lássam, ezért írtam neki sms-t, hogy nem hívom többet. Erre azt válaszolta, hogy ha csak barátkozni akarnék, akkor nem érzékenykednék. Aztán meg azt, hogy alig ismerjük egymást, és hogy én nyomulok, és számokéregetek rajta. Valamint, hogy ha kedves még nem jelenti azt, hogy bíztat.

Nemrég három hónap után felhívtam, hogy mi van vele. Egy órát beszéltünk, és a végén azzal jött, hogy ugye majd még beszélünk. Felhívtam pár hétre rá, akkor meg megköszönte, hogy felhívtam. A parádén, amikor véletlenül találkoztam vele, a barátnője olyan lelkesedéssel szólt neki, amikor észrevett, mintha valami filmsztár lennék. Ilyeneket régen nem csinált...

Mit kezdjek vele? Lehet, hogy meggondolta magát úgy, hogy nem is találkoztunk?????
  1. Torolt_felhasznalo_154325
    Torolt_felhasznalo_154325
    2004. szeptember 7. 14:08120.
    Itt a "jövő hét". Valami akció?

    Vagy csak te is hazudtál? Olyan fura volt a lelépésed. Bocs, ha félreértettem, általában nem szoktam. Mesélj. Íme egy újabb átlagos pasi ?????. . . . . ???
    Engem komolyan érdekelt, hogy mi lesz ebből. De valami azt súgja, hogy . . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755665 (102)
     
  2. 2004. szeptember 3. 15:56119.
    Nagyon hülye:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_597944
    Torolt_felhasznalo_597944
    2004. szeptember 3. 15:55118.
    Gonosz vagy! >:-I
    előzmény:
    zsír888 (117)
     
  4. 2004. szeptember 3. 15:54117.
    Treaty nem strapáldd magad, mert tiibkét asszem elkergettem és már fel is adta azt a csajt:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_597944
    Torolt_felhasznalo_597944
    2004. szeptember 3. 15:54116.
    olvasok = olvasod
    előzmény:
    treaty (115)
     
  6. Torolt_felhasznalo_597944
    Torolt_felhasznalo_597944
    2004. szeptember 3. 15:52115.
    Tibike, ha olvasok: szerintem légy laza vele, tényleg viselkedj úgy, mintha haverodnak tekintenéd. Én pl a helyedben úgy hívnám el, hogy a haverjaimmal megyek valahova, és felhívnám, hogy nincs-e kedve veletek menni. Sokkal lazább leszel, és mellesleg a haverok is sasolhatnak hogy mi a reakció. Ez legyen rendszeres, néha fussatok össze kávézni is, de ne randis programokra hívd. A lassú víz partot most eléggé be szokott jönni, de akkor nem szabad közeledned, csak nagyon jó fejnek kell lenned, hidegvér, és megértés. . . Egy idő után ha jól el tud veled beszélgetni bármiről, rá fog jönni hogy nincs még egy olyan pasik akivel ilyen jól érezné magát. Tedd magad különlegessé a számára, légy olyan neki mint senki más. De ne érezze hogy bármit is akarál a haverkodáson kívül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755665 (102)
     
  7. 2004. szeptember 3. 15:51114.
    Hol?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2004. szeptember 3. 15:50113.
    Most indított topicot: zsírné (Tényleg)
    előzmény:
    zsír888 (110)
     
  9. 2004. szeptember 3. 15:50112.
    :DDDDDDD
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. szeptember 3. 15:49111.
    Óhhhh Te szegényke, szegényke!!!!!!!
    Zsír átvette a topicot Tibitől.
    Milyen megható ez a segítőkészség!
    Kérek papírzsebit. . . . . . . . . . gyorsan
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. szeptember 3. 15:49110.
    Nem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2004. szeptember 3. 15:48109.
    Dehogynem
    előzmény:
    zsír888 (108)
     
  13. 2004. szeptember 3. 15:46108.
    Nem szeret a párom:(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2004. szeptember 3. 15:46107.
    Tippeljünk!
    - topic ovasás
    - könyökpuszi ????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2004. szeptember 3. 15:44106.
    Vajon mi lehet?:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2004. szeptember 3. 15:44105.
    persze hogy elég
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2004. szeptember 3. 15:43104.
    Hát ha neked ilyen kevés elég az izgatáshoz!
    előzmény:
    zsír888 (96)
     
  18. 2004. szeptember 3. 15:43103.
    Lányok nekem is van ám problémám , segítetek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_755665
    Torolt_felhasznalo_755665
    2004. szeptember 3. 15:41102.
    Na jó. Fiúkkal én is meg tudom beszélni, és nem ragaszkodom a zsírhoz, a lányok meg feladták.

    Majd úgyis kiderül. . .

    Cső mindekinek, és kösz mindent!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755665 (94)
     
  20. 2004. szeptember 3. 15:41101.
    Akko verekedés jeeeeeeeeeee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2004. szeptember 3. 15:40100.
    Tibi kérdezz kérdezz Tibus kérdezz óhhhhh
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2004. szeptember 3. 15:4099.
    Kérdezd meg az aktuális pasiját.
    Nem biztos, hogy díjazza, hogy a nőét leakarja valaki nyúlni.
    Virágcsokorral megjelenés ezekután kizárt mert mi van ha egy kétajtós páncélszekrény nyit ajtót a sarki konditeremből?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755665 (94)
     
  23. 2004. szeptember 3. 15:4098.
    Ha lehetek szemtelen:

    64 ben van az egyik lehetséges válasz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2004. szeptember 3. 15:3997.
    már alig várom hogy leteljen a 30 perc és indíthassak még egy topicot jaaaa az e-mail címem : . . . . . . . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top