Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igazad van.
A rendes férfi nem iszik, nem dohányzik, nem nőzik, és sajnos nem is létezik!
hiszériás
agresszív
káromkodós
1. tutyimutyi, anyámasszony katonája, "majd a feleségem megmondja"-típus (60%)
2. buta, iskolázatlan (39%)
2. férfisoviniszta, meggyőződéses "nő okos nem lehet" hangoztató (1%)
Na ilyet el se tudok képzelni, szerencsére.
De amait én szeretnék 3-at - beismeri ha téved, (vele még soha sem történt, kilóg a csirkecsont a szájából, de nem ő ette meg syndroma) - nem káromkodik, sajnos elég sűrűn, és cifrán, a mester is aki itt dolgozott, már megjegyezte, ez nem semmi, félórán keresztül így káromkodni ismétlés nélkül, - nyugodt természetű, sajnos olyan dolgokért idegeskedik állandóan, amin úgy sem tud változtatni, tehát felesleges dolgokon.
Ennél több nem is kellene ! Sajnos ez a 3 nálunk hiányzik.
miért van hogy a legjobb pasikról mindig kiderül hogy melegek??
agresszív
megbízhatatlan
élhetetlen
csak hármat lehet????
iszik
verekszik
drogozik
Hát kedves Szoljanka, akkor bőszen kerüld azt a férfit aki e három tulajdonsággal rendelkezik, ezzel teheted magadnak a legjobbat.
Sok sikert hozzá.
Hazug
Játékgépes
Hisztériás
Dehát én nem is kérdeztem sokat, mindössze 1 darabot! ((: Ez egy fórumon igazán megemészthető mennyiség, úgy vélem.
A többi "hibám" rendben van, azokat vállalom is boldogan.
...
A nyelvöltőset sajna valóban nem lehet tökéletesen bepötyni balkezes módon, úgyhogy - mivel a kontaktlencsém miatt végzetes volna a szemgolyóm nyalogatása - inkább jobbkezesen csinálok így. :P Szerencsére van olyan működőképes a bal agyféltekém is, hogy ez ne okozzon gondot. (:
De amúgy ez P: tényleg nem felülről nyalakodós, detti jól mondja! ((:
tutyimutyi
nöies
piás cigis
:P ezt hogy írod amúgy fordítva?:)
P:
így megnyalja a saját szemét:D
nem igazán tér vissza a topicindító...:)
Talán annyira nem bírja, hogy a saját hozzászólásában se szeretné látni
biztos a nőkben meg azt utálja ha vki
1. kedves
2. sokat kérdez
3. választ vár
:P
További életed helyes mederbe terelése érdekében javasolnám, hogy óvakodj a félénk, ambíciók nélküli, és nem annyira családkedvelő férfiaktól! Remélem, válaszommal segíthettem!
Akkor keress másikat! Megváltoztatni úgysem tudod.