Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mi tévő legyek

meleg
Létrehozva: 2004. augusztus 18. 15:03
A kapcsolatom barátommal már 12 éve tart. Mindkettönknek rosszul sikerült a házassága.Amikor egymásra találtunk azt hittem megtaláltam azt az embert akivel le kellene élnem az életem. A házasságból született gyerekek érdekeit figyelembe véve egyikünk sem vált el. A gyermekek elfogadták, szeretik jelenlegi "páromat". A probléma amiben tanácsot kérnék az az idei nyáron július hónapban kezdödött. Január óta mindketten nagy izgalommal készültünk az idei nyári szabadságra! Már megvettük a vonatjegyeket is tehát megvolt a biztos indulási időpont. minkettönknek megkezdődött a visszaszámlálás. Indulás elötti napon kaptam egy értesitést, hogy a jegyet irassam át egy nappal késöbbi indulásra! Az értesitésben persze az is benne volt, hogy ne keressem mobilon mert nem tudom utol érni. Abban a pillanatban azt hittem itt a világ vége, de szivemre hallgatva megtettem azt amit kért. Megbeszéltem magammal, hogy biztosan nyomos oka volt tetteire. A megbeszélt idöpontban találkoztunk és elmondta indokait, amelyek az alábbiak voltak:
-gyermekkori barátnöje kereste telefonon, hogy itt van Bécsben nagyon betegen és látni szeretné!
Én ugyan nem értettem a dolgot hiszen több mint 35 éve nem jelentkezett, akkor most miért.
A szabadságunk letelt, de végig ott nyomasztott a gondolat, hogy miért?
Aztán azóta minden hétvégén jön a jelenlegi férj és viszi-hozza barátomat a régi barátnöhöz. Nem tudom feldolgozni! Talán ti tudtok segiteni! Köszönöm a válaszaitokat!
Az első alkalmat megbeszéltem magammal, hogy emberségből, de mi van tovább, és velem?
  1. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. szeptember 1. 08:48143.
    Hú. . . . . . . . . . .

    Szerinted kommunában kik élnek?
    előzmény:
    gigicino (142)
     
  2. Torolt_felhasznalo_447834
    Torolt_felhasznalo_447834
    2004. augusztus 27. 14:43142.
    vagy ember vagyunk csak más álnéven, h teljesen elbizonytalanítsalak:)) hehe
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (141)
     
  3. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. augusztus 27. 14:34141.
    Akkor ez egy kommuna?

    Na sziasztok ebből ennyi elég is!!!
    előzmény:
    Telefonvo (140)
     
  4. 2004. augusztus 27. 13:39140.
    Semmi bizonyiték nincs arra, hogy kettös életet élnek. nyilván való, hogy ennyi idö után minden érintet személy megbeszélte tisztességesen a valós helyzetet. Arról nem is beszélve nagyban függnek a dolgok, hogy a kapcsolatokból született gyeremekek mennyire " nötek" hozzá az apuhoz, vagy anyuhoz! Egy kamaszkoron tul lévő gyermek már nyilván saját tapasztalatai alapján nem kivánja, hogy szülei tovább kinlodjanak csak azért, hogy senki ne mondhassa elvált szülök gyermeke vagy! Föleg most amikor már nem is szükséges az apai nevet viselnie!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (136)
     
  5. 2004. augusztus 27. 13:30139.
    Nem minden esetben lehet olyan simán mindent meglépni! Vannak esete amikor az anyagiak is közbe szólhatnak! Gondolom, ha ez a pár is tehetné akkor nem csak az utcán töltenék együtt az idöt és lássuk be ezek alapján én meg vagyok róla gyözödve, hogy nagyon szerethetik egymást. Talán megoldanák egy kisebb lakás vételével ha tehetnék!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (136)
     
  6. 2004. augusztus 27. 13:02138.
    Igazad van. Sajnos. . . :(
    előzmény:
    kevesebb (135)
     
  7. Torolt_felhasznalo_447834
    Torolt_felhasznalo_447834
    2004. augusztus 27. 12:59137.
    én is már csak napokra tervezek előre:))
    előzmény:
    kevesebb (135)
     
  8. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. augusztus 27. 12:55136.
    Sajnos igen.

    De ha nem működik egy házasság akkor a gyerekekre hivatkozva szükségtelen együttmaradni. És párhuzamban kettős életet élni:(((
    előzmény:
    kevesebb (135)
     
  9. 2004. augusztus 27. 12:51135.
    Igaz, hogy nem ismerem, de nem is irok olyan dolgokat amelyekröl nem tudhatom, hogy velem nem fog megtörténni. Mindenki ugy köt házasságot, hogy örökre de ez manapság nagyon ritkán jön össze!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (133)
     
  10. 2004. augusztus 27. 12:48134.
    Mint uj belépö mondhatnám elég sértő módon viselkedsz! Nem hiszem, hogy szégyelnie kéne magát!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (73)
     
  11. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. augusztus 27. 12:45133.
    Ha nem akar változtatni, vagy megoldást találni, nem nyit egy publikus topicot, mindenki válaszát várva. Nem?? Te talán ismered őket és azért adsz adhatsz választ?
    előzmény:
    kevesebb (129)
     
  12. 2004. augusztus 27. 11:31132.
    Remélem
    előzmény:
    kevesebb (130)
     
  13. 2004. augusztus 27. 11:23131.
    Nagyon jól látod a helyzetet ki kell várni a megfelelő pillanatot!
    előzmény:
    Suchi* (101)
     
  14. 2004. augusztus 27. 11:20130.
    Kérlek ne csüggedj a gyermeked még nagyon pici, igy még nem is értheti! Majd késöbb megérti! Légy türelmes megéri!
    előzmény:
    Suchi* (125)
     
  15. 2004. augusztus 27. 11:13129.
    Csak nem magadból indulsz ki? Miért is változtatna bárki amikor senkit nem ismerünk! Elnézést de h. . . . . . . e ötlet volt Töled!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (111)
     
  16. 2004. augusztus 27. 11:05128.
    Sziasztok! Most ismét van egy kis idöm cseverészni! Akkor én most elmesélem neked mivel hoztad a topik inditott kellemetlen helyzetbe: Figyelj! Ha ugy érzed vannak olyan dolgok amelyeket nem kellene mindenkinek olvasni akkor ird meg válaszodat a PRIVÁT VÁLASZ alatt! Igy hirtelen nem tudom kit sértettél meg azzal, hogy felruháztad öt egy állnévvel, de ezt nem kéne! Hiszen te irtad ezt is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (126)
     
  17. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. augusztus 27. 11:04127.
    ???????????????????????????????????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. augusztus 27. 10:49126.
    Milyen kellemetlen helyzetben késztetem én őt válaszadásra? Hogy mennyi idősek a gyerekei? Ez aztán tényleg erőszakos, pofátlan kérdés. Micsoda egy arrogáns pasas vagyok. Nahát. . .
    előzmény:
    szellemidö (124)
     
  19. 2004. augusztus 27. 10:45125.
    Én apukától rég elváltam, lassan 2 éve mással élünk a kislány mégsem érti. . . . :((
    előzmény:
    szellemidö (120)
     
  20. 2004. augusztus 27. 10:44124.
    Sejtem mindenkinek fáj ha hasonló dolgokat kell önmagunknak átérezni, de nincs jogunk itélkezeni!!! És föleg nem kellemetlen helyzetben a topik inditot válaszra kényszeriteni! Annál is inkább mert ez a topik már nagyon régen nem arról szól! Jobban jársz te is ha inkább dolgozol!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (121)
     
  21. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. augusztus 27. 10:40123.
    Választ ezidáig nem kaptam!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (121)
     
  22. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. augusztus 27. 10:40122.
    Választ ezidáig nem kaptam!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474934 (121)
     
  23. Torolt_felhasznalo_474934
    Torolt_felhasznalo_474934
    2004. augusztus 27. 10:39121.
    Ez aztán az indulatmentes hozzászólás. . .
    előzmény:
    szellemidö (119)
     
  24. 2004. augusztus 27. 10:39120.
    Nem is értheti hiszen még oly pici! Mindennek eljön az ideje! A szülönek tudni kell mikor avathatja be gyermekét!
    előzmény:
    Suchi* (116)
     

Címlap

top