Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ex-szerelem? Tippek?

horvathnetti
Létrehozva: 2014. március 6. 13:20

Sziasztok.

Ma regisztráltam, mivel van egy fontos dolog amit szeretnék megkérdezni.

 

Párommal 1,5hónapja szakítottunk. Nagyon sokat veszekedtünk, az a tipikus "se veled-se nélküled" kapcsolat volt a miénk. 

Bizalmatlan voltam vele szemben- mostmár tudom, semmi okom nem volt féltékenykedni. De már késő.

 Végül az utolsó szót én mondtam ki, visszaküldtem a cuccait stb.

De nem könnyű lezárni, s ahogyan az lenni szokott, és tudom hogy TILOS, de ma megkerestem telefonon.

Olyan helyzetbe kerültem, amiben tudom hogy csak ő tud nekem segíteni.

Erről nem szeretnék beszélni, tudom exek vagyunk, de úgy érzem ebben a problémámban csak is őrá számíthatok. És ő is bármikor számíthatna rám-bármiben mind a mai napig.

 

Nos, a dologhoz még pluszba társul, hogy ŐRÜLTEN SZERETEM.

Most amikor telefonon beszéltük ez szóba került, mondja hogy neki is nehéz, de ő túl van ezen, már nem szerelmes belém. 

Végül a tárgyra tértem, és azt mondta segít bármiben, és annak ellenére hogy zsúfoltak a napjai, szakított rám időt, hogy személyesen találkozzunk és elmondhassam neki azt ami mostanában bánt.

Utána meg mondta, hogy kettőnkkel kapcsolatban csalódott és  nem szeretne erről holnap velem személyesen beszélgetni, de még mindig szeret.

Én ezt megértem.

Nagyon rosszul esik, de megértem. És hallottam, hogy telefonban elcsuklik a hangja.

Én a beszélgetésünk mellett, -oké elítéltek vagy sem- szeretném látni ŐT, mert kb. meghalok érte. Remegek azért, hogy lássam, hogy megérintsem.

 

Tudom még nehezebb lesz, tisztában vagyok vele, de annyira hiányzik, annyira szeretem, hogy beledöglök.

 

Megígértem Neki, hogy nem zaklatom kettőnkkel és fel sem fogom hozni ezt a témát személyesen-gondolom nehezen érinti Őt is. 

DE SZERETNÉM VISSZAHÓDÍTANI ŐT!

 

Tudom elítéltek, de tudom hogy szerelmes belém, és én is őrülten szeretem, mindketten tudjuk hogy egy őrültség miatt szakítottunk...

 

KÉRLEK NE ÍTÉLJETEK EL KOMMENTEKBEN, CSAK ADJATOK TANÁCSOT, HOGY HOGYAN ÉRJEM EL HOLNAP HOGY KÖZELEDJÜNK EGYMÁS FELÉ?

HOGYAN VISELKEDJEK HOLNAP HOGY VONZ LEGYEK SZÁMÁRA???

 

Tudom ez nevetséges, és őrült vagyok. De az egész szerelem őrültség.

És én most őrülten szerelmes vagyok!

 

Kérlek ne írjátok, hogy felejtsem el, mert nem megy.

Segítsetek nekem!!! Mert ha holnap találkozunk-oké ez nem randi, de személyes találka-remegni fogok azért hogy megérintsem vagy megcsókoljam, de ígéretet tettem neki, hogy nem nyúlok hozzá.

HOGYAN TOVÁBB??

  1. 2018. szeptember 12. 01:5330.

    Watching the years of marriage makes more damage than hell itself. I've been married for years, with the hope that my husband and I will never leave so much alive. Even though he said he was no longer interested in marriage, I could not say what was leading to this matter, never had a serious fight that could lead to such a decision. I was so worse than I could continue. At home one afternoon I was home to talk to a close friend of mine and visited an article and saw a woman found her marriage. He was very scared because I never thought it possible, I thought about it and tried. I contacted the assistant who did all these miracles. When I did, I told him everything I had in my wedding, and then assured me to stop crying and believe it, that seven days later my husband changes his mind. I did my best to believe her, so I did everything and after the last seven days my husband came to ask me to forgive him for wanting to meet us and have been over five years. we are a happy family now. I am very grateful for the help you have done for me to say good-bye to me. If you need help, get help from [lovesolutiontemple1@gmail.com] or whatsapp +393512671600 what I want to say about her kindness. If you need help, get help from [lovesolutiontemple1@gmail.com] or whatsapp +393512671600 what I want to say about her kindness. If you need help, get help from [lovesolutiontemple1@gmail.com] or whatsapp +393512671600

     


     
  2. 2014. március 7. 10:5529.

    Ehhez olvasd el az Elfujta a szel c.konyvet, es megtudhatod, hogy hogyan veszitsunk el mindent, ami megadatott nekunk, mert nem latjuk a fatol az erdot. Filmen is megnezheted,de konyvben jobban ertheto a lelki taglalas. Meg neked higgadtsagra van szukseged, le kell ulnod, mert 120-al egsz 7/24, szep csendben, melyen de nagyon melyen el kell gondolkodnod. Bevallom, en mar a topikinditodtol tokre elfaradtam. Az ember csak kapodja a fejet, ropkodsz ossze-vissza, egy bolha nem birna utanad ugralni.

    Nagy erolkodessel kiharcoltad a talalkat, aztan miutan a pasi beleegyezett rengeteg teendoje kozepette, akkor meg te lemondod. Ostoba buta jatszma. Fiatal, eretlen csajok jellemzoje. Egy erett, komoly ferfi nem dol be ennek. Vagy egy ido utan elege lesz, lehet a csaj a vilag legszebb noje is akar.

    Figyelj, egy pasi odamegy, ahol jol erzi magat. Es hol erzi jol magat? Ahol beke, nyugalom es szeretet van. Mellesleg egy no nem?

    Azt mondtad, senki a vilagon nem tud most segiteni neked, cask az exed. Ugye, hogy nem igaz, hiszen onkent mondtal le errol. Ezek utan szerintem tovabb melyitetted kettotok kozott az arkot. Ha elmentel volna a kicsikart talalkozora, es ott bekesen, nyugodtan viselkedtel volna, egy lepessel kozelebb kerultel volna a pasidhoz. De az ugye nem te lennel, hat oriasi kar. Ebbol is tudomasara hoztad ez exednek, hogy nagyon is helyes volt a kettotok szakitasa. Kapkodsz ossze-vissza, most kellesz, most nem kellesz. A pasik azokat a noket szeretik, akik tudjak, mit akarnak. Mellesleg ez akapcsolat nem jott ossze, hagyni kell. Majd lesz masik, hiszen meg fiatal vagy, talan megtalalod azt,aki mellett nem leszel ilyen, hiszen nem tudjuk, mi ment megis kozottetetek. Meg talan tanulsz is kozben valamit. Feltekeny meg akkor legyel, ha van ra okod, hiszen egy kapcsolat alapja a bizalom. Valami nagyon komoly oka lehetett a pasinak, hogy eppen teged es nem mast valasztott. ha megsem hiszed, igy jarsz. Most ulj le es gyaszolj,de ne sokaig, nem olyan hosszu az elet. Az megy tovabb.

    előzmény:
    horvathnetti (3)
    2014-03-06  13:24
  3. 2014. március 7. 10:0628.

    Figyelj!

     

    Találkozzatok, beszéljetek őszintén! Mondd meg neki, hogy szereted és újra vele szeretnél lenni, új kezdet blabla...

    Kérd meg, hogy őszintén mondja el ő mit érez, ne azt mondja, amit te hallani akarnál, hanem amit valóban érez. Biztosítsd afelől, hogy elmondhatja, te tudomásul fogod venni.

    És ennyi.

     

    Soha nem értettem miért nem lehet őszintén beszélni egymással.

     

     

     

    előzmény:
    horvathnetti (22)
    2014-03-06  18:11
  4. 2014. március 6. 23:0527.

    Telitalalat!

     

    (es milyen frappansan fogalmaztad meg)

    előzmény:
    terdszelikatica (25)
    2014-03-06  19:59
  5. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2014. március 6. 22:3726.

    Csak tudnám hogy tud két ember ilyen orbitálisan elbaszni valamit, holott mindketten ugyanazt akarják. Egymást.

     

    Talán elöbb fel kellene nöni, mert gyerekek csak játszanak egymással. 

    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20
  6. 2014. március 6. 19:5925.
    almodj kiralylany 
    előzmény:
    horvathnetti (22)
    2014-03-06  18:11
  7. 2014. március 6. 19:4624.

    szia. most talalkoztok, vagy nem ?  legyetek csak baratok szerintem es kesobb meg latjatok mi lesz. 

    sok sikert neked barmit is csinalsz. 

    előzmény:
    horvathnetti (22)
    2014-03-06  18:11
  8. Torolt_felhasznalo_858700
    Torolt_felhasznalo_858700
    2014. március 6. 19:4523.

    http://visszaszerzemazexem.hu/

     

    Ne adj ki a könyvért pénz! Kérd az ingyenes infókat,  a fizetős könyvben sincs sokkal több. 

     

    A benn leírtak nem automatikusan alkalmazhatóak, hanem átgondolva, a Ti helyzetetekre alkalmazva, a fő üzenetet megértve kiegészítve, esetleg dolgokat elhagyva.

     

    Kommunikációs technika, nem csodaszer, én egy régi, elcsellózott jóbarátot szereztem vissza vele.

     

    Mindenesetre HIGGADJ LE! Kapkodsz, hülyeségeket csinálsz, pánikolsz és így akarod megoldani életed egy fontos kérdését. Szerinted ez jó???

     

    Ha hiszel benne, agykontroll.  

    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20
  9. 2014. március 6. 18:1122.

    Ugye azt írtam ide is, hogy telefonban mondtam neki nyugodtan-megértően, hogy mivel én még érzek iránta, így ne találkozzunk holnap stb. És mondtam, hogy igaza van, ez mindkettőnket felkavarna.

     

    Rá fél órára írt egy extra hosszú mail üzenetet, hogy szerinte nem lenne értelme kínozni egymást a személyes találkával, ő csak ezt szerette volna közölni, DE mégis szeretne velem  találkozni, mert érdekli hogy vagyok, jó lenne látni. HIÁNYZOM NEKI O.o

    Plusz a végére leírta, hogy szerinte nem érte meg szakítani stb stb.

    Írt egy tök érzelmes levelet, most meg az a baja, hogy eleget tettem a kérésének, mely szerint ha nem tudok közömbös lenni iránta ne találkozzunk. 

    Most meg az a baja, hogy látni akar és hiányzom neki és visszamondtam  a találkát. Meg hogy ő is szenved.

    Eddig meg az volt  a probléma, hogy eleve fogjam fel hogy hello van és nem akarja ezt a "jó lenne újra együtt", erre ír egy nyálas levelet, mely szerint hiányzom neki és látni AKAR, mert fáj neki is ez a szitu, ami van stb.

     

    Még hogy  a nők  a bonyolultak....

    HÁT KI ÉRTI MÁR EZT???

    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20
  10. 2014. március 6. 16:5621.
    Ha esetleg felnönél és nem kajtatnál utána, akkor pár év múlva lenne esélyed. De ha a pasi normális akkor soha nem sétál be az utcádba többet. A féltékenykedésed, a szakitásod, most meg ez a bajadértánc… Hát mit mondjak. Nem vall felnött érett emberre. Márpedig a jó kapcsolathoz az is kell hogy emberként bánj az emberekkel. 
    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20
  11. 2014. március 6. 16:4820.
    Nem tudom hány éves vagy, de fel kellene nőnöd! Ez nem egy érett ember viselkedése. Te küldted el, most meg rájöttél, hogy szerelmes vagy? Mikor elküldted akkor nem voltál? 
    előzmény:
    horvathnetti (8)
    2014-03-06  13:39
  12. 2014. március 6. 14:4419.

    Minden érzésed vesd papírra. Ird le szépen amit érzel. A holnapi búcsúzásnál add oda neki, és gyere el.

    Hidd el sokszor el fogja olvasni. Ha szeret még akkor ....

    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20
  13. 2014. március 6. 14:3318.
    Azért gyorsan eldöntötted a helyzetet...
    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20
  14. 2014. március 6. 14:1117.
    hogy az agyban jott ra hogy nem O az igazi 
    előzmény:
    Vitti (11)
    2014-03-06  13:45
  15. 2014. március 6. 14:1016.

    Huh, te mar zaklatod ezt a pasit.

     

    Taktikazol, keresel valami apropot, hogy vele, csakis kizarolag vele lehet a problemadat megoldani. Hogy ezt kizarolag szemelyesen lehet megbeszelni.

     

    Most urugyet kerestel, hatha most lemondod a talalkozot es elrebegsz nehany bucsuszot, akkor konyorogni fog neked.

     

     Nem tette. Ertsd meg vegre, hogy VEGE.

     

    Most nehogy azon gondolkozz, hogy megint mi a fenet talalj ki, hogy ujra felhivhasd!!!  Ez mar zaklatas. Es verciki! Ne alazd mar tovabb magad elotte!

     

    Villamos es pasi utan nem futunk. Ugyis mindjart jon a kovetkezo!

     

     

    előzmény:
    horvathnetti (8)
    2014-03-06  13:39
  16. 2014. március 6. 14:0815.

    Nem kell/lett hozza semmit sem csinalni.

    Kolcsonosen NE M mukodott a parvalasztas biologiaja. Ennyi 


    előzmény:
    Öreg (13)
    2014-03-06  13:59
  17. 2014. március 6. 14:0614.

    Nem kell/lett hozza semmit sem csinalni.

    Kolcsonosen  mukodott a parvalasztas biologiaja. Ennyi 

    előzmény:
    Öreg (13)
    2014-03-06  13:59
  18. 2014. március 6. 13:5913.

    Ez az ember sohasem szeretett.

     

    Vagy tényleg olyan dolgot csináltál ami megbocsájthatatlan, már ha van ilyen.

     

     

    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20
  19. 2014. március 6. 13:5812.

    SZÓVAL ITT A VÉGE.

     

    ugyes voltal topic inditas utan 19 perccel dontest hoztal.

     


    előzmény:
    horvathnetti (8)
    2014-03-06  13:39
  20. 2014. március 6. 13:4511.
    És mit mondott erre?
    előzmény:
    horvathnetti (8)
    2014-03-06  13:39
  21. 2014. március 6. 13:4210.

    En ennyire hulyet nem csinalnek magambol az fix.

     

    Nincs az az anyaszulte akinek en valaha is konyorognek vagy vallomast tennek, ha egyszer azt mondja hogy nem kellek. 

    előzmény:
    horvathnetti (8)
    2014-03-06  13:39
  22. 2014. március 6. 13:409.

    Ugyanakkor az jár a fejemben, hogy minek szeretem, ha azt mondja hogy már nem járna velem,

    az embert megzavarjak az erzelmei Titania is bele tudott szeretni a szamarba

     

    és ha másnál lehet hogy első lehetnék??? :((

    na ez a ha a ... mit hagytam ki jatszma ?

    Ha masnal elso lehetnel keresni kell eyg olyat aki elso helyre pakol. 

     

    megőrülök, úgy fáj!

     mit , a vesztesegelmeny. Na az valoban fajdalamasabb , de a hiusag meg nagyobb zavart tud okozni 

     

    Emiatt totál magamba fordultam,

    ez nagyon hasznos

    mert ilyenkor tudja rendszerezni az ember a

    tevedeseinek okat

    tiszta depressziós vagyok

     

    igyal meg egy pohar pezsgot hallgass jo zenet , takaritsd ki a lakast , fozz egy jo vacsorat, !  es menj setalni !Ulj be egy jo filmre a moziba 


    előzmény:
    horvathnetti (4)
    2014-03-06  13:29
  23. 2014. március 6. 13:398.

    FELHÍVTAM, LEMONDTAM  A HOLNAPI TALÁLKÁT.

    ELMONDTAM NEKI, HOGY SAJNÁLOM DE NEM TUDOK RÁ KÖZÖMBÖSEN NÉZNI, NEM BÍRNÁM KI, HOGY NE ÉRJEK HOZZÁ.

    S bár szeretem és nagyon hiányzik elfogadom, amit érez.

     

    SZÓVAL ITT A VÉGE.

     

     

    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20
  24. 2014. március 6. 13:357.
    Szerintem ne taktikázz. Miután megbeszéltétek a problémát, amiért találkoztok, mondd meg neki őszintén, hogy szeretnél vele kettőtökről is beszélni, mivel szereted. Majd elmondja ő, hogy akar-e erről beszélni. Mindenesetre ha elzárkózik, hiszen előre megmondta, hogy ez a téma tabu, akkor add fel és ne erőlködj. Ez a vonat valószínűleg elment, te küldted el. 
    előzmény:
    horvathnetti (1)
    2014-03-06  13:20

Címlap

top