Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Társtalálás Szolnok közelé

szolnokinőkpasik
Létrehozva: 2018. január 5. 13:01



Kedves Hölgyeim!


 


Manapság nem egyszerű ismerkedni. Aki ebben a cipőben jár, az meg tud erősíteni ebben.


A közösségi oldalakon lehet képeket feltölteni, kedvelni, levelezni, de ennél több gyakran nem történik, esetleg a másik fél lustasága miatt? Egy ismerkedés a személyes találkozáskor dől el pozitív vagy negatív irányba, de gyakran a találkozás el sem érkezik, mert közben az újabb 5-10 lehetőség érdekesebbnek tűnik és így tovább. Így pedig a sok lehetőségből semmi sem lesz. Szembesültél már ilyennel, amikor két vagy több szék közé estél, vagy éppen te voltál az egyik szék?


Az ötlet a következő:


Szolnok és 50 km-s vonzáskörzetében kialakítani egy olyan társkereső közösséget, aki nem csak levelezni, hanem személyesen találkozni, ismerkedni szeretne, kisebb közösségben nemenkét 8-12 fő egy kisebb közös program (pl: kirándulás, közös játékos vetélkedő, vagy valami hasonló) során. A programra már vannak ötletek, de újabb felvetéseket is szívesen veszek. Ismerkedni vágyó férfiak már jelentkeztek, és folyamatosan jelentkeznek szép számban J


A hölgyeket keressük hozzájuk 


A résztvevő hölgyeket kb 27-37 korosztályból várjuk, ha érdekel téged és esetleg szintén társkereső barátnődet, jelezz itt vissza!


A férfiak kb 30-40 éves korosztályból valók.


Üdv 

  1. 2018. január 5. 14:162.

    Szia!


    A Facebook-ot ajánlom inkább, ott hozzatok létre csoportot! És ott könnyebb lesz megtalálni a szolnokiakat is! Hogy mást ne mondjak, az ismerősök ismerőseinek az ismerősei között biztos lesznek, akik legalábbis terjeszteni tudják a klub hírét!


    Az NLC bár nevében a nők lapja fóruma, de azért manapság már alig vannak itt nők, illetve alig van itt valaki. Valószínűleg szolnokiból még kevesebb, hajadonból meg plánesőt! Ez a helyzet.


    De azért sok sikert!

Címlap

top