Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az én kis sztorim

jjdjj
Létrehozva: 2012. július 12. 15:16

A sztori már egy éve volt kb., de annyira sokkol még most is, egyszerűen le kell írnom!

Nem dumcsizós topicot szeretnék, csak elmondani nektek, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Csak emiatt regisztráltam. És nagyon-nagyon hosszú, elnézést!

 

Tavaly a nyamvadt kis fizumból megspórolva elmentem meglátogatni külföldön az unokatesómat. Egy hetet töltöttem ott, közben pedig megismerkedtem a baráti társaságából valakivel, akivel kölcsönösen szimpatikusnak találtuk egymást, szintén magyar (32 éves!). Nagyon nem helyes pasi, de tetszett a stílusa, humora stb. Sokat beszélgettünk, de semmi nem történt.

 

Miután hazajöttem, megkeresett a neten keresztül, és onnantól órákon át beszélgettünk, chateltünk. Minden klassz is volt. Így telt el egy hónap, mikor mondta, hogy mi lenne, ha meglátogatnám kint, és akkor személyesen folytathatnánk az ismerkedést. Addigra már kiderült, hogy kezdtünk vonzódni egymáshoz.

 

Hát megvettem újra a repjegyet (gondoltam bármi gáz van, ott az unokatesóm), és kimentem. Minden nagyon szuper volt, tényleg. Gyönyörű lakás, hiperszuper mondern cuccokkal berendezve, mert jól keres a lelkem. Talán ezért is gondoltam, hogy ha már meghív magához, talán kicsit belesegít a repjegybe is anyagilag, mert pontosan tudta, milyen csóró vagyok, de nem. Persze nem tettem szóvá, ő meg nem ajánlotta fel, de nem foglalkoztam vele. Az fura volt, hogy bár szabit vett ki, mégis állandóan a gép előtt ült, mondván dolgoznia kell. De ezek mellett kárpótolt, hogy szuper helyekre vitt el, főzött nekem, foglalkozott velem, szóval tényleg jó volt.

 

Úgy jöttem haza, hogy végre egy normális pali, aki amellett, hogy építi a karrierjét, azért tud élni, és még kedves is!

 

Amikor elindultam haza, mondta, hogy nem leszek sokáig nélküle, mert 2 hét múlva jön meglátogatni az anyukáját, aki egyedül él, és akkor újra együtt leszünk.

Boldogság, meg minden.

 

Az indulása előtt pár nappal felhívott tök részegen egy buliból, hogy már annyira nem bírja nélkülem, hogy 4 nappal korábban jön, mint amit az anyjával megbeszélt, de az anyja erről nem tud. Addig viszont keressek egy albit Pesten, (vidéken laktam a szüleimnél), mert sokáig akar maradni, ráadásul olyan a munkája, hogy innen is tudja csinálni. Én kerestem albit, pont addigra meg is lett, mire megérkezett.

 

Na és itt kezdődtek a vicces dolgok!

 

Áááááááááááááááááá, belegondolni is rossz!

 

Az eleje még csak-csak elment, rendezgettük az albinkat, vásárolgattunk. Én a szüleimtől kaptam „kölcsön”, ő is fizetett pár dolgot. Közben az anyja folyton hívogatta.

A jóember nem vette fel a telefont. Ekkor az anyja ímélt küldött, hogy miért nem veszi fel, és különben is, miért nincs skype közelben egész nap, és, hogy most már kezd mérges lenni. Emberünk teljes pánikba esett, hogy jajj, most mi lesz, gyorsan fel kell hívni anyut, de menjek már arrébb, és meg ne szólaljak, mert nehogy kiderüljön, hogy Magyarországon van! Ezt kb. 3x eljátszotta 4 nap altt.

Már ekkor néztem nagyokat, de gondoltam, hát jó, ha így akarja. Anyu megoldva.

 

Folyt. 

 

  1. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 16. 06:3761.

    Én nem mondtam, hogy marha stb....

    Azt se hogy valaki nem  ihat alkoholt, azt mondtam, ha kukturáltan nem tud valaki in ni, azt én biztos, hogy a búsba küldöm, mert az olyan emberr el csak a baj lehet.

    Az is sokat elmond egy emberről, ha a  jó szórakozásához részegnek kell lennie.

    Egy részeg disznó  szövegelése nem tudom mitől lehet romantikus? Lehet másnap n em is tudja mit beszélt.

    MINT a saját eseted is megmutatta,  mennyire rád volt kíváncsi, amikor már ott volt.

    előzmény:
    jjdjj (52)
    2012-07-13  10:02
  2. 2012. július 15. 17:3060.

    Ja, mindig ott rontják el, hogy azt hiszik saját maguknak szülték azt a fiút, és be kell töltenie a férj szerepét, és anyukával kell foglalkozni nullhuszonnégyben!

    Ha ebbe egy másik nő belepiszkál, akkor áll a bál.

    Csak azt mondja már meg nekem valaki, hogy miért hagyják ezt a beteg kapcsolatot ezek a fiúk. Főleg, hogy ők is látják, hogy nem jó, és másra vágynak! Ennek ellenére félnek anyuci sértődésétől. 

    előzmény:
    Parázs (59)
    2012-07-15  10:09
  3. 2012. július 15. 10:0959.

    Persze, hogy van remény! Szerencsére, nem vagyunk egyformák - mi, fiús anyák sem!

    De tény, hogy nagyon sok nő teszi tönkre a fiát, mert tőle akarja megkapni mindazt a túlzott tiszteletet, alázatot, elismerést, figyelmet, amit a többi hímneműtől sohasem tudott! 

    előzmény:
    jjdjj (56)
    2012-07-13  10:34
  4. 2012. július 15. 02:0758.

    nem az egyke fiúkkal van a gond, hanem a fiús anyákkal

     

    persze nem minddel. Viszont alapból a nők, azaz anyák cseszik el a gyereket. 

     

    Az apósok általában jófejek. Nekem mindegyik "apósom" jófej volt. 

     

     

    előzmény:
    jjdjj (56)
    2012-07-13  10:34
  5. -1-
    -1-
    2012. július 13. 10:5257.

    Még jó, hogy nem hagytad bekövesedni az általánosításodat.

     

    Talán azért is volt ez az utolsó ennyire durva, hogy vedd észre, valamivel az ilyeneket kötöd magadhoz.

    És mert ez nem egy olyan kapcsolat, amit a lány kívánhat magának, hát akkor vedd észre, és nézz másfelé.

    Ezek szerint mégiscsak volt értelme.

     

    A fiú pedig a menekülő utat választotta.

    A minap volt egy topik, ahol egy lány szeretett volna leválni a szülőkről, na ott volt az a tanácsok kb 70-80 %-a, hogy költözzön.

    Élő példa, hogy a költözés mennyire hatékony módszer.

    előzmény:
    jjdjj (56)
    2012-07-13  10:34
  6. 2012. július 13. 10:3456.

    Azt mondta azért menekült külföldre, hogy "megszabaduljon az anyjától". 

    Itthon meg úgy ugrált, ahogy anyukája akarta. Nagyon durva volt. Azt le sem írtam, hogy előttem is úgy beszélt a fiával, teljesen ledöbbentem. Ő meg fülét-farkát behúzva vinnyogott a sarokban. Egyszem gyerek, anya egyedül nevelte.

     

    Azt megtanultam, hogy anya egyszem pici fiával nem szabad kezdeni! Ez a 4.!! ilyen kapcsim volt, mindbe belecsaholt anyuci, de ez volt a legdurvább eddig!

     

    Ja, jut eszembe, mégsem tanultam már megint ebből sem. A mostani párom is egyke! 

    Na jó, itt teljesen más a szitu. A párom pasi a javából, és nem hagyja, hogy beleszóljanak az életébe. Az anyja főleg nem. De szerencsére az anyja nem is olyan! Talán van remény!   

    előzmény:
    -1- (55)
    2012-07-13  10:25
  7. -1-
    -1-
    2012. július 13. 10:2555.

    Amúgy a téma nagyon érdekes mindkét fél szemszögéből nézve.

     

    A férfi, aki képes férfi lenni, ha anyuka bűvköréből kikerül, miért nem képes arra, hogy a mama mellett is az maradjon, akinek szeretne lenni?

    Hozzád vaj' mi vonzotta - ismerve most már anyuka jelenlétét az életében?

     

    A részedről pedig tán az érdekelne, hogy azóta mire jöttél rá, hogy mit kellett meglátnod ebben a történésben a magad számra?

     

    Mert én vallom, hogy semmi nem történik csak úgy az életünkben, hogy annak semmi értelme ne lenne.

    előzmény:
    jjdjj (53)
    2012-07-13  10:07
  8. -1-
    -1-
    2012. július 13. 10:1954.
    Á, régi ismerősök vagyunk egymásnak.
    előzmény:
    jjdjj (53)
    2012-07-13  10:07
  9. 2012. július 13. 10:0753.

    Ne vedd a szívedre!   

    előzmény:
    -1- (51)
    2012-07-13  09:33
  10. 2012. július 13. 10:0252.

    Igen, lehet, hogy igazad van. 

    De gondolj bele abba, hogy tetszik valaki, tudod, hogy a haverjaival egy messzi országban éppen egy tök nagy bulit csapnak, isznaik is (húú, az nagy bűn), és mégis felhív az éjszaka közepén, hogy nem bírja, és már jönne hozzám.

    Ez akár romantikus is lehet, nem?

     

    Egyébként én nem iszom egy korty alkoholt sem, tényleg, és utálom, ha valaki részeg, de ha a párom szeretné jól érezni magát egy buliban, egyszer-egyszer belefér. Ettől még nem leszek egér, meg marha meg nem is tudom miket mondtatok még rám!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (49)
    2012-07-13  08:59
  11. -1-
    -1-
    2012. július 13. 09:3351.

    Fején találtad a szöget. Valóban. Sajnálom.

    Sajnálom, hogy a fórumot olyanokra használja valaki, hogy a másikat állandó kereszttűzbe helyezi.

    Sajnálom, hogy a meglátások helyett egy állandó személyeskedés van jelen.

    Igen, ilyen alapon sajnálom magamat is, mert én is részt veszek ezen fórum életében.

     

    Viszont nagyon tudok örülni, hogy pl a topikindító így feltárta azt, ami benne végbemegy.

    Örülök annak is, hogy nem zuhant meg, hogy talpon tudott maradni.

    Sőt még annak is örülök, hogy az itt leírt hsz-okat is inkább a maga javára fordítja.

     

    Szóval valahogy így látom én magamat. Ezt kívánom neked is tiszta szívemből. Hogy lásd meg te is azt, amit érdemes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (49)
    2012-07-13  08:59
  12. 2012. július 13. 09:1650.
    Én jót szórakoztam a topikodon, bár tudom, hogy megélni mindig gázosabb. Viszont tanultál belőle és később tényleg már csak nevetni fogsz a történteken. Én arra tippeltem volna, hogy olasz a pasi- mert ők nem tudnak leszakadni a mammáról. Nem véletlenül hoztak törvényt náluk arra, hogy kötelezően el kell költözniük a mammától
    előzmény:
    jjdjj (1)
    2012-07-12  15:16
  13. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 13. 08:5949.
    Feltehetően, akkor magad nagyon sajnálod.
    A mindenkiben van bibi az nem kérdés.
    De van sok bibis aki egy tökrészeget azonnal elutasít és akkor sokkal kevesebb a baja az életben.
    Aki meg nem az miért lepődik meg.
    előzmény:
    -1- (48)
    2012-07-13  08:49
  14. -1-
    -1-
    2012. július 13. 08:4948.

    Mint ahogy mindenkivel van egy kis bibi.

    És ez alól senki, érted, SENKI nem kivétel.

    Ilyetén módon felesleges is minden szó, amit mások leszólásával tölt el valaki.

    Persze az egészen más, ha az a valaki ettől érzi jól magát a bőrében.

    No de azt a valakit, aki eddig eljut, már csak sajnálni érdemes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
    2012-07-13  07:15
  15. 2012. július 13. 07:4747.
    Ne bánd, ez is egy tapasztalat volt. Sajnálhatja, hogy elvesztett téged, mert az írásodon jót mulattam, bár marhára nem vicces. Van humorod, túléled, felejtsd el, stb... de ne bánd. Köszi, hogy leírtad! 
    előzmény:
    jjdjj (3)
    2012-07-12  15:20
  16. 2012. július 12. 20:4746.

    Nem hinném, hogy marha lennék. De azért köszi. És örülj, hogy a te párkapcsolataid zökkenőmentesek voltak.Tényleg irigyellek.

    Nekem sajna ez így sikerült. De utólag már vicces :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (44)
    2012-07-12  20:43
  17. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 12. 20:4645.

    a sztori volt a lényeg, ami ugyan nettó hülyeség, de nem a lehányzó miatt

     

    Há' mégis ki miatt?

    előzmény:
    Prunus Spinosa (31)
    2012-07-12  19:38
  18. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 12. 20:4344.
    Cukinak lenni jobb, mint marhának
    előzmény:
    jjdjj (23)
    2012-07-12  17:02
  19. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. július 12. 20:3543.

    Nekem nem volt idáig sem semmi bajom veled.

    Leírtam mit gondolok, te meg nem sértődtél meg.

     

     

    előzmény:
    jjdjj (42)
    2012-07-12  20:28
  20. 2012. július 12. 20:2842.
    Kezdünk egész jóban lenni! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (41)
    2012-07-12  20:17
  21. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. július 12. 20:1741.

    Mimóza az nem vagyok! 

     

    Még szerencse, hogy van, amiben sikeres vagyok! :))))

    Mindig is a reál vonzott, nem az irodalom. Sajnálom, hogy silányra sikeredtem, de nézd ezt el nekem!  

    idézet:
    jjdjj (41)
    2012-07-12 20:14:05

    Fátylat rá.

     

    előzmény:
    jjdjj (39)
    2012-07-12  20:14
  22. 2012. július 12. 20:1540.
    Neked nem vigasz, de jót nevettem, mert vizualizáltam a sikeres, vezető beosztású pasit, aki civilben csak anyuci pici fia, és nyüszít egy kis hasfájás miatt:)).
    előzmény:
    jjdjj (1)
    2012-07-12  15:16
  23. 2012. július 12. 20:1439.

    Mimóza az nem vagyok! 

     

    Még szerencse, hogy van, amiben sikeres vagyok! :))))

    Mindig is a reál vonzott, nem az irodalom. Sajnálom, hogy silányra sikeredtem, de nézd ezt el nekem!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (36)
    2012-07-12  20:03
  24. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 12. 20:1338.
    Ezzel a sztorival meg se állj Hollywoodig.
    előzmény:
    jjdjj (1)
    2012-07-12  15:16

Címlap

top