Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Méret;-)

Némanalfabéta
Létrehozva: 2018. szeptember 21. 17:35

Cikk:


"Régóta tartja magát az a hiedelem, hogy akinek nagy a cipője, annak nagy a botja is. Most kiderül, igaz-e ez a felvetés.



 


Vajon jutunk-e valamire azzal, ha a férfi cipőjének méretéből próbálunk következtetni arra, hogy milyen nagy, vagy kicsi a szerszáma? Erre a kérdésre keresték a választ egy brit tanulmányban. Egy urológiai klinika pácienseinek a vizsgálatával igyekeztek kideríteni, van-e alapja a hiedelemnek. 104 páciensnek a pénisz- és cipőméretét vetették össze.


Kiderült, van-e köze a férfiak lábméretének a péniszük nagyságához"Forrás: Shutterstock "

Az ernyedt férfiasságok méretét mérték, a legnagyobb 18 centiméteres volt, a legkisebb 6, az átlagos pedig 13. Az átlagos cipőméret 43-as volt, és azt találták, hogy a cipő- és péniszméretnek az égvilágon semmi köze egymáshoz."


 


Ott nem lehetett hozzászólni, de kikívánkozik: ki a fr@nc kíváncsi az ernyedt méretre? Aki "nagylábra" vadászik, az nem arra kíváncsi, hogy amúgy belefér-e egy kisebb alsógatyába az illető;-))) Azt fejtsék ki -táblázatban- hogy mondjuk 1000 főnek hogy aránylik a magassága+lábmérete a "lelkesedéséhez". Előre is köszönjük

  1. 2018. szeptember 22. 13:284.

    Most a "kutatást" végző brit tudósokat méltatod teljes gőzzel, ugye? Csak azt fejtegettem, hogy esetleg úgy is lehetne végezni egy kutatást, hogy annak legyen BÁRMI értelme;-)

    előzmény:
    Mozdonj (2)
    2018-09-22  06:09
  2. 2018. szeptember 22. 09:243.

    Ez kábé ugyanolyan, mint amikor "okos tudósok" vizsgálják majd kifejtik, hogy a női mell mérete és ezzel együttesen a világos hajszín gyenge észbeli képességet eredményez.


    Amelyik nő a férfiak pénisz méretére kíváncsi, arról már lehet tudni hogy fogalma sincs, hol találja a saját G pontját.

  3. 2018. szeptember 22. 06:092.

    Zsakbamacska ?
    Van olyan frustralt szerencsetlen , aki zoknival tomi az alsogatyajat , s ha ez a csuka -sztori igaz lenne , akkor 42-es meret helyett 46-os vattatomottorru  csukaban csoszorogna Romeo s tenne a szepet a hozzad hasonlo nagy es fontos igazsagokat kutato libaknak....

Címlap

top